Somogyi Hírlap, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)

1994-04-18 / 90. szám

1994. április 18., hétfő SOMOGYI HÍRLAP — SZÍNES VILÁG 7 Zuhanyzó átlag háromnaponként A németek általában min­den harmadik nap zuhanyoz­nak, és hetente egyszer fü- rödnek — ez derült ki a Német Villamisipari Művek Szövet­ségének (VDEW) adataiból. A felmérés a fogyasztóktól származó adatokon alapul. Ebből kiderült, hogy minden családban a zuhanyt hetente hatszor használták, s ha ezt a számot az átlagos német csa­lád tagjainak számával, vagyis 2,4-gyel elosztják, akkor a német átlagember heti 2,8-szor áll zuhanyrózsa alá. Csökken a Csád tó kiterjedése A Csád-tó 32 év alatt felszí­nének 90 százalékát elvesz­tette: az 1962-es 26 ezer négyzetkilométernyi kiterjedé­séből mára mindössze 2500 maradt — közölte a nigériai vízügyi miniszter. Isa Mo­hammed közleményében a föld felmelegedése által elői­dézett éghajlati változások (esők ritkulása, fokozottabb párolgás) közvetlen hatása­ként értékelte a jelenséget, beszámolva bolygónk éghaj­lati változásairól. Jutalom a valuta megtalálóinak Magas pénzjutalmat ígért a német Treuhand annak (osztrák lapokban hirdetve), aki az NDK volt állampártja külföldre csem­pészett milliárdjainak nyomára vezet. Az eddigi nyomozás jelei arra mutatnak, hogy a pénz nagy részét Ausztriában kell ke­resni. Nemcsak a Novum nevű, látszólag az osztrák KP tulajdo­nában levő vállalat már zárolt számláin vannak milliárdok, ha­nem közvetlenül a fal lebontása előtt bőröndökben is csempész­tek át pénzt a határon. A Sátán kutyája Prágában A rendőrök tüzet nyitottak, és a „fenevad” holtan terült el a franciaágyon. így végződött a prágai Minská utca egyik la­kásában egy fiatal cseh há­zaspár másfél napos megpró­báltatása. Vettek ugyanis egy hároméves bullterriert; amikor levették róla a szájkosarat, az addig egykedvű jószágból hir­telen a Sátán vérszomjas ku­tyája lett. A konyhában sikerült elbarikádozni magukat. Hívták az eredeti tulajdonost, az ál­latorvosi ügyeletet, de elutasí­tották őket. Másnap a rendőri ügyeletet tárcsázták, s a kommandósok sikeresen ol­dották meg az ügyet. Kacsa-grivna Kijevben Új fizetőeszköz: a grivna. A megjelenéséről írtak az ukrán lapok. A Finanszovaja Ukrajna fényképpel illusztrált anyagá­ban arról számolt be, hogy 750 karbovanyecért adnak majd 100 új grivnát, ez éppen megegyezik az olasz líra árfo­lyamával. Aztán kiderült, hogy a hír „kacsa” volt. Igen nagy szusz a gyertyákhoz Ugyancsak nagy lélegzetet vett az alsó-szászországi Lü- chowban az 58 éves Nico Haddad: 114 másodperc alatt elfújt 801 égő gyertyát. A gyer­tyák meggyújtása különben kerek 20 percet vett igénybe. Hogy bekerülhessen a Guin­ness Rekordok Könyvébe, Haddad most ismét mély lé­legzetet vesz, és a televízió nyilvánossága előtt megkísé­rel elfújni ezer gyertyát. Mutasd meg az írásodat, és megmondom, hogy ki vagy Végzetes sorsok és tulajdonságok Ki ne lenne kíváncsi sorsának alakulására és ki ne pró­bálta volna ezt a „titkot” valami úton-módon megtudni. Erre az igazi választ nem a jósnő adja meg, s nem a papagáj ál­tal kihúzott planéta. Az igazi válasz az emberben van, a va­lamennyi tulajdonságának bonyolult kölcsönhatásában, azok erőviszonyainak alakulásában. S ezek a kézírásban mint sokatmondó formák jelennek meg. Az egyes tulajdonságok alakulásának rendszereres grafológiai megfigyelése, vizsgálata lehetővé teszi egyes kedvező vagy kedve­zőtlen esemény bekövetke­zésének előrejelzését. így például ha valakiről megál­lapítjuk, hogy szervezete vonzódik az alkoholhoz és azt fokozatosan növekvő mennyiségben fogyasztja, arról lemondani nem tud — annak ellenére sem, hogy a szülei alkoholisták voltak és igen sok rosszban volt emi­att része, annak a sorsa meg van pecsételve. írásá­ban az alkoholizmus kezdeti jelei a későbbiek folyamán csak erősödnek. S írásából igen nagy valószínűséggel — az illető jelenléte nélkül is könnyen megállapítható, hogy ő is alkoholista lesz. A fiatalok általában felte­szik maguknak a kérdést: vajon mi lesz belőlem, ho­gyan fogok boldogulni az életben? Milyen szakmát vá­lasszak, hogyan rendezzem be magamnak az életet? E kérdések kapcsán önkénte­lenül is lepereg emlékeze­tükben szüleiknek, nagyszü- leiknek sikeres vagy — eset­leg — sikertelen élete. Pár­huzamot von, összehasonlít egyes dolgokat, és megpró­bál valami elképzelést (ter­vet) kialakítani, egy ideált vá­laszt magának. Ahhoz, hogy kit választ példaképül a csa­ládon belül vagy azon kívül, nagyon jellemző lehet az il­lető egyén vágyaira, értékí­télő képességére és egyéni­ségére. Ez kifejezi azt is, hogy ő milyen életformát kí­ván magának kialakítani. A környezetében szerzett be­nyomások hatására akár bűnöző is lehet. A felnőttek időnként visz- szagondolnak életük, sorsuk alakulására. Próbálják ele­mezni, hogy a sok kudarc, személyes tragédia, elzüllött életük minek és kinek tulaj­donítható. Egyesek okolják saját magukat, mások a szü­leiket, akik esetleg szintén hasonlóak voltak, s retteg­nek attól, hogy a gyermekeik is ilyen pályát futnak be. Ha az ember élete folyamán va­lamilyen tragédia történik, gyakran hallani azt a mon­dást: „Minden ember sorsa előre meg van írva”. Ez tu­lajdonképpen azt jelentené, hogy aki alkoholista lett, an­nak azzá kellett lenni, aki bűnözővé vált az nem lehe­tett volna becsületes ember, aki valamilyen gyógyíthatat­lan betegségben szenved, az nem kerülhette volna el, vagyis ami az emberrel tör­ténik — akár jó, akár rossz —, az nem kerülhető el? Természetesen nem egé­szen így van. Megfelelő és céltudatos ráhatással, erős akarattal, a külső körülmé­nyek irányításával befolyá­solható, az emberi sors; ala­kítható, mivel külső körül­mények és belső (genetikai) adottságok együttesen hatá­rozzák meg. Tagadhatatlan azonban az emberi sors ala­kulására döntő befolyással lehetnek azok a lehetősé­gek, hajlamok, amelyeket a szervezet örökletesen ma­lendúlet jobbra fel = kezdeményezökész vonal-meredeken felfelé = humorérzés lendületes kezdővonal i előadókészség sajátos nyitott (orma = allegorikus kifejezés hurok balról = birtoklási vágy keresztezett vonal z küzdőszellem, pontosság két részben hurkol z kompromisszumot kereső Minden definicó állítása igaz, de kiolthatja, gyengít­heti, erősítheti egy követ­kező — vagy előző gában hordoz és amelyek meghatározták a különféle tulajdonságok személyiség- jegyek kialakulását. Ha tehát a kiváló tehetségekre, pél­dául zsenikre jellemző tulaj­donságok a külső körülmé­nyek kedvező hatására in­tenzíven fölerősödnek, ak­kor ezek a személyiséget szinte sorsszerűén a felfe­dezők sorába fogja irányí­tani. A gyermekből csak ak­kor lesz például a szüleihez hasonlóan alkoholista vagy bűnöző, ha életét a hajlama­iban öröklött tulajdonságok alapján a szüleihez hasonló körülmények között éli meg. Az egyén életében ez a „csapás” tehát sorsszerűén fog bekövetkezni. Sorsszerűén nagy költő lesz például az, aki már gyermekkorában rendkívüli módon érdeklődik a költé­szet iránt, aki kora ifjúságá­ban a nagy, átfogó gondola­tokat előremutatóan és mű­vészi módon tudja megfo­galmazni, aki az eseménye­ket valóságosan érzékel­hető, képszerű formában tudja megeleveníteni. Kiváló tehetségek egyes versei (pl. Petőfié) szinte olyan erőt sugároztak, hogy az egész társadalmat lelkesítették, s mozgatni tudtak — egy meghatározott cél felé. Vajon megpecsételőd- het-e a sorsa annak, akinek szülei rokonházasságot kö­töttek? Sajnos, igen. A káros tulajdonságok (esetleg de- generáltság) az első nem­zedékben vagy az unokák­ban szükségszerűen, illetve sorsszerűén jelentkeznek. Gondolom nem kell ezt a gondolatot továbbfejtegetni, hogy valaki ennek az egyéni és társadalmi veszélyét ér­zékelni tudja. Egy ilyen tu­datlanságból elkövetett hi­bás lépés több generáción keresztül keseríthet meg éle­teket. Az ilyen és ehhez ha­sonló esetek, amelyek az ember örökletes tulajdonsá­gaiban okoznak ilyen kedve­zőtlen változásokat az utó­dokban igen nagy mérték­ben lerontják egy-egy kö­zösség, de akár egy ország egészséges genetikai állo­mányát is. Nagyon furcsának tűnik az, hogy a növényeknél és az állatoknál a legkülönbö­zőbb módszerekkel és esz­közökkel hatékonyan tevé­kenykedünk a genetikai ál­lomány leromlása ellen, ad­dig az emberi tulajdonságok alakulása teljesen a szabad­jára van engedve, kevésbé irányítottan történik. Pedig rövid időn belül az ezzel kapcsolatos kérdések éle­sen felvetődhetnek, és a szakirányú tanácsadás szé­les körben elengedhetet­lenné válik. Sőt bizonyos törvényes rendelkezések megtételére is szükség van. Ezek a lépések mind szoros kapcsolatban vannak az egyéni sorsok kedvező ala­kulásával. Az egyéni sorsok a társadalom sorsát is befo­lyásolják, ezért hasznos le­het ennek érdekében a ked­vező feltételek megterem­tése, az egyéni sorsok jobbá tétele idejekorán, még mi­előtt a tragédia bekövetke­zik. Hosszan lehetne sorolni a sorsszerűségek bekövetke­zését az ember életében. Elcsúszások egy „banánhé­jon” is előfordulhatnak. Hirte­len — valaminek a következ­tében — a meghatározó tu­lajdonság ellenlábasaként fellépő tulajdonság megaka­dályozhatja valaminek a várható bekövetkezését, és így a helyzet másként ala­kul. Ebben az egyénben ez a sorsszerűség. A génikus sorsszerűség alatt értjük azt a folyamatot, amely szük­ségképpen eldönti az éle­tünk egyes fordulatait, és azt is, hogy a több lehetőség közül melyiket választja ki az adott személyiség. Ez törté­nik például a pályaválasztás időszakában; az egyénnek olyan pályát választhat, amely a génikus meghatáro­zottságának megfelel. A gra­fológus ezt képes kimutatni, s ha nem így történt, megál­lapíthatja az ebből eredő konfliktushelyzeteket, a személyiségében bekövet­kezett torzulásokat. A génikus sorsszerűség kedvező vagy kedvezőtlen alakulásában a grafológus módszeresen és eredmé­nyesen beavatkozhat azzal is, hogy felfedi azokat a le­hetőségeket, amelyeknek segítségével egyes tulaj­donságok megváltoztatha­tók. De itt döntő módon az egyén segítségére, akara­tára van szükség. Csak így érvényesülhet a régi mon­dás: „Minden ember a saját sorsának kovácsa”. (Folytatjuk) Dr. Lépőid Józsefné grafológus Ha kíváncsi személyiségraj­zára, pozitív és negatív tulaj­donságaira, másolja le ennek az írásnak első négy mondatát egy sima felületű papírra: írja meg korát és nemét. Négy má­sik mondatot is írhat (ezt több olvasónk is kérte), a megkötött­ség lényegében csak annyi, hogy semleges szöveg legyen — önmagáról ne áruljon el mást, csupán életkorát, és ne­mét. Válasszon egy jeligét, s küldje be hozzánk! A beküldők közül sorsoljuk ki azt, akinek a jellemrajzát elkészítjük és kö­zöljük az újságban. — Kézírá­sát nem, csak a jeligét hozzuk nyilvánosságra, személyiségi jogának védelme érdekében. A borítékra írja rá: íráselemzés! Dr. Lépőid Józsefné grafológus szakértő elemzés közben Újabb levelek is érkeztek — ezeket is eljuttatjuk az írás- szakértőhöz. Ismét felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a gra­fológus csak a szerkesztőségünkbe küldött, jeligés levelekre válaszol. Ezúttal egy levelet választottunk elemzésre. „Harag” jeligére - 43 éves nő Hozzám írt levelében azt írta, hogy férje szerint köny- nyen ingerelhető, haragos természetű. Őszintén vallott arról is, hogy mindig ön kez­deményezi a békülést, sajnos eredménytelenül, illetve csak pár nap elteltével oldódik a harag. Önnek nem általános jel­lemrajzra, inkább erre a konk­rét eset megválaszolására van szüksége. Elöljáróban egy mondást idézek: „Aki nem szereti a haragodat, gyű­lölni fogja mosolyodat is”. Megjegyzem, írása alapján a lobbanékonyság és a harag szinte elvétve olvasható, sőt sokáig képes tolerálni mások hibáit — így a férjéét is. Való igaz, ha betelt a pohár, akkor őszintén véleményt nyilvánít, de az egy pillanat műve. Ha­ragtartásról írása nem árul­kodik. Személyisége egész­séges, önkontrollja kifogásta­lan, sajnos, a férje írását nem ismerve a segítség kissé ne­héz. Bűntudatot ne ébresszen és ne is tápláljon önmagá­ban. Kiváló feleség, jó csa­ládanya. A munkahelyén pre­cíz, pontos, aprólékos és mindenre kiterjedő kutató­vagy ehhez hasonló munkát végez. A minőségre sokat ad, sőt kissé görcsösen figyel arra, hogy megbecsüljék, külső kontrollra odafigyelő tí­pus. Házasságát veszélyez­teti, mert nem jól védekezik, vagyis elfogadja a férje hely­telen bírálatát. Legyen tisztá­ban az értékeivel, s eszerint éljen, és próbálja magára erőltetni egyszer Ön a hara­got. Üzenem: a harag rossz tanácsadó, tehát ne állandó­suljon! A békülés lehet felemelő, kellemes de a hetenkénti provokációs vita utáni békü­lés — már romboló. Ezt a fér­jének üzenem. Ha indokolat­lan, a férjét ne vádolja hűtlen­séggel — bár ezt hangosan soha nem . tette —, mégis önmarcangoló belső nyugta­lansággal jár. Érdemes fi­gyelmébe vésni: „A lélek egyedüli anyateje a szeretet és bizalom”. Tisztelt Olvasóink! Személyes találkozót szervezünk előfizetőink és dr. Lépőid Józsefné grafológus szakértő között. A találkozóra meghívót azoknak küldünk, akik új előfizetőt szereznek a Somogyi Hír­lapnak. Ha részt kíván venni a találkozón, kérjük, hogy az itt közölt megrendelőlapot kitöltve küldje be a Somogyi Hírlap Szerkesztősége címére (7400 Kaposvár, pf.: 31.). A borítékra írja rá: Találkozó. A beérkezett megrendelőlapokat számító- gépes nyilvántartásunkkal összevetjük, kézbesítőnk felkeresi az új előfizetőt, s azt követően küldjük a meghívót. Megrendelőlap Szereztem egy új előfizetőt a Somogyi Hírlapnak azért, hogy részt vehessek a dr. Lépőid Józsefné grafológus szak­értővel való találkozón. Az új előfizető neve: ..................................................................... C íme:.................................................................................................. K érem, hogy a Somogyi Hírlap kézbesítő délelőtt, délután, este (a megfelelő részt húzza alá) keresse fel. Az új előfizetőt szerezte: Név:...................................................................................................... Cím:......................................................................................................

Next

/
Thumbnails
Contents