Somogyi Hírlap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-26 / 72. szám
24 SOMOGYI HÍRLAP — KÖZELKÉPEK 1994. március 26., szombat Cigánybál emelkedett hangulatban Most jövök a bálbó’ — lép a kocsmapulthoz a svájcisapkás. Ha nem lenne késő este és nem pumpálná olyan szorgalmasan hangszerét a tan- góharmonikás, bizisten mindenki odakapná a fejét. Nagy esemény ez Bolhón: megalakult a Lunga Kálye ci- gány-alapszervezet, tánccsoportot is szerveztek a romák, ropják a kultúrban a színpadon, a több száz testvér előtt. Estére azonban már csak ha féltucatnyian maradtak a fröccs mellett a bolhói kocsmában. A többiek vagy a kul- túrba mentek a cigánybálba, vagy haza, mielőtt az asszony zsörtölődni kezdett volna. — Oszt kell-e stukker; van-e má’ bunyó? kérdik mélán az újabb nagyfröccsre várók. — Nem verekednek ezek, meg karszalagosok vigyázzák a rendet — legyint a a svájcisapkás. Látszik, folytatná még a hírvivő lelkesedésével, hogyan mulatnak a cigányok, ha maguknak szerveznek bált, hogy van ott ismerős is, meg olyan aki nem cigány, meg hogy állítólag még a megyéről is jöttek fejesek és hogy halászlé a vacsora, de aki számít, annak a hivatalban terítettek. Belátja azonban, poros torokkal ennyit szónokolni nem lehet, nagyot húz hát a fröcs- csel teli pohárból. © — Ti vagytok a lábodiak? — fut oda minden kocsival érkezőhöz a kultúr előtt egy karszalagos férfi. — A rendezőség nevében idvezellek titeket; menjetek csak, menjetek, tele van már a kultúr, kezdődött a mísor, mindjá’ jön a tánc — botladozik, ugrál körbe. „Csak azt tudnám hol vannak a lábodiak!” — mormolja közben. Kicsi a kultúr ennyi cigánynak. Még az előtérben, a színpad mögött meg az udvaron is tolonganak. — Hát a rájadás? — üvöltöznek a ház minden szegletéből, amikor legördül a függöny. — Rájadást, rájadást — skandálják a romák, és amikor újra megszólal a zene, mint a füstölt heringek a dobozba zárva, várják, hogy a csajok a színpadon szoknyalibbentő táncba kezdjenek. — Nagy a siker fiúk — próbálja túlkiabálni a hallgatóságot Kiss József, a rendező. — Köszönjük, hogy eljöttetek — áll a színpadra. — Egyetek, igyatok. Mindjá jön a halászlé is, nagy vekni kenyerekkel, aztán meg kezdődik a tánc, reggelig tart a bál. © — A műsor végén mindenki felállt, és még elöl a nagy emberek is ütemre tapsoltak, úgy néztek a színpadra — hadarja az újabb fröccs előtt a svájcisapkás. — Jó a halászlé, csakhát hozzáférni nehéz. Ennyi romát még maguk sem láttak a faluban — fordul a többiekhez, miután a második deci is legördült a torkán. — Bátor ember ez — néznek rá elismerően az asztalok mögül. — Meg se hítták, azt mégis elment a bálba. Bement a kultúrba, amikor annyi ott az ismerős és nem is mind barát. 0 — A legkisebbtől a legöregebbig hívtunk mi mindenkit — állítják a romák. — Kiplaká- toltuk, hogy aki csak tud, jöjjön el, mert ilyen cigányműsort még úgysem látott senki Bolhón. Hívtuk a többi szervezetet is Kanizsától Barcsig, a Gandi-alapítványtól Lábodig. Szól a romanóta, fergeteges a tánc Fotó: Lang Róbert A bálteremben forró a hangulat. — Gyere ide, szívem — vigyorog rózsaszín pöttyös blúzában három cigánycsaj. — Gyere, kapsz egy csókot! Tudod, a lányokat nem illik sokáig kéretni — fogadják a messziről idetévedt idegent. — Há’ kezdődik a tánc, gyere; oszt roptyunk egyet. A tenyérnyi parkett pillanatok alatt megtelik. Szól a romanóta, zuhog a romatánc. Még a színpadon is ropják a csajok. — Jaj, hol a bígő? Elektromos zongorán játszva nem ugyanaz a nóta. Mióta szabad a roma, nehezen jön meg a hangulata. Régen a kultúros szervezte a bált, nem lehetett apelláta. Azok aztán tudták, mi kell a cigánynak: volt siratóének, bígőtemetés, meg a többi hagyomány. Mások a fiatalok most; nincsen se sirató, se bígő... Hát mit temessünk, a szintetizátort? Ha szól a zene, a táncparketten cigány a cigány. Ha meg szünetet tart a muzsikus, hát a büfében tolakszik, hogy ne porozzon torka. — Szereti a bált roma, persze csak ha ingyen van. Mert szegény népek ezek itt. Ingyen bál meg nem nagyon van — panaszkodik egy idősebb cigány. — Mint februárban Babócsán is: a kultúrban szerveztek egyet, ahol százötven volt a belépő. Aztán gondolt egyet a kocsmáros is, ugyanazon az estén csinált még egyet a kocsmájába, százért. Hát persze, hogy ott jobb volt a hangulat. Temették a bígőt, de hajnali négy órakor még a másik bálból is jöttek át, hogy ők nem táncoltak eleget. Délelőtt tízkor is még hangos volt a kocsma, majd úgy kellett elzavarni az ottlé- vőket. — A fene se tudja, mi ette ezeket a cigányokat. Mindegyik úgy táncol, mintha más baja se lenne ezen a világon — méltatlankodik a svájcisapkás. © — Aztán bunyó van-e már?— kérdik ismét a pultnál állók. — Nincsen bunyó, csak sör meg halászlé. Ehet-ihat mindenki, nagy vekni kenyerekkel. Karszalagosok vigyázzák a rendet. Annyi a roma, hogy be se férnek. Ha a tangóharmonikás nem pumpálná annyira a hangszerét, talán észrevennék a többieket, akik elindultak a kutúr felé. — Még egy fröccsöt, aztán mi is megyünk — támaszkodik a svájcisapkás. — Maradjunk ebben az elsőben — mondják a pultnál állók. — Sok ott az ismerős, meg aztán nem is mind barát. Barna Zsolt Negyvennégy ház boldogtalanság Kapós-gettó, 1994 Bűntanya. Évtizedek óta így nevezik azt a „helyet”. Sőt, pontosítsunk! Van Bűntanyafelső és Bűntanyaalsó. Negyvennégy ház boldogtalanság. Mindez Kaposvár városhatárán belül, a húskombináttal szemben: úgy hívják Pécsi utca 52. Egy extraszegeny kolónia, ahonnan egykor jeles emberek is elindultak. Érdeklődő kérdésemre azonban nem akart egyikőjük az itt töltött évekre emlékezni... Ma a „bűntanyaiak” inkább csak kukázni, fát gyűjteni és az ingyenkonyhára mennek. Ebben a városban jár a meleg leves... Kevesen dolgoznak, a legtöbb húsz négyzetméteren ötezer forintból él a család. Aki szegény, többször ad, mint a gazdag: este nem a boltból, hanem a szomszédból kerül az asztalra a kölcsönkenyér... A Bűntanya a város tulajdona. Összeszedik a kétszáz forint lakbért s kétszázharminc forint vízdíjat. A víz nem egy formatervezett, nikkelezett Kludi csaptelepből ömlik, hanem egy koszos vascsőből csurog. Ónnan vödrözik, viszik A gyerek itt hamar kinövi a ruhát és magát... Fotó: Lang Róbert a krumplilevesbe, a gyerek műanyag kádjába, a fröccsbe, a cikória kávéba... A vécésoron lakatok és nevek. Pottyant, aki idepottyant. A szennyes víz az utcára folyik, az öreg mosott ruhákba belekap a márciusi szél. A hetes busz megáll Bűnta- nyaalsón. Senki sem jön ide, pedig a házsor előtt az emberek mindig várnak valakit. Itt „nem divat” a taxi; ha autó jön, rendőr száll ki belőle. Gyalog jár, aki szegény vagy biciklin. Ez van, ez jut a családnak, meg az egymástól megörökölt babakocsik. A gyerek hamar kinövi a máltai (szeretet, nem szeretett) ruhát, s a sportkocsit. Ez lesz az utolsó élménye olyan négykerekűről, amelynek lenyitható a teteje. Szemünkfénye a kicsi. Érte hajt a család... Büntanyán: megélhetési forrás is. A postás családi pótlékot, gyerektartást, segélyt hord. Itt nem rendelnek a csomagküldő szolgálatból, s nem öltözik a család a Margaréta tavaszi-nyári katalógusából; Élnek, mintha élnének. Cinikus mondatokat mond itt a száj. Vascsővel nézik meg, mi jár a kutyájuk fejében, s a Vadász (boroskóla) poharak mélyén ül néma lesben. Indiánapolis e hély másik neve, ahol „meszka- linók” száz forintért adnak egy zsák száraz kenyeret... Lakik az utcasoron volt ávós- főhadnagy, vasgyüjtő öreglegény, családjától elszakadt lányanya, egy fiú, aki ha „buli van” mindig véresre vagdalja a testét, s egy idecsúszott vállalkozó is feleségestül, gyerekestül. Boldogok akarnak lenni, de nem ezen átokverte, boldogtalan kaposi gettóban. A harmincas években épült a télep, s kilencvennégyben már toldják hozzá a négy komfortos kétszobásat, s a négy egyszo- bát. Ez lesz ám a csuda dolog, jól alkudott a szekszárdi házbontó gazdával a város! Az lebontja a Berzsenyi utcát, a város sebét, s megépíti itt, a prérin a nyolc lakást. Kiugrási lehetőség lesz ez. Nem olyan, mint a sávház tetejéről, ám az itt lakók mégis tiltakoznak. Ne építse tovább a nyomort a város. A disznóólaik helyén csak Déva vára magasodhat. Játszóteret álmodnak, kevesebb verekedést, munkahelyet, a gyerekeiknek mielőbbi elköltözést. Erről beszél a Bűntanyán minden becsületes szegény. S kevés szó esik — hiába kopogtatom e témát — a nagyon is primőrnek számító májusi áruról: a tulipánról, a szegfűről, a narancsról és a gesztenyéről. A Bűntanyán két este van nyugi. Pénteken és vasárnap, amikor a Dallas megy. Ilyenkor Jockey Cliffel vív, a bögyös Pamela Bobbyért harcol. Az pedig kiváltképp tetszik, amikor Samantha „csak úgy” a városba indul nyitott sport Mercijén vásárolni... Békés József
