Somogyi Hírlap, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-11 / 84. szám
1994. április 11., hétfő SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 A Korona él, a Vendéglátó már nem sokáig Költészet napi randevú Balatonszárszón Somogyi versmondó tábor Somogyi diákok József Attila szárszói emlékmúzeumában Fotó: Lang Róbert (Folytatás az 1. oldalról) Az ÁVÜ még 1993. december elsejével rendelte el a vállalat végelszámolását, amelynek pozitív a vagyoni mérlege. Ha a későbbiek során nem derül fény tartozásokra, akkor még pozitív szaldóval zárhatnak. Manapság már csak a megmaradt eszközök bérbe adását végzik az egykor szebb napokat látott cégnél. — Jelenleg is értékesítjük a még tulajdonunkban lévő eszközöket — tette hozzá dr. Ács András. Elsődlegesen azokat az eszközöket adtuk el, amelyeket a jelenlegi bérlői megvásároltak, valamint a vállalat központi raktárából is értékesítik a megmaradt készleteket. Mint megtudtuk, az eszközállomány értékesítéséből A kaposvári Vitibox bt számára a szőlőoltás az egyik legfontosabb tavaszi munka. Szorgos kezek „passzítják” az alanyvesszőhöz a nemes szőlőkről származó rügyeket. Mintegy 60 fajta csemege és borszőlő oltvány készítenek a napokban. A négy család évente százezer oltványt készít. Ezek egy része a kecskeméti fajtakísérleti intézet által előállított új csemegemintegy ötmillió forintot remélnek. A használt konyhaberendezések jelentős része régi, mára már elavult gép. Ezekből komolyabb árbevétel nem várható. — Gyakorlatilag már csak öt alkalmazottunk van. Egyelőre szükség van munkájukra, de később, ahogy a vállalat tulajdonában lévő eszközök száma csökken, tőlük is meg kell válnunk. A végelszámolás jogi formája rendeződött, a megyei cégbíróság a végelszámolás közzétételét elrendelte a Cégközlönyben. A vállalattal szembeni követelések besorolása, illetve a cég jogos követeléseinek érvényesítése folyik. A végelszámolás befejezésének határideje november 30., amit a jelek szerint sikerül betartani. (Harsányi) szőlő fajták oltványa. Az Eszter, a Teréz, a Sarolta, az Éva, a Melinda országszerte kedvelt csemegeszőlő fajta. A megbizható és jó minőségű fehér és vörösborszőlő fajták is keresettek. Kaposváron az Ag- roker és az Áfész gyümölcsfa le- rakataiban szőlőoltvány vásárt tartanak. Egységesen 45 forintot kérnek minden oltványért, amíg a készlet tart. A költészet napja alkalmából versmondó tábor nyílt Balatonszárszón József Attila emlékének ápolására. A diákok föl is keresték az itt elhunyt költő emlékmúzeumát, ahol megismerkedhettek azokkal az irodalomtörténeti dokumentumokkal, amelyek bemutatják pályájának keresztmetszetét. 1988-tól rendeznek versmondó tábort a somogyi közép- iskolásoknak Balatonszárszón. A Somogy Megyei Művelődési Központ és a helyi művelődési ház meghívására negyven diák érkezett a Tégla-és Cserépipari Üdülőbe, hogy az itt eltöltendő négy napon át részt vegyenek a Tovább bővül a nemzetközileg elfogadott nyelvvizsgák választéka a Janus Pannonius Tudományegyetem Idegen Nyelvi Titkárságán. Minderről a Somogy Megyei Pedagógiai Intézet munkatársát, Jako- dáné Jendrek Zsuzsannát kérdeztük, aki az orosz szakos pedagógusok nyelvi átképzését koordinálja. Mint megtudtuk, az Európai Unió tagállamai Európai Zertifikat elnevezéssel egységes (Folytatás az 1. oldalról) A Sara Giannini polgármesterasszony vezette küldöttség tagjai között a kapcsolatfelvételért és annak további ápolásáért fáradozó hivatalnokok és civilek egyaránt megtalálhatók voltak, így a korábbi, keresztény- demokrata polgármester Giuseppe Ascani, a Vivaldi nevét viselő városi zenekar, vagy a morovallei ipar fellegvárának számító cipőgyár igazgató-tulajdonosa, Nelson Bracalente. A két, nagyságrendjében azonos település között néhány éves múltra tekint visz- sza a kulturális találkozók és a sportesemények kölcsönös megrendezése. A tavaly nyáron Morrovalle-ban járt marcali delegáció az egyes intézmények csereprogramjai mellett az öntevékeny szakemberek által irányított foglalkozásokon. Többségük régi ismerősként köszöntötte egymást, hiszen a legtöbb középiskolás évek óta várja a költészet napi randevú eseményeit. Még régebbi vendége Balatonszárszónak Máté Lajos rendező, aki ezekben a napokban szekcióvezetőként kíséri figyelemmel a diákok felkészültségét és irányítja képzésüket. — Két éve alakult meg a versmondók országos egyesülete. Tagjai nemcsak diákok, hanem felnőttek is, akik számos országos rendezvényen szerepeltek már. Szekszárdon a Babits és az Illyés Gyula országos szavalóversenyen, a tegnap Tatabányán kezdődött országos elvekre és azonos követelményekre épülő nyelvvizsga kidolgozását határozták el. Az egyes nyelvekből letett négy fokozatú — írás- és szóbeli részből álló — vizsgákat a tagállamok kölcsönösen elfogadják. A múlt évben 31 jelentkező már résztvett a kísérleti vizsgákon, idén pedig április 23-ig várják — 16 éves kortól — a jelentkezőket a német és az angol vizsgákra. Az írásbeli vizsgán főként művészeti együttesek, egyesületek ismerkedését szorgalmazta. A mostani, testvérvárosi szándéknyilatkozat ennek jegyében szólt a két nép, nemzet között kialakult rokonszenv mellett az egyes emberek és családok közt szövődő baráti szálakról. Az okirat a békés egymás mellett élés elve alapján tett hitet a gazdasági, a tudományos, az idegenforgalmi, kulturális, az egészségügyi és a sport terén kialakítandó együttműködésről, a helyi tevékenységgel ösz- szefüggő információk közzétételéről. Ahogy azt dr. Sütő László, Marcali polgármetes- tere az ünnepélyes aktust követő köszöntőjében megfogalmazta: az Olaszországban bekövetkező és a Macerata tartományra is kiható politikai változások nem József Attila szavalóversenyen is szerepelnek, szombaton hárommegye, Pest-, Szolnok- és Nógrád szervezésében szintén versmondó versenyt tartanak. Nem csökkent az érdeklődés a fiatalok körében a versmondás iránt. Somogy abban mutat példát, hogy figyelemmel kíséri a középiskolás versmondókat és gondoskodik képzésükről, ebben egyedülálló, amit tesznek. Szinte valamennyi somogyi középiskolából érkeztek diákok, de a legtöbben a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumból vesznek részt a ma záruló költészet napi randevún — s valamennyien bemutatkoztak a tegnapi megyei vers-és prózamondó versenyen. H. B. az olvasott szöveg értését, az idegen nyelvű fogalmazási készséget, valamint a hallás utáni értést tesztelik, míg a szóbelin a vizsgázóval köznyelvi témákról beszélgetnek. A vizsgadíj 75 német márka, vagy annak megfelelő 4500 forint. Jelentkezési lapot a JPTE Idegen Nyelvi Titkárságától (7633 Pécs, Szántó Kovács János u. 1/b.), részletes felvilágosítást pedig a (72)310-444-es telefonszámon lehet kérni. csorbították azokat az eredményeket, amelyek a két város őszinte óhaját jelentik a közös jövőre. Az olasz polgármesterasszony arra emlékeztette a marcali városházát zsúfolásig megtöltő vendégeket, hogy az európai történelem olyan pillanatában került sor az aláírásra, amikor a jószándékú törekvések mellett a testérháború, a fajgyűlölet és a népeket egymás ellen uszító propaganda is jelen van a kontinensen. A „Boldogság fáját” ábrázoló kerámiatányér — Mor- rovalle ajándéka Marcalinak — a szabadságot és önrendelkezést történelmi gyökereiből tápláló két nemzet, az ismerkedő, világra figyelő és kitenkintő két város áhított boldogulását szimbolizálta. CS. K. E. Szentbalázs gázra gyűjt Szentbalázs és a környező községek — Cserénfa, Ka- posgyarmat — önkormányzatai közös beruházásra készülnek: a gázt szeretnék bevezetni a községekbe. A várhatóan több milliós költségeket még így is csak hitelfelvétellel lesznek képesek kifizetni. A települések lakói vállalják a rájuk eső költségeket, amely pedig nem lesz kevés: családonként mintegy 60 ezer forintot kell befizetniük. Parkosítás és sportpályaépítés Huszonötezer forintot már kapott a Lakitelek Alapítványtól, de további támogatásra is vár még Mosdós ahhoz a parkosításhoz és sportpályaépítéshez, amelyet rövidesen megkezdenek a falu központjában. A hősi emlékmű környékén szeretnének parkot kialakítani, és ennek közelében lesz a sportpálya is. Konténer tol vaj ok Kaposváron A napokban egy 1100 literes szemeteskonténert „emeltek” el Kaposváron, a Berzsenyi utcából. Ám az eset nem egyedi. Bár a konténereknek 50 ezer forint az ára, a tolvajok nem sok mindenre tudják használni. A horganyzott lemezből készült szeméttárolóra a MÉH sem vevő, így leginkább talán kiskertbe víztárolónak használható. A városgazdálkodási rt természetesen azonnal pótolta a hiányzó konténert, a rendőrség pedig nyomoz a tolvajok után. Siófokon a HBO A HBO-t, amerika legismertebb kábeltévé csatornáját már Siófokon is nézhetik azok, akik a helyi kábeltévé hálózatnál előfizettek a filmeket vetítő csatorna műsorára. Az adás egyelőre mintegy ötezer siófoki lakásba jut el. A műsor dekóder használatával vehető, s a tíz, igazolvánnyal rendelkező ügynök tovább folytatja a nézők szervezését. Több jut szociális gondoskodásra Hárommillió forintot fordítanak idén Betegen szociális kiadásokra. A faluban tizennyolcán kapnak munkanélküli járadékot, de a nyárra a jövedelempótló támogatásban részesülők száma a félszázat is meghaladhatja. Az önkormányzat idén hatszázezer forinttal növelte a szociális keretet, így febből jut a falu iskolásainak és az idős belegieknek. Szándékos gyújtogatás Szándékos gyújtogatás okozta a nagyatádi fölvonótü- zet — állapította meg a rendőrségi vizsgálat. Mint kiderült, nem ez az első eset, hogy ismeretlen tettesek tüzet gyújtottak a társasházi felvonókban, s mégtöbbször előfordult, hogy a liftek műanyag vezérlőberendezését égették ki. Ez a legutóbbi felvonótűz negyven — a házban lakó — csak- lád épségét veszélyeztette. Aranylakodalom Somogyacsán Aranylakodalmát ünnepelte a hét végén Somogyacsán Nagy József és felesége Bertók Mária. Két gyermeke, négy unokája és kiterjedt rokonsága ünnepelte az idős házaspárt. Jó minőségű oltványok készülnek Fotó: Kovács Tibor SOMOGYI HÍRLAP Czene Attila jegyzete Adyval a hajótörött Siófokon 1989-ben 132 tanácsi dolgozó „mindössze” 15 ezer ügyet intézett. Tavaly az önkormányzat 91 munkatársának 156 ezer(!) panasszal, megoldandó feladattal kellett szembenéznie. Ugyanakkor a 22 ezer lakosú város határában telepített óriási szeméttelepen egyre kevesebben turkálnak, mert — állítják — alig találni használható holmit. Megfontolják az emberek, hogy mit dobnak el. A száradt kenyér, a használt szék, az eltaposott cipő is ritka kincs. A minap egy régiségkereskedésben Ady-kötet került a kezembe. A jól ismert versek mellett korábbi tulajdonos széljegyzetei olvashatók. Én panasznak gondolom őket. Nem is a költő borús hangulatú gondolatait idézte ez a könyv hét évtized távlatából, hanem egy hajótörött élet utolsó segélykiáltását 1994-ből... Számtalan alapítványt hoztak létre az utóbbi néhány esztendőben, amelyek — legalább is hangzatos nevükben — a legsanyarúbb sorsúakon kívánnak segíteni. Jó részük bizonyára teszi a dolgát, ám közülük egyre többet leng körül valamiféle botrány szele. Olvasni, hallani — főképp mostanában, a választások előtt — hogy zsebbe, pártkasszába is vándorol a közpénz. Lehet-e tenni akármit is — vagy csak panaszkodhatunk? Tény: aki eladta az értékes Ady-kötetet, hogy árán — mondjuk — ennivalót vegyen, az már leszámolt minden illúzióval... Oltják a szőlőt Nemzetközileg elfogadott nyelvvizsgák „Virágozzék a Boldogság fája” Magyar-olasz testvérvárosi szerződést írtak alá Marcaliban i.