Somogyi Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-28 / 23. szám

A parkok fényei A Dédász Rt kaposvári kirendeltségének dolgozói a Rippl-Rónai park közvilágítását ellenőrzik és a vandál kezek ál­tal megrongált utcai lámpákat javítják Fotó: Lang Róbert Tisztelt Szerkesztőség! A Somogyi Hírlap 1994. január 21-i számában meg­jelent egy újságcikk, amelyben leírták, hogy a MÁV Rt ritkítja járatait. Megszüntették többek között a Kapos- vár-Felsőmocsolád között közlekedő, Kaposvárról 22.45 órakor induló járatot. Mi, falvakban élő emberek amúgy is hátrányban vagyunk a városban élőkkel szemben, szinte minden szempontból, amit most nem kívánok részletezni. Ha most elveszik tőlünk ezt a vonatot, az azt jelenti, hogy azok az emberek, akik két, három műszakra járnak dolgozni Kaposvárra, elveszítik munkahelyüket. Nem értjük, miért van szükség arra, hogy a számunkra egyik legfontosabb járatot megszüntessék. Miért nem veszik figyelembe a menetrend kialakításánál az ott lakó emberek érdekeit és lehetőségeit? Egy munkás ember nem válogathat a munkahelyek között. Mi nem tartjuk életcélunknak, hogy munkanélküliek legyünk! Nem tehetjük meg, hogy személyautóval járjunk dol­gozni 10-13 ezer forintos fizetések mellett. Sokkal ésszerűbb és emberibb megoldásnak tartanánk — ha a járatok számát mindenképpen csökkenteni kell —, hogy a 16.50 és 17.35 órakor Kaposvárról induló jára­tokat össze vonnák, így zökkenőmentesen lehetne megoldani egy járat megszüntetését. Kérjük az illetékeseket, gondolják át még egyszer: nem lehetne-e megoldást találni arra, hogy a késő esti járat megmaradhasson. Kérjük, vegyék figyelembe az elbírálásnál azt is, hogy hány embert tennének mun­kanélkülivé és hány család helyzetét lehetetlenné. Tisztelettel: Borbély Istvánné Somodor és 21 aláírás Gyilkosságok Kis-Jugoszláviában is ( Családirtás: fantomkép készült A szegedi Dugonics téri Z. Nagy Cukrászda bezárt ajtaja előtt egyre több a virág. A ma­gyar kriminalisztika történeté­ben is példátlanul súlyos bűn- cselekmény kapcsán a Magyar Televízió szegedi körzeti stúdió­ja arról értesült, hogy az elmúlt napokban 9 holttestet találtak Szabadkán és Palicson. A gyil­kosságok módja a helyi sajtó in­formációi szerint hasonló a sze­gedihez. A rendőrség jelenlegi ismeretei szerint sem kizárni, sem megerősíteni nem sikerült azt, hogy a szegedi elkövetők külföldiek voltak-e. A feltétele­zett tettesről fantomkép készült. Ajánlati felhívás csak tervezésre A január 21-én megjelent csatornázási feladatok terve­zésére és kivitelezésére a ka­posvári önkormányzat „Aján­lati felhívás”-a csak tervezési feladatokra vonatkozik. — Mountain bike 1500 Ft. Ka­posvár, Berzsenyi u. 9/6.(31160) 2 LÁNY DUPLA I 00.852.1724.6103 FEKÜDJ MELLEM 00.852.1724.6117 FORRÓ RDM EROTIKA 00.852.1724.6109 HÍVl AZONNAL 00.852.1724.6123 Krónika Ökumenikus egyházi naptár Péntek, köznap. Napi igék: Kát.: 2Sám 11,1-17. Zsolt 50. Mk 4,26-34. Ref.: Jób 7,1-10. Mt 12,22-30. Ev.: Mt 16,24-28. 5Móz 5,23-33. Őrt: Jak 2,1-13. Mk 10,23-32. Károly. Germán eredetiből latin közvetítéssel kialakult név, jel.: kedveske. Védő­szent: Nagy Károly császár (+814), akit egyes vidékeken szentként tisztelnek. A kát. li­turgikus naptárban Aquinói Szent Tamás (+1274) pap és egyháztanító emléknapba. Mint dominikánus szerzetes a párizsi egyetemen tanított, írásaival kora legnagyobb ha­tású filozófiai-teológiai irány­zatát, a ma is élő tomizmust hozta létre. Az őrt. és gör.kat. naptárban Szíriái Szt. Efrém. JANUÁR Péntek Károly, Karola A nap 7.16 órakor kél, és 16.39 órakor nyugszik; a hold 18.13 órakor kél, és 7.16 órakor nyugszik. Eső, havas eső várható Nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, szórványosan eső, havas eső várható. A felhőátvonu­lásokból záporok, hózápor is valószínű. A hőmérséklet 4, 9 fok körül alakul. Százhúsz hívő számára • • f Okomenikus templom tervei Marcaliban A Somogy táncegyüttes a Ki-Mit-Tud?-ról A Ki-Mit-Tud? döntőjének dél-dunántúli résztvevői be­szélnek az azóta eltelt időről, s egy-egy produkciót is látha­tunk tőlük vasárnap este 18 órakor, a TV2 Itthon című mű­sorában. Az összeállításban közreműködik a Somogy táncegyüttes is. Növendékek hangversenye a zeneiskolában A zenei évad második nö­vendékhangversenyét tartja ma este hat órakor a kaposvári Liszt Ferenc zeneiskola. Az in­tézmény növendékei mintegy 18 produkcióban adnak számot a zenetanulásban eddig elért eredméyeikről. A hangversenyt a zeneiskola Bartók termében hallhatják az érdeklődők. A Marcali okomenikus templom homlokzati terve Az evangélikus és a refor­mátus egyház alapítványt ho­zott létre Marcaliban egy okomenikus templom megépí­tésére. A helyi összefogás szép példáját támogatja Mar­cali testvérvárosa, a németor­szági Künzelsbau egyházi képviselete is. Marcaliban a Dózsa György utca déli oldalán jelölték ki az okomenikus templom helyét. Öt terv készült, közülük Szi­getvári György kaposvári épí­tészét fogadta el a bíráló bi­zottság. A nyolcszögeletű, há­rom tornyú templom terve az egyházak közötti kapcsolatot példázza. Százhúsz hívő számára alakította ki a teret az építész, a templom gázfűté­ses lesz. Mintegy nyolcmillió forintba kerül az építkezés, amihez akkor látnak hozzá, ha az alapítvány kellő tőkével rendelkezik. Marcali város ön- kormányzata a templom épí­téséhez ingyen biztosította a területet. H. B. Rendőrségi felhívás 1994. január 25-én 21 óra 05 perckor Fonyód-Bélatelep belterületén a 7-es út 152 ki­lométer-szelvényében a Ve- kerle út és Szegfű út kereszte­ződésében ismeretlen sze­mély az általa vezetett ismeret­len forgalmi rendszámú vilá­goskék színű Trabant 601 tí­pusú személygépkocsival Ba- latonboglár irányából Nagyka­nizsa irányába haladva eddig ismeretlen okból áttért a me­netirány szerinti bal oldali for­galmi sávba és összeütközött a vele szemben közlekedő Mercedes típusú nyergesvon­tatóval, majd az ütközés után a jobb oldali gyorsító sávban megállt. Ezt követően adatai­nak hátrahagyása nélkül a helyszínről Nagykanizsa irá­nyába elhajtott. A baleset kö­vetkeztében a Trabant sze­mélygépkocsi bal eleje, balol­dali borító lemezei rongálódtak meg, a jármű baloldali ajtaja leszakadt. Kérik azoknak a jelentkezé­sét, akik ilyen gépkocsival ta­lálkoztak, vagy lakó környeze­tükben ilyen gépkocsiról tud­nak. Kérik a járműjavítással foglalkozó kisiparosok, vala­mint vállalatok vezetőit is, hogy amennyiben hasonló járművet kívánnak szakműhe­lyekben javíttatni, haladékta­lanul értesítsék a rendőrséget. Jelentkezni lehet fonyódi rendőrkapitányság közleke­dési osztályán személyesen vagy a 85/361-077 telefonon, illetve bármely rendőrnél. Gázszünet Kaposváron A kaposvári Kinizsi lakótelep környékén megrepedt az egyik gázvezeték. A meghibásodás ki­javításán a Kögáz Rt szakembe­rei dolgoznak. Kaposváron ma délután öt óráig nem lesz fűtés és melegvíz a Békefüredi, a Toldi és a Kinizsi lakótelepeken. Tarka sorok ízlés — Mielőtt megnősültem, sehogyan sem ízlett a vendéglői koszt. — És most? — Most már nagyon fi­nomnak találom. Sietség Két férfi találkozik az ut­cán. Az egyik nagyon siet. A másik megkérdi: — Hová rohansz úgy, öregem? — Sietek haza, meg kell főznöm az ebédet. — Beteg a feleséged? — Á, dehogy! Éhes! Átverés Zűrzavar az erdőben: egy kocavadász rálőtt va­dásztársára, akit csak sú­rolt a golyó. A vadásztár­saság elnöke így támad rá a tettesre: — Hogyan tehetett ilyet? Hát nem hallotta, amikor hangosan kiáltott maga felé, hogy ő nem vad­disznó? Mire a kocavadász: — Hallani hallottam, de abban a hiszemben vol­tam, hogy csak meg akar téveszteni. Akadály Amikor ingyenes lett az orvosi ellátás, bizony sok­szor járatták a doktorokat hiába. így járt D. is, akit felhívtak a körzeti rendelő­ben, hogy iziben siessen egy bizonyos Kovácshoz, mert nem tudni, hogy mi van vele, de úgy látszik, haldoklik. Dr. D. kapta a táskáját, és rohant. Sikerült is éppen akkor betoppan­nia a beteghez, amikor az kamasz fiának a második pofont kente le röptiben. — Nekem azt mondták, hogy maga haldoklik — állt meg az ajtóban a doktor, némileg megdöbbenve. — Haldoklóm is! — ká­szálódott vissza ágyába a beteg. — De hát lehet ettől a kölyöktől? Pontosság Egy turista a faluban járva látja, hogy egy kerí­tés tele van rajzolva körök­kel, és mindegyiknek pont a közepében van egy lyuk. Megkérdezi egy odavalósi­től: — Ki lőtte ezeket a lyu­kakat? — Hát a fővadász úr. — Ilyen pontosan céloz? — Dehogyis! Először lő, aztán megrajzolja a körö­ket... I Több mint 1000 férfi és női hívó naponta, Itt a te lehetőséged ú| kapcsolatokra! ÉLŐ TELEFON PARTY ► 24 órás szolgáltatás Próbáld ki, HÍVD MOST! [E^g^en^erentúl^iívás^^^/^er^ Zamárdi Séták A Zamárdi önkormányzati hivatal 60 oldalas, 18 fotóval il­lusztrált könyvecskét jelentet meg a község nevezetessége­iről. A Zamárdi Séták idegen- forgalmi látványosságokat, műemlékeket, a tájházat is bemutat. A könyv életrehívója az Egyesület Zamárdiért tar­talmában pedig a helyi honis­mereti szakkör alkotógárdájá­nak munkáját fémjelzi. SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Felelős szerkesztő: BÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 311-644 Telex: 313-360, Fax: 312-315. Postacímünk: 7401 Kaposvár Pf. 31. Hirdetés és reklám: telefon 311-506 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 311-668, Telefax: (84) 310-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Felelős vezető: GERHARD MEYER Terjeszti az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. Telefon (terjesztési ügyekben): 82/423-213 Előfizethető a kiadó igazolványával rendelkező kézbesítőknél, az OTP Rt Somogy megyei fiókja­inál, a balatonföldvári, a barcsi, a csurgói, az igali, a nagyatádi és a nagybajomi takarékszövet­kezetnél a Postabank Rt siófoki fiókjánál, a kiadó székhelyén, belföldi postautalványon (az utalvány hátoldalára írják rá: előfizetés), valamint számla alapján átutalással az 0KHB 390-115811-7014 számú pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyed évre 1125 forint, fél évre 2250 forint, egy évre 4140 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents