Somogyi Hírlap, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)

1994-04-09 / 83. szám

Mesterek és tanítványok Pedagógusképző főiskolák művésztanárainak alkotásai­ból nyílt kiállítás Kaposváron, a megyei múzeum nagyter­mében. A tárlat alkotói sok­színűségről vall; s azt bizo­nyítja, hogy aki a művészeti nevelést hivatásul választotta, csak úgy sorakoztathat fel te­hetséges tanítványokat, ha önmaga is alkot. Nap mint nap fest, formáz, tusrajzot vagy rézkarcot készít, linómetszet­ben, akvarellben, tűzzománc­ban vagy éppen textilben fo­galmazza meg mondandóját. Mindazt, amit világgá akar ki­áltani életéből, önmagából. A kaposvári kiállítás váloga­tás a művészek munkáiból. A pedagógus munka és a mű­vésziét gazdag keresztmet­szete. S a művésztanárok kö­zött szerencsére somogyi alko­tók is szép számmal megtalál­hatók. Gera Katalin szépséges Napimádója (képünkön) vonzza a szemet, csakúgy, mint Sörös József Útközben és Takács Zoltán ítélkezők című, igencsak mai témájú festmé­nye. De Leitner Sándor Kalo­dáival is a mához szól. Or- szágh László sajátos techni­kával (íráskép, képírás?) ké­szített képe, valamint a dr. Gi- mesi Mihályné szőtte tarisznya és futó előtt szintén öröm el­időzni. Mesternek, tanítvány­nak egyaránt. (Lőrincz) — Kempingsátrak 50%-os ár­engedménnyel, amíg a készlet tart. Hamvai Lakberendezési Áru­ház, Kaposvár, Baross G. u. 2. Tel.: 82/419-240. (39134) — Bútorszövet óriási választék­ban. Több mint 100 féle típus kö­zül választhat, a hagyományostól a mikroplüssig. Hamvai Lakbe­rendezési Áruház, Kaposvár, Ba­ross Gábor utca 2. Tel.: 82/419-240. (39145) — Női kerékpár 6000-13 000 Ft. Kaposvár, Berzsenyi u. 9/6. (39448) — A Dédász Rt. balatonboglári kirendeltsége értesíti t. fogyasz­tóit, hogy az alábbi helyeken és időpontokban áramszünet lesz. Balatonlelle, április 11-én, 7­15.20-ig. Honvéd u., Martinovics tér, Tó u., Erkel u, Kanizsa u., Bog­lárka u, Virág u, Nádor u, Vasúti sétány, Határ köz, Nyír köz, Búza­virág u, Munkácsi u. (Mikszáth u-ig), Lepke u, Tátika u, Hatház u, Lehel u, Margaréta köz, Úszó u. (Hatház u-ig), Mályva u, Rákóczi u. (Lehel u-tól Határ közig). (39620) Lakossági fórum Dr. Gaál Antal országgyűlési képviselő április 9-én (szom­baton) 17 órakor lakossági sportfórumot tart Balatonke- resztúron a sportcsarnokban. Vendég Grosics Gyula. Véradás a jövő héten Április 11-én Somogyvámo- son a kulturházban 9-15 óráig, április 14-én Kutason a művelődési házban 13-17 óráig, április 14-én Meszteg- nyőn az orvosi rendelőben 9- 16 óráig lesz véradás. A választás az Öné! Dupla kép vagy dupla méret! 2 db 9x13-as 1 db 13x18-as + ingyen film Egy tekercs Sooter szuperminőségű, 24 exp. színes filmet adunk Önnek ingyen. Minden film előhívás nagyítással + ajándék fotóalbum. flS® SÛÛterS aho1 az Ön pénze w sokkal többet ér! Kaposvár, Fő u. 24., Marcali, Rákóczi u. 5., Nagyatád, Kossuth u. 13. Krónika Ökumenikus egyházi naptár Szombat, köznap. Napi igék: Kát.: ApCsel 4,13-21. Zsolt 117. Mk 16,9-15. Ref.: Jer 2,1-19. Fii 1,18-26. Ev.: 1Kor 15,50-58. Jn 21,20-25. Őrt: Zsid 6,9-12. Mk 7,31-37. Erhard. Germán eredetű név, jel.: erős, mint a sas. Védőszent: Erhard, Régens- burg püspöke. Az ortod. és a görögkatolikus naptárban Szt. Eupszükhiosz vértanú. Húsvét 2. vasárnapja. Napi igék: Kát.: ApCsel 4,32-35. Zsolt 117. Jn 5,1-6.20,19-31. Ref.: Jer 2,20-37. Fii 1,27-30. Ev.: 1 Pét 1,3-9. Zsolt 84. Őrt.: Zsid 6,13720. Mk 9,17-31. Zsolt. Ősmagyar név, jel.: fejedelem. Védőszent: Zodi- cus római vértanú katona. Az ortodox naptárban nagyböjt 4. vasárnapja, Lépcsős Szent János emléke. A gör.katolikus naptárban Tamás-vasárnap. ÁPRILIS A nap 6.08 órakor kél, és 19.25 órakor nyugszik; a hold 5.09 órakor kél, és 18.09 órakor nyugszik. Változékony idő Változóan felhős idő lesz, elszórtan várható ki­Cmmhaf sebb eső, zápor. A délke­ozomoai ,etj szél időnként meg. élénkül. A hőmérséklet ma Erhard 12-17 fok között várható. Szeszélyes áprilisi idő Időjárás előrejelzés ápr. 9-15-ig Igen változékony időre számíthatunk a hét végén, a jövő hét elején hűvösebb, a hét közepétől enyhébb lesz az idő­járás. E hét végén és a jövő hét elején eső, záporeső vár­ható. A hét második felében egy-egy futó záporra, illetve gyenge esőre van kilátás. Már a hét végén megélénkül a légmozgás és csak a következő hét végére csendesedik az idő. A legalacsonyabb hőmérséklet eleinte 0-4 fok, a jövő hét közepétől 0-3 fok között várható. A délutáni hőmérséklet eleinte 8-12 fokra, a hét közepétől 11-15 fokra melegszik. Köszönjük az olvasó véleményét Itt a nyertesek névsora Közvéleménykutató kérdőí­vünk lapunk március 12-i szá­mában jelent meg. Olvasóinktól azt tudakoltuk, hogy mit talál­nak és mit hiányolnak a Somo­gyi Hírlapból. Köszönjük, hogy sokan szegődtek szerkesztő- társnak, írták le véleményüket, „osztályozták” a munkánkat. Akik névvel és címmel ellátva küldték vissza a kérdőívet, azok között közjegyző jelenlé­tében 100 ezer forint értékű nyereményt sorsoltunk ki. A nyertesek a következők: KomlódI Árpádné (Somogy- zsitfa, Mártírok u. 110.), két­személyes egyhetes nyaralást nyert július 16-23 között fél­panziós ellátással Porecsban, a Siotour szervezésében a Ho­tel Rubinban. Csonka János (Hedrehely, Kossuth L. u. 30.), egy Moulinex vasalót nyert, Mátyás László (Kaposvár, Csa­logány u. 83.), egy Moulinex turmixgépet, Molnár Julianna (Kőröshegy, Petőfi u. 20.), egy Samsung hordozható magnót, Fincsur Jánosné (Nagybajom, Kossuth u. 48.), egy zsolnai te­áskészletet, Horváth Jenőné (Balatonlelle, Szövetség u., 24.), egy Plack Party sütő­edény készletet, Holota Imréné (Nagyatád, Szabadság tér 9/d.), egy Hackmann rozsada- mentes főzőedényt, Kalló Vik­tor (Somogyszob, Jókai u. 15.), egy olajsütőt, Börsföldi Mel­inda (Kaposvár, Füredi u. 63. I/I. sz.), egy zsolnai sütemé­nyes készletet, Pápp Gábor (Kaposszerdahely, Kossuth u. 61.), egy bőrdíszgarnitúrát, Nagy Ferencné (Pusztaková­csi, Fő u. 58.), egy réz asztali lámpát, Gombás Gyuláné (Ka­posvár, Hunyady u. 5.), egy evőeszköz készletet, Papp Vilmos (Kaposvár, Kaposfüredi u. 267), egy kávéskészletet, Gáspár Ferencné (Kaposvár, József u. 86.), egy faliórát nyert. Nyertes olvasóinknak gratu­lálunk! Kaposvári nyertesein­ket arra kérjük, hogy reggel 9 és délután 4 óra között vegyék át nyereményüket a szerkesz­tőségben (Kontrássy u. 2/a). Vidéki nyerteseinkhez pedig a közeljövőben eljuttatjuk nye­reményüket. A tettes tagadja a szándékosságot Kínai légpuskával lőtték meg a 13 éves kaposvári kislányt Lapunk tegnapi számában beszámoltunk arról hogy Ka­posváron az Arany János ut­cában meglőttek egy 13 éves lányt, s elfogták Csala János kaposvári lakost aki a kihallga­táson tagadta a szándékos­ságot. A rendőrség lefoglalta tőle azt a kínai gyártmányú lég­puskát, amellyel lőtt, a hozzá tartozó lőszerekkel együtt. Csala János szabadlábon van kihallgatása óta. Az elkövetés körülményeit pedig szakértők bevonásával tovább vizsgál­ják. Az orvosszakértő vélemé­nye szerint a játszótéren meg­lőtt kislány nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett ugyan, de ha más testtájat ér a lövés, súlyosabb sérülés is bekövetkezhetett volna. A Somogyi Hírlap munka­társa megkérdezte: milyen szabályok vonatkoznak a lég­fegyverek tartására? A felelet: a jelenlegi szabályok szerint Magyarországon minden 18 éven felüli személy engedély nélkül vásárolhat légfegy­vert... Harsányi Tarka sorok Vendégségben Ünnepi ebédhez készü­lődik a család, vendégek jönnek. A háziasszony ki­veszi a hűtőből az egyik lábost, amiben pörkölt van. — Kész az ebéd, lehet teríteni — mondja a fiatal- asszony, s miközben a tá­nyérok zörögnek, éktelen sírásba kezd. — Miért sírsz, mi a baj? — kérdi a férj, s az asz- szonyka édesanyja. — Nagy baj van! — A két lábost összecseréltem, és a pörköltet véletlenül a ku­tyának adtam. — Ne sírj lányom — mondja az anya —, legfel­jebb megesszük a kutyát. Közúti ellenőrzés A rendőrök gyorshajtá­sért megállítják Korompai- nét. — Minek száguldozik la­kott területen nyolcvannal? — Kérem szépen, elrom­lott a fékem, és haza akar­tam érni, még mielőtt iga­zoltatnak! Alkohol — Mondd, pajtás, neked mit szól a feleséged, ha későn mész haza? — kérdi nehezen forgó nyelvvel az egyik részeg a mellette im­bolygó másiktól. — Semmit. Nincs is fele­ségem. — Akkor miért mész ké­sőn haza? ígéret — Drágám! — hörgi be­tegágyán a férj. — ígérd meg nekem, ha meghalok, nem adod össze magad más férfival! A fiatalasszony szipogva felel: — Megígérem, szívem. De mi legyen, ha meggyó­gyulsz? Galiba — Rendőr bácsik! jöjje­nek gyorsan! Apámat agyonverik! — De hát melyik az apád? — Nem tudom. Amiatt verekszenek. Meglepő ajánlat A központi házasság- kötő teremből nagy kíséret­tel, boldog mosollyal kilép­delő új pár férfitagját egy pillanatra félrevonja egy ismeretlen. — Uram, van a feleségé­ről aktfelvétele? — Természetesen nincs. — Akar néhányat? Őszinte tisztelettel és barátsággal hívjuk Önt és ismerőseit az MSZP megyei választási kampánynyitó nagygyűlésére, a marcali sportcsarnokba, április 11-én (hétfőn) 18 órára A nagygyűlés vendége: HORN GYULA, az MSZP elnöke. Szeretettel várjuk! MSZP Somogy Megyei Elnöksége (Fizetett politikai hirdetés) (39733) SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Főszerkesztő-helyettes: BÍRÓ FERENC Vezetőszerkesztő: KURUCZ FERENC Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS Rovatvezető: JUTÁSI RÓBERT (sport), LANG RÓBERT (fotó) LENGYEL JÁNOS (belpolitika), VARGA OTTÓ (gazdaságpolitika) Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 311-644 Telex: 13—360, Fax: 312-315. Postacímünk: 7401 Kaposvár Pf. 31. Hirdetés és reklám: KILVINGER OTTÓ. Telefon és fax: (82) 311-506 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 311-668, Telefax: (84) 310-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Felelős vezető: GERHARD MEYER Terjeszti az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. A terjesztésért felelős: FALUDY MIKLÓS Telefon (terjesztési ügyekben): 82/423-213 Előfizethető a kiadó igazolványával rendelkező kézbesítőknél, az OTP Rt Somogy megyei fiókja­inál, a balatonföldvári, a barcsi, a csurgói, az igali, a nagyatádi és a nagybajomi takarékszövet­kezetnél a Postabank Rt siófoki fiókjánál, a kiadó székhelyén, belföldi postautalványon (az utalvány hátoldalára írják rá: előfizetés), valamint számla alapján átutalással az OKHB 390-11581-7014 számú pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyed évre 1125 forint, fél évre 2250 forint, egy évre 4140 forint. ISSN 0865-9125 _______________Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza._______________

Next

/
Thumbnails
Contents