Somogyi Hírlap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-24 / 70. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG 1994. március 24., csütörtök Bajor törvényhozók az Országházban Bajor parlamenti küldött­séggel folytatott eszmecserét tegnap az Országgyűlés Kül­ügyi és EK-ügyi Bizottsága. A német delegáció Gustav Matschl, a bajor törvényhozás Szövetségi és Európa-ügyi bi­zottsága elnökének vezetésé­vel találkozott a magyar hona­tyákkal. A megbeszélésekről Kovács László, a külügyi bi­zottság elnöke elmondta: fő­ként az Európai Unió és ha­zánk viszonyáról ejtettek szót. A magyar képviselők hangoz­tatták, reményeink szerint Magyarország az elsők között lesz majd az EU-tagságot el­nyerő új államok sorában. A Dehaene látogatás belga visszhangja Némi turizmus és rengeteg protokoll jellemezte a belga Le Soir szerint Jean-Luc Deha­ene két és fél napos magyar- országi látogatását, amely nem indított útjára látványos politikai kezdeményezéseket. Bőven adott viszont alkalmat arra, hogy a magyar partnerek kifejezzék az európai integrá­ció iránti elkötelezettségüket, s hogy ismertessék a bizton­sággal, valamint a szomszé­dos országokban élő magyar kisebbségek helyzetével kap­csolatos alapvető gondjukat. Kemény krajinai tárgyalások Egyelőre nincs megállapo­dás a horvát és a krajinai szerb küldöttség tűzszünetről folyó tárgyalásain. A leg­utóbbi, tegnap hajnalig tartó, 13 órás megbeszéléseket a felek elnapolták, s megálla­podtak, hogy a jövő héten is­mét tárgyalóasztalhoz ülnek. Vitalij Csurkin orosz közvetítő keménynek, ugyanakkor nyu- godtnak és tárgyszerűnek mi­nősítette a találkozót. Klaus Kinkel Moszkvában Munkalátogatásra Moszk­vába érkezett tegnap Klaus Kinkel német külügyminiszter. A bonni diplomácia vezetője a műkincsek visszaszolgáltatá­sával foglalkozó vegyesbizott­ság ülésére érkezett az orosz fővárosba. Emellett kollégájá­val, Andrej Kozirjewel, a két­oldalú kapcsolatokról folytat megbeszéléseket, különös te­kintettel Borisz Jelcin ez évre tervezett bonni látogatására. Izraeli-palesztin párbeszéd előtt Kairóba utaztak tegnap az izraeli kormány megbízottai a PFSZ illetékeseivel folyta­tandó tanácskozásokra. A tár­gyalások újrakezdéséhez a PFSZ — a BT múlt héten ho­zott határozata alapján — nemzetközi jelenléttel szava­tolt biztonsági intézkedéseket követel a megszállt területek lakossága számára. Szibériai légikatasztrófa Hetvenhat halálos áldozatot követelő légiszerencsétlenség történt tegnap hajnalban a szibériai Mezsdurecsenszk közelében. Lezuhant, majd felrobbant az Aeroflot orosz légitársaság Moszkva-Hong- kong útvonalon közlekedő Ae- robus A-310-es repülőgépe. A fedélzeten tartózkodó 26 külföldi utas között nem volt magyar állampolgár. Visszamenőleg január 1-jétől Béremelés az egészségügyben A „lépcsők” 8000 forint; 4000 forint, 2400 forint —17 milliárd áll rendelkezésre és 5 milliárd forintot kérnek a Parlamenttől (Folytatás az 1. oldalról) A pótlékok összege a kö­vetkezőképpen alakul: 8000 forintos béremelést kapnak: a röntgenben, a labo­ratóriumokban, az intenzív te­rápiás osztályokon, a fertőző osztályokon, a tüdőgondo­zókban, az elmeosztályokon dolgozó orvosok és asszisz­tensek, valamint a vérkészít­mények előállítását végző or­vosok és asszisztensek, a mű­tős szakasszisztensek, a bon­colást végző orvosok és boncmesterek, és a teljes munkaidőben a szennyes ruha átvételével foglalkozók. Legalább 4000 forintos bér­emelést kapnak: a három mű­szakban az ágy mellett dol­gozó ápolónők, az Országos Mentőszolgálat kivonuló állo­mánya, a szülésznők, és a műtősegédek. Legalább 2400 forintos bér­emelésben részesülnek a szakasszisztensek. Hozzátette ehhez a szóvivő, hogy a helyi kollektív szerző­désekben természetesen az említetteknél magasabb mun­kahelyi pótlék is megállapít­ható. A béremeléshez szük­séges összegből 17 milliárd forint az egészségbiztosítás költségvetésében rendelke­zésre áll. A fennmaradó 5 mil­liárd forint kifizetésére pedig a kormány vállalt garanciát, az ehhez szükséges törvénymó­dosítást elkészítette és be­nyújtja a Parlament elé. A Népjóléti Minisztérium szeretné, ha az emelt bérek ki­fizetését az Egészségbiztosí­tási Pénztár áprilisban meg­kezdené. A munkanélküliek ellátásáról és a vízpótlási lehetőségekről Vitatkoztak a honatyák az ürességtől kongó házban A napirend előtti ügyek tár­gyalását követően a plenáris ülésen részt vevő alig néhány képviselő folytatta a foglalkoz­tatás elősegítéséről és a mun­kanélküliek ellátásáról szóló törvénymódosító előterjesztés általános vitáját. Konszenzusos pontként említette az előterjesztő Kiss Gyula munkaügyi miniszter a munkaadói járulék hét száza­lékról öt százalékra történő csökkentését. Mint mondta: erre azért van lehetőség, mert a számítások szerint a mun­kanélküliek ellátására a közel­jövőben kevesebbet kell fordí­tani, és az ellátás biztonság­gal finanszírozható a szolidari­tási alapból. A felszólaló képviselők va­lamennyien támogatásukról biztosították a „redukált” elő­terjesztésben foglaltakat, bár többen megjegyezték: elke­rülhetetlen a foglalkoztatási törvény egészének felülvizs­gálata, valamint a munkaügyi ellátások teljes rendszerének áttekintése és reformja. A T. Ház a kormány által a szigetközi vízpótlás ügyében benyújtott határozati javasla­tot tárgyalta. A hosszas, rész­letekbe menő általános vita nem hozott előrelépést. Ké­sőbb több képviselő részvéte­lével hosszabb vita bontako­zott ki a fenékküszöb, illetve a szivattyús megoldás hívei kö­zött. Ilkei Csaba (független) so­mogyi képviselő szerint abban a helyzetben vagyunk, amikor csak a kisebbik rosszat vá­laszthatjuk. Mint mondta: kényszerpályán van az or­szág, kész tényekkel kell szembe nézni és alaptalanul nem reménykedhetünk. Nincs politikai megoldás — állította —, mivel szándék sincs a kompromisszumra. A múlt hé­ten elmondott véleményét is megismételte a honatya, mi­szerint alaptalan a várakozás, hogy Hága majd nemzeti igazságot szolgáltat, és mind­azt visszakapjuk amit elveszí­tettünk. A tavaszi ülésszak 15-ik munkanapján a gázszolgálta­tásról szóló törvényjavaslat részletes vitájának egyetlen szónoka Szalay Gábor (SZDSZ) volt, aki felelőtlen­séggel vádolta a kormányt, amiért az visszalépett egy, a törvényjavaslat többhónapos egyeztetése során elért meg­állapodástól. A képviselő sze­rint ez egy kulcskérdésben, az ármechanizmus ügyében tör­tént meg. KM kontra ÁV Rt a Matáv ügyben Az ÁV Rt szakmailag meg­alapozottnak tartja a Matáv Rt több mint 5 milliárd forint ér­tékű részvényének kárpótlási jegy ellenében tervezett fel­ajánlását és a cég tőzsdei be­vezetését. Ezért a vagyonke­zelő részvénytársaságnál in­dokolatlannak és korainak tart­ják a közlekedési tárca ked­den nyilvánosságra hozott ál- lás'oglaiását, melyben a mi­nisztérium a Matáv Rt részvé­nyeinek értékesítése és tőzs­dei bevezetése ellen emelt szót. Mindezt Csépi Lajos, az ÁV Rt vezérigazgatója mondta el tegnapi sajtótájékoztatóján. A vezérigazgató felhívta a figyelmet arra, hogy a távköz­lési társaság privatizációja si­keres volt ugyan, de a tulaj­donváltás csak részlegesen valósult meg, hiszen a vagyon több mint kétharmada még ál­lami tulajdonban van. Az ÁV Rt feladata, hogy a további privatizációval foglalkozzon, valamint az is, hogy a kárpót­lási jegyek árfolyamát szinten tartsa, illetve emelje. Ehhez pedig szükség van a több mint 5 milliárd forint nagyságú va­gyon kárpótlási jegy ellenében történő felajánlására. Annak érdekében, hogy a tőzsdei ke­reskedelmen kívül a Matáv Rt értékpapírjainak árfolyama ne csökkenjen, szükség van a cég tőzsdei bevezetésére is. Csépi Lajos hangsúlyozta, hogy minderről még nem szü­letett döntés. A végleges dön­téshez egyébként kikérik a tárca véleményét is. A minisz­térium állításával ellentétben azonban a tárcának ebben a kérdésben nincs egyetértési joga, mivel ez a döntés nem befolyásolja a távközlés ága­zati irányítását. Kérdőjelek Bencze Szabó Péter kommentárja Ki az áldozat? A minap látottak alapján, úgy tűnik, egy 88 esztendős, vi­déken, magányosan élő aggastyán lesz a médiaháború áldo­zata. Félő, hogy rágyújtják a házát. De miért tennék? Mert a rádió alelnökének, Csúcs Lászlónak az édesapja — legalább is ez Csúcs László magyarázata. Mintahogy tőle tudjuk, hogy az egész család félelemben él, s hovatovább a rendőröknek kell megvédeni őket. De kikkel is kezdődik a tényleges áldozatok listája? Velünk, rádióhallgatókkal, újságolvasókkal, tv-nézőkkel. Mi vagyunk a kárvallotjai annak, hogy a szerkesztőségek kénytelenek a maguk belső bajaival traktálni bennünket, ahelyett, hogy min­den idejüket és energiájukat az ország és a világ sorskérdé­seiről szóló tárgyilagos, gyors és érdekes tájékoztatásunkra fordítanák. S mi látjuk a kárát annak is, hogy nem egy tanul­ságos és szórakoztató, egyszóval színvonalas műsor meg­szűnt vagy csak árnyéka korábbi önmagának, s hogy időn­ként nem éppen objektív információkat sugároznak az éterbe. Áldozatok az újságírók, a műsorkészítők is, azok is, akiket elbocsátottak, s azok is, akik a szerkesztőségekben dolgoz­nak. Az előbbiek létbizonytalanságba kerültek, az utóbbiak olyan feszült légkörben dolgoznak, hogy csak sokszoros erő­feszítéssel sikerül megszólalni a lapok hasábjain, a műsorok­ban. S végül bizonyos értelemben kárvallottja ennek a szeren­csétlen ügynek mindenki, az egész ország, amelynek — mi­ként tekintélyes világlapok tanúsítják — jó hírét csorbította rádióbotrány. A médiaügy ma kriminális. Olyannyira, hogy egy-egy sze­replője alkalmazza a krimik régi dramaturgiai fogását: a tettes áldozatnak próbálja feltüntetni magát... ENSZ-katonákat toboroznak áprilisig Április 15-ig lehet jelent­kezni ENSZ-katonának, 6- 12 hónapos külföldi katonai szolgálatra. Tikos László alezredes, a HM Sajtóosztályának vezetője elmondta, hogy a kiképzés jú­lius 1-jén kezdődik egy szá­zadnyi erő, azaz mintegy 120 katona számára. Emlékezte­tett arra, hogy a Magyar Köz­társaság szélesíteni akarja szerepvállalását a nemzetközi békefenntartásban. Ennek ér­dekében hozza létre az ENSZ békefenntartó akcióiban való részvételre alkalmas katonai szervezetet és felkérés esetén azt az adott válságövezetbe telepíti. A külföldi szolgálat várható időtartama 6-12 hónap, amit egy itthoni kiképzés előz meg. A magyar ENSZ-katonák a külföldi tartózkodás ideje alatt kiemelt napidíjat kapnak valu­tában. ENSZ-katonának jelentkez­hetnek hivatásos és tovább­szolgáló tisztek, tiszthelyette­sek, tartalékos katonák, vala­mint az idén augusztusban sorkatonai szolgálatukat befe­jező fiatalok. A jelentkezés álta­lános feltétele: a büntetlen elő­élet, illetve a fizikia, pszichikai és egészségi alkalmasság. Előnyt jelent az angolnyelv-is- meret. Jelentkezni a Megyei, il­letve a Fővárosi Hadkiegészítő Parancsnokságon lehet, vala­mint az illetékes parancsno­koknál. Minden jelentkezőt nyilvántartásba vesznek és túl­jelentkezés esetén későbbi al­kalommal másokat is számí­tásba vesznek. Mindszentyre emlékeznek Ötven évvel ezelőtt szentel­ték püspökké Mindszenty Jó­zsef bíborost, hercegprímást, egykori esztergomi érseket. Az évforduló tiszteletére hol­nap jubileumi szentmisét tar­tanak az esztergomi Baziliká­ban. A szentmisét Paskai László bíboros, prímás, esz- tergom-budapesti érsek ce­lebrálja. Ma a római Santo Stefano Rotondo templomban ugyancsak szentmisén emlé­keznek Mindszenty József püspökké szentelésére. Az ünnepségen Paskai László vezetésével papokból, papnö­vendékekből, szerzetesekből és hívőkből álló küldöttség vesz részt. Értesítjük Tisztelt Partnereinket, hogy az 1994. évi tüzelőutalványok értékesítése 1994. március 31.-én befejeződik. Ezen időpontig Pécs, Rákóczi út 17. sz. alatti központunkban az utalványok még megvásárolhatók! DÉL-TÜZÉPRt. ŒD SZEZONVÉGI AKCIÓ! MOST MÉG OLCSÓBBAN, SZENZÁCIÓSÁRON amíg a készlet tart! 30% kedvezménnyel kapható a 21R15 és 21R42 tip. olasz PB gázüzemű fűtőkészülék. Biztonságos üzemelés, esztétikus kivitel, 2 év garancia 21R42 infra Teljesítmény: 4000 watt Fogyasztás: 260 g/ó Fűthető légtér: min. 40 köbméter max. 130 köbméter Három fokozat, légtérőr. Fogyasztói ár: IJl^öö'Ft helyett 10 500 Ft. Kisebb helyiségek fűtésére ajánljuk a 21R15 típusú készüléket, melynek fogyasztói ára 13-Z00-HTielyett 10 500 Ft. Postán házhoz küldjük, a postaköltség 449 Ft. Megrendelhető telefonon vagy levélben, ill. megvásárolható: Mintabolt, 5100 Jászberény, Bérkocsis u. 1. Tel./fax: 06-57-312-592. A 43. nap tűz alatt A bosznia szerb tüzérség 43. napja tartja tűz alatt az észak­nyugat-boszniai muzulmán te­rület déli részét — közölte a szarajevói rádió. Az elmúlt huszonnégy órá­ban több száz tüzérségi löve­dék csapódott be Bihac és Ca- zin városok külső negyedeiben — számolt be a rádió, de áldo­zatokról nem adott hírt. A térség északi harmadát Fikret Abdic, a boszniai kor­mánnyal tavaly szeptemberben szembefordult muzulmán sze­paratista vezető hívei ellenőr­zik. Közben Mostarban a bosz­niai horvát erők 207 bosnyák hadifoglyot bocsátottak szaba­don a múlt héten kezdődött fo­golycserék folytatásaként. 4 l i A

Next

/
Thumbnails
Contents