Somogyi Hírlap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-24 / 46. szám

\ SOMOGYI HÍRIAP ' •• ___ ______________________ V . évfolyam, 46. szám Ára: 16,30 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1994. február 24., csütörtök Nem kelt el a BB Kórházi dolgozók bére Nem hisznek már a szép szavaknak Korai volt a megelőlegezett bizalom Nagyatádon — Somogybán tovább nőtt a feszültség az egészségügyi dolgozók körében Nehéz Tv döntés Marcaliban Marcali Város Önkormány­zata újsághirdetéssel keresett a városi televíziónak vezetőt. Két jelentkező volt, a jelenlegi vezető Vörös István, valamint a kaposvári illetékességű Medres Miklós. A képviselő- testület tegnap döntésképet- len volt a helyi média-igazgató kinevezését illetően; Vörös István határozatlan időre szóló, illetve 1994 december 31-ig történő megbizatásáról a marcali honatyák a következő, március 30- ülésen határoz­nak majd. Addig egy pártatlan, háromtagú bizottság vizsgálja felül a tv-ügyben kialakult patt-helyzetet. Kamarakórusok pécsi találkozója Április 6. és 10. között ren­dezik Pécsett a kamarakóru­sok 15. nemzetközi fesztivál­ját. A tegnapi sajtótájékozta­tón Tillai Aurél karnagy, a fesztivál elnöke elmondta: az idei találkozót a Színház téren nyitják meg és a kórusok pécsi templomokban és vidéki váro­sokban, falvakban is fellép­nek. Tizenhét együttes érke­zik: 10 magyar — köztük a Somogy Megyei Pedagógus Női Kar, valamint hét külföldi énekkar. Hamis ezer forintosok Hamis ezer forintosokkal akart fizetni, illetve azokat fel­váltani két Vas megyei fiatal­ember kedden Celldömölkön, Izsákfán és Csipkereken. A zöldhasú bankók gazdái azon buktak le, hogy a izsákfai ital­boltvezetőnek gyanús volt a pénz. A kihívott rendőrök őri­zetbe vették egy 37 éves ber- hidai lakost, aki gyanúsítható a pénzhamisítással. Társa azonban egy piros színű Wartburg kombival elmene­kült. ÁV Rt: hatékonyan A gazdálkodó szervezetek­nek mértéktartással, hatéko­nyan, nyíltan kell tevékeny­kedniük, privatizációs kötele­zettségeiket is teljesítve. Töb­bek között ezeket a főbb elvá­rásokat fogalmazta meg Szabó Tamás privatizációért felelős miniszter azon a szer­dai konferencián, melyet az ÁV Rt. rendezett, hogy a tar­tósan állami tulajdonban lévő cégek vezetői, igazgatósági tagjai elsőkézből kapjanak tá­jékoztatást a tulajdonos, az ál­lam szakmapolitikai elvárásai­ról, követelményeiről. Roma Parlamenti Választási Szövetség Az 1994-es választások talán meghozzák a rendszerváltást a cigányság számára is — jelen­tette ki szerdai sajtótájékoztató­ján Horváth Aladár országgyű­lési képviselő, a Roma Parla­menti Választási Szövetség el­nöke. A párt február 19-én ala­kult, célja a romák érdekeinek egységes képviselete a majdani új Országgyűlésben. Horváth Aladár elmondta: reményeik szerint átlépik a Parlamentbe kerüléshez szükséges 5 száza­lékos küszöböt. Arra töreksze­nek, hogy minimum hét megyé­ben legyen területi listájuk. Eredménytelenül zárult a Balatonboglári Borgazdaság Rt 51 százalékos és 25 szá­zalék plusz 1 szavazatot je­lentő tulajdonrészére kiírt pá­lyázat. A kisebbségi 199 mil­lió forintos részre a társaság MRP szervezete tett ajánla­tot, a vételárat azonban a többségi tulajdonos vételárá­hoz kötötte, így ez az ajánlat érvénytelen. A gazdasági átalakulás egye­lőre nem jár együtt a kereske­delmi tisztesség növekedésé­vel, sőt a fogyasztóellenes prak­tikák felerősödése észlelhető - mondta szerdán Bárdi Miklós, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelet vezetője a szervezet elmúl évet értékelő sajtótájékoztatóján. A Fogyasztóvédelmi Főfelü­gyelőség 19 megyei és fővárosi szervezete az elmúlt évben 22 országos, 62 helyi kezdemé­nyezésű és 7 rendkívüli vizsgá­latot végzett. Ennek keretében összesen 26.242 üzletet ellen­őriztek, 24 százalékban élelmi­szerboltokat. A megbírságoltak 40 százaléka közülük került ki. A korábbi évekhez viszonyítva megnövekedett a bizonytalan A 406 millió forintos több­ségi tulajdonrészre egy kon­zorcium tett ajánlatot 33 szá­zalékon. A részvénytársaság veze­tőiből álló társaság pedig 40 százalékon kívánta megvá­sárolni a részvényeket. Az ÁVÜ az ajánlatokat ala­csonynak tartotta, ezért úgy döntött: hamarosan újabb pá­lyázatot írnak ki. eredetű, engedély nélkül előállí­tott házi készítésű kolbászok, felvágottak forgalmazása, azok gondatlan tárolása, a tiltott le-, vagy újrafagyasztása. A péksé­gekben a súlycsonkításból eredő vevőkárosítás, míg a tej­termékeknél a szavatossági idő pontatlan jelölése, vagy a ter­mék ezen időn túli forgalmazása jelenti a legtöbb panaszt. A pénzbírság 16,5 százalékát az éttermek tulajdonosai fizet­ték, engedélynélküli szeszesital árusítás, élelmiszerek szabály­talan tárolása és a vevők meg­károsítása miatt. Műszaki cik­ket, sokszor azonosíthatatlan származású berendezéseket egyre többen árulnak szakmai és jogszabályi ismeretek nélkül. — Sztrájkhangulat van — közölte a Somogyi Hírlappal dr. Jaklovics Ferenc az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszerve­zetének megyei elnöke, amikor a nagyatádi kórház szakdolgozóinak álláspont­járól érdeklődtem. Mint ismeretes, az EDDSZ keddi, országos kibővített ülé­A kampány talán legna­gyobb eseménye kezdődött meg tegnap Kaposváron a Megyeházán. A megyei ön- kormányzat szervezte pártok fórumán három nap alatt 15 párt mutatkozik be, ismerteti programját, s vezetőik, képvi­selőjelöltjeik személyesen is Az egyszeri mértéke az életkortól függ Itt a családi pótlék egyszeri kiegészítése Tavaly decemberben a költ­ségvetés tárgyalásakor dön­tött arról az Országgyűlés, hogy 1994-ben 6 milliárd fo­rinttal többet kell költeni csa­ládi pótlékra, mégpedig a rá­szorultsági elvet érvényesítve, egyszeri kifizetés formájában. A törvény kimondja, hogy csak azok a családok részesülhet­nek a családi pótlék kiegészí­tésében, ahol az egy főre jutó nettó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj leg­kisebb összegének kétszere­sét, ami jelen pillanatban 14 960 forint — tájékoztatta a Somogyi Hírlapot Veress Pálma, a Népjóléti Miniszté­rium szóvivője. (Folytatás a 16. oldalon) sének eredménye sem győzte meg az ágazat dolgozóit arról, hogy a közalkalmazotti tör­vényben előírt pótlékokat megkapják. Különösen elke­serítette ez a hír a nagyatádi kórház vezetőit. Ők ugyanis komolyan vették dr. Surján László népjóléti miniszter és Sándor László az egészség- biztosítási pénztár elnökének korábbi bejelentését, misze­találkozhatnak az érdeklődők­kel. A rendezvény szervezői nevében dr. Gyenesei István a megyei közgyűlés elnöke minden párttól így búcsúzott a fórum végén: a magyar nép érdekeinek megfelelő válasz­tási eredményeket kívánok. (Tudósításunk a 7. oldalon) Somogy megyében tavaly jelentősen csökkent a bűn- cselekmények száma, a fel­derített eseteket tekintve pedig a korábbi 15. helyről a 9. helyre léptek elő a me­gyék sorában a somogyi rendőrök. Mind a hat somogyi or­szággyűlési választókerület­ben van képviselőjelöltje az Agrárszövetségnek. Tegnap este Nagyatádon Nagy Ta­más, az Agrárszövetség el­rint a közalkalmazotti törvény szerint a pótlékokra is jut pénz. A kórház tartalékait föl­használta a veszélyes mun­kahelyen dolgozók 8000 forin­tos pótlékának kifizetésére. A közalkalmazotti törvényben előírtakat tehát végrehajtották; a februári illetményben mint­egy 88 millió forintot fordítot­tak erre a célra. (Folytatás a 3. oldalon) Boross Péter villámlátogatása Párizsban Boross Péter miniszterelnök tegnap, egynapos munkaláto­gatáson jár Párizsban. Fogadta őt Francois Mitterrand köztár­sasági elnök, megbeszélést folytat többek között Edouard Balladur miniszterelnökkel, Jean-Claude Paye-vel, a Gaz­dasági-, Együttműködési és Fej­lesztési Szervezet (OECD) fő­titkárával, valamint Alain Juppé külügyminiszterrel és Francois Léotard védelmi államminiszter­rel. A magyar miniszterelnök le­leplezte azt az emlékoszlopot, amelyet Párizs egyik hangula­tos terén állítottak fel idősb és if­jabb Antall József tiszteletére. A nap folyamán találkozott a fran­cia gazdasági élet vezető kép­viselőivel és a Franciaország­ban élő magyarokkal is. Magyarország még ebben a fél évben készül arra, hogy be­nyújtsa az Európai Unióba tag­felvétel kérelmét, de ezt a lé­pést már folyamatban lévő egyeztetésnek kell megelőzniük — jelentette ki Boross Péter. (Folytatás a 2. oldalon) A rendőri munkát összessé­gében jónak tartja Túrós And­rás vezérőrnagy, az ORFK köz- biztonsági főigazgatója, aki az országos rendőr-ranglista elő­kelő 3.-4. helyére sorolta a ha­tóság somogyi embereit. (Folytatás a 3. oldalon) nőké mutatta be a jelölteket. A jelenlegi parlamenti cik­lusban az Agrárszövetség­nek nincs országgyűlési kép­viselője. (Folytatás a 3. oldalon) Finn tejcsomagoló Kaposváron A finn Finnpack cég csomagolóberendésével dolgoznak nemrégóta a kaposvári Class Tej Rt-nél. Az új tejtasakoló- gép 2500 fél- vagy egyliteres zacskós tejet tud becsoma­golni egy óra alatt. A zacskókat egy futószalag és egy foto- cellás ellenőrző rendszer segítségével a gép egyből ládába is gyűjti Fotó: Lang Róbert A pénzbírság 16,5 százalékát étteremtulajdonosok fizették A kolbászhúsnak nincs származási bizonyítványa Pártok fóruma Kaposváron Horn Gyula és dr. Suchman Tamás somogyi országgyűlési képviselők a szünetben a Somogyi Hírlap fotókiállítását nézik A somogyi rendőrök dobogós helyen Bemutatták az Agrárszövetség kép viselőj előlijeit

Next

/
Thumbnails
Contents