Somogyi Hírlap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-23 / 69. szám

Virágoky színe, fények Magyar József fotóművész alkotásaiból nyílt kiállítás a kaposvári Petőfi Sándor Em­lékkönyvtárban Virágok, színek, fények címmel. A tárlat április közepéig tekinthető meg. Felvételünkön az alkotó A drótos tót című képe Megkontrázták az ultikirályt KRÓNIKA A nap 5.42 órakor kél, és 18.01 órakor nyugszik; a hold 13.22 órakor kél, és 3.06 órakor nyugszik. Borult, hűvös idő Gyakran lesz erősen fel­hős az ég. Északon várható inkább zápor. Időnként megélénkül a délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma is mindösz- sze 8-13 fok között alakul. Emese álma Honismereti vetélkedő megyei döntője Szerda Emőke A zsűri elnöke, a tarokk-ki­rály, kártyalexikont szerző Já­noska Antal megdöbbent arc­cal figyelte, ahogyan a Bala- ton-parti ultisok „víz alá nyom­ták” az e hét végi országos bajnokság döntőjében az Ulti— szakkönyv szerzőjét. A Ko­rona szállóban siófoki legé­nyek diadalmaskodtak; az élen Gábor Csaba végzett Mészáros Tibor és Haiser Ernő előtt. Szombaton este Kaposvá­ron, a Nádasdi utcai kocsma előtt battyogott egy fiú, amikor két fiatalember állta útját „ké­résével”: 500 forintra volt szükségük, ám biztos, ami biz­tos alapon átkutatták zsebeit. A zsákmánnyal: egy személyi­igazolvánnyal, egy napszem­üveggel és egy csavarhúzóval nem érték be, így elkísérték lakásáig kiszemelt áldozatu­kat. Sa — nyilván megfélemlí­tett — fiatal „tejelt”, azaz ki­hozta támadóinak az 500 fo­rintot. A kaposvári rendőrkapi­tányság bűnügyi osztályának nyomozói elfogták az elköve­tőket: a 29 éves Bogdán Ist­ván kaposvári lakost és fiatal­Ultizni sokan szeretnek, de nem mindenki ért e fineszes játékhoz. Meglepetés érte hát a résztvevők javát — közöttük illusztris vendégek mellett a tavalyi bajnokot is — amikor somogyi ellenfeleikkel össze­mérve erejüket, szapora kont­rákkal találkoztak. Istvándi Sándor főszervező elmondta: ezentúl minden ősszel megrendezik az orszá­gos bajnokságot. C. A. korú társát, akik beismerték tettüket. Vasárnap, alig valamivel a déli harangszó után a Nyár ut­cában három siheder „bekerí­tett” egy 15 éves diákot mond­ván: cigit és 100 forintot kí­vánnak tőle. „Nyomatékül” megütötték és megrugdalták a szerencsétlen fiút. A 13, 11 és 10 éves gyerekek által elköve­tett rablást két arra járó lakos hiúsította meg; a suhancok el­szaladtak, ám a rendőrjárőr hamarosan bekísérte őket a kaposvári kapitányságra. Be­ismerték a „bulit”; rablás bűn­tettének kísérlete miatt indul eljárás ellenük. (Tamási) Ökumenikus egyházi naptár Szerda, köznap. Napi igék: Kát.: Dán 3,14-20.91-92.95. Jn 8,31-42. Ref.: Jób 40,1-5. Mt 26,1-16. Ev.: Mk 14,66- 72. Jn 17,1-5. Emőke. Ómagyar név, jel.: csecsemő. Védőszent: a Szeplőtlenül fogantatott Bol- dogságos Szűz. Virága: pa­pagájtulipán. Brúnó. Német eredetű név, jel.: barna­medve. Védőszent: Szent Brúnó a szigorú karthauzi rend alapítója (+1101). Az őrt. és a gör.kat. naptárban Szent Nikon (Győző) vértanú. Képviselői fogadóórák Dr. Suchman Tamás, a Magyar Szocialista Párt or­szággyűlési képviselője kép­viselői fogadóórát tart március 24-én, 15.30 órakor Csurgón a művelődési házban. Minden érdeklődőt szeretettel vár. Dr. Gaál Antal (MDF) or­szággyűlési képviselő már­cius 25-én, pénteken este 6 órakor Somogyvámoson a kultúrházban képviselői foga­dóórát tart. Minden érdeklődőt szeretettel vár. Két Lotti A 12. heti Két Lotti (33-ból 3-at) játék nyerőszámai: 5, 9, 39, és 2, 52, 56 A honfoglalás 1100. évfor­dulójára készülve minden me­gyében megrendezték már az Emese álma — mitosz és tör­ténelem című honismereti és művelődéstörténeti vetélke­dők döntőit. A középiskolások számára az Országos Honis­mereti Szövetség hirdette meg a vetélkedőt, amelyen mintegy ezer csapat vett részt. Somogybán huszonöt iskolai csoport mérte össze tudását. A vetélkedő kérdéseire vá­laszolva a diákok számot ad­(Folytatás az 1. oldalról) E siker „pikantériája”, hogy Spielberg legnagyobb vetély- társa... önmaga volt, ponto­sabban a másik filmje, a Ju­rassic Park. Még — stílusosan szólva — dramaturgiailag is növelte a feszültséget, hogy miután a Schindler listája el­nyerte az első díjat — a „leg­nagyobb művészeti irányítás­ért” — a Jurassic Park diadal- útja következett: Oscar-díjat kaptak a zseniálisan hiteles di­noszaurusz környezet megte­remtői s a hangeffektusok megvalósítói. Ezután Tommy Lee Jones a legjobb férfi mel­lékszereplő Oscar-díját vehette át a Szökevény (The Fugitive) című filmért. A nálunk is na­gyon népszerű Tommy Lee Jones tökkopaszra borotválva vette át a kis szobrocskát, és nagy zavarában mindössze annyit tudott kinyögni: „Azért még nem vagyok teljesen ko­pasz...!” S csak ezután következtek a Schindler listájának percei. Az egymást követő kategóriákban rendre a film munkatársai ve­hették át az Oscar-szobrocs- kákat — rövid kivétel volt a leg­jobb férfi főszereplő díja, ame­lyet Tom Hanks kapott a Phila­delphia című filmért. A nagy pillanat az volt, ami­kor a legjobb film és a legjobb hattak a honfoglaló magyarok életmódjárnak, szokásainak átfogó ismereteiről. A siófoki és a tabi középis­kolások bizonyultak a legjob­baknak, ennek a két iskolának a csapata képviseli megyén­ket a regionális versenyen. A megyei közgyűjtemények és a megyei közgyűlés elnö­kének ajándékait kapták a somogyi honismereti vetél­kedő döntőjének eredményes részvevői. rendező díját — végre! — maga Steven Spielberg ve­hette át. Nem nagyon tudta pa­lástolni meghatottságát. Ma­májának köszönte adottságait; feleségének, Kate Caps- haw-nak, hogy „megmentette az életemet a gyötrően hosszú kilencvenkét krakkói nap alatt”. A szavakkal küszködve mondta el, hogy „arra a hatmil­lió emberre szeretnék emlé­kezni, akik már nem nézhetik meg ezt a filmet”. A legjobb női főszereplő díját Holly Hunter kapta, a Zongora című filmben nyújtott alakítá­sáért. Érdekessége, hogy egy néma lányt játszik, egyetlen szót sem szólhat a film alatt! Emlékezetes pillanat volt, amikor a legjobb külföldi film­nek járó Oscar-díjat a film ren­dezője, Fernando Trueba át­vette, azt mondta: „Szeretném megköszönni Istennek, hogy ezt a díjat átvehetem, de tulaj­donképpen Billy Wilderben hi­szek...” A zseniális amerikai rendezőre történő utalás ter­mészetesen óriási sikert ara­tott. A legjobb férfi színésznek járó díjat átvevő Tom Hanks is belopta magát a jelenlévők szívébe, amikor jelképesen „megosztotta” a szobrocskát filmbeli partnerével, Denzel Washingtonnal. Tarka sorok Fő a pszichológia! A vállalatvezető titkárnő­jének posztjára három je­lölt is akad; három ifjú hölgy. Az igazgató, hogy mutassa, mennyire híve a korszerű módszereknek, a válogatáshoz behív egy munkapszichológust. — Kétszer kettő az mennyi? — hangzik a ra­vasz kérdés. — Négy! — vágja rá az első jelentkező. — Huszonkettő — így a második. — Attól függ — mondja a harmadik. — Lehet négy, de lehet huszonkettő is. A pszichológus közli, hogy több kérdés nincs, az eredményt várják meg odakint. Elégedetten fordul az igazgatóhoz: — Most pedig a tudo­mányos munkapszicholó­gia módszerével elemezni fogom a válaszokat. Az első hölgy a tényekre ha­gyatkozik, tehát egzakt gondolkodású, precíz és megbízható. A második je­löltnél a fantázia dominál, van intuíciója, érdekes egyéniség, képes önállóan kombinálni. A harmadik: nos a harmadikra azt mon­danám, hogy kifejezetten diplomata típus. Melyikre volna szüksége? — A szőkére, amelyik­nek olyan gusztusos hosz- szú combjai vannak. Szó sincs róla — Néni, maga babonás? — Isten ments! Hiszen azok mind balszerencsé­sek! Női epe Két barátnő beszélget. — Képzeld — dicsekszik az egyik, aki már régóta férjnél van —, tegnap a kö­zértben valaki „kisasz- szonynak” szólított! — Világos, — feleli a másik, aki még hajadon. — Ki gondolta volna rólad, hogy akadt valaki, aki el­vett? Hiánypótló Az apa a házasságköz­vetítőhöz: — Nézze, nem fontos, hogy a vőlegény gazdag legyen, az én lányom maga is elég gazdag. Nem fontos, hogy szép legyen, az én lányom maga is elég szép. Az se fontos, hogy okos legyen, az én lányom úgyis túljár az eszén. Csak égy a fontos: legyen a vő­legény tisztességes. Fiatalkorú rablók, csekély zsákmány H. B. Spielberg 7 Oscar-ja Sikeres tanulók Szentpéteri Róbert, a sió­foki Széchenyi általános is­kola 6. osztályos tanulója eredményesen szerepelt a Zrínyi Ilona Matematikaver­seny megyei fordulóján, így ő is részt vesz a kecskeméti or­szágos vetélkedőn, akárcsak Sárosi Zsolt a kaposvári Kini­zsi Lakótelepi Általános Iskola 7. osztályos tanulója. Cserbenhagyót keres a rendőrség 1984. március 20-án 11.15 órakor Mernye község belterü­letén a 67-es számú úton Bog- lárlelle irányába haladó isme­retlen személy által vezetett, ismeretlen forgalmi rend­számú és típusú, feltehetően szürke színű személygépko­csi szabálytalan előzés követ­keztében hirtelen irányváltoz­tatásra kényszerítette a vele szemben szabályosan közle­kedő szürke színű Peugeot 205 típusú személygépkocsit, ami ennek következtében a jobb oldali árokba hajtott, majd jelzőtáblának és villanyosz­lopnak ütközött. Az ismeretlen autós megál­lás nélkül elhajtott. Kérjük mindazok jelentke­zését, akik a balesetet látták vagy érdemleges információt tudnak adni. Jelentkezni lehet személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányság közleke­dési osztályán, a Kaposvár, Szent Imre u. 12. fsz. 7. szám alatt, vagy a 414-422/25- 10-es telefonon. 2 nap múlva nyílik! A harmadik Nemzetközi Tavaszi Vásár, az Eötvös Loránd Gépipari Középiskola Kaposvár, Pázmány P. u. 17. alatti épületében. Több mint 130 kiállító, húsvéti kedvezményes sonka-, virág-, végéta-, édesség-, papíráru és kertibútor vásár, és sok érdekes színes program! Itt mindent megtalál, ami az asztalára, lakásába, házára, garázsába, kertjébe, földjére, üzletébe, vendéglőjébe és szállodájába kell. Hazai és külföldi utazási irodák és 15 autós márkaképviselet várja szeretettel Önt is a vásár ideje alatt. A nyitás napján 9.30-kor, az első 200 belépő között 1 db 10 000 Ft-os ajándékkosarat sorsolunk ki. Minden gyerekjegy mellé nyuszis kitűzőt adunk ajándékba. A belépőjegyek sorsolásra kerülnek, a fődíj: utazás Rióba! A vásár 9-18-ig tart nyitva. Ezzt nem lehet kihagyni ! c™> SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Főszerkesztő-helyettes: BÍRÓ FERENC Vezetőszerkesztő: KURUCZ FERENC Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS Rovatvezető: JUTÁSI RÓBERT, LENGYEL JÁNOS, VARGA OTTÓ Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 311-644 Telex: 13—360, Fax: 312-315. Postacímünk: 7401 Kaposvár Pf. 31. Hirdetés és reklám: KILVINGER OTTÓ. Telefon és fax: (82) 311-506 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 311-668, Telefax: (84) 310-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Felelős vezető: GERHARD MEYER Terjeszti az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. A terjesztésért felelős: FALUDY MIKLÓS Telefon (terjesztési ügyekben): 82/423-213 Előfizethető a kiadó igazolványával rendelkező kézbesítőknél, az OTP Rt Somogy megyei fiókja­inál, a balatonföldvári, a barcsi, a csurgói, az igali, a nagyatádi és a nagybaiomi takarékszövet­kezetnél a Postabank Rt siófoki fiókjánál, a kiadó székhelyén, belföldi postautalványon (az utalvány hátoldalára Írják rá: előfizetés), valamint számla alapján átutalással az 0KHB 390-11581-7014 számú pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyed évre 1125 forint, fél évre 2250 forint, egy évre 4140 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents