Somogyi Hírlap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-15 / 62. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG 1994. február 15., kedd Petőfire, Bem apóra, Kossuthra emlékeznek Tőkés László: „Az erdélyi magyarságot nem lehet megfélemlíteni” A Fidesz a rádiós eseményekről A Magyar rádióban történt elbocsátások következtében kialakult helyzetet elemezve a Fidesz Országos Elnök­sége kénytelen újra megálla­pítani, hogy a cenzúra hiánya még korántsem azonos a saj­tószabadsággal. A tájékozta­tás szabadságának törvényi garanciája (a sajtó-, illetve a médiatörvény) a rendszervál­tás ellenére Magyarországon mindeddig nem született meg. Éppen emiatt különös figyelmet érdemel, hogy a Magyar Rádió vezetői hatal­mukkal visszaélve éppen a választások előestéjén el­hallgattatják azokat, akiknek a korrekt tájékoztatás élethi­vatásként vállalt feladatuk. A kormány beleegyező hallga­tása több mint veszélyes. Ezzel segédkezet nyújt an­nak a folyamatnak a tovább­viteléhez, melynek során a független tájékoztatás már kivívott eredményei meg­semmisülnek. KDNP a sajtó- szabadságról A sajtószabadság nem szolgálhat pártpolitikai érde­keket. A tömegkommunikáció feladata, hogy értelmezhetővé tegye a világot, kellő számú in­formációt adjon az embernek. A polgárok kiszolgáltatottak a médiának, átláthatatlan em­bercsoportok működtetik vi­lágszerte a sajtót — mondta Giczy György, a Keresztény- demokrata Néppárt képvise­lője. Hozzátette: a cenzúra megszűnt, ám a sajtószabad­ság a sajtó felelősségét kell, hogy jelentse. A sajtó a de­mokrácián belül ellenőrizhetet­len hatalmi ág, de Magyaror­szágon a civil társadalom hiá­nya miatt, az áttekinthetetlen társadalmi struktúrában a sajtó szerkezete is áttekinthe­tetlen. Giczy György megje­gyezte: az elmúlt években a sajtó kérdésről a KDNP-t senki sem kérdezte. Hebron után a békéről ' — Az 1990-es marosvásár­helyi zavargások forrásánál is a március 15-ike elleni izgatás állt, én abban reménykedem, hogy az idei ünnepet meg­előző magyarellenes megnyi­latkozások megmaradnak a propaganda szintjén. Néhány nacionalista szervezet — fő­ként a Vatra Romaneasca — már odáig is elment, hogy a magyar forradalomra és sza­badságharcra emlékező ün­nepségek betiltását követelte — mondta Tőkés László erdé­lyi, királyhágó-melléki refor­mátus püspök a Somogyi Hír­lap munkatársának kérdésére felelve. — Van konkrét érv a ro­mán nacionalisták kezében 1848-cal kapcsolatban? — Egyes romániai körök azt állítják, hogy az 1848-49-es magyar szabadságharcnak (Folytatás az 1' oldalról) Baktalórántháza Szabolcs ti­zennyolcadik városa. A minisz­terelnök Nyíregyházán a Kos- suth-szobor előtt emlékezett az 1848-1849-es forradalomra és szabadsághacra. A koszorúzást követő sajtótá­jékoztatón a kormányfő aktuális politikai kérdésekről fejtette ki véleményét. A májusi válasz­tással kapcsolatos kérdésekre válaszolva elmondta: egy tisz­tességes hangvételű, de a kon­túrokat határozottan megfogal­mazó kampányban reményke­dik. Hozzátette: sajnos, van arra utaló jel, hogy nem ilyen lesz. A gyűlölködés néhány esetben már a végletekig fokozódott, s olyan megfogalmazások kaptak negyvenezer román esett ál­dozatául. Ezt néhány éve elej­tette valaki, s azóta minden évben felemlegetik az ünnep előtt. A propaganda odaát azt tartja, hogy a történelemhami­sító érveket addig kell súly- kolni az emberekbe, amíg a könnyen befolyásolhatók azo­kat el nem hiszik. — Miként ünnepelnek Nagyváradon? — A hagyomány szerint fo­gunk megemlékezni népünk szabadságharcáról. Lerójuk kegyeletünket azok előtt a ro­mán személyiségek előtt, aki­ket a magyarok iránti szolidari­tásuk miatt végeztek ki a sza­badságharc vérbe folytása után. Koszorút helyezünk el Szacsvay Imre, az egykori magyar kormány jegyzője sír­jánál, akit azért végeztek ki, mert ellátta kézjegyével a újságokban és másutt teret, hogy nem alaptalan a pesszi­mizmus. Boross Péter hangsú­lyozta: a kampány eldurvulását ő semmiképpen sem kívánja. Egy másik kérdésre felelve, Horn Gyulának, az MSZP elnö­kének arról a kijelentéséről, hogy a kormány készítsen te­vékenységéről mérleget, úgy vélekedett: a mostani kabinet­nek olyan számvetést nem szabad készítenie, mint amilyet a rendszerváltáskor a Németh- kormány tett, hanem egy job­bat, egy alaposabbat és egy nyíltabbat. Az akkor történteket Boross Péter nem elevenítette fel, mert mint mondta: nem szükséges örökké emlegetni a negatívumokat. Függetlenségi Nyilatkozatot. Virágot viszünk Petőfi Sándor 1989 után felállított szobrá­hoz, majd az egész napos rendezvény ökumenikus isten- tisztelettel zárul Nagyvárad olaszi városrészének templo­mában. Itt emlékezünk Bem apó születésének 200. évfor­dulójára, és ugyancsak az olaszi városrész templomá­ban tartunk istentiszteletet március 20-án Kossuth Lajos halála 100. évfordulójára em­lékezve. — A protestánsok mellett kik ünnepelnek még? — A felsorolt eseményeken minden erdélyi felekezet részt vesz és velünk együtt emléke­zik meg az 1848-49-es sza­badságharcról, annak hősei­ről, áldozatairól az erdélyi Ma­gyar Demokrata Szövetség is. (gulyás) Isten, haza, magyarság - a 48-as márciusi ifjak ezekkel az eszmékkel vívták meg forra­dalmukat, s most rajtunk a sor, hogy az ő példájuk nyomán ki­vívjuk a sajtó valódi szabadsá­gát- mondta Csurka István, a MIÉP társelnöke hétfőn Ceglé­den. Amint kifejtette: itt az ideje, hogy megteremtsük a sa­ját magyar sajtót. Vannak bizo­nyos erők ugyanis, amelyek a magyarságot állandó kishitű­ségre, megalkuvásra igyekez­nek kárhoztatni. Ezek az erők Csurka szerint korábban is jó pozíciókban voltak, és most végtelen egyoldalúsággal, fél­retájékoztatással igyekeznek megtörni a magyarság hitét, önbizalmát. Boross Péter kontúros kampányt remél Csurka saját magyar sajtót akar A hebroni tragédia után a legfontosabb az, hogy min­denki minden lehetségest megtegyen a béke megőrzé­séért. Washington osztja az orosz vezetésnek azt az ál­láspontját, hogy csak két lehe­tőség van: vagy sikerül most azonnal fenntartani a kö­zel-keleti békefolyamatot, vagy elkerülhetetlenné válik az összecsapás — jelentette ki szombaton Rómában And­rej Kozirev orosz külügymi­niszter. Az orosz diplomácia vezetője néhány órát tartóz­kodott az olasz fővárosban. Az MSZP-é a dobogó A Dobogós helyezett du­nántúli pártok című írás első mondata helyesen így hang­zik: A Dunántúl legerősebb pártja a múlt hónaphoz ha­sonlóan a Magyar Szocia­lista Párt, a megkérdezettek 19 százalékának támogatá­sával. Az elírásért olvasóink elnézését kérjük. MITSUBISHI A MITSUBISHI LEGKERESETTEBB GYÉMÁNTJA KAPOSVÁRON A három gyémánt megérkezett Kaposvárra, ahol az Árpád utcában az Autófarm telepe a hét végétől Mitsubishi kereskedéssel bővül. Az Autófarm hétvége március 18., 19., 20-án mindenki számára tartogat meglepetéseket...- Bemutatkoznak a legújabb Mitsubishi típusok.- Közel száz használt autó kapható jelentős árengedménnyel, nemcsak készpénzért, de részletre is.- Színes autósprogramokkal várjuk a látogatókat. ▲ Hét végétől ön a legkedveltebb Mitsubishi típusát Siófok után már Kaposváron is megvásárolhatja! m|^Őrshi Autófarm, Kaposvár, Árpád u. Tel.: 06/60-368-166 < \RM)I t DIAMONDS Í Út nyílik Szarajevóba Közeledik a húsvét! Ajándékozzon a kaposvári Járműboltból! BMX kerékpár, 12"-os, fiú, lány 4 700- 7 500 Ft-ig BMX kerékpár, 16”-os, fiú, lány 7 600 Ft BMX kerékpár, 20"-os, fiú, lány 7 900-14 200 Ft-ig Mountain bike kerékpár, 20"-os, fiú 14 900 Ft Mountain bike kerékpár, 24"-os, férfi, női 21 000 Ft Mountain bike kerékpár, 26"-os 19 000-40 000 Ft-ig Kemping kerékpárok 14 200 Ft-tól Verseny kerékpárok, férfi, női 18 000-19 500 Ft-ig Túra kerékpár, férfi, női 11 000 Ft-tól Kiegészítő cikkek nagy választékban! 30% előleg befizetésével, részletre is megvásárolhatja! OTP-ügyintézés a boltban! Kárpótlási jegyet 61%-os árfolyamon beszámítunk a vásárlásba! ^omogyEer^ Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 7.30-17 óráig, szombaton 8-12 óráig Kaposvár, Ady E. u. 4. Telefon: 82/321-731 Fax: 82/316-160 (36739) KÉRDŐJELEK Rosszul zárnak a parlamenti ablakok? Nem tudni, hány újabb jogszabály megalkotására futja még erejéből és idejéből a Tisztelt Háznak. Reménykedjünk, hogy nem a most megszületett ügynöktörvény a záróakkordja a parlamenti ciklusnak. Reménykedjünk, mert mindig az utolsó benyomások a legmaradandóbbak — s nem biztos, hogy ez a jogszabály javítja az összképet. A politikai töltetű törvénykezésnek mindig nagy a veszélye. Arra csábítja megalkotóit, hogy engedjenek a pillanatnyi ér­zelmeknek és látszatoknak, a napi aktualitások és érdekek nyomásának. S a csábítás még erősebb, ha az ideologikus gyökerű paragrafusokat éppen a választási kampány felforró­sodó szakaszában kell szentesíteni. S itt mindjárt felbukkan a kétely: a személyes múlt tisztázá­sára szánt ügynöktörvény miért épp most, a ciklus fináléjában vált halaszthatatlan törvénykezési feladattá? Miért nem a cik­lus elején vagy legalább első felében? Hiszen a közéleti ve­zető tisztségviselők politikai életrajzának feltárására már 90-ben ott volt a törvényjavaslat a Házban — igaz, nem a Ház asztalán, csak az asztal fiókjában. Ott is maradt. A „miért most?"-hoz nyomban egy másik kérdés csatlakozik. Kellett-e vállalnia a parlamentnek azt a morálisan fonák hely­zetet, hogy a képviselőket személyükben közvetlenül érintő, olyan törvényt hoz — ami megalkotóira nem alkalmazható, csak utódaikra? Kellett-e olyan törvénykezési kronológiát kö­vetni, hogy ez az országgyűlés az elsők egyikeként saját java­dalmazásáról, az utolsók egyikeként pedig utódai átvilágításá­ról döntött? Sokszor elhangzott az ígéret, hogy a választási kampány puskaporos, mérges gázokkal telítődő levegője nem törhet be a törvényhozás házába. Túlzott optimizmus volna bízni az ígé­ret teljesülésében? Rosszul zárnak a parlamenti ajtók-abla­kok? _ . . _ Bajnok Zsolt Kossuth emlékkiállítás A Kossuth emlékkiállítás első­rendű fontosságú azért, hogy megelevenedjék a hatalmas po­litikai-társadalmi életmű a maga teljes valóságában. Az az életmű, amelyet a történelem fo­lyamán oly sokszor akartak kisa­játítani. Á tárlat segítségével megismerhetjük Kossuth min­dennapjait és láthatjuk szemé­lyes tárgyait. Szükséges a be­mutató azért is, mert a nagy tör­ténelmi személyiségeket sokan olyan embereknek hiszik, akik­hez a köznap polgárának nin­csen semmi köze. A történelem jeles alakjai is a mindennapok köréből emelkedtek ki: tehetsé­gük, odaadásuk révén. A kos- suthi eszmények szolgálata kö­telessége mindenkinek: ma és holnap, holnapután. E gondola­tok jegyében nyitotta meg Ko- sáry Domokos, a Magyar Tu­dományos Akadémia elnöke a Kossuth Lajos halála centenári­umán nyílt kiállítást hétfőn, a Magyar Nemzeti Múzeumban. Megrendelőlap Kérem a Somogyi Hírlap díjbeszedő kézbesítőjét, hogy keressen fel a következő címen Név: ............................................................................... Cím: hogy előfizethessem a Somogyi Hírlapot. □ egy hónapra 375 forintért □ negyed évre 1125 forintért □ félévre 2250 forintért □ egy évre 4140 forintért (Kérjük a megfelelő négyzetet megjelölni.) Kérjük, hogy az itt közölt megrendelőlapot küldjék vissza postafordultával a Somogyi Hírlap 7401 Ka­posvár, Pf. 31. címre, amelyre postabélyeget nem kell ragasztani. A borítékra írják rá: Terjesztés. A le­vél beérkezése után soronkívül keressük föl a meg­rendelőket. t A boszniai kormány és a szerb milicisták megállapodtak abban, hogy megnyitják az ost­romlott Szarajevóba vezető leg­fontosabb összekötő utakat. A megállapodás szerint a jövő szombattól szabadon járható lesz a főváros és a szerb csapa­tok által ellenőrzött Visoko szomszédváros közötti útsza­kasz, a 25 kilométere lévő Viso- kóból elérhető Közép-Bosznia.

Next

/
Thumbnails
Contents