Somogyi Hírlap, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-23 / 95. szám
1994. április 23., szombat SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 Somogyi rendőrök kitüntetése Előnyben vannak a hátrányos helyzetűek Pályakezdő munkanélkülieknek gyakornoki munka — Külföldieknek korlátozott munkavállalási engedélyek (Folytatás az 1. oldalról) A rendőrség állományában végzett eredményes munkájának elismeréséül dicséretben és jutalomban részesítette az országos rendőr-főkapitány Papp János alezredest, Nagy Ferenc századost és dr. Tamás Zsolt századost, az ORFK közbiztonsági főigazgatója Sipos László zászlóst, az ORFK gazdasági és informatikai főigazgatója pedig Molnárné Kiss Csillát és Szij Istvánnál A megyei főkapitány a rendőrség munkáját segítő tevékenységéért elismerésben részesítette Veszelka Vendel A Családév alkalmából a Magyar Vakok és Gyengénlá- tók Országos Szövetségének Somogy megyei szervezete pályázaton támogatást nyert rendezvényeihez a Somogy megyei önkormányzattól. A ma délelőtt sorra kerülő eseményről tartott tájékoztatót Csík Lajos, a szervezet elnöke, aki elmondta: a kiskorú látássérült gyermekeket nevelő szülők részére szülői értekezletet tartanak Kaposváron a a katolikus gimnáziumban, melyen értékelik a 10 éve megalakult szülői munkaközösség tevékenységét. Ezt követően a fiatalok „Jó jáKompresszoros vízhálózat tisztítást végeztek ezen a héten Kaposváron. Ennek oka, hogy a donneri városrész egyes utcáiban az ott lakók már jó ideje kifogásolták a víz tisztaságát. — A Kálvária, a Krúdy Gyula és a Zrínyi utcában egy nagyteljesítményű kompresz- szorral tisztítottuk a vízvezetéket — mondta Molnár László, a Vízművek Kft üzemvezetője. — Az eltelt évtizedek alatt a csövekben különböző eredetű szennyeződések rakódtak le és ezt bizonyos időközönként el kell távolítani. alezredest, a megyei büntetésvégrehajtási intézet parancsnokát, valamint Takács Antal, Újvári Ferenc és Varga Géza polgárőröket; a szolgálatban elért kiváló eredményeiért pedig soron kívül előléptette: dr. Kiss Elemér barcsi kapitányt alezredessé, Kovács Máriát, a főkapitányság közgazdasági osztályvezetőjét őrnaggyá, Cselők Zoltánt, a főkapitányság kiemelt főelőadóját századossá és Tóth Zoltánt, a vízirendészeti parancsnokság ügyeletesét őrmesterré. A hivatásos, illetve polgári állományból 48-an dicséretet és jutalmat kaptak. ték a szójáték” műveltségi vetélkedőjére kerül sor. Június közepén a városi művelődési központban a látássérült családok találkozóját rendezik meg. Az egésznapos program keretében fotókiállításra kerül sor, a családok kilátogatnak Szennába s vetélkedők is színesítik a rendezvényt. A szövetség a rendelkezésére álló pénzből a legrászorultabb tagjait anyagilag is támogatja. Rendezvényeik lebonyolításához a megyei művelődési központ is segítséget nyújt. T. K. A szakemberek először a Zrínyi utca felől rácsatlakoztak egy bekötésre. A vezeték aljáról a kompresszorok segítségével, levegővel és vizet alaposan felkeverték a vízcsövekben megtapadó vasiszapot és vasalgát. A tisztítást addig folytatták, amíg a felkavarodott koszos víz az utolsó cseppig ki nem ürült a rendszerből. Ezt érzékelhették azok, akik épp akkor nyitották ki a vízcsapot, amiből zavaros víz folyt. A félnapos munka eredményesnek bizonyult. A lakosság részéről is megérte a várakozás, mivel ezután tiszta vizet önthetnek a pohárba... (Harsányi) Kisgépek, kis vásár Kissé lehűtötte az előzetes várakozások hangulatát a tegnap a Marcali szakképző iskola udvarán megnyílt mezőgazdasági kisgépvásár és kiállítás, amelyet a városban nemrég - igen jó szándékkal és elképzelésekkel - megalakult Gazdakör rendezett. Ötven forintos belépődíj ellenében az érdeklődők megszeiTT- lélhették s természetesen megvásárolhatták néhány jónevű cég termékeit, többek között ekét, műtrágyaszórót. Nem bizonyultak viszont igaznak a korábban beígért, olcsóbb árak. A termékeiket itt és most bemutató cégek ugyanis, értesülve arról, hogy a mezőgazdasági kormányzat által létrehozott Mezőgazda- sági Fejlesztési Alap előnyös hitelfeltételeket nyújt a kisgépek vásárlóinak - menten megemelték az árakat. Nem csoda tehát, hogy a kisszerű kiállítást és vásárt gyér érdeklődés kísérte, legalább is az első nap tanulságai szerint. Ha vásárolni nem is, okulni mindenképpen lehet az esetből... (Kun) Országos márkapremiérrel kötötte egybe új szalonjának megnyitóját a Renault, és a barcsi márkakereskedővé előlépett Álmos István. A francia gyár legújabb típusát a közép- kategória csúcsát megcélzó a Lagúnát Barcson mutatták be először Magyarországon. Barcson egyébként már 1992 óta működik a márkakereske(Folytatás az 1. oldalról) Felvetődött az is, hogy a pályakezdő állástalanok a segélyezés lejárta után is kaphassanak jövedelempótló támogatást. A munkaügyi tanácsülésen, részt vett dr. Kovács Géza, a munkaügyi minisztérium helyettes államtitkára, aki a Somogyi Hírlapnak elmondta; szeretnék bevezetni a gyakornoki rendszert: ha a munkaadó vállalja állástalan fiatal foglalkoztatását, a bérköltséget visszaigényelhetné a Foglalkoztatási Alapból... A képzőszerveket pályázatok és meghívások alapján válasszák ki — hívta fel a figyelmet állásfoglalásában a munkaügyi tanács a képzések indításával kapcsolatban. Az állástalanok 35,6 százalékát kitevő, nyolc általános iskolai végzettséggel rendelkező munkanélküliek képzésének hatékonyabbá dés és a szerviz, ám a forgalom és az ezzel járó megnövekedett szervizigény miatt bővíteni kellett. A tegnap átadoft'új eladótér és bemutatóterem 350 négyzetméter alapterületű, amire szükség is van, hisz az Alfa Járműtechnikai kft választéka a Renault teljes skáláját felöleli a Twingótól egészen a 3,5 tonnás Master teherautóig. A beruhátételét és az oktatási intézmények átképzésekbe történő beépítését is szorgalmazta a testület. Tavaly kétszázhuszonhét külföldi állampolgár kért engedélyt munkavállalásra Somogybán, közülük száz- nyolcvanhatan helyezkedhettek el. Az elutasítás oka legtöbbször az, hogy munka nélkül levő, idegen nyelvet beszélő magyar állampolgárt is el tudnak helyezni a külföldi által megjelölt munkahelyre. A legtöbb esetben román állampolgárok részére adtak ki engedélyt. Támogatja a munkaügyi miniszternél dr. Tanné dr. Törzsök Piroskának, a megyei munkaügyi központ megbízott igazgatójának igazgatóvá történő kinevezését a megyei munkaügyi tanács — határozott tegnapi ülésén a testület. Tóth Kriszta zás 20 millió forintba került. Álmos István cégvezető elmondta: az új szalon átadásával nem fejeződött be a Rena- ult-centrum fejlesztése. A következő lépés egy 500 négyzetméteres alkatrészlerakat, valamint egy 16 állásos szerviz felépítése illetve kialakítása lesz. A karosszériajavító-tevé- kenységet is bővítik. Cukorrépa vetés A kaposvári Kapostáj Szövetkezetben a csapadékos időjárás ellenére is sikerült befejezni száztíz hektáron a cukorrépa vetését. A 2754 hektáron tervezett napraforgóból nyolcvan hektáron már a földbe juttatták a magot. Gyerekszínjátszók Látrányban Regionális gyerekszínjátszó találkozónak ad otthont a lát- rányi művelődési ház. A dél-dunántúli megyék legjobb színjátszói mutatkoznak be ma a művelődési házban. Tizenhárom produkciót tekinthetnek meg az érdeklődők. Földben a burgonya A vízvári Kossuth szövete- kezetben 111 hektáron vetnek burgonyát. Az előirányzott vetőterületből több mint 40 hektáron már elvetették a gumót. 243 hektáron terveznek napraforgót, ebből már 140 hektárt be is vetettek. A kukorica vetésére valószínű, hogy április utolsó napjaiban kerül sor. Szerzői est a Rátkai Klubban Jánosy István költő, műfordító mutatkozott be csütörtökön este Budapesten a Rátkai klubban. A Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság rendezvényének a házigazdája Tornai József költő, író, a Magyar írószövetség elnöke volt. Természetfotók a Toldi iskolában A föld napján, tegnap fotó- kiállítás nyílt Kaposváron a Toldi általános iskolában és gimnáziumban. Török József természetfotós, a Compur Fotóklub tagja színes természet- fotóit mutatja be az érdeklődőknek. Somogyi tájakra kalauzolja a nézőt; növény- és állatkülönlegességeket kapott lencsevégre. Tanítási időben minden érdeklődőt várnak az iskola galériájába. A tárlat egy hétig tekinthető meg. Siófoki festő keszthelyi tárlata Csiszár Elek festőművész gyűjteményes tárlata nyílik vasárnap délelőtt Keszthelyen a Balaton Múzeumban. A kiállításon több évtizedes munkásságának keresztmetszetét mutatja be a festő. Az érdeklődők május 29-ig tekinthetik meg. Családi programok látássérülteknek Kaposváron tiszta vizet önthetnek a pohárba V ízhálózat-tisztítás kompresszorral Lagunabemutató — elsőként az országban Új Renault-szalon Barcson A márkakereskedő bemútatja az új Lagúnát Fotó: Lang Róbert SOMOGYI HÍRLAP Tóth Kriszta jegyzete Levél az elsőknek Gyűlnek a levelek, amelyekben panaszolják: a Somogy megyében élő első választók is megkapták a napokban a Magyar Demokrata Fórum Somogy megyei képviselő-jelöltjeinek szórólapját. Több olvasónk kifogásolta azt, hogy az első választó tudta nélkül felhasználják címét. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja éppen a tegnapi lapokban jelent meg: „A Magyar Demokrata Fórum nem követett el törvénysértést, amikor a választók nyilvántartását korcsoportos bontásban az 1994-ben -első ízben választék halmazára korlátozva szerezte meg és használta fel”. A Somogyba címzett leveleket az MDF országos elnöksége és hivatala postázta az első választóknak. Az adatokat a párt az Országos Személyiadat- és Lakcímnyilvántartó Hivataltól pénzért rendelte meg. Egyébként a párt somogyi szervezete is kapott már a levél miatt kritikát. A levélhez kérdőív is tartozik. Mit tehet az első választó? Választ, hogy a kérdőívet visszaküldi-e vagy sem. A levél meg nem törvénysértő. Legfeljebb nem etikus. A felnőttség azt jelenti — az első ízben választó mostantól beleszólhat saját sorsába. Hadd tegye ezt önszántából, legjobb meggyőződése szerint. Összekevert tények Balatonberényben Nincs „boszorkányüldözés” Balatonberépyben — közölte tegnap a Somogyi Hírlap szerkesztőségében Druskóczi János, a képviselő-testület tagja. Hozzátette még: a balatonboglári áfész nem tartozik a herényi önkormányzatnak. Ezzel reagált lapunk tegnapi számában megjelent, Jegyzőper Berényben című írásunkra, amely az önkormányzat és a jegyző kapcsolatával foglalkozik. Druskóczi János tagja a balatonberényi képviselőtestületnek, s az önkormányzattól kapott megbízást arra, hogy fegyelmi biztosként végezze el azt a vizsgálatot, amelyet Szabó Gyula, a község jegyzője önmaga ellen kért. A vizsgálat megállapításait — hogy hiányos a jegyzőkönyvvezetés, a jegyző emberi magatartása kedvezőtlenül hat a testület munkájára, és született jogszabálysértő jegyzői döntés is — tudomásul vette a képviseíőteé- tületi ülés. Hogy Szabó Gyulát részesítsék 10 százalékos munkabércsökkentésben fegyelmi büntetésként viszont nem fogadta el a fegyelmi tanács. — Ennek az ügynek — hangsúlyozta Druskóczi János — semmi köze ahhoz, hogy a balatonboglári áfész, amelynek az igazgatósági elnöke vagyok, 1992. szeptember 1-jén 15 millió forint kölcsönt vett föl a balatonberényi önkormányzattól évi 30 százalékos kamatra. A kölcsönt 1993 első negyedévének végéig visszafizettük. Vita a jegyző és az áfész között a kamat mértékének megállapításában van, mégpedig azért, mert a hitelszerződésben a kamatot a felek évi 30 százalékban kötötték ki. Az önkormányzat háromnegyed évre adta a hitelt, mégis a 15 millió forint 30 százalékát kéri kamatként a jegyző. Ez a vita fél évvel ezelőtti. Druskóczi szerint ezt összefüggésbe hozni a jelenlegi fegyelmi vizsgálattal enyhén szólva is csúsztatás. Kaposvári gazda A Pannon Agrártudományi Egyetem kaposvári karán tegnap délután kétnapos, a Kaposvári gazda címért kiírt gyakorlati verseny kezdődött. Az immár harmadik alkalommal megrendezett versenyen az egyetemi kar tizennégy hallgatója vesz részt. Tegnap délután elméleti ismeretekből vizsgáztak a hallgatók, ma pedig az életközeli, gyakorlati tudnivalókból. Prémium a minőségért A Dél-dunántúli Gabona Rt minőségi felár bevezetését tervezi az étkezési búzánál. A 31-32 százalékos sikértalaom esetén az alapáron felül mázsánként 30 forintot, a 34 százalékos sikértartalom felett 120 forintot kíván fizetni az idei felvásárlások során. «