Somogyi Hírlap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-12 / 36. szám
Gumiszúrkálók Többen is panaszkodtak a napokban Kaposváron: ismeretlen tettesek kiszúrták autójuk gumiját. A megyeszékhely belső részein, a nagyobb lakótelepek környékén vagy a kiesebb külső területeken az est leszálltával magára hagyott négykerekűek körül időnként nem várt érdeklődők tünedez- nek fel. E héten a Zárda utcában öt autósnak hasították fel a gumiját. — Általában egy oldalon szúrják ki az autók gumiját — mondta Prait Imre gumijavító mester —, s így gyakran két gumit kell kicserélnünk és megjavítanunk. De az utóbbi néhány napban két alkalommal is előfordult, hogy úgynevezett hármas sorozatot hoztak, vagyis a négy gumiból hármat tettek tönkre. Hasonlóra két-három havonta van példa. Lada, Trabant, Skoda, Renault vagy Dácia — egyre megy a villámkezű, feltehetően késsel vagy másféle szúró-vágó eszközzel felszerelkezett vandáloknak. Nehéz ellenük védekezni. A legkorszerűbb riasztó eszköz is hatástalan a másoknak kárt Többezer forint a kár okozó, s ebben örömüket lelök ellen. Az lenne jó, ha maguk a szurkálók jönnének rá — esetleg épp a rendőrök elrettentő hatású közreműködésével —, hogy tettük egyáltalán nem mondható gyerekes csínytevésnek, ártalmatlan tréfának. H. M. Alapítvány diákok támogatására Add a kezed! Alapítványt hozott létre a kaposvári Bárczi Gusztáv Utcai Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Diákotthon. Az intézmény Add a kezed! elnevezéssel jegyezteti be a tanulók támogatására létrehozott alapítványt. Kamper Antal iskolaigazgatótól megtudtuk: az intézmény eddig is fontosnak tartotta a gyerekek tanórán, illetve iskolán kívüli tevékenységének támogatását. A kulturális, sport és más szabadidős tevékenységek finanszírozása azonban egyre többe kerül. Azért, hogy a már országos hírű balettcsoport vagy a színElhunyt dr. Franki József Bőrgyógyászként, kiváló orvostörténészként és polihisztorként jegyezte be nevét Somogybán dr. Franki József. 1949-től a kaposvári megyei kórházban fejtette ki elismeréssel tevékenységét. Könyvek, szakfolyóiratok őrzik orvosi és szépirodalmi munkásságának javát. — Az Áramszolgáltató Rt. értesíti Kaposvár lakosságát és közü- leteit, hogy 1994. február 14-én 7.30 órától 15.30 óráig a Buzsáki u-ban, a Bem u-tól végig, a Brassó u-ban, a Nagyszeben u-ban, valamint a Kazinczy és a Radnóti u-ban áramszünet lesz. (32860) — Az Áramszolgáltató Rt. értesíti Kaposvár lakosságát és közü- leteit, hogy 1994. február 14-én 7.30 órától 15.30 óráig a Vaszary u-ban, a Kunfi u-ban, a Zichy u-ban, a Géza u-ban az 54, illetve 79. házszámtól végig, a Kálvária u-ban a 72, illetve 61. házszámtól végig és a Kaposhegyen, valamint a buzsáki Itp. 7-es és 8-as épületében áramszünet lesz. (33069) NÁDBÚTOROK nagy választékban Természetes alapanyag Igényes kivitel, különleges forma. játszók, a sportolók szereplési, utazási lehetőségeit továbbra is biztosítani tudják, illetve új tevékenységi formákat is létre tudjanak hozni, alapítványt tettek. Az Add a kezed! mottója pedig valahogy így hangik: Kilépni az iskola falain túlra, elfogadtatni a felmutatott teljesítményt, elfogadtatni önmagunkat. Az alapítványt — amelynek elnöke dr. Klujber László, Kaposvár kulturális igazgatója — tegnap jelentették be a kaposvári Cser vendéglőben rendezett jótékonysági bálon. Az alapítvány alaptőkéje — mintegy százezer forint — a báli bevételből származik. L. S. Krónika Ökumenikus egyházi naptár Szombat, köznap. Napi igék: Kát.: 1 Kir 12,26— 32.13,33-34. Zsolt 105,6- 22. Mk 8,1-10. Ref.: Jób 15.1- 16. Mt 15,10-20. Ev.: Lk 18,31-43. 5Móz 34,1-12. Őrt.: 2Tim 2,11-19. Lk 18,2- 8. Lidia. Görög eredetű név, jel.: Lydiából (Kisázsia) való nő. Védőszent: Lydia biborá- rus asszony, akit Szent Pál térített meg. Virága: piros tulipán. Lívia. A latin Liviusz, jel.: ólomszinű, nőnemű párja. Védőszent: Szent Eu- lália hispániai vértanú gyermeklány Virága: cserepes aszparágusz. Évközi 6. (ötvened) vasárnap. Napi igék: Kát.: lev 13,1-2.45-46. Zsolt 31. 1Kor 10,31-11,1. Mk 1,40-45. Ref.: Jób 15,17- 35. Mt 15,21-28. Ev.: Mk 6,31-38. Zsolt 31. Őrt.: Ef 4.1- 6. Lk 10,25-37. Ella. A Gabriella önállósult becézője, amely a héber eredetű Gábor, jel.: Isten bajnoka latinos nőiesítése. Védőszent: Bourla Szent Gabriella szerzetesnő, akit a francia forradalom idején végeztek ki. Lakossági fórum Dr. Gaál Antal (MDF) ország- gyűlési képviselő lakossági fórumot tart 13-án, vasárnap délelőtt 9 órától a balatonboglári művelődési központban. A fórum vendégei: Takácsy Gyula a parlament gazdasági bizottságának elnöke, Salamon László az alkotmányügyi bizottság elnöke, Raskó György FM államtitkár, Pongrácz Tibor az ÁVÜ igazgatótanácsának elnöke és Kovács János az Idegenforgalmi Hivatal elnökhelyettese. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. Tisztelt Szerkesztőség! Pusztai Sándor február 2-án megjelent levelére a következő választ adom. Ez úton is elnézést kérek attól az ötven nagyatádi lakostól, akinek postaládájába figyelmetlenségből olyan ártájékoztatóm került, amelyben korábban érvényes árakon szerepeltek a pavilonomban kapható dohányáruk. Sajnálom, hogy a levélíró levélszekrényébe is ilyen tájékoztató került. Valótlan viszont az az állítás, miszerint ez már többször megtörtént. Nem tartom valószínűnek, ha ez igaz lenne, megtisztelt volna vásárlási szándékával. Cigaretta árakkal megtréfálni öt egyébként sem lehet, hisz dohányárut is árul üzletében, így jól ismeri a mindenkori nagykereskedelmi árakat. Arról valamilyen okból nem szólt, hogy áraim így is alacsonyabbak a bolti árnál, s arról sem, hogy kedden a postaládákban megtalálható volt az elnézést kérő cédula a pontos árakkal. Az eladó pedig minden kedves vásárlótól szíves elnézést kért a nevemben a tévedésért. Tisztelettel: Denke Zoltán Nagyatád, Kossuth utcai Trafik pavilon Ötven év jóban-rosszban 50. házassági évfordulóját ünnepli ma a kaposvári Hajas György és felesége, Balogh Irma. Az idős házaspár 50 éve ugyanezen a napon Somogyvá- ron mondta ki a boldogító igent. Az ünnepeiteket lányuk, unokáik és a népes rokonság köszönti. BUTORHAZ Kaposvár, Zselic Áruház Tel.: 82/417-515 Nyitva: hétfőtől péntekig 9-18-ig, szombaton 9-13-ig. ______________taiaæi A KÖZTÁRSASÁG PÁRT ELNÖKE PALOTÁS JÁNOS Kaposváron február 14-én 18 órakor LAKOSSÁGI FÓRUMOT TART az Egészségügyi Főiskolán. Kaposvár, Szent Imre u. 14/b. Mindenkit szeretettel várunk. (Fizetett politikai hirdetés) (33550) FEBRUAR Szombat Lívia, Lídia A nap 6.55 órakor kél, és 17.02 órakor nyugszik; a hold 7.15 órakor kél, és 19.23 órakor nyugszik. Borongás hétvége Havas eső' és hószállingó- zás is eló'fordulhat, az észak-kelet felöl érkező felhőzetből. A nappali hőmérséklet alig emelkedik fagypont fölé. Az északias szél mérsékelt marad. Visszatér a tél Előrejelzés a megye területére 18-ig Több alkalommal várható havazás, hófúvás. A hideg levegő a jövő hét közepére talán nyugalomba kerül, sőt a magasban melegebb léghullámok sodródnak térségünkbe. Ilyenkor a ködképződés sem kizárt. A jövő héten nappal sem emelkedik a hőmérséklet fagypont fölé, a várható délutáni csúcs 0 és -A fok között alakul majd. Éjszakánként -7, -11 fokos hideg is várható. Hidegfronti hatásra kell számítanunk a következő napokban. Fokozott gátoltság és fáradtságérzet, csökkenő anyagcsere és étvágy romlás léphet fel. Új Kresz-táblák a kaposvári utcákon Sok sérült, megrongált közlekedési jelzőtábla van me- gyeszerte, így Kaposváron is. Több helyütt okozott ez zavart a forgalomban, ezért a városi önkormányzat megbízásából a Fonyód Plast Kft szakemberei a napokban pótolják hiányt a megyeszékhely utcáin. Sajnos munkájuk során — mint elmondták — nem találkoznak mindig a közlekedők megértésévvel, sok ember nehezen viseli el a munkavégzés okozta fennakadást és olyanok is akadtak, akiknek érdeke azt kívánta volna, hogy a hiányzó jelzőtábla ne kerüljön ismét a régi helyére... Fotó: Csobod Péter Tarka sorok Első a vőlegény — Nézze, Mariska, ahányszor nálunk dolgozik, mindig idejön a vőlegénye és maga föleteti vele, amit a hűtőszekrényben talál! — Ha nem tetszik el is mehetek! — mondja erre a bejárónő. — Jaj, hát nincs megelégedve az állásával? — De igen. Csakhogy új munkát könnyebben találok, mint másik vőlegényt. Átverés Két barátnő találkozik az egyikőjük esküvője után. — Te aztán jól átvertél engem! Azt mondtad, hogy Csaba gazdag, én hülye meg hozzámentem. — Tévedsz, szivi. Én csak annyit mondtam neked, hogy több pénze van, mint esze. Előrelátás A menyecske, nagy pi- ronkodások közepette elsuttogja a gyóntatószékben, hogy a tanyáról jövet bizony megcsalta a férjét azzal a legénnyel, aki a szekéren behozta. A pap három miatyánkot ró ki rá penitenciául. — Inkább hatot tessék adni! — kéri a menyecske. — Vissza is a legénnyel megyek... Kresz Kovácsné a Moszkvicsával nem adja meg az elsőbbséget egy kereszteződésnél, ahol pedig a jobbkéz szabály kötelezné rá. Balesetet okoz, s úgy megrémül, hogy rögtön egy ügyvédi munkaközösséghez fordul. — Ügyvéd úr, mit tudna tenni, hogy ne marasztaljanak el? — Hát nézze — feleli az ügyvéd —, ahogy elmesélte a történteket, körülbelül azt kéne elhitetnem a bírósággal, hogy a kerékpáros, akit maga elütött, százhuszas sebességgel érkezett a kereszteződéshez, a fekete macska pedig, amelyik a sarkon, a járdán feküdt, eltakarta maga elől a kilátást. Részvét Barátnők találkoznak hosszú idő után. — Hallom, meghalt a férjed! — Képzeld, alig hat nappal az esküvőnk után... — Szegény! De legalább nem szenvedett sokat! Betörők rendőrkézen Tetten érték Somogyszentpá- lon lakásbetörés közben Bogdán Ferenc helyi lakost. 3 hónapi börtönre ítélte a marcali bíróság. rtel.lfax.82l 311-711 Végre valami, ami jó mindenkinek! TERMELŐK, KERESKEDŐK FIGYELEM! Piaci tevékenységüket hatékonyabbá tesszük, ha igénybe veszi ÁR-ADAT BANK szolgáltatásunkat! Érdeklődjön a 82/311-711 tsz./fax számunkon. Munkanapokon 8-15 óráig, szombaton 8-12 óráig. MEGÉRI! (32468) SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Felelős szerkesztő* BÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 311-644 Telex: 313-360, Fax: 312-315. Postacímünk: 7401 Kaposvár Pf. 31. Hirdetés és reklám: telefon 311-506 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 311-668, Telefax: (84) 310-861 Készült a szerkesztőség számitógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Felelős vezető: GERHARD MEYER Terjeszti az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. Telefon (terjesztési ügyekben): 82/423-213 Előfizethető a kiadó igazolványával rendelkező kézbesítőknél, az OTP Rt Somogy megyei fiókjainál, a balatonföldván, a barcsi, a csurgói, az igali, a nagyatádi és a nagybajomi takarékszövetkezetnél a Postabank Rt siófoki fiókjánál, a kiadó székhelyén, belföldi postautalványon (az utalvány hátoldalára írják rá: előfizetés), valamint számla alapján átutalással az OKHB 390-115811-7014 számú pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyed évre 1125 forint, fél évre 2250 forint, egy évre 4140 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.