Somogyi Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-29 / 24. szám
14 SOMOGYI HÍRLAP — SZÍNES HÉTVÉGE 1994. január 29., szombat Továbbgondolva Az ördög köztünk van Pár évtizede van szerencsétlenségem figyelemmel kísérni nyelvünk romlását. Igen, romlását - nem változását. Az utóbbi ugyanis természetes folyamat, míg a romlás elkerülhető (volna). Az ikes igék ragozása immár kiveszőben van. Nem egyszerűen a hétköznapi ember nem használja, de összekeverik a filmekben, a szinkronizálásokban is. A -ban, -ben helyhatározó rag helyett -ba, -be ragot mondanak sokszor még a diplomások is. A televízió, a rádió riporterei és rendkívül sok megszólaltatott politikus, közember következetesen rosszul toldalékol egyes birtokos szerkezeteket (több birtokos egy birtok ragozása). Sajnos, pongyolán és szürkén, sablonosán beszélünk. Számosán sportból, minden jó ízlést félrevetve, nyilvánosan káromkodnak. Újra eljött a nyelvészek, a nyelvművelők ideje. Az anyanyelv romlása határtalan. A felelősen gondolkodókat kínozza a folyamat, sokan fel is emelik a szavukat. Legutóbb, a legmegrázóbban Sütő András. Ő a romlást Erdélyben, az idegen nyelvi környezetben, a hivatalos politikától is bátorítva, pusztulásként éli át. Drámai nyelvhalál-nemzetha- lál vízióját ez magyarázza. Nem festi az ördögöt a falra, az ördög már itt munkálkodik közöttünk. Az önéletrajzi jellegű filmet - Mert ahova te mégy, odamegyek... - Cselényi László rendezte (január 22.-én 21.50, TV1). A cím a vállalt íróelődöt, Mikes Kelement idézi, aki törökországi száműzetésben írta magyar leveleit, ezeket az örökérvényű szeretetvallomásokat hazáról, anyanyelvről. Sütő szeretete, hevülete is elementáris erejű. Ezt a drasztikusan hétköznapi, politikus témát egy szűrrealista, szimbolikus látomásban magas művészetté emeli. Elkerüli közben a csapdákat. Nem vagdalkozik, nem vádol, nem siránkozik - egyszerűen meg-, illetve felmutat. Természetesen a „családtag” fájó szívével. Olyan valódi, szellemmel és érzelemmel átszőtt élethelyzeteket, gyermek-szülő-unoka kapcsolatokat ábrázol, amilyenek régebbtől hiányoznak a mi prak- ticista, haszonelvű anyaországunkban. Sütő Erdélyében létezik az emberi, családi összetartozás mély tudata, az egymás iránti szeretet, amely örömmé tudja tenni a legnyomorúságosabb létezést. Az ő emberei szegénységükben is gazdagabbak és boldogabbak nálunk. Ebben az összehasonlításban emberként mi koldusok vagyunk. A nyelv - régóta tudjuk - egyenlő az élettel, a néppel, a nemzettel. Önazonosság. Romlása, pusztulása visszatükröződik. Körülbelül két évszázaddal ezelőtt ebből indult ki a német Herder is, amikor megjövendölte a magyarság eltűnését. Eltűntek már Európa porondjáról a dalmaták, a poroszok. Az ír nyelvet is mind kevesebben beszélik a mindennapokban, pedig van Írország. De vajon nyelv nélkül megmaradhat-e egy ország? Évről évre fogy a magyarul beszélők száma. Hibás, csúnya beszédünk miatt nem pironkodunk. Többen halunk, mint születünk. Mi lehet ennek a vége?... (Sulyok) Magániskola Kaposváron is Házasságra lépett a Quantum a Dialóggal Valaki hiányzik a „táncból” Szu Csöng kilépője Somogyi Géza, Szu Csöng szerepében A Balatonról szezonon kívül (Folytatás a 13. oldalról) Különösen helytálló ez a megállapítás a nagy környezetvédelmi beruházások esetében. Ilyen a csatornázási terv, a szennyvíztisztítás, és a Kis-Balaton II. védőrendszer kiépítése. Utóbbinál körülbelül félmilliárd forint hiányzik. Dr. Tarján Lászlóné, politikai államtitkára emlékeztet: a szennyezés legnagyobb része a Zala folyóból származik. Ezért feltétlenül szükséges a Kis-Balaton II. Abban egyetért a többi szakértőkkel, hogy a keszthelyi öböl kotrására előirányzott pénz (60 millió forint) nevetségesen kevés. Az iszap eltávolítása is igen körülményes művelet, az „iszaplerakó” helyek sincsenek még kijelölve. A káros emberi beavatkozás elrettentő mementója a partot körülövező- betongyűrű. A víz hajdanán szépen kifutott a sekély partra, most a káros anyagok visz- szacsapódnak a betonról a tóba. Sokak szerint — ezt a véleményt osztja többek között Horváth Gábor Fonyód polgármestere is — a bajokat az is tetézi, hogy a nemrég megalakult Balatoni Regionális Tanácsnak nem tisztázott a hatásköre. A minisztériumok és kormányhivatalok sokszor egyszerűen elfelejtik a BRT véleményét kikérni, mint például az új idegenforgalmi koncepció megvitatása esetében. „Hazánkban rossz a környezet állapota, de ezt a helyzetet sokan eltúlozzák” — összegezi véleményét a kabinetiroda vezetője, s a Velen- cei-tó példájára hivatkozik, mely 1857-ben egyszer már teljesen kiszáradt. (Ma sokkal nagyobb a kiszáradás veszélye az emberi beavatkozás miatt, hiszen a tóban mesterséges szigeteket, kőgátakat hoztak létre). Akkoriban a velencei gazdák nagyon örültek ennek, ugyanis nem kellett megtenniük a hosszú utat a tó körül, hogy állataikat a pá- kozdi, a sukorói vásárra tereljék. Egyszerűen áthajtottak rajta. „A Balaton azonban kiemelt terület. Itt az utóbbi két évtizedben annyira megnövekedett az idegenforgalom, és az ebből adódó szennyezés, hogy csak az egyirányú, ösz- szehangolt intézkedések hozhatják meg a kívánt eredményeket.” Az új környezetvédelmi törvény talán választ ad majd egy-két megoldatlan kérdésre. De az nyilvánvaló, hogy a Balaton-téma még sokáig gyűrűzni fog. Gáspár Ferenc (Folytatás a 13. oldalról) Elsősorban azokra a végzett nyolcadikosokra számítunk, aki nem jutnak be a különböző iskolatípusokba. Két év alatt szerezhetnek nálunk ágazati szakmunkás bizonyítványt. Azért rö- videbb a képzés, mert közismereti tárgyat nem tanítunk. Szakmaszerzési lehetőséget biztosítunk az érettségizett pályakezdőknek is. A külkereskedelmi lebonyolítótól kezdve a szállodai portásig számos képesítő tanfolyamot indítunk. Ahol a munkaügyi hivatal támogat bennünket, az átképzés ingyenes, de indítunk önköltséges csoportokat is. A felsőfokú képzésben menedzserkurzusokat hirdetünk. A megfelelő feltételeket Kaposváron is biztosítani tudjuk és remek munkatársakat találtunk. Van önálló irodánk is. Bízunk benne, hogy a már meglevők mellett szeptemberben több új tanfolyamtípussal is bemutatkozhatunk. L. J. A zenekedvelők a cím láttán okkal kapják fel fejüket. Hogyan?! Hiszen Lehár gyönyörű operettjében, a parádésan nagyszerű főszerepre, igazi színészi-énekesi próbatételt jelentő belépőt írt. így igaz. Én viszont tudok (s talán mások is) egy bizonyos Szu Csong- ról, aki különös kilépőre kötelezte hozzátartozóit; amikor végleg elhagyja a mosoly valódi, s nem mindig mosolygós, hanem sokszor nevetséges, másszor kegyetlenül rideg országát, ne tudassák azt a publikummal. Ne jelenjék meg gyászhír, közlemény, alkalmi nekrológ, értesítés a gyásszer- tartásról, nyilvános köszönet a részvétekért. Csak a legszűkebben vett család vehet végső búcsút. Somogyi Géza színművészre gondolok, aki még életében úgy döntött, hogy csak a saját halottjának tekinti magát... Mivel volt szerencsém közelebbről, s talán jól is ismerni, sokat rágódok magam is e különös végakaraton. S ha töprengésemet most közreadom, nem vétek-e ezzel akarata ellen? Azt hiszem nem. Mert a rendelkezés „motívuma” a legkevésbé sem az volt, hogy perben-ha- ragban állt volna a világgal. Sőt nyugdíjasként is aktív jelenidőt élt, akár énekórákat adva még a színházban, akár alkalmi szerepben fellépve, akár egy presszóban traccsolva baráti körben, akár a precíz-pedantériával végzett napi bevásárlások „szertartása” közben. Sohasem kopottas, jobb napokat látott öregúrként, hanem mindig abszolút eleganciával; „düchtig” férfiasán, mint akit a skatulyából húztak ki. Aki a Somogyi Géza! Akiről tudni lehetett, hogy megtapsolta, olykor ünnepelte különböző színházak publikuma. Azt hiszem, itt a titok nyitja. Hiszen olyan egyszerű! Aki szavaiban, modorában, közvetlenségében sohasem adta a fennkölt Művész Urat, azt gondolta magában egyszer, a halál maradjon magánügye. A jelenléte maradjon valóságos mindazok között, akik szívesen látták, s akiket szívesen látott. Ezért kedves Géza, amit leírni vagyok bátor, semmiképp sem rejtőzködő nekrológ, mégiscsak odakerekített pályaképpel, méltató tiszteletkörökkel. Csupán a „jelenlét” konstatálása... Amelyet csupán megzavar az a körülmény amiért nem találkozhatunk. Úgy veszem: ha otthon keresném, biztos lement a boltba, vagy a Ködmön pulit sétáltatja. Ha az utcán nem látni, hát otthon ül és kritikus szemmel nézi a tévét, méltatlankodva némely bemondók és riporterek beszédhibáin és vérforraló magyartalanságain. S ha csak három percre is összefutnánk, az elég lenne arra, hogy legalább öt viccet halljak. Igaz, ebből kettőt a múltkor is elmondott már... Mégis kellemes a társaságában ejtőzni. Ha már egyszer úgy elegáns valaki, hogy nem ficsúr; úgy közvetlen, hogy nem tolakodó; úgy színész, hogy nem kéri számon a hírlapírótól miért írt vagy nem írt róla valamit legutóbb. Ez a sokat emlegetett elegancia is ön-pedan- téria volt inkább. Ingeit maga mosta, vasalta. Mit ingeit? Ing-arzenálját! Pedig annyi mindenről kellene, lehetne még beszélni. Azt ugyanis bevallom, hogy a tépe- lődés közben, azért „búvárkodtam” is kissé. Hogy a világhábo-. rús élményeket papírra vetette, azt leginkább onnan tudni, hogy a Jégkoporsó egy részét közöltek annak idején, folytatásokban, a Somogyi Néplapban. Az élményeket felidézte Sára Sándor kamerája-mikro- fonja előtt is, de kiadót keres még most is a kézirat... Aztán arról is csak hézagosán tudok, hogy a gimnázium után rajzolással kereste a kenyerét. Gyermekkorától kórusban énekelt, mígnem jófülű emberek a szólóéneklés felé terelték. Voltak konzervatóriumi évek..., meg voltak énekórák Possert Emíliánál, akinek tanítványa volt Simándy József is. De olyan hézagos minden... A jelen mindig izgalmasabb, mint merengeni a múltakon... Hiszen régi művészbarátságok is csak jelenidőben értek valamit... Nem tudom, nem is akarom kitölteni a hézagokat... A háború után volt először bárénekes, aztán jött a színház. A Néphadsereg Színháza, majd Győr, aztán Szolnok, Eger — vagy Eger előbb volt? — Békéscsaba és több mint harminc éven át Kaposvár... A fotókat, cikkeket, üdvözlő és köszöntő anzikszokat őrző dobozból, azért idézhető lenne egy és más! Nehéz ellenállni a kísértésnek, de megígértem, hogy ez nem nekrológ s nem fogok „mérvadó” pályaképet rajzolni. Van itt azért egy pici tudósítás arról, hogy 1956 októberében a párizsi magyar nagykövetség szép tetszéssel fogadott dalestjén Bartókot és Kodályt énekelte. Sohasem beszélt róla, hogy mi vezényelte haza, az úgyszólván üres kupéban mit gondolhatott, miközben rengetegen, kényszerből vagy csupán a szebb jövőben bízva, az ellenkező irányba tartottak. Aztán a legendás szolnoki évek! Dankó Pista szerepe. Meg az ovációval fogadott Szu Csöng. Jó. Nem csinálunk „leltárt”. Ám azért hadd emlékeztessek arra, hogy Kaposváron Puccinit „operálni” s Pinkerton szerepében színre lépni... Hát?! írta is a Magyar Nemzet kritikusa akkoriban, hogy a kaposvári permier napján közvetítette az operát a ráclió. Igaz Gigli hangjában gyönyörködhettek a hallgatók. No, most jön majd a kritikus finnyás párhuzama. De nem jött! Józan bírálattal,' de mégis kalapot emelt az előtt, ami előtt kellett. Somogyi Gézáról például megállapítja, hogy az „operista” tradícióktól eltérően sokat és tehetségesen ad arra, hogy Pinkerton hadnagy jellemét-figuráját is elevenné tegye. Mert az énekesből, énekes-színész lett. Közben volt egy nagy „váltás” is Kaposváron. Pestről érkezett a „csapat” ifjú hevülettel és elszántsággal. A régiek közül többen távoztak. Voltak, akik örültek, s voltak, akik helyezkedtek. És voltak, akik ömlengés vagy durcás ellenkezés nélkül alkalmazkodtak. Somogyi Géza alkalmazkodott. S megtalálta a helyét a Műhelyben is. Noha a helyzet zavarbaejtő volt. A publikum számára is, számomra is. Néhány akkori „mellévetődésem” is tanúsítja... A lényeg, hogy a Műhely győzött. Publikumát nyerte meg! Bár erről sem igen beszélgettünk... Pedig nagyon jó volt a Mesél a bécsi erdőben ő is. Másoktól tudom, hogy az alakítás nem a rendező felfogása miatt esett nehezére... Csak egy „gesztus” miatt. Szerepe szerint pofon kellett ütni egy leányt... Hiába biztatta Pogány Judit, hogy rajta... Ne sajnálja... Nehéz ügy volt. Sohasem említette, hogy nem szerette a színházi pletyót. A színészklubot nagyon! Amikor az asztalnál ugíatva-ado- mázva-parodizálva megindult a viccözön, amelyben elnyerte körvonalait Koltai Róbert immár legendás Illetékese... Igen, kellene most egy jó vicc! Egy kellemes diskurzus! Hiszen itt van, az előbb láttam, legalább százharminc nyakkendő is... Nem állhatom meg, hogy ne jegyzeteljek pár Sort egy hajdani kritikából: „A színházi est nagy élménye Somogyi Géza művészi teljesítménye, melyet Szu Csöng szerepében nyújtott. Elismerésként sokszorosan aláhúzta a közönség számtalan ismétlést követelő tapsa és az a felfonásvégi, majd előadásvégi ünneplés, melyben a kitűnő művészt részesítették.” Miközben Sass Ervin békéscsabai pályatársam sorait jegyzetelem, Ködmön, a puli figyelmeztetően rámmorog. Nem ebben egyeztünk meg! Elég hosszan kell simogatni, mire kiengesztelődik. Minden rendben. Igaz? Tröszt Tibor \.m im in im 5.ni sm 7.QB 8.QD 9.® 10.® 11.[2 12.® Kuncze Gábor, az SZDSZ miniszterelnök-jelöltje: „Olyan Magyarországot akarunk, ahol lehet tisztességesen vállalkozni, sőt érdemes is. Az SZDSZ stabil szabályozókkal, adócsökkentéssel meg fogja teremteni a vállalkozók biztonságát, hogy a vállalkozás minél több ember számára jelenthesse a becsületes boldogulás lehetőségét, így teremthet új munkahelyeket, és remélhetünk magasabb életszínvonalat, több pénzt az iskolákra, nyugdijakra, kórházakra vagy éppen színházakra.” \ SZDSZ ^ (Fizetett politikai hirdetés)
