Somogyi Hírlap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-17 / 40. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP — GAZDASÁG 1994. február 17., csütörtök Másfél hónap a GSM-startig A GSM rádiótelefonrendszer tesztelésének eddigi tapasztalatairól és a kereskedelmi szolgáltatás közelgő rajtjáról tartottak sajtótájékoztatót a minap a Westel 900 Rt. vezetői. Sugár András vezér- igazgató elmondta: a két hónapja megkezdett tesztüzem tapasztalatai kedvezőek. A kereskedelmi szolgáltatás megindítását április 1-jére tervezik, ám addig megállapodásra kell jutni a tarifákról. A szolgáltatás ára lényegesen alacsonyabb lesz mint a jelenleg is működő 450 megaher- zes rendszernél. Vitára alkalmas a szövetkezeti törvénytervezet Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága alkalmasnak találta általános vitára a szövetkezeti törvényjavaslatot. A képviselők helyeselték a vagyonarányos szavazás lehetőségét, valamint azt, hogy az új törvény megszüntetné az eddig 10 százalékban meghatározott fel nem osztható vagyon kötelező elkülönítését. Új fiókokat nyit a Unicbank Két-három fiókkal kívánja bővíteni hálózatát idén a Unicbank. Az új fiókok megyeszékhelyeken nyílnak majd. A fiókok helyéről még nem határoztak a banknál, sok függhet attól, hol találják meg a megfelelő vezetőket. A pécsi, debreceni, miskolci fiókvezetői posztra már ki is írták a pályázatot. A Unicbank tavaly 1,6 milliárd forintos adózatlan eredményt ért el, az 1992-es 1,45 milliárd forint után. A bank csaknem egynegyedével növelte mérlegfőösszegét. A Paksi Atomerőmű nem bővül Az energetikai kormányzat lemondott a Paksi Atomerőmű bővítéséről — közölte az Országgyűlés gazdasági bizottsága energetikai albizottságának ülésén Szűcs István helyettes ipari államtit-. kár. Elmondta: jelenleg új telephely után kutatnak arra az esetre, ha a parlament úgy dönt, hogy atomerőmű-építéssel oldhatók meg az ország energia gondjai. Gumiabroncs termékdíj Gumiabroncs-termékdíj bevezetését javasolja az ipari és a környezetvédelmi tárca — közölte az ipari minisztérium illetékese. A gumiabroncsok esetében személyautóknál 125-250 forint között, teherautóknál 500-1000 forint között lenne a termékdíj. Ezenkívül a különféle csomagolóanyagokra és az akkumulátorokra is tervezik a termékdíj kivetését, amely minden bizonnyal megemeli ezen cikkek fogyasztói árát. Lengyelhonban munka nélkül A lengyelországi munkanélküliek száma januárban 2,4 százalékkal, 69 527-el emelkedett. Jerzy Szreter munkaügyi miniszterhelyettes egy sajtóértekezleten elmondta, hogy január végén csaknem 2 millió 960 ezer lengyelnek nem volt állása, ami a munkaképes lakosság 16 százalékának felel meg. VÁSÁROK ÉVADJA Somogy Münchenben, a bajorok Somogybán Az elmúlt napokban újult erővel támad ugyan a tél, de néhány hónap múlva kezdődik már az idegenforgalmi szezon. A felkészülést nem lehet elég korán megkezdeni. Az utazási irodák sorra adják ki programfüzeteiket, s most tartják a kontinens legjelentősebb idegenforgalmi vásárait is. Magyarország és Somogy megye szempontjából az egyik legfontosabb a müncheni nemzetközi turisztikai kiállítás: Bajorország a hagyományosan legnagyobb küldőpiacaink közé tartozik. A zavarbaejtő idegenforgalmi kínálat közül nehéz a választás is. A verseny ma már nem csupán országok között folyik. A régiók is egyre erőteljesebben kapcsolódnak be ebbe a küzdelembe. ról csupán két megye, Jász-Nagykun-Szolnok és Somogy szerepelt a kiállításon. A Somogy Megyei Idegen- forgalmi Hivatal igazgatójának, Hamvas Péternek a szervezésében a kaposvári és mesztegnyői Tourimform iroda, a siófoki Flamingó panzió, a Korrekt Reisen utazási iroda ajánlotta szolgáltatásait Európa egyik legnagyobb turisztikai showján. Sokan érdeklődtek a mesztegnyői természetvédelmi területek, illetve a kaposvári tavaszi fesztivál rendezvényei iránt. A kiállítást a megnyitó napján meglátogatta dr. Kolber István, a megyei közgyűlés alelnöke s megbeszélést folytatott dr. Megyes Istvánnal, az Országos Idegenforgalmi Dr. Otto Wieshen bajor gazdasági miniszter a magyar standon (középen elöl) és dr. Kolber István, a megyei közgyűlés alelnöke (középen hátul) A müncheni vásár magyar résztvevői főképpen országos utazási irodák voltak. Rajtuk kívül csupán a három Balaton-parti megye idegen- forgalmi szervezete kínálta ajánlatát a látogatóknak. Köztük a Siótour Rt, amelynek elnök-vezérigazgatója dr. Kovács Miklós is jelen volt a programokon. MagyarországHivatal németországi képviselőjével, Udvardy Jenő müncheni főkonzullal és dr. Hollósi Mihállyal, a müncheni gazdasági képviselet vezetőjével. A magyar pavilonban fogadták (képen) dr. Otto Wi- eshent, Bajorország gazdasági miniszterét és az Alpok- Adria Munkaközösség több bajor képviselőjét is. Már csak 3-5 hektárnyi kukorica van „lábon” Tél végi határszemle A januári kedvező időjárás hatására az őszi vetésű kalászosgabonák tovább erősödtek. Az elmaradt őszi mélyszántásokat ugyancsak igyekeztek pótolni a múlt hónapban a gazdálkodók. Bár a felázott mélytalajok az embert és a gépet egyaránt nehéz körülmények elé állították — áll a szaktárca legfrissebb elemzésében, amelyet a múlt hónap területi tapasztalatai alapján állított össze. A novemberi-decemberi havazás miatt a betakarítatlan kukoricaterületek tovább csökkentek a múlt hónapban. így ezek nagysága jelenleg csupán 3-5 ezer hektárra tehető. Komoly gondot jelent, hogy e késői betakarításé termés fuzári- ummal fertőzött néhány helyen. Mivel a cukorgyárak decemberben befejezték feldolgozási kampányukat, a múlt év végi kedvezőtlen időjárás miatt 1000-1300 hektárnyi betakarítatlan cukorrépa a földben maradt. A felvásárlói és az termeltető szervezetek tevékenysége a múlt hónapban megélénkült, és intenzíven folynak a termelőkkel a különféle szerződéskötések. A megyei földművelésügyi hivatalok adatai szerint a műtrágya- és a növényvédő- szer-ellátás kifogástalan. Hasonló a helyzet a gép- és alkatrészellátásban is. A tavaszi vetésű növények vetőmagellátása minden megyében jónak mondható, a forgalmazás területén pedig versenyhelyzet alakult ki. Egyébként januárban az ország területén a csapadék mennyisége 11-58 milliméter között változott. Az ország területének mintegy a felén az átlag alatti, a másik felén viszont az átlagot valamivel meghaladó volt a csapadék mennyisége. A talaj felső 50 centiméteres termőrétegének nedvességtartalma az ország területének nagy részén 95-100 százalékos. A Tiszántúl déli részén azonban még mindig csak 85- 90, az északi hegyvidék nagy részén pedig mindössze 80-85 százalékos. 40. Művészeti oktatás, korrepetálás Készüljön fel a sikerre! Ez a sorozat azért készült, hogy különféle üzleti lehetőségeket mutasson be önnek. Még ha egyet sem választ ki a következő 100 ötletből, akkor is segítik formálni a gondolkodását. Mindenekelőtt arra mutatnak rá, hogyan kezdhet üzleti vállalkozásba kevés pénzzel vagy éppen tőke nélkül. A legtöbb itt felsorolt üzlet elkezdhető részmunkaidőben is. így felépíthet egy új üzleti vállalkozást anélkül, hogy feladná a régi munkáját. Ne feledje, hogy ezek az ötletek sok ezer embert tettek Amerikában sikeressé. Célom nem az volt, hogy üzleti tervet készítsek az ön számára, hanem hogy rövid, egyszerű ötleteket adjak, melyeket természetesen át kell tenni a magyar gyakorlatba. Gondolja át hogyan csinálhatja ön másképp, mint a többiek! A hamburger is egy egyszerű ötlet, mégis vannak cégek, amelyek világsikert arattak vele. Frank Aponyi Természetesen ennek a munkának előfeltétele, hogy ön valamely művészeti ágban tehetséges legyen, festésben, rajzolásban, grafikában, vagy bármi másnak. A másik feltétel, hogy képes legyen a tudását átadni. Valószínűleg a legnagyobb kereslet gyermekek oktatása iránt lesz. Hirdessenek helyi újságban, művelődési házakban, feltűnő felületeken elhelyezett plakátokon! Egyszerre akár tíz főből álló csoportokat is taníthat. Ebben az esetben az óradíj természetesen alacsonyabb, mint egyéni órák esetén. A hirdetése és plakátjai legyenek figyelemfelkeltőek, rajzosak, hogy ön rajzot vagy festést oktat, és mindig azt hangsúlyozzák, amihez a legjobban ért! Sok művésznek, akinek több szabadságra és szabadidőre van szüksége, a tanítás jó megoldás lehet ennek megvalósítására, hiszen kötetlenül, saját magának oszthatja be az idejét. Heti egy órát tartson minden csoportnak, hacsak nincs többre igény! így idejét maximálisan tudja kamatoztatni, és az ünnepnapját is szabaddá teheti. A felhasznált anyagok, vásznak, ecsetek, stb. beszerzése ne az ön gondja, hanem a diákoké legyen, ön mindössze a megfelelő helyet és asztalokat biztosítsa a tanuláshoz! Ha diákjai a saját eszközeiket, anyagiakat használják, takarékosabban fognak bánni velük. Ha gyermekeket tanít, hangsúlyozza, hogy ön egy nagyon hasznos időtöltést nyújt nekik, egy alapvető művészeti képzéssel kiegészítve! Menjen el iskolákba, hirdessen korrepetálást is egyének, illetve csoportok számára! A már leadott ötleteket meghallgathatja telefonon is, hívja a 06-90-309008 telefonszámot! (Folytatjuk) Szeretne On több pénzt csinálni? Jöjjön el az American Business School kétnapos eladástechnikai tanfolyamai valamelyikére! Mint a Somogyi Hírlap olvasója kedvezményt kap és megismerkedik más üzlettulajdonosokkal, vállalat- vezetőkkel, managerekkel, üzletkötőkkel, kereskedőkkel, azaz vállalkozókkal vagy leendő vállalkozókkal. Még ma kérjen részletes tájékoztatót programjainkról! American Business School: 1112 Budapest Goldmark K. u. 14. Telefon: 15-53-161; 17-51-477; (9-16 óráig). Fax.: 15-51-524 Változás a mezőgazdaság támogatási rendszerében Új pályázati formák, nagyobb lehetőségek A Mezőgazdasági Fejlesztési Alapból igényelhető támogatásokra tavaly összesen 57 pályázat érkezett be a Somogy Megyei Földművelésügyi Hivatalhoz. A pályázatok közül mindössze egy volt olyan, amelyik nem felelt meg a feltételeknek, ezért elutasították. Ezt a számot idén már február elején túlteljesítették az igénylők, aminek legfőbb oka, hogy új, kedvező lehetőségek nyíltak meg a mező- gazdaságban boldogulást keresők számára. Ezekről kérdeztük Antalffy Ferenc köz- gazdasági hivatalvezető-helyettest. — A pályázat két csoportra bontható — mondta Antalffy Ferenc. — Egyrészt épületek létesítésére, termőföld-, illetve gépvásárlásra, ültetvénytelepítésre vehető igénybe. Ebben az esetben a beruházási költség 50 százalékának erejéig kamatmentes kölcsönt lehet igénybe venni, aminek futamideje négy év. A másik csoportba az infrastrukturális fejlesztések tartoznak: tárolóépítés, út, víz, villany, gáz, telefonhálózat fejlesztés többek között. A pályázatot elnyerők a beruházás összköltségének negyven százalékát vissza nem térítendő támogatás formájában kapják meg. A változás ezekben az esetekben csak annyi, hogy az az igényelhető összeg alsó határát mindkét esetben 500 ezer forintra leszállították, így egy kistraktor vásárlására is igénybe vehető már. A felső határ változatlanul 60 millió forint. Az igazi újdonság, azonban, ami alaposan felcsigázta a gazdák érdeklődését az, hogy ezévtől egy egyszeri, a beruházás 30 százalékának erejéig — ám maximum 500 ezer forintig — igénybe vehető forráskiegészítő támogatás is megpályázható. — Sok félreértés származott abból, hogy többen úgy gondolták, csak erre pályáznak. Ám ez kizárólag a másik két típus valamelyikével közösen pályázható meg. Az 500 ezer forint pedig a maximum, vagyis ha egy beruházás értéke 1,6 millió forint feletti, akkor adható ez az összeg. Ugyancsak ezekkel össze- kapcsoltan nyílik lehetőség egy másik támogatáshoz, amit a munkaügyi hivatalok adhatnak. Ez az úgynevezett mezőgazdasági vállalkozóvá válást segítő támogatás, amit azok a regisztrált, járadékban is részesülő munkanélküliek kaphatnak meg, akiknek elfogadták az MFA-pályázatát. Ez plusz 200 ezer forint kamatmentes kölcsönre nyújt lehetőséget. így együtt már komoly támogatásra számíthat, aki a mezőgazdasági termelésből akar ezután megélni. Hisz egy ötmilliós fejlesztés negyven százalékát megkaphatja támogatásként. Plusz a félmillió forráskiegészítés, sőt, ha a saját erő részt kölcsönből fedezi, annak kamatának 50 százalékát ugyancsak támogatásként megkaphatja a Földművelésügyi Alaptól. — Januártól felgyorsult az ügyintézés is — tette még hozzá Antalffy Ferenc. — Gépvásárlásra kétmillió egyéb beruházások esetében egymillió forintig már a megyei hivatal hatásköre, hogy elbírálja a pályázatokat. Márpedig a legtöbben ez alatti összegekre nyújtják be az igényüket. A tavalyi 3 milliárd forintos keretét ugyan nem merült ki, 1994-re mégis 6 milliárdot különítettek el erre a célra a minisztériumban. így valószínű, idén sem szelektálnak, akinek a pályázata megfelel a feltételeknek, megkapja a kért támogatást. Varga Ottó > 1 4