Somogyi Hírlap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-11 / 35. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS 1994. február 11., péntek BESSENYEI FERENC 75 ÉVES Bővítették a fonyódligeti gyermektábort A küldetéses színész Életéveinek a gyarapodása leginkább a születésnapi torta gyertyáinak számán látszik. 75 belőlük már elég szép erős fénnyel lángol, ő azonban teli tüdőből egy lélegzettel elfújja... Bessenyei Ferenc nem csi­nál nagy ügyet a hetvenöt év­ből. Habár mint mindenkinek, neki is jólesik a szeretet. Fé­nyeket gyújtani jött, hetvenöt évvel ezelőtt, Hódmezővásár­helyen erre a világra; földvilá­gosítani az elméket, átforrósí- tani a lelkeket, hajlítani a szépre és a jóra — a színpad­ról elhangzó szóval. Elfújni csak a rontó szellemeket akarja, mert nagy benne a ha- ragvás a butaság, az alpári- ság, a tehetetlenség ellen. Hí­resek az indulatai. A természete olyan nagy személyiségek és szellemek belső feszítőerőin formálódott, akiknek a színpadra és a filmre születéséhez ő adta oda lelke kirobbanó energiáit. He­gyeket mozdítani velük talán nem lehet, de a levegőt, a gondolkodást, az érzéseket fölkavarni maga körül igen. Lehet-e véletlen, hogy rábíz­ták nemzeti történelmünk leg­nagyobb hatóerejű alakítóinak megszemélyesítését? Dózsa, Széchenyi, Kossuth, Görgey benne testesült meg a leghí­vebben. A küzdő, a vívódó, vi­tázó, nagy tettekre hivatott hősök általa keltek a közön­séget ellenállhatatlanul ma­gukkal ragadó életre. Hamlet, Othello, Bánk bán, Galilei — csak kiragadott óriásai a drá­mairodalomnak, akik Besse­nyei Ferenc emberi és művé­szi lényével egybeforrva érvé­Bessenyei Ferenc nyesíthették költői életük tel­jességét. Bessenyei küldeté­ses színész. Megszületett, hogy általa ilyen óriások szü­lethessenek meg. Mostani ju­bileumi születésnapjának is ez adja meg igazán az értékét, rangját, szépségét és fényét. Azt is tudja mindenki, aki látta, hallotta: nem ércből ön­tött vagy márványból faragott emlékműveket emelt alakítá­saival; szíve melegéből, gyöngéd vonásaiból s nem utolsósorban jellegzetesen egyéni humorából is bőven tel­lett arra, hogy minden szere­pét az annak legmegfelelőbb élettel telítse. Kell-e említeni az ő Higgins professzorának vagy Tevje nevű tejesembe­rének emberi színességét? S prózáját is kedvessé tette zengő orgánuma, s kimunkált, az anyanyelv parancsait híven teljesítő szövegmondása. Mindezt azonban hiba lenne csak múltidejűen ragozni. Biz­tosan hisszük, és kívánjuk: előtte még az út, amelyet neki kell megtennie — hogy minket gyarapítson. Amióta a pályán van, azt vallja a színházról: az emberi szellem legmagasabb igényei közé tartozik, az em­beri tisztesség és méltóság otthona. Születésnapját éde­sítse meg közönsége és kol­légái jókívánságainak ára­data! Sas György Fő terület: az információcsere IKM-egyetemek Öt évre szóló együttműkö­dési megállapodást kötött az Ipari és Kereskedelmi Minisz­térium 15, a tárca szakterüle­tén érintett egyetemmel és fő­iskolával. A megállapodás célja, hogy a felsőoktatási intézmények és az IKM szorosan együttműköd­jön a ipar- és kereskedelempo­litikai koncepcióban megfo­galmazott elvek és fejlesztési feladatok megvalósításában, a szakemberek képzésében. Az ipari és kereskedelmi minisz­ter, valamint az intézmények rektorai és főigazgatói által alá­írt dokumentum szerint az együttműködés egyik fő terü­lete az információcsere lesz. A tárca és az egyetemek, főisko­lák egyeztetni fogják az oktatás tartalmi szempontjait. A pénzalapok jobb kihaszná­lása érdekében is összehang- ják tevékenységüket. Kevesebb somogyi diák táborozik Akadozik a támogatás — Jelentős a külföldi érdeklődés Míg az ország más tájairól, illetve külföldről nő az idelá­togatók száma, addig az utóbbi években egyre keve­sebb somogyi gyerek fordul meg a fonyódligeti gyermek- táborban. Az évi 15 ezer itt üdülő gyereknek korábban több mint a fele somogyi volt, tavalyra már a számuk alig hatezerre csökkent. Teremi József, a fonyódligeti gyermektábor vezetője el­mondta, ennek egyik fő oka, hogy egyre több önkormányzat nem támogatja a településén élő gyerekek üdülését, a csalá­dok pedig az emiatt megnőtt költségeket nem tudják kifizetni. — A megyei önkormányzat támogatja a somogyi gyerekek üdültetését, a kaposvári önkor­mányzat szintén hozzájárul a kaposvári gyerekek üdültetésé­hez, azonban ez több más so­mogyi település önkormányza­táról már nem mondható el. S azokról a településekről, ahol az önkormányzat nem támogatja a gyermek üdültetését, érezhe­tően csökkent a jelentkezők száma, mivel az az egy-kétezer forintos hozzájárulás is sokat számít a családoknak. Ahol a megyei és a települési önkor­mányzatok támogatják, ott mindössze 2400 forintba kerül a gyereknek a balatoni nyaralás. A másik ok, hogy sok helyütt nincsen, aki megszervezze a diákok nyaraltatását, a pedagó­gusoknak van elég gondjuk enélkül is. Teremi József el­mondta, épp ezért a tábor vál­lalná, hogy tanítóképzős hallga­tót ad azok mellé a gyerekek mellé, akiket nem tud pedagó­gus kísérni. Az idei szezonra eddig 1200 német, 2000 szlovák diák jelezte érkezését, s az or­szág különböző pontjairól to­vábbi 3-4 ezren. A tábor eddig egyszerre 1400-1500 gyereket tudott fogadni, ezentúl 1700-at is el tudnak helyezni. Minden faházba bevezették a melegvi­zet, s javult a sátrak minősége is. Elkészült a harmadik ebédlő is, és személyzeti szálló is épült. Hamarosan ötvenszemélyes szállodát építenek családoknak. Maradnak az állandó ingyenes programjaik: a vitorlásoktatás, a fábori olimpiák, a kulturális prog­ramok stb. Ismét lesz életmód­tábor, horgász- és edzőtáborok. (Nagy) MAGYAR ÁLLAMPAPÍR Kamatozó Kincstárjegy 1995/II. Legyen akár megfontolt Bizonyára Ön is rendelkezik olyan megtakarított összeggel, melyet egy éven belül nem tervez elköl­teni. Ha ezt a tartalékot igazán megfontoltan sze­retné gyarapítani, olyan befektetést kell találnia, amely erre az időtartamra kedvező kamatot nyújt, ugyanakkor biztonságos. Ez a Kamatozó Kincstárjegy 1995/11. A Kamatozó Kincstárjegy 1 éves futamidejű értékpa­pír, amely erre a rövid időszakra igen kedvező ka­matot nyújt. Természetesen, mint minden Magyar Állampapírra, a Kamatozó Kincstárjegyre is érvényes az állami ga­rancia. A Kamatozó Kincstárjegyet nem szükséges magánál tartania, tarthatja letétben, névre szóló értékpa­pírszámlán, így nem tudják ellopni, nem veszíthető el. A Kamatozó Kincstárjegy legújabb sorozata 1994. február 14-18-ig jegyezhető. Évi bruttó kamata 23%. Az egyéves futamidő alatt a Kamatozó Kincstárjegy tőzsdei forgalmazásra kerül. így ha tervei változnak, a birtokában levő értékpapírokat napi árfolyamon eladhatja a tőzsdén. Ugyanakkor a Kamatozó Kincs­tárjegy a futamidő alatt visszaváltható, de ekkor csak a névérték kerül visszafizetésre. Erre a befektetésre biztosan számíthat, hiszen a Kama­tozó Kincstárjegy minden hónapban kibocsátásra kerül. A Kamatozó Kincstárjegy az alábbi forgalmazóknál jegyezhető: OTP Bróker Rt. 1051 Bp., Vigyázó F. u. 6. • OTP Bank Rt.: 7401 Kaposvár, Szé­chenyi tér 2., Marcali, Nagyatád, Siófok, Barcs, Balatonboglár, Fonyód, Tab • MNB Somogy Megyei Igazgatóság 7400 Kaposvár, Széchenyi tér 4. • Cooptourist Rt. 7400 Kaposvár, Kossuth L. u. 8. a pl ATo> Ki«y s & S T o n it s z o r o s ií I z: i o in s a <; i i i

Next

/
Thumbnails
Contents