Somogyi Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-27 / 22. szám
1994. január 27., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — FIATALOK OLDALA 13 KAPOSVÁRI IFJÚSÁGI LAP-ELŐSZÖR Gáz-számla Közkívánatra! Már a magyar tévénézők is hetek óta élvezhetik a Bay- watch című amerikai filmsorozat „felvonásait”, amelyek főszereplője David Hasselhoff. A tengerparti szappan- opera ötlete is az ő fejében született meg, s több mint 110 részben vállalta a jóképű életmentő szerepét. Nem tudom, hogy mennyi kelt el a Gáz című kaposvári ifjúsági lap első számából, de remélem, sok. A készítői — többségükben középiskolás diákok — megérdemelnék, hogy életben maradjon a lap, amelyben érezhetően rengeteg munkájuk fekszik s amelyet olvasva nyilvánvaló, hogy tehetséges emberek csinálták. Azoknak kell lenniük, mert kitűnő beszélgetésekbe tudtak belemenni Geszti Péterrel és a Rapülőkkel vagy éppen a kaposvári színház „egykori” művészével, Kulka Jánossal. Humoruk is van — ez kiderül a házihoroszkópjukból, illetve barlangolásukból a tantárgyak világában. A lap mindent megtesz, hogy megnyerje olvasójául a kaposvári diákságot; 52 kérdést tettek föl a röplabdázás kaposvári sztárjának, Kántor Sándornak, ezenkívül többrészes szerelmi történet indult, Yes Dance Club, és szenzációs díjakat helyeztek kilátásba. Hiányzik azonban a lapból a diákpolitika, a diák-érdekvéde- lem. Feltehetőleg az első számban még nem akarták elrettenteni az olvasótáboruk apolitikus hányadát. A későbbiekben azonban kár lenne kihagyni az ifjúság érdekvédelmi szervezeteinek a lap adta lehetőségeket — természetesen a lap fő, szórakoztató jellegét megtartva —, hiszen ez a korosztály egyelőre ott tart, hogy nincs ifjúsági törvénye, érdekvédelmi szervezeteinek szavát nem kötelesek figyelembe venni az ön- kormányzatok. Persze, ez még a jövő zenéje. Egyelőre csak az a biztos, hogy megjelent az első szám, és csak remélni lehet, hogy a kaposvári fiatalság vevő lesz a lapra. (Nagy) „ Drukk-bajnok” munkácsysok Akiknek a legtöbben drukkoltak... Kaposvár várossá alakulásának 121. évfordulója tiszteletére hétfőn — a megyei TIT alapítvány által rendezett szellemi öttusa vetélkedő középdöntőjén hét középiskola — a Noszlopy Gáspár Közgazda- sági Szakközépiskola, a Széchenyi István Kereskedelmi Szakközépiskola, a Rippl-Ró- nai Közlekedési Szakközépiskola, a Munkácsy gimnázium, a katolikus gimnázium, a Móricz Zsigmond Mezőgazda- sági Szakközépiskola és a Táncsics gimnázium — 5-5 tagú csapata mérte össze tudását. Végül fej-fej mellett a (Fotó: Lang Róbert) Munkácsy Mihály Gimnázium és a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium bizonyult a legjobbnak. Amiben viszont a munkácsysok győztek: nem volt még egy csapat, amelynek ilyen lelkesen és ennyien drukkoltak volna! Tudás és szerencse is kell Haj ómodellezésben világbajnok Tavasztól őszig minden szabadidejét a Kotró partján tölti a világbajnok Öt éve még azt sem tudta, mi fán terem a modellezés, ma pedig világbajnok. Stuttgart mellett a múlt év nyarán a világ legjobb hajómodellezői mérték össze tudásukat, s Bélteczki Sándornál senki sem bizonyult jobbnak. — A körülbelül 200 méter hosszú, háromszög alakú pályán nem egészen 15 másodperc alatt repítettem végig a hajót. Szerencsém is volt, de tagadhatatlan, hogy sokat készültem a versenyre. A csurgói Metallux modellezőklub színeiben versenyezek, s edzőmmel, Várady Istvánnal naponta gyakoroltunk a Kotrón. Tavasztól őszig, míg be nem fagy vagy le nem hűl a tó, minden szabadidőmet ott töltöm — mondta az Eötvös Lo- ránd Műszaki Szakközépiskola harmadikos diákja. A modellezés kulisszatitkairól is vallott az ifjú bajnok. — Ehhez a sporthoz elsősorban jó idegekre van szükség, és arra, hogy az ember borzasztóan tudjon koncentrálni arra a néhány másodpercre, amíg hajója a vízen van. Persze nem árt egy jó modell s egy tapasztalt edző sem, s ha megfelelő a családi háttér és némi pénz is a rendelkezésünkre áll, az eredmény biztos nem marad el. Én öt éve kezdtem el modellezéssel foglalkozni, miután egy térdsérülés kettétörte fut- ball-álmaim. Az üvegszálas hajót, amely- lyel most versenyez, az egyesülettől kapta. A javításokat is ő végzi rajta, de az sem elképzelhetetlen, hogy a következő modellt már maga építi. — Remélem, ez a mostani még sokáig kitart, mert nagyon a szívemhez nőtt, hiszen a világbajnokságon kívül ifjúsági EB-n második, felnőtt EB-n pedig a negyedik lettem vele. A baleseteket azonban néha nem lehet elkerülni. Az ősszel egy versenyen háromszor is nekiment a bójáknak, s ez kissé megviselte. A modell méretéhez képest igen nagy az óránkénti 60-80 kilométeres sebesség, és a másodperc törtrésze áll csak rendelkezésünkre, hogy döntsünk. A pálya legtávolabbi pontja több mint 40 méterre van a parttól, s ilyen távolságból nehéz észrevenni s kikerülni egy 20 centi magas bóját. S időnként kockáztatni is kell. — Aki gyorsabban vezeti végig a hajóját a pályán, az nyer. Ezért aztán igyekszik mindenki a legrövidebb utat s a legoptimálisabb sebességet választani — mondja Bélteczki Sándor. — Ha mindez összejön, és sikerül egy igazán jó napot kifogni, te leszel a világbajnok... Széki Éva Banda Zoltán rejt vény rovata az Á-G Electronic Kereskedelmi és Szolgáltató Bt ajándékával A január 13-án közölt rejtvényünk helyes megoldása: Sce- ner. A szerencse ezen a héten Hajas János kaposvári levélírónknak kedvezett. Gratulálunk! Antony Mai rejtvényünk mottója arra utal, hogy a mellékelt fotón bemutatott tinisztár teljes nevéből csak ezt a ritkábban használt keresztnevet áruljuk el: Antony. A fiatal énekes ismertebb neve összeolvasható a nyíl irányában ! 1. • □ • 2. n 3. n • ¥ 4. n 5. □ 6. • ¥ • n • ¥ ¥ 7. ■ • 8. □ a rejtvényháló pontos kitöltését követően. Feladványunk főszereplője ma ünnepli a 20. születésnapját. Antony az éneklés mellett nagyszerűen táncol a klipeken, és a koreográfiák megkomponálásá- ban is jeleskedik. Kedvenc sportága egyébként a futball. Nem titkolja továbbá azt sem, hogy vegetáriánus. Kimondottan a közelmúlt néhány slágerének a címét soroljuk fel. A feladat egészen egyszerű: írjátok be sorrendben az előadók vagy az együttesek nevét az ábrába! Antony melyik együttesnek a tagja a kitalálan- dók közül? 1. Cryin1,2. Runaway Train, 3. Anything, 4. Babe, 5. Both Sides of the Story, 6. I Miss You, 7. The Sign, 8. Please Forgive Me Megfejtéseket február 7-ig fogadunk el, eredményt pedig két hét múlva hirdetünk. Tom Cruise húsz kilót fogyott Vámpírszerepére készülve Tom Cruise, az imádott sztár (mármint a nők által) különleges fogyókúrába kezdett. A baj csak az, hogy azóta nem tudja abbahagyni, s a szerep igényeit rég túlhaladva már majdnem húsz kilóval nyom kvesebbet, mint azelőtt. Slágerlista Német: 1. I'd Do Anything For Love (Meat Loaf) 2. The Sign (Ace Of Base) 3. U Got 2 Let The Music (Cappella) 4. Please Forgive Me (Brian Adams) 5. Slave To The Music (Twenty 4 Seven) 6. Cryin (Aerosmith) 7. Aller nur geklaut (Die Prinzen) 8. Schrei nach Liebe (Die Arzte) 9. Go West(Pet Shop Boys) 10. Anything (Culture Beat) Angol: 1. Twist ANd Schout (C. Demus and Pliers) 2. Take That (Babe) 3. Mr. Blobby (Mr. Blobby) 4. It's Alrigh (East 17) 5. The Perfect Year (Dina Carroll) 6. Whom The Bells... (Bee Gees For) 7. Come Baby Come (K 7) 8. I'd Do Anything For Love (Meat Loaf) 9. Bat Qut Of Hell (Meat Love) 10. Things Can Only Get Better (Dream) Amerikai: 1. Hero (Mariah Carey) 2. All For Love (Adams/Stewart/Sting) 3. All That She Wanst (Ace Of Base) 4. Again (Janet Jackson) 5. Gangsta Lean (DRS) 6. Brethe Again (Toni Braxton) 7. Whoomp! There It Is (Tag Team) 8. What's My Name (Snoop Doggy Dogg) 9. I'd Do Anything For Love (Meat Loaf) 10.Said I Love You (Michael Bolton) Schiffer- Copperfield esküvő lesz? Közösen eltöltött szenteste, eljegyzés, sőt állítólag esküvő is szóba került már a szép Schiffer lány, a huszonhárom éves topmodell és a harmincnyolcadik évébe lépő David Copperfield között. A híres mágus már be is mutatta Cla- udiát a szüleinek. A hetvenkét éves Hy Kotkin és felsége, Rebecca örömmel fogadta fia választását. A házaspár szerint a német szépség ideális menyük lehetne. Sztárcímek Culture Beat: c/o Sony Music, Stephanstr. 15., 60313 Frankfurt/M. Deutschland Prince: c/o WEA Musik, Arndstr. 16., 22085 Hamburg, Deutschland Elton cipői és parókái Elton John párját ritkító — több mint ezer darabos — cipőgyűjteménnyel, valamint szemüvegkollekcióval rendelkezik. Tíz év során „csak” negyvenezer fontért vásárolt magának parókát, ugyanakkor milliók vásárolják lemezeit, s több mint négyszázezren vettek részt közel-keleti és izraeli koncertkörútján. » 1 1