Somogyi Hírlap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-04 / 53. szám

SOMOG YI HÍRLAP • • S V. évfolyam, 53. szám Ára: 16,30 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1994. március 4., péntek II. Alekszij Budapesten A Magyar Ortodox Egyház, a Magyar Katolikus Egyház és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa meghí­vására tegnap Budapestre ér­kezett II. Alekszij, Moszkva és egész Oroszország pátriár­kája. Az egyházi vezető talál­kozott Göncz Árpád köztársa­sági elnökkel, Jeszenszky Géza külügyminiszterrel, Mádl Ferenc kultuszminiszterrel és Csoóri Sándorral, a Magyarok Világszövetségének elnökével. Az iparpolitikáról tárgyalt a kormány A kormány tegnap áttekin­tette a középtávú iparpolitikai koncepció megvalósulását segítő, 1994-es feladatokat. Elhangzott: a privatizáció je­lentősen haladt előre, beindult az adós- és hitelkonszolidá­ció, megfontolt piacvédelmi in­tézkedések születtek. A szak­tárca szándékainál kisebb elő­relépés történt a vállalkozások és a befektetések ösztönzé­sében és ezáltal a struktúra- váltásban. Török-magyar kereskedelem Budapesten folytatódtak a Törökországgal tavaly meg­kezdett kétoldalú szabadke­reskedelmi tárgyalások. A partnerek szakértők bevoná­sával megbeszéléseket foly­tattak arról, hogy milyen felté­teleket kell teljesíteni ahhoz, hogy fokozatosan megvaló­sulhasson az ipari termékek szabadkereskedelme. A szász igazságügy követe Négynapos hivatalos láto­gatásra Budapestre érkezett Steffen Heitmann szász igaz­ságügy-miniszter. Dr. Baisai István méltatta Németország hathatós támogatását, s a tár­gyalásokon kölcsönös érdek­lődés kísérte a kárpótlás, a múlt rendszerben elkövetett bűnösök felelősségre vonása és az úgynevezett átvilágítás, valamint a tulajdonviszonyok rendezésének kérdését. Búcsú a kétüteműektől Kétezerig fokozatosan kike­rülnek a forgalomból a két­ütemű járművek. A négy­ütemű járműveknél 2000-ig a katalizátor általános elterjesz­tését tűzték ki célul, illetve azt, hogy a régebbi típusoknál a rendszeres karbantartással, beállítással a tulajdonosok csökkentsék a szennyező­anyag-kibocsátását. 5,3 milliárd forint segíti a vállalkozókat Minden eddiginél nagyobb összeggel, 5,3 milliárd forinttal áll a vállalkozók rendelkezésére az idén a Magyar Vállalkozásfej­lesztési Alapítvány. Az Európai Unió 23 millió ECU-val járul az alapítvány költségvetéséhez, amelyet ugyanilyen összegben egészít ki a szervezet. Új szempontok a BB-privatizációban Szigorú korlátok Parlamenti bizottsági vizsgálat Bogláron A parlament gazdasági bizottságának privatizációs albi­zottsága tartotta tegnap kihelyezett ülését a balatonboglári Borgazdasági Rt-nél. Tardos Mártontól, az albi­zottság elnökétől megtudtuk, hogy a testület korábbi elhatá­rozásának megfelelően vélet­lenszerűen kiválasztott példák áttekintésével a helyszínen tá­jékozódik az állami tulajdonú vállalatok eladásáról, mert fontos, hogy a képviselők ta­nulmányozzák azokat a mód­szereket, eljárásokat, amelye­ket a privatizációs intézmé­nyek alkalmaznak. Ezek a gyakorlati tapasztalatok segí­tik a képviselőket és a mögöt­tük álló szakembereket a pri­vatizáció ellenőrzésében és a további döntések előkészíté­sében. (Folytatás a 3. oldalon) Már gyűjtenek, pedig még nem szabad A pénzen vett kopogtatócédula nem ér voksot Jákli Péter megyei főjegyző: a már dátummal ellátott és átadott ajánlószelvény érvénytelen A Fidesz, a KDNP, a MIÉP, az MSZP és az SZDSZ képviselői tegnap este megerősítették: a törvény előírásait betartva már­cius 9-éig nem gyűjtenek kopogtatócédulákat, üres cédulákat nem vesznek át. Kérik az állampolgárokat, hogy e dátum előtt ne adjanak át senkinek sem ajánlócédulát. Az Szabad Demokraták in­vitálására találkoztak tegnap este Kaposváron a pártok képviselői, hogy megvitassák az ajánlócédulák gyűjtésével Beszédes csend... Tüntetés a Magyar Rádiónál Csordogál a pénz az agrárágazatba Új együttműködés a fejlesztés érdekében — Mezőgazdasági szolgáltató program készült Pótkocsis Liazzal ütközött a menetrendszerinti járat Huszonnégyen sérültek meg a heresznyei buszbalesetnél Egy utas életveszélyes állapotban került a kórházba A pótkocsi tíz métert tolta maga előtt és az árokba lökte a buszt Fotó: Török Anett Alig néhány hét telt el a ta- szári katasztrófa óta és So­mogy megyében ismét súlyos közlekedési baleset történt, melynek során — csakúgy mint Taszáron — egy pótko­csis Liaz teherautó tarolt le az útról egy menetrend szerint közlekedő buszt. A buszon utazók közül huszonnégyen sérültek meg, egyikük állapota életveszélyes. A barcs-bélavári járat hét óra után néhány perccel állt meg Heresznye külterületén lévő buszmegállónál. A jára­ton csaknem negyvenen tar­tózkodtak. A bolhói és he­resznyei gyerekek a vízvári is­kolába igyekeztek, a két falu asszonyai pedig a megállóval szemközti varrodába indultak dolgozni. (Folytatás a 3. oldalon) Sport és játék 600 négyzetméteren Hatszáz négyzetméter alapterületű Impozáns tornacsarnokot avattak tegnap Toponá- ron. Az átadási ünnepségen jelen volt dr. Jakabházi László, az OTSH elnökhelyettese is. (Beszámolónk a 7. oldalon.) Fotó: Lang Róbert „Piros” gázolajjal ment a teherautó A megyei rendőr-főkapi­tányság közlekedési osztá­lya a Somogy Megyei Közle­kedési Felügyelettel és a vám- és pénzügyőrséggel közösen közúti ellenőrzést tartott tegnap Kaposváron. Az akció során fokozott fi­gyelmet fordítottak a gázolaj el­lenőrzésére, a gépjárművek műszaki állapotára és a teher­gépkocsikon a rakomány elhe­lyezésének szabályosságára. Mintegy ötszáz jármű ellenőr­zésekor kirívó szabálytalansá­got nem tapasztaltak, a részle­tekről Pungor János alhadna­gyot, a megyei főkapitányság közlekedési osztályának bal­esetmegelőzési főelőadóját kérdeztük. (Folytatás a 3. oldalon) Ötszáz autót ellenőriztek tegnap Fotó: Csobod Péter Tegnap délután a megyei közgyűlés mezőgazdasági bizottsága megvitatta és el­fogadta az agrárágazat fej­lesztésének stratégiai tervét. Több hónapos szervező és előkészítő munka alapján készült el a mezőgazdasági szolgáltató program, mely célul tűzi ki a megye mező­gazdaságának fejlesztését, a vállalkozások gazdasági, pénzügyi megerősítését. (Folytatás a 4. oldalon) kapcsolatos tapasztalatokat. A törvények szerint ez ugyan törvénysértő, de már sokan hozzáláttak a gyűjtéshez. (Folytatás a 3. oldalon) A Magyar Rádió Közalkal­mazotti Tanácsa, a Független Rádiós Szakszervezet és a Sztrájkbizottság tegnap dél­után csendes tüntetést szer­vezett a Magyar Rádió előtt a kilátásba helyezett elbocsátá­sok miatt. A transzparenseken „Nem a hallgatót kell levál­tani”, „Csúcs ne várd a má­just”, feliratok szerepeltek, míg a közönség soraiból az is elhangzott: „Éljen Csúcs, Nemzeti Rádiót”.

Next

/
Thumbnails
Contents