Somogyi Hírlap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-23 / 45. szám
Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, TÓTH GYÖRGYNÉ temetésén részt vettek, virágaikkal, koszorúikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, ID. MÓZSI ISTVÁN temetésén részt vettek, részvétnyilvánításukkal gyászunkban osztoztak. A gyászoló család MERŐ BÉLA a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium nyugalmazott igazgatója február 19-én, 83 éves korában elhunyt. Emlékét tisztelettel és kegyelettel megőrizzük. Az elhunytat a gimnázium saját halottjának tekinti, ham- vasztás utáni búcsúztatása március 1 -én, 12.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A Táncsics Mihály Gimnázium igazgatója, tanári testületé és tanulóifjúsága f Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HÁROMI ZOLTÁN tűzoltó törzszászlós életének 44. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése február24-én, csütörtökön 13 órakor a marcali Központi temetőben lesz. Gyászolják: felesége, gyermekei Zolika és Krisztina, szülei és a Marcali Tűzoltó Parancsnokság 1 Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DÓMJÁN JÓZSEFNÉ Somogyi Anna 72 éves korában hosszantartó súlyos betegségben elhunyt. T emetése február 25-én, pénteken 11 órakor tartandó gyászmise után, 11.30 órakor lesz a kadarkúti Körmendi úti temetőben. Minden külön értesítés helyett. Gyászoló élettársa, testvére és a rokonság INGATLAN BALATONBERÉNYI hegyen 30 m2- es ház 870 n-öl telekkel sürgősen eladó. Tel.: 85/360-078. (33870) ELADÓ 2 szobás, összkomfortos családi ház, gazdasági épületekkel, 70 disznó tartására alkalmas garázzsal. Érdeklődni: Babócsa, Ady E. u. 21. (34319) ELADÓ Balatonlellén, frekventált helyen kétszintes, 7 szobás családi ház, központi fűtéses, telefonos, 1200 m2 területtel, melléképülettel, garázzsal. Tel.: 85/350-772, délután. (34380) ELADÓ Fonyódligeten, központban, 65 m2-es, 105 n-öles lakóház, 2 szoba, fürdőszoba, konyha, előtér. Ir. ár: 2 millió Ft. Érdeklődni: Szurok Tibor, 8640 Fo- nyódliget, Bogiári út 3., part 100 m-re. (34379) ELADÓ Kaposfő, Zrínyi u. 36. sz. alatti 3 szobás, összkomfortos családi ház melléképületekkel, garázzsal. Érdeklődni a 82/313-959-es telefonon. (33779) ELADÓ családi ház, 2 szoba, előszoba, konyha, fürdőszoba, mellék- épületekkel, 2000 n-öl telekkel. Horvátkút, Május 1 u. 63. (34363) ELADÓ kettő szobás, Honvéd utcai, 52 m2-es, felújított, erkélyes utcai lakás. Tel.: 82/417-425. (34429) Figyelem! Böhönye, Bem u. 2. sz. alatti lakóház árverésre kerül 1994. március 4-én 10 órakor. Értéke: 350 ezer Ft. Érdeklődni: Fehér László bírósági végrehajtónál, Marcali, Bíróság. (34332) __________________________ H ATSZOBÁS, 2 fürdőszobás családi ház Fonyódon eladó. Tel.: 06-1/271 - 5582. (33639) JUTÁI szőlőhegyen eladó hétvégi ház 300 m2-es telekkel, termő gyümölcsfákkal és szőlővel. Érdeklődni Kaposfüred, Szőlőhegy u. 16/a, Kovácsné, 18 óra után, vasárnap egész nap. (34390) KADARKÚTON kétszobás családi ház eladó. Érdeklődni Fő u. 68., Illa Csaba. (33177) KAPOSHOMOKON 298 n-öl szőlő gazdasági épülettel, teljes felszereléssel, berendezéssel eladó. Tel.: 82/320- 577. (34236) LAKÁST, házat , telket akar eladni, hívjon. 82/372-399, csak délelőtt. (34403) MARCALIBAN 2 szobás, földszinti, telefonos lakás eladó. Dózsa Gy. u. 9. fsz. 2. Ih. 3. (34325) SIÓFOK központjában 61 m2-es, teljesen felújított lakás eladó. Tel.: 22/372- 353. (33747) SIÓFOKON, a Bláthy utcában 60 m2- es lakás téglaépületben, garázzsal eladó. Telefon: 312-450. (34214) TABON 720 n-öl szőlő, pince, kövesút mellett, megosztva is eladó. Villany van. Sebők Ferenc, Tab, Kossuth u. 8. Telefon: 84/321-114. (34369) TABON sürgősen eladó 2 szobás, földszinti, tehermentes öröklakás. Tab, Kossuth u. 76. III/7. telefon: 84/320-367, egész nap. (33786) VÁRDÁN, Ady E.u. 153. sz. 3 szobás, összkomfortos, gázfűtéses családi ház 2300 m2 területen eladó. Érdeklődni lehet mindennap a helyszínen. (34384) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy NÉMETH FERENCNÉ Kaposvár, Zárda u. 27. sz. alatti lakos életének 72. évében türelemmel viselt súlyos betegség után csendesen elhunyt. Temetése február 25-én, délután 15.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászoló család JÁRMŰ BARKAS koffer eladó. Kaposfő, Petőfi u. 20/a, 17 óra után. (34433) ELADÓ 1 db fix platós IFA, üzemképes állapotban. Érdeklődni: Agricola Szövetkezet géptelepén, Kálmáncsa. (34315) ELADÓ 4 kerék meghajtású, Trabant motoros kerti traktor, tartozékaival. Marcali Bize 43. (34352) ELADÓ Wartburg, alkatrésznek, valamint új családi ház. Marcali, Széchenyi u. 80. (34339) LADA 1300-as felújított karosszériával, motorral eladó. Műszaki érvényes 1994. augusztus elejéig. Irányár: 53000 Ft. Érdeklődni a 82/310-386-os telefonon. (34437) OPEL Ascona 1,3-as, katalizátoros, 8 éves és Opel Kadett 1.7 D, 3 éves, extrákkal eladó. Tel.: 82/417-425. (34430) SIMSON eladó reális áron. Tel.: 85/ 351-386. (34080) SKODA 120 L, 10 éves, megkímélt állapotban, felújított motorral, extrákkal, második tulajdonostól eladó. Tel.: napközben 85/376-420, este 85/360-288. (34353) SVÁJCBÓL szeretne olcsón gépkocsit vásárolni? Hívjon fel a 82/422-868- as telefonon. (34398) TÖRÖTT, totálkáros autót vennék, rendszámmal. Tel.: 06/60/334-972. (33688) VW MOTOR, 1100 cm3,1600-as Audi motor, 2500 cm3 BMW Bosch -L-Jetronik motor és fix platós Ifa eladó. Érdeklődni mindennap Bárdudvarnok, Kölesei u.3., Bene. (34365) MTZ 50-es és Mercedes 307-D, 6 személyes, platós kisteher gk. eladó. Tel.: 84/370-118. (34366) VW Passot 1.6 D, 82-es, 220 EFt. Tel.: 85/330-578. (34285) ÁLLÁS ATOLDI ABC gyakorlattal rendelkező eladókat és pénztárosokat felvesz. Jelentkezni személyesen: Kaposvár, Tol- di-ltp. (33900) BABYSITTER közvetítés Angliába. Tel.: 72/336-565. (33558) GÉPÍRÓT időszakos munkára felveszünk. Jelentkezés személyesen csütörtökön 7—9 óra között Kaposvár, Németh I. fasor 37. sz. alatt. (34414) KÖZÉLET és vállalkozás iránt érdeklődő, dinamikus, jómegjelenésű, fiatal munkatársat alkalmazunk. Felsőfokú végzettség, gépkocsi előny. Ajánlatot önéletrajzzal "Kereskedelem 34413” jeligére, a kiadóba. (34413) MOST indult kaposvári vállalkozás ambiciózus munkatársakat keres Kaposvárról és környékről. Átlagon felüli jövedelem biztosított. Tel.: 82/321 -121, egész nap. (34399) PEDAGÓGIAI asszisztens, dajka, baby sitter levelező szakképzés indul hétvégi tagozatunkon. Interszolg 1071, Bajza u. 1. Tel.: 121-3534. (32944) ÜZLETKÖTŐT keresek. 7261 Taszár, Pf. 15. 82/375-018, 06/60/367-000. (34419) Élelmiszer, háztartásvegyi, nagy- és kiskerrel fogalkozó, évi 400 millió Ft-os forgalmú, dinamikusan fejlődő kaposvári cég pénzügyi vezetőt keres. Önéletrajzzal ellátott jelentkezéseket a kidóba, 34439 számra várunk. (34439) EGYÉB BALATON Füszért és egyéb tőzsdei részvényt veszek. Tel.: 60-368-133. (31276) BALATONFENYVES központjában fagylaltozó söröző bérleti joga átadó, berendezése eladó. Érd.: 85/360-528. (34149) BILIÁRD ASZTALOK haszonbérbe kiadók. Tel.: 82/370-112. (33935) BILIÁRDASZTALOK, 70000 Ft/db, alkalmi vétel, amíg a készlet tart. Tel.: 85/ 339-332. (33511) BONTOTT tégla, faanyag, ajtók, ablakok, egyéb építőanyagok olcsón kaphatók. Kaposvár, Berzsenyi u. 41., 43., 45. (33397) CORNÉLIUS gépek eladók. Tel.: 82/ 370-112. (33936) ELADÓ 1 db Westel rádiótelefon, 1 db Hajdú automata mosógép, 1 db Miele szárítógép, 1 db elektromos, 4 lapos tűzhely, 1 db nagyméretű vas garázsajtó. Tel.: 85/353-807, este. (32924) ELADÓ 30 m3 szelíd gesztenye palló és deszka. Érdeklődni: 82/460-924-es telefonon. (34312) FA, SZÉN, FASZÉN! Kis vállalkozás kis árakkal ! Tüzépszer Kft., Kaposvár, Máv Kereskedelmi Punál (Húskombináttal szemben). Vevőszolgálati iroda Baross G. u. 1 .Tel.: 82/422-184. (34336) GYŰJTEMÉNYEMHEZ vennék régi Herendi, Zsolnay porcelánt, festményt, üvegtárgyakat, képeslapot (gyűjteményt is) és bútort. Tel.: 82/318-046. (34041) HAGYATÉKOT veszek, lakás, padlás, pince teljes lomtalanítással. Tel. : 82/ 318-046. (34046) HÁRÓMFEJES eke, tengelyes pótkocsi, fejőgép eladó. Érdeklődni hétvégén: Bábonymegyer, Rudnay u. 36. alatt. (34367) ISMERJE meg önsegélyző alapítványunkat. 1500 Ft befektetéssel 2 milliós haszon. Szervezni nem kell, válaszborítékot kérek. Máté Krisztina, 7140 Báta- szék, Perczel u. 82. (34412) KAPOSVÁRI belvárosi garázs eladó. Tel.: 82/313-660,17—18 óráig. (34652) KAPOSVÁRON telefonos üzlethelyiség kiadó. Tel.: 82/417-425. (34428) KERTI munkát vállalok. Ajánlatokat 34411 számra, a kiadóba. (34411 ) KFT-k, Bt-k, magánszemélyek figyelem! Tavaszi mezőgazdasági munkát, kedvezményes áron vállalunk. Érdeklődni: Nagykorpád, Petőfi u. 53. (34372) KÁRPÓTLÁSI jegyet veszek. Tel. : 82/ 313-041. (31284) KÁRPÓTLÁSI jegyet veszek. Tel. : 82/ 419-910. (31287) KÁRPÓTLÁSI jegyet és részvényt készpénzért vásárolok. Tel.: 82/321 -576. (32276) KÁRPÓTLÁSI jegy eladó. Somogy- szentpál, Kossuth u. 115. (34341) KÁRPÓTLÁSI jegy névérték75%-áért, határozattal eladó. Tel.: 85/310-145. (34357) KÉREM a bizományba hagyott áruk ügyében 1994. február 28-ig felkeresni üzleteinket. Március 1-től bizományos készletet 50 százalékkal leértékelve kiárusítjuk, őrzést és tárolást számolunk fel nem jelentkező ügyfeleinknek. Joó Gábor használtcikk kereskedő, Siófok, Fő u. 88. Telefon: 84/310-671. (34270) MAGYAR, 4 tonnás, billenős pótkocsi, 5 évre érvényes műszakival eladó. Nagybajom, Felszabadulás u. 30. (34385) MÉRLEGKÉPES könyvelő, pénztár, naplófőkönyv vezetését és könyvelését, adóbevallás készítését vállalja. Tel.: 82/ 317-485. (34302) NÉMET kisbusszal minden hétvégén. München, Stuttgart, Kalsruhe. Tel.: 72/ 390-781. (33164) PANNÓNIA motoros, vizsgáztatott kerti traktor pótkocsival eladó. Tab, Tűzoltó u. 21 /a. (34368) REDŐNY, RELUXA legolcsóbban a gyártótól. Tel.: 82/317- 786. (34137) REDŐNY, reluxa, harmonikaajtó készítése és javítása. Tel.: 82/314-205. (31913) REDŐNY, reluxa, hamonikaajtó. Tel.: 82/312-802. (32193) REDŐNY, reluxa üzletkötőt keresek. Tel.: 72/490-413. (33556) REDŐNYT legolcsóbban! Tel.: 82/319- 475. (31644) RIASZTÓ berendezések a legkorszerűbb eszközökkel, igény szerint. Gépkocsiba, üzletre, irodára. Szerelés, szerviz. VIDEO-M Kft. Alkatrészbolt, videoszerviz, Kaposvár, Kossuth L. u. 15. Tel./fax.: 82/416- 163. (33805) RIASZTÓRENDSZEREK Satellit Bt., Tab, Kossuth u. 48. Tel.: 84/ 320-412. (31386) SMTL 0,51 fűrészek eladó. Marcali, Honvéd u. 22. (34360) SÜRGŐSEN szükségem lenne 300 ezer Ft-ra, 1994. június végéig. Adok vissza 450 ezret. Értesítést "Kölcsönös bizalom" jeligére, a siófoki szerkesztőségbe kérek. (34217) SYBA-FLAX Árnyékolástechnikai Kft. ajánlata. Szalagfüggönyök, mini reluxák, redőnyök, napellenzők üzletekre és erkélyekre. Kirakatvédő rácsok, biztonsági üvegfóliákgaranciával. Kaposvári képviselet: Petőfi u. 64. Tel.: 82/318-191, Horváth Csaba. (33228) SZALAGFŰRÉSZ, új, 700-as, reális áron eladó. Érdeklődni: Keszthely, Tompa M. utca 53., Gubicza. (34253) TUDJA-E, hogy kötelező a képesítés? Boltvezetői tanfolyamot indítunk márciusban Kaposváron és Siófokon. Júniusban már vizsgázhat! Jelentkezés 82/312-232 telefonon, vagy a KISOSZ Kaposvár, Németh I. u. 37. sz. alatti székházában. (Tájékoztatót küldünk). (34416) ÜZLETHELYISÉGNEK isalkalmas kaposvári belvárosi házrész eladó. Tel.: 87/352-257. (33557) ÜZLETNEK és irodának is alkalmas, 17 m2-es helyiség Kaposváron kiadó. Érdeklődni WORLD Video, távolsági buszpályaudvarnál, szerdán és csütörtökön. (34393) VÁLASZBORÍTÉKÉRT küldöm az önsegélyező lapokat, szerveznie nem kell. Porkoláb László, 8200 Veszprém, Jutási u. 63/b. (34311) VÁLLALKOZÓI fórumra várjuk február 28-án (hétfőn) 18 órakor, az Egészségügyi Főiskola Kaposvár, Szent I. u. nagytermébe, a kaposvári l-ll. ország- gyűlési körzet képviselőjelöltjeit, a kereskedőket, vendéglátósokat, más egyéni és társasvállalkozókat. KISOSZ kaposvári és kadarkúti csoportelnökség. (34404) Új méteráru kg-ra, és olcsó bálás ruhák vására február 24-én 8.30—17 óráig a nagyatádi Helyőrségi klubban. Ugyanitt eladói munkakörben alkalmazottakat keresek. Nagyatádi lakos Előnyben. Jelentkezés a fenti időpontban a helyszínen. (34586) ÁLLAT EGY kétéves és egy hároméves törzskönyvezett kancacsikó eladó. Gige, Rákóczi u. 20. (34375) ELTŰNT Zamárdiból egy IZAR névre hallgató fekete, kan németjuhász kutya. Tetotválási sz. 572. Különös ismertetőjele: jobb fülének csúcsa leharapva. A becsületes megtaláló jutalomban részesül. Tel. : napközben 06-1-266- 1466, este 1-129-1554. (34515) TÖRZSKÖNYVEZETT, szobatiszta, 3 éves dobermann kan kutya eladó, pórázzal, szájkosárral együtt 5000 Ft-ért. Szabó József, Teleki 8626, Templom u. 9. (34215) VÖRÖS tojótyúkok (350 db) to- vábbtartásra, vágásra 180 Ft/db áron eladók. Szállítás február 25- én 8—18 óráig. Kaposvár, Balla- kúti u. 26. Tel.: 82/422-348. (34463) PONTY, egynyaras 150 Ft, valamint ponty, kétnyaras 140 Ft, amúr, kétnya- ras 140 Ft, busa, kétnyaras 50 Ft/kg megrendelhető Szalai György, 8625 Szó- lád, Kossuth u. 28. (32801) ALBÉRLET LAKÁS kiadó, egyedül álló vagy gyermekes nőnek. Érdeklődni: Balatonfeny- ves, Kossuth u. 122. (34330) A Balatonszentgyörgyi Egyházközség PÁLYÁZATOT HIRDET templomtető felújításának kivitelezési munkáira Jelentkezési határidő: 1994. március 5. Ajánlat beadási határidő: 1994. március 15. Információt a község plébánosa tud adni személyesen, vagy a 85/377-714-es telefonon. (34052) j "SILVER DISC" CD SZAKÜZLET NYÍLIK február 23-án, ma, Kaposváron, a Domus mögött, a GALÉRIA Üzletházban, Petőfi u. 11. alatt. CD-k, magnókazetták, mese videokazetták. Nyitva: hétköznap 9—18 óráig, szombaton 9-12 óráig __________________ (34422) MAI MŰSOR Csiky Gergely Színház, 19.00: JELENETEK EGY KIVÉGZÉSBŐL, Komor l.-bérlet. Kaposvár, Szivárvány, du. 5 és 7: ROBIN HOOD — A FUSZEKLIK FEJEDELME (mb., am.). TELEVÍZIÓ Budapest 1 6.05: Falutévé. 6.25: Határtól - határig. 6.35: Üzlet. 6.45: Híradó. 7.00: Napkelte. 9.00-12.00: Napközi. 12.07: Maholnap. 12.17: Tankönyvek és módszerek. 12.42: Sorstársak. 12.57: Fűben- fában. 13.17: Telesport. 16.00: Híradó. 16.13: Nemzeti értékeink. 16.23: Vázák meséi. 16.33: Tükör. 16.46: Külügyi ügyek. 17.15: Tessék hívni! 17.30: Mini klip-mix. 17.45: Beszélgetés Búza Barnaszobrászművésszel. 18.00. Rímfaragó. 18.16: Oscar Junior. 18.35: Zsákbamacska. 19.00: „Maradjatok meg szere- tetemben..." 19.07: Frakk. 19.30: Híradó. 20.10: Kisváros. 20.50: Családi kör. 21.45: Ezredforduló. 22.30: 25 éves a Magyar Filmszemle. 24.00: BBC-híra- dó. Budapest 2 16.05: Képújság. 16.15: Történetek a kék házból. 17.00: Korforduló. 17.30: Irodalom. 17.50: Privatizációs történetek. 18.00: Körzeti híradók. 18.13: Körzeti magazinok. 18.45: Medicina. 19.05: Zene, zene, zene. 19.55: Rényi Katalin akvarelljei. 20,00: Még mindig showznak. 20.25: Útmutató. 21.00: Híradó. 21.28: Mindent vagy semmitl^.OO: Hidak. 22.55: Telesport. 1.37: Üzlet. Duna Tv 14.00: Helyszíni közvetítés az ÁVÜ sajtótájékoztatójáról. 15.30: Privatizáció határon innen és túl. 16.00: Hírmondó. 16.25: Versről versre. 16.35: Himalájától Csomakőrösig. 17.30: Könyvjelző. 17.40: Mese. 18.00: Híradó. 18.10: Az idő és a szél. 19.00: Vörös birodalom. 19.55: Látogatóban Takács Pálnál. 20.40: Emlékképek- régi híradók. 21.00: Híradó. 21.20: Barátnő. 23.10: Sárosi Gyula: Farsangi dal. Szív Tv 19.10: Aerobic. 19,.35: Gyermekek képernyője. 20.00: MÁS. 20.45: Seiko- shop. 21.00: Kurir-est. 21.40: Halló, utazás! 21.55: Símánia. 22.10: Egészségmagazin. Sió Tv 20.00: Helyi információk - Összefoglaló a képviselő-testületi ülésről - Segélyszállítmány Beregszászra - A droghelyzet aktuális problémái - A Helka útra kél - Gálics István grafikusművész kiállítása - A Békés-szoros, a Gyilkos tó és környéke - Balatoni városok sporttalálkozója Siófokon. HBO 17.30: National Geographicfelfedező. 18.30: FBI Akadémia. 19.50: Dalban mondom el. 21.35: Mesterpáros. 23.15: Scanners 2. Osztrák Tv1 15.50: Folyók királya. 16.15: Találmányok világa. 16.35: Pierre és Isa. 17.00: Minihírek. 18.05: rólunk van szó. 18.30: Az erdészeti felügyelő. 19.30: Híradó. 20.00: Kulturális magazin. 20.15: Szerelmi küldetés. 21.45: Oldalpillantások. 21.55: Eurocops. 22.05: A bolond rendőrkörzet. 22.45: Annie Hall. Osztrák Tv2 18.00: Bili Cosby-show. 18.30: Csak semmi gátlás. 19.00: Tartományi műsor. DE — NA& GmbH Tisztelt termelők! A DEN A Biotrade Kft. 1994. évben export célú termeltetési szerződéseket kíván kötni- olajos magvakra,- fokhagymára. Várjuk az érdeklődőket: 1994. március 4-én 15,00 órakor a Megyei Növényvédő Állomás nagytermében, Kaposvár, 19.30: Híradó. 20.00: Olimpiai tudósítás. 22.00: Híradó. 22.35: Olimpiai tudósítás. 23.55: Halló Ausztria, halló Bécsi MŰHOLDPROGRAMOK PRO 7 15.25: Mr. Belvedere. 15.55: Varázslatos Jeannie. 16.25: Filnstone család. 16.55: Simpsonék. 17.20: Tapsi Hapsi. 17.25: Batman. 17.50: Tapsi Hapsi. 17.55: Parker Lewis. 18.25: Szárnyak. 18.55: Roseanne. 19.25: Bili Cosby- show. 20.00: Híradó. 20.15: Tini nindzsa teknőcök. 22.05: Kungfu. 23.05: Hírek. 23.15: Shaolin halálos titka. SAT 1 14.30: Alf. 15.05: bonanza. 16.00: Űrszekerek. 17.00: 5x5. 18.00: Mindent vagy semmit. 19.00: Hírek/Sport. 19.30: Szerencsekerék. 20.15: Hunter. 22.00: Sötét igazság. 23.05: A mélység RTL 14.10: Hétköznapjaink. 15.00: Ilona Christen. 16.00: Hans Meiser. 17.00: Ki itt afőnök? 17.30: Családi kötelék. 18.00: Paradicsom-part. 18.30: Telefontéma. 18.45: Híradó. 19.10: Robbanékony. 19.40: Jó idők, rossz idők. 20.15: Nyomtalanul. 21.15: SeaQuest DSV. 22.15: Stern Tv. 23.15: Gottschalk-show. RÁDIÓMŰSOR Kossuth rádió .10: Törvénykönyv. 8.20: Műsorismertetés, programajánlat. 8.40: Napközben. 10.30: Válaszolunk hallgatóinknak. 11.05: Ki kopog? 11.35: Híd. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Falurádió. 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.05: Vendég a háznál. 13.15: Gyülekezeti énekek tára. 13.30: A református egyház félórája. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 14.55: Első közlés. 15.05: A Határok nélküli naplója. 15.55: Cégér. 16.00: Délutáni krónika. 16.10: Mindennapi gazdaság. 16.20: Házimuzsika. 17.05: Hírvidék. 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Összeállította: Deák László. 20.05: Népzenei emlékeim. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Fültanú. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Művek, műhelyek, művészek. 23.05: Nagy mesterek - világhírű előadóművészek. Petőfi rádió 6.03: Reggeli csúcs. 7.40: Sportreggel. 8.05: Dallamról dallamra. 8.50: Apró-cseprő - gyerekekről. 9.03: Zöld telefon: 138-8082.9.10:Zene-szó. 10.55: Öt perc tudomány. 11.03: Családi persely. 11.15: Szív küldi... 12.00: Nóták. 13.00: Hírpercek. 13.10: Derűre is derű. 13.37: A Petőfi válaszol. 14.00: Szieszta. 15.30. Támasz. 16.45: Az olimpiai öt karika jegyében. 17.05: Ziccer. 18.00: Kölyö- kidő. 18.30: Drogambulancia. 19.05: Öt perc tudomány. 19.10: A rock gyermekei. 20.00: Várhelyi Tamás. 21.00: Hírpercek. 21.10: Éjszakai bevetés. 22.00: Zenészportré. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Máról holnapra. 0.15- 4.20: Éjfél után. Bartók rádió 9.05:? Pódium. 10.05: Rádiószínház. 10.59: Operaslágerek. 11.40: Magyar daloskert. 12.05: Hangverseny délidőben. 13.48: XVII. századi kórusmuzsika. 14.05: En français. 14.20: A rajongók. 15.16: Norvég és holland indulók. 15.31 .Aközépkorzenei öröksége. 16.05: Magyar zeneszerzők műveiből. 17.00: Metronóm. 17.50: Újraolvasva. 18.05: A magyar zene évszázadai. 19.15: Szőnyi Erzsébet: Kis kamarazene négy kézre. 19.29: Pergolesi: Stabat Mater. 20.16: Miért szép? 20.31 : A Régi Zene Együttes játszik. 21.20: Mascagni operáiból. 22.05: Az én lemeztáram. 23.00: Afelfu- valkodott bába, avagy a fuvalkodás kikú- rálása. 23.40: A New York-Los Angeles Dream Band felvételeiből. Pécsi rádió 12.00: Szerb nemzetiségi műsor. 13.30: Horvát nemzetiségi műsor. 15.00: Déldunántúli hírmagazin. 16.00: Pannónia rádió. 18.00: Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30. In der Mutterscpra- che. 20.00: Na materinjem jeziku. 20.30: Na maternjem jeziku. Juventus rádió 10.00: Legendás előadók. 11.00: Érdekességek - sok zenével. 11.40: Magyarnóta. 12.00: Juventus coctail. 13.00: Színes hírek. 14.00: magazin műsor. 15.00: Szívküldi - zenés kívánságműsor. 16.00: Szerencsekerék magazin. 16.45: Nyerjen velünk! Toto - Lottó tanácsadó. 17.00: Tinédzser ajánlólista. 18.00: Rock mesterei. 19.00: Lapszemlék - esti mese - zene. 20.00: Sportmagazin. 21.00: Juventus Kávéház. 22.00: Éjszakai csevegés - sok zenével. 1994. március 1. (34689) Garantált minőségű bábolnai NAPOSCSIBÉK márciusi szállítással megrendelhetők Kaposváron, a Somssich Pál u. 1. sz. alatt, a BÁBOLNA BIO GAZDABOLTBAN Áraink a következők: Arbor Acres hushibrid 34 Ft/db TETRA-SL tojóhibrid jérce 76 Ft/db TETRA-SL tojóhibrid kakas 14 Ft/db TETRA-H kettős hasznosítású hibrid 33 Ft/db Indítótápok, gazdatápkoncentrátumok, vitaminok és ásványi kegészítő anyagok, kedvező áron a helyszínen megvásárolhatók. (34496)