Somogyi Hírlap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-21 / 67. szám

8 SOMOGY HÍRLAP — KÖZBIZTONSÁG, BŰNÜLDÖZÉS 1994. március 21., hétfő Ügyeleti telefonok A rendőrség munkáját se­gítő bejelentéseket, informá­ciókat a lakosság nemcsak a 07-es és a (82)414-422-es te­lefonszámokon közölheti, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya a (82)420-613-as, a kaposvári rendőrkapitányság pedig a (82)414-422/2505-ös számon várja a hívásokat. Az utóbbi két telefon éjszaka üzenetrög­zítővel működik. A Nagyatádi Városi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya a (82)352-241-es számon, a Barcsi Városi Rendőrkapi­tányság bűnügyi osztálya pe­dig a 461-230-as számon várja a bejelentéseket munka­időn kívül, illetve éjszaka, szintén üzenetrögzítős telefo­non. Rendőrök jutalmazása és előléptetése Március 15-e alkalmából az országos rendőr-főkapitány a rendőrségi állományban vég­zett eredményes munkája el­ismeréséül Benyus Miklós fő­törzsőrmestert, dr. Herke Ta­más őrnagyot, az ORFK köz- biztonsági főigazgatója pedig Nagy László zászlóst dicsé­retben és jutalomban részesí­tette. Nemzeti ünnepünk al­kalmából dr. Ferenczi László főkapitány soron kívül előlép­tette dr. Újvári Sándort alezre­dessé, Kovács Gézát őrnagy- gyá, Kálmán Zsoltot főhad­naggyá, Pacsó Jánost és Vati Csabát zászlóssá. A főkapi­tány a rendőrség 44 hivatásos és polgári alkalmazottját, va­lamint a sajtó hat képviselőjét — a rendőrség munkáját se­gítő kiemelkedő újságírói te­vékenységéért — dicséret­ben, jutalomban, illetve elis­merésben részesítette. Bűnmegelőzés és vagyonvédelem Kaposváron a Honvéd utca 14/b számú házban működő bűnmegelőzési és vagyonvé­delmi tanácsadó irodában tá­jékoztatják az állampolgáro­kat, gazdálkodó szervezeteket arról, hogyan védhetik meg vagyontárgyaikat, lakásukat, gépkocsijukat, illetve testi ép­ségüket a bűnözőkkel szem­ben. A tanácsadó irodában — egyebek mellett — prospektu­sokkal, címjegyzékkel is segí­tik az érdeklődőket abban, hogy megszerzett javaikat biz­tonságban tudhassák. A szol­gálatot kedden és szerdán 13-17-ig, csütörtökön és pén­teken pedig reggel fél 9-től fél 1-ig kereshetik fel. Balesetmegelőzési iroda A közlekedés biztonságá­nak növelése, a személyi sé- rüléses balesetek számának csökkentése a célja a Kapos­váron (Dózsa Gy. u. 16.) mű­ködő — a közlekedő emberek biztonságát szolgáló — rend­őrségi balesetmegelőzési iro­dának. Az iroda segítséget nyújt többek között a pedagó­gusoknak, a közlekedési szakembereknek a közleke­désre nevelésről szóló videó­anyagokkal, óravázlatokkal, pedagógiai segédeszközök­kel, valamint technikai bemu­tatókkal. Tájékoztatást ad a járművezetőképzéstől a mű­szaki vizsgáztatásig, a gép­jármű átírástól a szabálysér­tési ügyekig számos, közleke­dést érintő témában. Az iroda hétfőtől péntekig reggel fél nyolctól délután fél négyig várja az ügyfeleket. EGY ESTE RENDŐR VOLTAM • • Otven zsaruval az éjszakában — Ott van a mi emberünk — kiált föl Johny, a rendőr a Ber­zsenyi utca 44. előtt. — Micsoda nagy ravasz, eddig mindig a ház előtt hagyta az autóját. Most eldugta valahova a jómadár... AZ ÉDES OTTHON Szegénylegénynek nincsen szállása (Fotó: Lang Róbert) A váratlan fékezés miatt szinte a szélvédőben koppan az orrom. Három ajtó egy­szerre nyílik, s a rendőrök futva megindulnak a házhoz. Odabent elalszik a villany, a szobából többen eltűnnek. A három zsaru nem vendég­ségbe igyekszik: a rablás gya­núja miatt körözött „Kopasz Balogh”-ot látták meg az ab­lakban. Pamuki Botond, Vass Zoltán, és Király János már hozzák is kifele a házból a kö­zépkorú cigány férfit. A hang­zavar leírhatatlan: gyermekek és nők szaladnak az utcára és minősíthetelen hangnemben szidják a rendőröket. A nyom­dafesték még leginkább ezen a mondaton nem hasal el: — Guvadj zsernyák meg, hova viszed azt a drága, ártat­lan embert... A fogdába viszik. Útközben Balogh még egy névjegykár­tyát is átad. Elviszem a balhét, de ezt nem verik rám — mondja, hogy bosszantsa a rendőröket. A férfi egyike annak a kilenc előállítottnak, akik a legutóbbi kaposvári razzián élvezték a rendőrök vendégszeretetét. Az országos akció, amelybe e so­rok írója is belecsöppent, a közterületi rend éve nevet vi­seli. Az eligazításon este fél hatkor ötven rendőr tudta meg, éjfélig tart a „társadalmi munka”. Célja nem más, mint az, hogy a sokat kritizált köz­rend a város polgáraitól egy pi­ros pontot kapjon a nem létező rendőri ellenőrzőbe. A kis csapat, a kaposvári buszpályaudvaron kezdi az el­lenőrzést. Három túlzottan jó­kedvű polgártárs próbálkozik az egyenes ülés nyaktekerő mutatványával. Egyik barna­bőrű fiatal fickó Mosdósról való az „Ebszorítónak,, csúfolt utcasorról. Gyula vidáman meséli, menyasszonyát várja, de még nem jött a csajóca... A személyigazolványát azonban hónapok óta nem újítja meg. A miértre, előrukkol egy újabb Ígérettel. A rendőrök legyintenek, nem lesz abból semmi... Néhány biciklisbe botlunk még, akik vakon, azaz lámpa nélkül kerekeznek át a váro­son, aztán egy testes lengyel asszonyság kerül utunkba, aki természetesen turista, cekker- jében ötven melltartóval... Váratlan hívás érkezik a re­csegő CB-n, irány Szenna, ahol el akarják vágni a Gös- ser-söröző tulajdonosának torkát. A sofőr gázt ad, ám a városszéli dombok megfogják a Zsigát. Visszakapcsol há­romba (talán még kettőbe is) és mérgelődik a kérdésen, va­jon hogyan üldöznének ezzel a Lada kombival egy sportko­csit. Sehogy, felelik. A rend­őröknek ennyire futja, a bűnö­zőknek bizony már jóval többre... Szennában nincs igazi balhé. Két ittas fiú fenyegető­zött, aztán leléptek. Tönkre akarják tenni a környék leg­jobb diszkóját, összegzi a tör­ténteket a tulaj, mégpedig pont a nyitóbulin. Ez lenne az, kérdem tőle bá­tortalanul. A teremben egyet­len hölgy sincs, csak vigyorgó férfiak. Aztán előkerül egy öt- venév körüli asszonyság. Őt azonban az ital és a cigi átható illata miatt, ma láthatólag nem kérik táncra... A fiúkat meglátjuk az útszé- lén. Berohannak egy mocsa­ras berekbe a megállj felszólí­tásra. Képetlenség utánuk menni, mindenütt sár és meg- intcsak sár... — Jól keres a patyolat...— mondja az egyik rendőr. Szirácki István őrnagy éjfél után értékel. Négy ittas veze­tés, kilenc előállítás, 37 ezer forint helyszíni bírság, harminc följelentés. Volt botrányos ré­szegség, csendháborítás és három autóról a rendszám is lekerült, olyan állapotban vol­tak. Az est sztorija? Fekete László a legerősebb magyar is megbukott Kaposváron. Neki a lejárt jogsija miatt kell majd jónéhány ezrest leszúrkolnia... Békés József Egy pasas egy kivénhedt heverőt húzott a vasútállomás­sal szemben lévő házak egyi­kének kapualjába. Ott él, lakik, alszik. Oda dugja motyóját. Sztori? Az, ha nem tudnám, hogy éppilyen szegény flótások kégliznek az Irányi Dániel ut­cában, ahol egy nő összes „bútorára” leltem egy koszos nájlonzacskóban. Zsebkendő, néhány forint, papírok, egy nem működő karóra... Sztori? Az, ha nem tudnám, hogy a Deseda-parton a Hukk büfé emeletén, (valószínű a tulaj tudta nélkül) vagy a kaposfü- redi vasúti híd alatt ugyancsak emberek élnek. Sztori? Az, ha nem láttam volna személyesen a két (egy dunyha alatt alvó) idősebb fér­fiút, akik minden ijedtség nél­kül pislogtak a rendőr zseb­lámpájába. Hogy mit keresnek a Németh István fasor lerob­bant melléképületében? Hát hova menjenek? Nekik nem kell a „szálloda”, ők nem men­nek a Krízis hotelbe. Az egyik pasast ismerem is, őróla már írtam amikor hónapokig egy szemétszállító konténerben élt a Szabadság parkban. Nincsenek sokan, mondja az egyik kaposvári rendőrtiszt. Húszán lehetnek tán az egész városban. Nem balhéznak, nincs velük baj, csak éppen nincs lakásuk. Az istenért sem akarnak a menhelyre menni. Ennyi a sztori. (békés) Lebuktak a rabsicok Zákányban Nem lett töltelék az őzikéből Fonyódi rendőrfőhadnagy országos sikere Az ujjnyomok Andora Hertelendy András: Szerencse is kell hozzá Mondhatni: mérhetetlen ar­cátlanság a vadásztársaság elnöke kertjének a végén — engedély nélkül — őzekre lö­völdözni. Pedig ez történt Zá­kányban, Kovács László, a csurgói Zrínyi Vadásztársaság elnöke portájának közelében. Kovács László éppen laká­sának udvarán volt, amikor a kertje közelében kezdődő er­dőből lövést hallott. Távcsövét magához véve elindult a „zaj” irányába, majd az erdőszélen két férfit látott, akik farúdra kö­tözött őzet vittek. Amikor a rabsicok észrevették, ledobva zsákmányukat elmenekültek. Ám személyleírásuk „ott ma­radt”. A vadásztársaság elnöke pedig bejelentést tett Varga Zoltán főtörzsőrmester záká- nyi kmb-snél; többek között azt is elmondta, hogy az egyik orvvadásznál sörétes vadász- fegyver volt. Ezután felgyor­sultak az események: Varga Zoltán és Böröczki Imre had­nagy, a csurgói rendőrőrs nyomozója a személyleírás — és a „számításba” jöhető személyek elszámoltatása — alapján elfogta Fehér Zoltán zákányi és Bódi József surdi lakosokat. A két férfi a kihall­gatása során elmondta: tölte­léknek akarták felhasználni az őzet. Bódi — aki az őrtilosi bérkilövő társaság tagja — la­kásán a házkutatáskor a rendőrök lefoglalták a vadász- fegyverét és fegyvertartási engedélyét. Ügyükben a Nagyatádi Vá­rosi Bíróság gyorsított eljárás­ban már ítéletet hozott. Fehér Zoltánt 9 ezer forint pénzfő- bűntetésre ítélte, Bódi Józse­fet pedig két évre eltiltotta a vadászattól. A vadásztársaságok és a rendőrség között a közelmúlt­ban megkötött — orvvadászat visszaszorítását célzó — együttműködési megállapo­dás első, látványos eredmé­nye volt ez az akció. Ám az őzet ez sem vigasz­talja már... (Tamási) Az Országos Rendőrfő­kapitányság 1993-ban egy évre szóló versenyt hirde­tett valamennyi rendőri szerv részvételével a bűn­ügyi technikusok számára, miután bevezették a számí­tógépes ujjnyomazonosító rendszert. Az országos értékelés sze­rint szolnoki kollégája után Hertelendy András főhad­nagy, a Fonyódi Városi Rendőrkapitányság bűnügyi technikusa második helye­zést ért el, s a közelmúltban dr. Kacziba Antal vezérőr­nagy, az ORFK bűnügyi fői­gazgatója jutalomban része­sítette. A fiatal rendőrtiszt őszintén csodálkozik a laikus lelkes érdeklődésén, megmoso­lyog, amint Colombo had­nagy szemfüles felfedezése­ire igyekszem terelni a fi­gyelmét, s megjegyzi: — Ott sokan dolgoztak még előtt. — Ön mit tett ezért az or­szágos elismerésért? — Amit minden kollégám: a helyszínelés során rögzít­jük az ujjnyomokat, összeha­sonlítjuk a vétlen személyek adataival. Felküldjük a buda­pesti számítógépes köz­pontba. Szerencse is kell hozzá, ha ott megvan az újj- nyom, akkor tudják a kollé­gáim kit kell keresni. — Gondolom, azért szük­ség van ehhez a munkához különleges képességekre. — Semmi különösre nincs szükség. Három hónapos bűnügyi technikusképző tan­folyamon vettem részt kato­nai főiskolát végeztem, 1991. decemberétől vagyok a rendőrségnél. — Volt-e olyan eset a kö­zelmúltban, ami emlékezetes a munkájában? — A szőlősgyöröki nevelő- intézetbe kétszer törtek be, s a felküldött ujjnyom-minta nyomán a számítógép ki­hozta, hogy az otthon egykori lakói voltak a tettesek, akikre egyáltalán nem gondoltunk. A balatonkeresztúri ABC be­törésnél a kollégáim dolgoz­tak, ott egy budapesti „betö­rőbrigádot” sikerült elkapni. Ide jöttek lebukni. Kiss Csaba százados, a fonyódi kapitányság bűnügyi osztályvezetője hangsú­lyozza, hogy ehhez a rendőri munkához igenis kellenek, ha úgy tetszik rendkívüli adottságok, mindenekelőtt az alaposság és az elhivatott­ság. Azelőtt a technikusok ki­törni akartak ebből a rendőri szakszolgálatból, mindenki nyomozott volna. Az ORFK tavalyi pályázata nyomán nőtt a bűnügyi technikusok tekintélye. A fonyódi rendőr­ség például szerény techni­kai feltételek mellett, ám ki­váló szakemberekkel rendel­kezik, Hertelendy András mellett két huszonéves fia­talember dolgozik. A rendőrfőhadnagy orszá­gos elismerése egyértelmű: az általa rögzített tizenhét nyom segítségével száz bűn- cselekményt derítettek fel, bár ez az arány a fonyódi rendőr­ség tavaly felderített ügyeinek tíz százaléka, viszont kifeje­zetten a bűnügyi technikai munka sikere. G. M. VEDEKEZES

Next

/
Thumbnails
Contents