Somogyi Hírlap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-19 / 42. szám
24 SOMOGYI HÍRLAP — KÖZELKÉPEK 1994. február 19., szombat „A KOCSMÁN KÍVÜL NINCS ITT SEMMI” Simonfa, a lassan mozduló falu Elmarad a közhaszon — Dráguló óvoda — Szükség és szorító gondok Simonfa, a dombok közé szorult falu Fotó: Kovács Tibor Somogyi egyetemisták pécsi kollégiumban Kényelmes szobák önkormányzati erszényből — A komfortérzet fokozása a cél — „Mindent idehoznak nekünk” — Alig él ez a falu, a kocsmán kívül nincs itt semmi, még egy diszkó sem, ahol szórakozni lehetne — mondja Há- zenfratz József lakatostanuló és lokálpatrióta a simonfai főutcán. Lakatostanuló azért, mert Kaposváron az 503. számú szakmunkásképzőben ezt a szakmát kezdte tanulni tavaly, lokálpatrióta pedig azért, mert bár — mint mondja —■ igazán nincs sok, ami idekösse, az iskola elvégzése után mégis szülőfalujában szeretne maradni. — Ide vagyok szokva — mondja —; aztán csak lesz valami előrelépés az alatt a pár év alatt, amíg a szakmát kitanulom. Többekkel beszélve hamar kiderül, hiányzik a községnek egy olyan, a faluért dolgozó civil szervezet, mint amilyen például a szomszédos Zselickis- lakon vagy Zselicszentpálon van. Sokan bólogatnak, mondván, bizony elkelne az összefogás, de csak alig egy-ketten vannak, akiket társadalmi munkára lehet fogni. A faluért kevesen hajlandók áldozatot vállalni, hiszen a legtöbben megélni is alig tudnak. Befordul egy busz Kaposvár felől a mostanában felújított megállóba. Munkából jönnek a népek, már akinek van még. — Mifelénk is sokan megtapasztalták a saját bőrükön, hogy először mindig a falusi kerül az utcára — mondja Nagy Istvánná, aki a finommechanikai gyárban dolgozik Kaposváron. — Egyre kevesebb az a simonfai, akinek van munkája. Engem és a férjemet eddig még nem fenyegetett a munkanélküliség. Szerencsére, mert nem is tudom, mihez kezdenénk, ha valamelyikünket elküldenék. A falu fölött szép turistaház. Hollandok, németek, franciák is látogatják. Sajnos a táj szépségén kívül nem sok mindenben gyönyörködhetnek, pedig néhány simonfainak megélhetést is adhatna, ha jobban törődnének az ide látogatókkal. Bakonyi Jánosnak, a ház vezetőjének is ez a véleménye. Őt egyébként sokan ismerik a faluból: egyszer jó hangulatú összejövetelt, másszor közös kirándulást szervez a simonfa- iaknak. — Tavaly a Zempléni-hegységbe kirándultunk. Hasonló kirándulást az idén is szeretnék nyélbe ütni. Jelenleg huszonnégy csöppség — négy község gyerekei — játszadozik az óvodában. Számuk egyre kevesebb, így egyre magasabbak az egy főre jutó költségek. Lassan kétszer annyiba kerül a fenntartó községeknek, mintha egy kaposvári óvodába járatnák a gyerekeket. Megoldást kell találni erre, egyelőre azonban sürgősebb feladatok is vannak. Például a Petőfi utca egy részének megerősítése, alátámasztása, mivel omlásveszély fenyeget 7-8 családot. A nagy esők, a dombokról leömlő víz ugyanis kilazították a talajt. Sürgős lenne a reggeli iskolabuszjáratok zsúfoltságának enyhítése is, a Volán azonban Ígéreten kívül mást nem nagyon tett. Van tehát dolga Endréd/' Piroskának, a község polgármesterének, aki az önkormányzat ez évi terveiről szólva elmondta: az említetteken kívül még útjavításra és az óvoda karbantartási munkáira készülnek. Szükség lenne egy új kút fúrására, amire pályázat útján próbálnak pénzt szerezni, s lassan kamaszkorba lép és egyre többször meghibásodik a vízvezetékük is. Sok pénzt elvisz a segélyezés is, hiszen a több mint négyszáz lakosú községnek majdnem a fele nyugdíjas. — Az idősek támogatására mindig kell jusson: kérésre nagyobb összegeket is adunk a súlyos betegeknek, kisnyugdíjasainknak. A munkanélküliségen enyhítendő pedig szívesen vennénk föl közhasznú munkásokat, azonban a cigányaink nem akarnak dolgozni. Azt mondják, elég nekik az a pénz, amit segélyként kapnak. Nagy László Márványtábla örökítette meg az önkormányzatok és más támogatók nevét a pécsi Szántó Kovács János utcai kollégium előterében. A felújított épületben 79 somogyi egyetemista és főiskolás lakik, s fizet a 6-8 ezer forintos albérlet helyett 600 forintot havonta. — Két épületünkben 594 diák lakik — mondta Bókay Endre igazgató. — Somogyból összesen 117-en, Tervezzük, hogy még 145 helyet kialakítunk a két szinten. Ezt azonbam már a korábbi 220 ezer forint helyett 400 ezer forintért ajánljuk fel az ön- kormányzatoknak. Vizsgák és viták Az épület korábban munkásszálló volt. Most a szobákban hárman laknak. Minden diáknak külön íróasztal, polc jár. Jó szobatársak és elegáns bútorok között kellemesebb a kollégiumi élet. — Én már megszoktam itt — jegyzi meg Cseresnyés Mása, aki kaposvári és angol-orosz szakos hallgató. — Azért kellemes ez a hely, mert szinte mindent idehoznak nekünk. Filmklubok, tanfolyamok váltják egymást, a kollégiumnak van egy Happy End Színháza, és Kolibri címmel kéthetente megjelenik egy lap. Gazdag a kulturális kínálat: a grafológiával is megismerkedhetünk. Mása a kollégiumban készült a vizsgákra is. Nem ment haza, mert-akkor — mint mondja — nem jutna ideje a tanulásra. Itt pedig közel van a barátnő, bármikor átkopoghatnak egymáshoz, s megbeszélhetik a tételeket. Walter Gábor „híd” a bölcsész és a természettudományi kar között: fizika-angol szakon végzi az egyetemet. A kaposvári Eötvös Loránd Műszaki Középiskolával kötött szerződést, az egyetem után szülővárosában tanárként keresi majd kenyerét. — Jó dolog, hogy a különféle karokra járók itt egy helyen lehetnek — véli Zavagyii Zoltán harmadéves joghallgató. — Teljesebb így a kommunikáció. Több nézet ütközhet a hosszú beszélgetéseken. Sok somogyi „Az ablak és az ajtók nem zárnak..., a plafon és a fal találkozásánál végig van repedve... A fürdőszoba használhatatlan... Süllyed a ház, sok helyütt beázik..., penészes minden...” — Részlet abból a lakossági panaszáradatból, amelyet a többségében szoba-konyhás lakások bérlői vetettek papírra. — A közelmúltban megtartott lakossági fórumon, amelyre az „új gazdát”, az részvénytársaság frissen kinevezett vezér- igazgatóját, Gönczi Jánost hívtuk meg vendégnek, a szó, természetesen a szolgálati lakások körül bonyolódott — eleveníti fel a történteket Baloghné Gyetvai Erika, a helyi írisz-klub vezetője. — Megértettük, hogy örülni kell a fedélnek a fejünk fölött, azt viszont továbbra sem értjük, hogy miért csak a rossz műszaki állagú lakásokat ajánlják fel diák örülhet, hogy megvalósult az önkormányzati kezdeményezés, így az egy helyről származók is gyakrabban találkozhatnak. Zavagyii Zoltán szeretné, ha a kollégium 4-5000 kötetes kézikönyvtára tovább gyarapodna, s elkelne egy olvasószoba is a „kulturális centrumban”. Nem számított ekkora kényelemre az elsőéves biológia szakos Ligeti György. A kaposvári fiú sikeresen vette az első vizsgákat. Már ő sem „nyúlállásból” szemléli a pezsgő kollégiumi életet. A marcali Kuti Gábor szintén elsős, német szakos. — Nekem még hozzá kell szokni az egyetemhez — mondja. — Nehéz beilleszkedni. Nehéz megszokni ezt a várost Marcali után. Egy-egy rendezvényen részt veszek már, ám én még keresem a helyemet. Drága az élet Az egyetemisták „javadalmazásáról” is szó esett. Ha több lenne, az is kevés volna — jött szinte egyszerre a vámegvételre. Az is elhangzott, hogy addig jó az irmapusztaiak- nak, amíg nem privatizálják az rt-t teljesen. Ha ez megtörténik, akkor a nyugdíj előttiek, az alkoholisták, a segélyen tengődök sorsa, lakhatása több mint bizonytalan. De ebben az átmenetben senki sem költ egy fillért sem a lakására. így aztán olyan abszurd esetek is előfordulhatnak, mint a minapi: fürdött a Zsiga a kádban, a lyukas, vékony nádtetőről meg az ölébe pottyant a macska... A hosszú, sorházi lakások előkertjében dühös kutyák ugatják a betolkodót. A disznóólakból átalakított otthonok mélyén a halgazdaság dolgozói múlatják két műszak, két idénymunka között az időt. Az itteniek 90 százalékát — bevallva-bevallat- lanul — csak a lakás köti a céghez. Ezzel a vállalat is tisztában lasz. Általában 4-5000 forint a havi biztos fix, ehhez jön a szülői segítség. Abban mindannyian egyetértenek: a hazulról érkező anyagiak és a kolbász, szalámi nélkül nem tudnának egyetemre járni. Drága az élet Pécsen! Úgy vélik: az egyetem Pacsirta ebédlőjében 150 forintért nem laknak jól. A nyelvszakosok külföldre mennének, igaz, hogy különféle pályázatokon lehet ugyan pénzt nyerni, ám csak a szemfüleseké a világ. Cseresznyés Másától tudom: orosz nyelvterületre szinte korlátlanul kijuthatnak a hallgatók. A minisztérium fedezi a kinttartózkodás költségeit, s még havi 80 dollár ösztöndíjat is kapnak. A „jurátus” viszont azon dohog, hogy évente csak egy, legföljebb két pályázatot fogadnak el a joghallgatóktól, holott minél több jogásznak kellene kijutnia külföldre. A somogyi diákok élik életüket. — Nekünk az a dolgunk, hogy elősegítsük az értelmiségi létet, s gondoskodjunk van, nem véletlen az 1990 óta tartó — ígérgetős — huzavona. Izsó Ferencné majdnem 20 esztendeje dolgozik a halgazdaságnál, most éppen a keltetőben. Ha alkalom adódik rá, megveszi a bedeszkázatlan te- tőjű — az irmapusztai kategóriában jó közepesnek számító — kétszobás lakást, a sorházi szélső bérleményt. — Megvan rá a pénzem, nyaranta azért ki-kifestetek, de az sem sokat ér, mivel a tető a ramaty. A nyolcvanas évek elején itt, a konyhában a babakocsira hullott a plafon. Isteni szerencse, hogy a gyereknek nem esett baja.... A szolgálati lakásokért — nagyságuktól és állapotuktól függően — havonta 4-700 forintot kér a gazdaság. A szemét- szállítás és a víz ingyen van, s ha nagy harcok árán is, de sikerült egy nyilvános telefont felszereltetni a puszta közepén. Az irmai gyerekeket a cég autóbusza viszi Ledére iskolába; szervezett orvosi járat nincs. — A gazdaság privatizálása ugyan folyamatban van, ám ebből az állami kincstári területnek számító Irmapuszta kimarad — arról, hogy a hallgatók kellemes éveket töltsenek itt — mondja a kollégiumigazgató. — Szerencsére remek a kapcsolatunk dr. Gyenesei Istvánnal, a megyei közgyűlés elnökével és dr. Klujber Lászlóval, Kaposvár kulturális igazgatójával. Bármit kértünk, ha tehették, segítő kezet nyújtottak. Újabb próbák Bókay Endre tovább akarja fejleszteni a kollégiumot, s növelni a hallgatók „komfortérzetét”. Minden szobába kaputelefont tervez és számítógépes csatlakozót. Bár a múlt évben nem nyertek a világbanki pályázaton, az idén újra próbálkoznak. Mint ahogy a különféle külföldi cserekapcsolatokkal is. — Számomra elképzelhetetlen, hogy a hallgatók ne ismerjék szomszédaikat — mondja Bókay Endre. — Aki nem kíváncsi a másikra, az ne jelentkezzen a kollégiumba, menjen albérletbe! Lőrincz Sándor tudjuk meg Szári Zsolttól, a baromfi- és halászati ágazat vezetőjétől. — Éppen az írisz-klubban lezajlott fórum nyomán januárban volt műszaki bejárás a pusztán. A halgazdaság építés- vezetője és a jogász volt kint: azt mérték fel, hogy a „tűzoltó- munkára ” mennyit kellene költeni. Nyilván ők is spórolnak, és csak a legszükségesebb dolgokat javítják ki. Vagy hozzá sem nyúlnak, és eladják, főként a le- robbantakat. A vásárlás egyébként kedvezményes lenne: a felbecsült érték 50 százalékát tenné ki. Ha a vevő egy öszeg- ben fizet, akkor további 50 százalékot engednek el az árból. A régi foltozgatása helyett sokan inkább építkezni szeretnének. A halgazdasági földeken például 10-12 parcella is kimérhető lenne a cég lakásproblémával küzdő, „tehetősebb” alkalmazottainak. Víz és villany van a területen, s a főgázvezeték is a közelben húzódik. A festői környezetben fekvő Irmapusztán — áldatlan lakás- viszonyok közepette — megoldásra várnak a népek. Csíky Kis Erika Kényelmes, korszerűen berendezett szobákban „peregnek” a félévek Fotó: Török Anett Panaszáradat és privatizáció Balatonlellétől nyolc kilométerre van Irmapuszta. A több mint ötven éve épült házak eredetileg a honvédség tulajdonát képezték. Ott, ahol a jelenlegi lakók 60 százaléka szociális segélyen tengeti az életét, egykor cselédházakat, írnoklakást és irodaépületet talált a látogató. Később a Balatoni Halgazdaság kezelésébe került a terület. A cég tavalytól Balaton Halászat Rt néven működik, és 23 szolgálati lakást tart fenn a pusztán. Irma, te... puszta
