Somogyi Hírlap, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-29 / 100. szám
1994. április 29., péntek SOMOGYI HÍRLAP — FIATALOK OLDALA 13 Aki még mindig olaszul álmodik „Fekete-fehérben nem szeretek gondolkodni” Gyukli Zsuzsa: Nápolyban Európa és Afrika együtt van A nápolyi emberek nyitottak, közvetlenek, könnyen ismerkednek, viszont tartós barátságot nehezen kötnek. A dél-olasz városban szinte még mindig azok a tradíciók élnek, mint száz évvel ezelőtt — mondja Gyukli Zsuzsa, a Kapos Art Művészeti Egyesület tagja, aki két évet töltött „a legészakibb afrikai és a legdélibb európai városként” emlegetett Nápolyban. — A budapesti képzőművészeti főiskola és a nápolyi egyetem közötti diákcsere-kapcsolatnak köszönhetően először 1991-ben tölthettem tíz napot Olaszországban, az egyetem művészettörténeti szakán hallgattunk előadásokat. Ezután már tudtam: vissza kell mennem Nápolyba. Néhány hónap múlva vissza is tértem: az Accademie di Belle Arti di Napoli igazgatójának bemutattam néhány rézkarcomat, amelyek azon a tradicionális főiskolán újdonságnak számítottak, mivel nem a hagyományos technikával készültek. Egy év múlva beiratkoztam az akadémia festő szakára, de a rézkarcokhoz is hű maradtam. Nem sokkal később egy nápolyi művészeti kávézóban kiállításon mutattam be az Itáliában készült rézkarcaimat. — Mindig a rézkarcokhoz vonzódott? — Gyerekkoromtól a rajz érdekelt jobban, mint a festészet. A rézkarc a legjobb technika ahhoz, hogy kifejezzem az érzéseimet. A színes rézkarcokat kedvelem, fekete-fehérben nem szeretek gondolkodni. — Alkotásainak témáját tekintve... — Minden téma érdekelt, ami nekem új volt: a nápolyi műemlékektől a mediterrán növényzetig— Milyen nyelven hallgatott előadásokat? — Nápolyiul... Amikor először voltam ott, előtte német és angol nyelvvizsgát tettem, ám ezekkel nem sokra mentem. Nem is olaszul, hanem nápolyi nyelven kellett megtanulnom. — Milyen a nápolyiak kapcsolata a képzőművészettel? — Mivel szinte minden területen százéves tradíciók élnek, ez vonatkozik a képzőművészetre is: a XVIII. századi festmények „mennek”, Nápoly a kortárs művészeknek nemigazán hazája. — A nápolyi akadémián töltött évek alatt miből élt? — Voltam pincér és ruhatáros, készítettem illusztrációkat magazinoknak és dolgoztam egy reklámgrafikai stúdióban is. Mindez kevés volt, anyagi gondok miatt jöttem haza. — Milyen Nápoly után itthon lenni? — Nehéz szívvel jöttem el, szívesen maradtam volna még. Vonzott az ottani nyüzsgő élet, a káosz: Nápolyban ugyanis Afrika és Európa valóban együtt van. Még mindig olaszul álmodom... Tamási Rita „Szívesen maradtam volna még” Fotó: Lang Róbert A D'Ream meghódította Európát Megvalósult álmok Öt évvel ezelőtt költözött Észak-írországból Londonba Peter Cunnah, a D'Ream frontembere. Az egykori szerzetesnövendék a legjobb úton van affelé, hogy feljusson a slágerlisták csúcsaira. A 27 éves fiatalember az egyházi iskolában zongorázni és hegedülni tanult, ám ő a Beatlesért, az U2-ért és a Police-ért rajongott. Első együttese kemény rockot játszott, de senki sem figyelt fel rá. Ekkor határozta el, hogy Londonba költözik és saját kezébe veszi ügyei irányítását. Demofelvételeivel a lemezlovasokat bombázta, akik végül ráharaptak számaira. A Things can only get better először csak a brit slágerlistát hódította meg, mára azonban Európa többi részében is siker. A D'Ream jelenleg a Take That előzenekara európai turnéjukon, de Peter Cunnah kijelentette: a tinibanda-arcu- lat nem vág bele elképzeléseibe, mert igényesebb zenét szeretne játszani. A legjobbakért sem tülekednek Egy „nyílnitudó” tanítójelölt sikere az országos versenyen Lipót Andrea a verseny győztese Fotó: Gyertyás László Az indoklás szerint neki sikerült leginkább megtalálnia a hangot a gyerekekkel. Nemcsak szakmai tudása van (hiszen az a többi versenyzőnek is megvan), hanem emellett ki is tudott nyílni a diákjai felé. Igazán szuggesztív egyéniség, könnyen teremt kapcsolatot a kicsikkel. Ez volt a legfőbb oka, hogy az országos versenyen ő találtatott a legjobbnak. A nemrég lezajlott debreceni VI. Országos Anyanyelvtaní- tási Verseny első helyezettje egy kaposvári végzős tanító- képzős, Lipót Andrea lett. — A versenyről annyit, hogy magyar órát kellett tanítani, s hogy kinek milyen témában, azt a helyszínen sorsolással döntötték el. A tanítás előtt egy napot kaptunk arra, hogy ismerkedjünk a gyerekekkel, felmérjük a tudásukat stb. Az eredményem alapján várhatóan nem kell szóbeli államvizsgát tennem. Ehhez persze a főiskolai tanács egyetértésére is szükség van még. Azt gondolná az ember, hogy az ifjú hölgy élen járt a tantárgypedagógia elsajátításában, s ezért választották ki oktatói a versenyre. Nos, ez — mint Andrea elmondja — nem egészen így van. — Hogy őszinte legyek, tanárom legnagyobb erőfeszítései ellenére is igencsak közepesen vizsgázgattam anyanyelv tantárgypedagógiából. Hogy mégis engem választott ki Sárdi Edit, azért volt, mert látott tanítani és hallott verset mondani. Persze a felkészülés során többszörösen bevasalta rajtam az addig hiányzó ismereteket is. Keményen kellett készülni elméletből és gyakorlatból egyaránt, például a kötelező gyakorlatokon túl még másfél hónapot tanítottam különböző osztályokban. Hogy mi motiválta minderre Andreát, arról fogalmam sincs. Ugyanis álláshoz jelenleg még egy ilyen kimagasló eredmény sem segíti. Az általános iskolák nem is igazán tudnak ezekről a versenyekről, s az elhelyezkedésnél jelenleg többet számít az ismeretség, mint az, hogy valaki — teszem azt — országos sikert ért el. Lipót Andrea sem kapott több állásajánlatot a verseny után. Hogy pontosak legyünk továbbra sem kapott egyetlen állásajánlatot sem. Pedig ő mindenáron tanítani akar. Bár a családjában sok a pedagógus, tudja tehát, hogy milyen megbecsülésre számíthat tanítóként, ez sem tántorította el eddig. — Kisiskolás koromban egy fantasztikus tanító nénim volt. Akkor határoztam el, hogy én is ilyen szeretnék lenni, és ezt a munkát szeretném csinálni. Sok sikert hozzá. (Nagy) Black Sabbath Budapesten A Black Sabbath találta ki a metálzene minden fontos elemét a „félelmetes” gitárjátéktól a feszes ritmusokig. A Black Sabbath című albumuk ötvözte mindazt, amit ma klasszikus métáinak neveznek — hangos, durva és gyors, a szöveg pedig egyenesen a pokolból való. A Judas Priest- től a Metallicaig senkinek nem sikerült még ilyen átütő erejű albumot összehozni. Kilenc év alatt nyolc lemezt készített a Black Sabbath eredeti csapata: Geezer Butler basszus- gitáros, Tony lommi gitáros, Ozzy Osbourne énekes és Bili Ward dobos. Ezek az albumok óriási kreativitásról és fantasztikus zenei tudásról tanúskodnak. A Black Sabbath május 12-én este nyolc órától ad koncertet a budapesti sport- csarnokban. Angol slágerlista 1. Take That (Everything Changes) 2. Doop (Doop) 3. B. Springsteen (Streets of...) 4. Prince (The Most Beautiful Girl...) 5. Ace of Base (The Sign) 6. D:Ream (U R The Best Thing) 7. Madonna (I II Remember) 8. Reel 2 Real (I Like to Move It) 9. Mariah Carey (Without You) 10. Salt-N-Pepa (Whatta Man) Kétnapos heavy koncert Jótékonysági rockfesztiválnak ad otthont július 22-23-án a kaposvári Rákóczi sportpálya. A fellépő csapatok zöme a heavy, illetve a rock-irányzatot műveli a Tankcsapdától a Moby Dickig, a Sing Singtől a Carmenig. A szervezők — a tavalyi soproni és szombathelyihez hasonlóan —'hagyományteremtő céllal rendezik a kétnapos találkozót. Pletykák Némely film sokkal hátborzongatóbb, mint maga az élet. Előfordult már velem is, hogy egy film forgatása után pszichológushoz kellett mennem, hogy megszabaduljak a rémálmaimtól. — Winona Ryder Még mindig nem tudom teljesen felfogni, hogy AIDS-es vagyok. Reggel, amikor felébredek, mindig arra gondolok: Miért éppen én? Igaz, én korábban is minden reggel erre gondoltam. — Holly Johnson Ha ez igaz, akkor ismét isteni csodával állunk szemben. Mert én egész életemben nem aludtam soha egyetlen nővel sem. — Boy George az ellene benyújtott apasági keresetről Banda Zoltán rejtvényrovata Az Á-G Electronic Kereskedelmi és Szolgáltató Bt ajándékával Az április 14-én közölt rejtvény helyes megfejtése: Spaceman, 4 Non Blondes. Gratulálunk Kocsis Kornélia kaposvári olvasónknak, aki ezen a héten megnyerte az ajándékkazettát. Talányos Howard Oldalunk rejtvényfejtői főként a tinédzser korosztály soraiból kerülnek ki. Nem véletlen, hogy a tinik körében favorizált csapat, a Take That szü- linapos tagjára esett a választásunk. A manchesteri fiúk közül Howard Paul Donald ünnepli ma a 24. születésnapját. A bevezetőből már sejthető, hogy kérdéseink az álmodozó jelzővel illetett Howardot és a Take That sikereit idézik. Helyes válaszokat követően a betűkből összeolvasható megoldás a sztárcsapat legújabb felvételével kapcsolatos. 1. Melyik városban született Howard? AJ Newcastle 0/ Oldham B/ Manchester 2. Milyen munkakörben dolgozott Howard a révbe érés előtt? N/ újságkihordó S/ statiszta E / autófényező 3. A Take That debütáló albumáról a Could It Be Magic „beindította" a karriert. Kinek a slágerét újították fel? M/ Barry White AJ Barry Manilow I/ Barry Gibb 4. Melyik dal szerepel mind a két Take That albumon? Ti Why Can I Wake up with You M/ Broken Your Heart 0/ Once You've Tasted Love 5. Kinek a slágere volt eredetileg a Relight My Fire, amelyet a fiúk Lulu közreműködésével elővettek a feledés homályából? AJ Alan Parsons N/Lobo \J Dan Hartman 6. Az Everything Changes című album felvételei közül melyiket szerezte Howard? D/ Wasting My Time E/ If This Is Love L/ Meaning of Love 7. Milyen látványossággal rukkol elő Howard a Take That-turnén? R/ pöttyös ruhában Madonnát alakítja T/ lóháton énekel S/ rock and roll-breakdance egyveleget táncol Beküldési határidő május 9., a sorsolás eredményéről 12-én olvashattok.