Somogyi Hírlap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-05 / 30. szám
14 SOMOGYI HÍRLAP — SZÍNES HÉTVÉGE 1994. február 5., szombat A kaposfüredi „Fáraó” A Német Képzőművészek Szövetsége tavaly választotta tagjai közé Kiing József kaposfüredi szobrászművészt. Az idehaza és külföldön is jól ismert alkotó hat munkájával szerepel a német képzőművészek rendezte kiállításon. Kleopátra, Fáraó, Szép és a szörnyeteg című alkotásait, valamint a Yin-Yang sorozat három darabját mutatják be az esslingeni, majd a regensburgi tárlaton. Fotó: Kovács Tibor Elboldogulgatunk Avagy: a boldogság görbetükre Hernádi Gyula megint előrukkolt valami újsággal. Az író-misztikus, ezidáig legújabb, a Boldogság boldogsága című kötetében (meglátása szerint ez a könyv megváltás az emberiség számára) nem kevesebbet állít, minthogy: mindenki egyenlően boldog. Merész tételében nem is annyira a mindenki egyenlően érdemel némi szót (bár ez sem semmi), mint inkább a mindenki boldog. Ez kétségkívül nagy találmány, hallatán bizonyára mérgezett egérként rohangál a hideg boldogtalan olvasóink háta táján. Ami, persze, valamelyest érthető is: nap nap után küszködni egy parlamentáris, ám ettől még demokratikus kis ország (már csak megszokásból is a lejtőn lefelé guruló) szekerének lefékezésével, a hétköznapok profánságaival (csőtöréseivel, áremeléseivel, munkanélküliségével, meg úgy általában a megélhetéssel), nem egy idilli és végképp nem irigylésre méltó állapot. Az megint egy más kérdés, hogy ez van, ezt kell szeretni, s hogy ettől vagyunk mi olyanok, amilyenek. A fentebbi elrugaszkodott tételre nézvést túlontúl egyszerű lenne vele vitába szállni (lapozzanak csak föl egy mai napilapot, és mé- lyedjenek el a világ- és belpolitika kis- és nagystílű gazságaiban, apró és tetemes szörnyűségeiben), inkább engedtessék meg a „mindenki boldog" tétele védőbeszédének elmondásával próbálkoznom. Nos, citáljuk csak ide a relativitás elméletét: az olvasó, nosza, vesse össze helyzetét a nálánál alacsonyabb sorban, mostohábbnál mostohább körülmények között élőkével (már megint ezek az „anyagelvű” szólamok), és mielőtt szégyenében a sárga anyaföldig süllyedne, ráeszmél: nem is az általa hitt az igazi, a hiteles boldogtalanság. Tehát, és most tessék szépen leülni: boldogok vagyunk, még oly pitiáner problématömkeleggel a nyakunkban is. De nézzük csak, a bizonyítást miféle szimulációval eszközölné Hernádi, az író: egy algoritmus és négyezer ige segítségével, ezek közül is az aktuálisakéval kiszámítaná a hét boldogságtükrét, mégpedig úgy, hogy az igék adta értékmennyiség hosszát berajzolná egy agyat szimuláló ábra bal oldalára, az egyenest átforgatná a jobbik oldalra, és a kör átmérője adná meg a hét boldogságtükrét. A szerencsétlenebbek a művelet után egy jottányi, árva kis pontot lelnének az agyukat szimuláló ábrán. Az övék a reménytelen eset: ők csak a boldogság görbetükrében illegethetik istenverte ágrólszakadtságu- kat. A cikkíró, már csak az egyszerűség kedvéért is, kiegyezne „az ember azért boldogtalan, mert nem tudja, hogy boldog” dosztojevszkiji gondolattal. Ez így jóval emberibben hangzik, csupán azt kell tudomásul venni (boldog-boldogtalannak), hogy boldog, bizony! Idővel aztán majd csak elboldogulgatunk, ha ugyan össze nem boldoguljuk magunkat — valahogy. Balassa Tamás Az ember tragédiája a Nemzeti színpadán / / Három Adám, négy Éva Rozsos Gábor Li Taj-po kertje Kertemben ülök. Cseresznyefámon öreg tücsök ciripel. Fölöttem a Göncölszekér tört rúddal döcög: és én forró teámat szürcsölöm. Madách Imre nagy művének, Az ember tragédiája című drámai költeménynek premierjét tartották tegnap este Budapesten a Nemzeti Színházban. A rendező, a díszlettervező, valamint a zeneszerző Spanyolföldről érkezett vendégművész. Adám szerepét Őze Áron, Tóth Sándor és Sinkovits Imre formálta meg a tizenöt színből álló drámában. Éva alakítói Divinyi Réka, Fullajtár Andrea, Varga Viktória színiakadémiai növendékek, valamint Varga Mária. Lucifert Koncz Gábor (vendégművész) játssza. Az Úr Bessenyei Ferenc hangján szólal meg. A további szerepekben Agárdy Gábort, Rak- sányi Gellértet, Ferenczy Csongort, Kertész Pétert, Tol- nay Miklóst, Pathó Istvánt, Szersén Gyulát, Császár Angélát, Pápai Erzsit, Csömör Csillát, Csurka Lászlót, valamint Fülöp Viktor és Regős Pál balettművészt láthatja a közönség. Richard Salvat katalán művész rendezte a Hevesi Sándor téri előadást. A tragédia díszlet- és jelmeztervezője Isaac Diaz Pardo, zeneszerzője: Antoni Rossel. Festményeinek ihletője a nyimi táj Új grófokra vár a siófoki címerfestő Mintegy fél éve tette ki a táblát Siófokon Nikovics János címfestő, amelyen azt hirdeti: címerfestést is vállal. — Nyugaton természetes, hogy egy módosabb családnak évszázados címere van — mondta Nikovics János. — Régen nálunk is így volt. Miért ne éledhetne fel a hagyomány? Én mindenesetre várom a megrendelőket. Eddig még csak néhány érdeklődő járt nálam... — Máris kész a legbonyolultabb címer elkészítésére? — Jó néhány ezzel foglalkozó könyvet bèszereztem, s folytattam némi heraldikai előtanulmányt. Egyébként főként kézügyesség kérdése; csak a kívülálló számára nehéz és összetett feladat. — Meg lehet élni ebből? — Leginkább cégtáblát festek, ami köztudottan nem túl nyereséges vállalkozás. A címerfestésből sem vehetnék Mercedest, az biztos. De nem is célom ez, mert nem akarom éjt nappallá téve sem ezt, sem azt csinálni. Gépekre is szükség lenne a nagyüzemi munkához, ám én csak kézzel dolgozom. Már-már megrögzötten, talán mert festegetek is, ha időm engedi. Szeretek elvonulni a Siófoktól 12 kilométerre levő Nyimbe; ott vettem egy parasztházat, az a műhelyem is. Milliomos valószínűleg sohasem leszek, ám azt mondják, hogy a „szegénységnél” nincs jobb ösztönző a munkára... — Azért festményei eladásából nyilván némi kiegészítőhöz jut... — Még nem adtam el egyet sem. Csak magamnak festek. Absztrakt képeket készítek, s csakis azért, mert megkapott a gyönyörű nyimi táj. Ha gondolatban felszedjük az aszfaltot a faluba vezető útról, akkor köny- nyen odaképzelhető a Mária Terézia korabeli idill, nyárfákkal és lovas kocsikkal. A faluba érve pedig az erdőkkel övezett táj késztet arra, hogy ecsetet ragadjak. (Fónai) H ófoltok a töltés oldalában. Január. A tudat ködlő horizontján száraz jegenyék csúcsa döfi át a szürkeséget. Valami készül az ájultan elnyúló csöndben. A bukdosó, szétterülő felhők tengerén egyetlen árva madár sem vitorlázik. A fagyos szél egykedvűen sompolyog az emlékek mögött. Január. Minden fehér és közömbösen fagyos. Odakint a hólepel, a jégcsapok, a csönd — itt belül meg a fekhely, a lepedő, a takaró, az emberek tekintete és a közöny. Szinte sistereg a fehérség. Künn is — benn is tél! — őrzői még valamit az egykori telek csillogásából? A kékesszürke fények ígéreteiből? — Hogyne. Hiszen most is süvít bennem ifjúságom télvihara. A hó, a jég; az elné1.® 2m 3.B3 4.(2 s.m 7.si 8.® 9.CD 10.® 11.® 12.® Kurtcze Gábor, az SZDSZ miniszterelnök-jelöltje: „A lakosság az önkormányzatokat tartotta az elmúlt négy évben az egyik legjobban működő, leginkább elfogadott intézménynek. Bizonyosak vagyunk abban, hogy a helyi ügyekről a legbölcsebben helyben lehet dönteni. Az SZDSZ, ha kormányra kerül, bővíteni szeretné az önkormányzatok lehetőségeit. Nagyobb gazdasági és döntési szabadságot kçll adni az önkormányzatoknak, a településeken élőknek. Több adót kell helyben hagyni, és többet kell tenni az elmaradott településekért. A polgármestereket mindenhol, falun és városon is közvetlenül kell megválasztani. így lesznek egyértelműen támogatott szolgálói a helyi közügyeknek” SZDSZ \ Százrészes sorozat a Kossuth műsorában Magyarország krónikája címmel száz részből álló történelmi sorozatot ad közre szombaton esténként a Kossuth rádió Miska bácsi levelesládája című műsora. Az összeállítást Ágoston Gábor, az ELTE tanársegéde és Hermann Róbert, a Hadtörténeti Intézet munkatársa készítette. Az első félév anyagát június 4-ig adják le. KELEMEN LAJOS KRÓNIKA Ha a cselekmény hurkolódó fonalán hősünk fönn nem akad, árulja el, kérjük, mielőtt továbbhalad, kilépve e fejezet üzér-zsivajából; mit lát — az ideák monstrumára, majd romjaira mikor visszatekint, benne vajon egyensúlyba kerül, ami nem volt igazán se hadiállapot, se béke — közbül a megszokás édessége; ennyi marad a történetből? — és a féltés, hogy ezt legalább baj ne érje?! TÉL mított szavak és vágyak; s a szunnyadó titkok álmaiban bilincsek csörögnek. Nem akartak senki előtt megmutatkozni. — Nem nyílt föl a beteljesítő vágyak sora a zörgő jégcsapok zenéjére? — A történelem lesöpörte a jégcsapokat, félre kotorta a didergető havakat — s az egykori hó helyén megfeke- tült remények hevertek. — De hát őbennük volt az újrakezdés bizsergető tavaszi lehetősége! A visszatalá- lás reménye testvéreidhez, barátaidhoz — a hazához. — Azt dünnyögték: legtöbb testvéred, barátod már halott. A haza meg...? Merre is van a hazád? — A bokrok, a fák most is visszanéznek, intenek; a vizek rajtad át hullámzanak; az utak benned kanyarognak. S a roskadt házikók ablakhomálya mögül szótlan öregasszonyok nézgelőd- nek. Szemük: hívogató melegség — mint anyád egykori tekintete. Ezekben a csodákat hívó szemekben lakik a hazád. — Egyszer csak fölnyílik a vágyak beteljesítő lüktetése és fölzeng a zizorgó, olvadó jégcsapok muzsikája. — Vigyázz, vigyázz, nehogy elejtsen az idő! — Tudom, egyszer elolvadnak a hóifoltok is a töltés oldalában. A horizonton kilépnek a jegenyék ß hul- longó ködfátyolból. Zenélni kezd a csönd — sa hajdani telek jégcsapjait nem ropogtatja többé a szél. Csak duruzsolja: elmúlt, bizony, elmúlt a hajdani tél. Szirmay Endre (Fizétett politikai hirdetés)
