Somogyi Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-27 / 22. szám
1994. január 27., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — SOMOGYI TÁJAK 5 „Képes levelezőlapokon járta be a világot Az egészségért Kisbajomban Mintegy 550 ezer forintos pótlólagos költséget jelentett az egészségügyi ellátás biztosítása tavaly a kisbajomi ön- kormányzatnak. Ebből az összegből 300 ezer forint volt a helyi támogatás. A minimális tárgyi feltételek biztosításához ? hordozható EKG-készüléket, vérnyomásmérőt vettek, és biztosították a legszükségesebb műszereket is. A térségben két magánorvos vállalkozás keretében látja el a betegeket heti két alkalommal; a fogorvoshoz változatlanul Kutasra kell eljárni. Közhasznú munkán Iharosberényben Testületi ülésen döntött Iha- rosberény önkormányzata, hogy az idén 11 közhasznú munkást foglalkoztat a község munkanélküliéi közül. Megtárgyalták az 1994-es év költségvetési elképzeléseit is, és a központi döntést követően sor kerülhet annak részletes kidolgozására. Parkosítani fogják a Csurgói utca sarkán levő területet, s hasznosítás céljára meghirdették a volt állatorvosi lakást és a tűzoltószertárat. Királyok, hercegek, zenészek egy nagyatádi szekrényben Több mint húszezer képes levelezőlap lapul Sasvári Tiborné nagyatádi gyűjtő szekrényeiben. Eddig 22 önálló kiállítása volt. Január közepén egy országos tárlaton vett részt, amit Indonézia nagykövete nyitott meg. Sasváriné tíz témakörben csoportosította a gyűjtemény bemutatható anyagát. Ezek közül is kiemelkedik a mai királyi családokról, illetve II. János Pál pápáról és Mozartról gyűjtött anyaga. — Szegények voltunk mindig — mondja a gyűjtő —, ezért én csak képes levelezőlapokon jártam be a világot. Cseretársakat kerestem, s tőlük kaptam a lapokat. Most is legalább húsz levélre kell válaszolnom. Öt éve, hogy nyugdíjban vagyok, s több időm jut a gyűjteményre. Sasváriné gazdag gyűjteményében olyan ritkaságok is találhatók, mint az 1888-as év három német királya egy lapon, illetve réznyomat Ferenc Józsefről, továbbá az utolsó olasz király képe, valamint az amerikai elnökök. A lapokat még lánykorában kezdte gyűjteni, a bélyegekkel együtt. — A gyűjtéshez szakmai ismeretek is kellenek, ezért sok könyvet el kell olvasnçm — mondja Sasváriné. — így sikerült felkutatnom a Habs- burg-dinasztia képeit is. Mára már csak néhány darab hiányzik belőle. Gyűjteményében legértékesebbek a századelő városképei, valamint az eredeti grafikák. Tevékenysége a szervezeti életre Sasvári Tiborné gyűjteményét rendezi Fotó: Lang Róben is kiterjed: választmányi tagja a Képes-levelezőlapgyűjtők Országos Egyesületének, s negyedik éve vezeti a gyűjtők nagyatádi klubját. Figyelemre méltó tevékenységéről írt az osztrák JA című újság is. Ő maga pedig rendszeres résztvevő a gráci cserenapokon. Németh István Lesznek-e szüreti napok Kerékhegyen? Az egyesület léte a tét Nem emelték a bérleti díjakat Nagyatádon az önkormányzat tulajdonában és hasznosításában levő mezőgazdasági földterületek használatáról szóló jelentést is elfogadott a képviselő-testület. A második alkalommal számot adó jelentésből megtudhattuk, hogy erre az évre a megkötött bérleti szerződések száma 270. A gyümölcsösben, valamint a kül- és belterületeken igénybe vehető kiskertek bérleti díját az 1994-es gazdasági évre az önkormányzat nem emelte meg. Ezeken a területeken húsz fillértől három forintig terjedő négyzetméterenkénti — kedvezményes — bérleti díjat kell továbbra is fizetni. Népfőiskola indul Nagyatádon Fiat témából álló népfőiskolái előadássorozat indul Nagyatádon. A helytörténeti előadásokat a művelődési házban tartják a szakma kiváló ismerői, közöttük két helybeli előadó. A népfőiskola része annak a programnak, melyet a város múltjának, hagyományainak megismerésére jelentkező széleskörű lakossági igény hívott létre. Gyermekszínházi előadások A gyermekszínházbérletes előadásait tartotta Nagyatádon a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház társulata. Kedden és szerdán a Sziget kék című színdarabot újra telt ház előtt mutatták be; ezt leginkább az óvodások és alsótagozatos kisiskolások látogatták a művelődési házban. Szakmai szempontok alapján hívták életre 10 évvel ezelőtt a Kerékhegyi Szőlősgazdák Hegyközségi Szervezetét. Két éve szerveződtek egyesületbe, s elhatározták: a hagyományőrzés mellett erősítik a szakmai munkát. Önállóan gazdálkodnak, de a szerény tagdíjból kevésre futja. Az akkori 40 lelkes gazdából mára csak 23-an maradtak, közülük is csak 10-15-en aktívak. A szervezet tevékenységét öttagú vezetőség irányítja. Legutóbb Kerékhegyen találkoztak, és számot adtak gazdasági munkájukról. Megállapították, hogy a tizedik alkaMeglehetősen mozgalmasan kezdődött az 1994-es év az iha- rosberényiek számára. Mint Varga István alpolgármester elmondotta, mindenekelőtt a körjegyzőséghez tartozó Iharossal és Pogányszentpéterrel közösen tartott képviselő-testületi ülésnek volt nagy jelentősége. Ezen döntöttek arról, hogyan tudják fenntartani közös intézményeiket, elsősorban az iskolát, ahol 240 gyerek tanul 25 pedagógus irányításával, és lommal megrendezett szüreti napok után költségvetésük nullára futott. A színvonalas rendezvényre ismert művészeket hívtak meg, több volt a kiadás, csak a fiatalok esti bálja mentette meg őket a veszteségtől. Felmerült az egyesült fennmaradásának, a szüreti napok folytatásának kérdése. Az összejövetelen megjelentek számából is sejteni lehetett, hogy esetleg mások is el akarják hagyni a szervezetet. Az elnök is fontolgatja, hogy lemond. Az aktív gazdák azonban nem hagyják az egyesületet. — Gondunk az egyesületté szerveződés és az eddigi támogatók számának csökkenése után megnőtt — mondta 25 további alkalmazottja van. Végül is a képviselő-testületi tagok elfogadták a tanintézet 20 millió 380 ezer forintos, valamint a körjegyzőség 7 millió 750 ezer forintos költségvetését. Nem kevésbé fontos kérdést jelentett ugyanezen fórum számára, hogy határozzon az egészségügy támogatásáról. A háziorvosi ellátásban részesülők nagy száma (2800) sürgetően szükségessé tette a be- tegnyilvántartás korszerűsítéMester Károly elnök. — A szőlősgazdák részére szakmai napokat, gazdatalálkozót szerveztünk, ahol új termelési, növényvédelmi módszereket ismertettek a szakemberek. A termelők közül azonban kevesen fogékonyak az újra, és a szüreti napokról is eltérőek a vélemények. Szét kell választani a hagyományőrzést és a szakmai munkát! Elmondták a gazdák azt is: megoldást hozna, ha a majdnem száz pince adójából visz- szakapnának valamekkora összeget. Mindehhez hozzátehetjük: a fiatal önszerveződő társaságok általában is több támogatást várnak fennmaradásukhoz. (Németh) sét. Ez a múlt év második félévében megtörtént; az idén 500 ezer forinttal kívánnak hozzájárulni a háziorvosi szolgálat működtetéséhez és fejlesztéséhez. Háromcsatornás EKG-ke- szüléket, ultrahangos magzati szívvizsgálót, valamint perifériás érvizsgálót szereznek be, s ezekkel még az első félévben felszerelik az orvosi rendelőt. Ami a fogorvosi szolgálatot illeti, türelemre van szükség, az idén itt nem telik fejlesztésre. K. T. Előtérben az iskola és az egészségügy Kevés, de jóra fordított pénzek az iharosberényi körjegyzőségben Több mint hárommillió forintos beruházás / Épül Atád legnagyobb diszkontáruháza Mintegy 3,2 millió forintos beruházással a Jókai-lakó- telep tőszomszédságában építi meg a Rinyacoopn kft a 300 négyzetméter alapterületű diszkontáruházát. Ez lesz Nagyatádon a már működők között a legnagyobb. Az épület városképbe is illő külsejével kellemes látványt nyújt. Kivitelezését a helyi Manufaktúra kft végzi. Az áruházhoz egy 300 négyzetméteres raktár is tartozik, és legalább száz gépkocsit befogadó parkoló. — A melléképület-komplexum, amit a Rinya-Dombó- menti Vízgazdálkodási Társulat dolgozóiból alakult kft megvásárolt, már hét éve állt kihasználatlanul — mondta Vadkerti Tóth Tihamér igazgató. — A környező lakóövezet rég körülnőtte a zajos és füstös műhelyeket, garázsokat. Gépeinket itt tovább már nem lehetett üzemeltetni. A hasznosításra az ötlet kézenfekvő volt: átalakítjuk komplett diszkontáruházzá. Lesz benne fűtés, van víz és csatornázottság is. A szakipari munkák lassan a befejezéséhez közelednek. Az igényes homlokzati kiképzés és városképbe állítás miatt az eredetileg tervezettnél mintegy 3-400 ezer forinttal többe kerül a beruházás. A bevásárlóközpont — mint megtudtuk — a háztartásokban kelendő hagyományos árukat kínálja majd: csomagolt élelmiszert, háztartási és vegyiárut, valamint palackozott italokat. — Célunk eredetileg is az volt, hogy a vevő valóban azt és olyan áron kapja meg, amivel elégedett lesz. Bízom abban, hogy a város ellátásának központja leszünk. Úgy tervezzük, hogy húsvét előtt átadjuk. A következő hónapban már a diszkontáruház berendezésén dolgoznak. N. I. „Meg kell álmodni a cérnát” A fejlesztést divat is diktálja A Masterfil ’93 díjjal jutalmazott kategóriagyőztes kötött ruhák Önálló termékfejlesztés két éve van a Masterfil Pamutfonó Rt nagyatádi cérnagyárában. A kézi kötőfonalak előállítására azonban már nyolc éve, komputervezérlésű effekt cérnázógéppel kezdték a kísérleteket. A pamut kötőfonalak most újra divatba jöttek, s a gyár vezetői minden lehetőséget megragadnak, hogy a hazai piacon is megkedveltessék. — Gyárunk alapvetően a pamut alapanyagú termékek előállítására van berendezkedve, s minél több ilyen termékkel akarunk jelen lenni a piacon — mondta Larisza Buklanova termékfejlesztő. — Két éve lett közkedvelt kötőfonalunk, a London. Azóta három másikat is kifejlesztettünk. Ilyen a pamutot és műselymet tartalmazó Szeder nevű, tiszta pamut a Csillagvirág és a Róna. Nehéz megszerettetni ezeket a hobbiból kötőkkel, mert munkaigényesebbek a szintetikus fonalaknál. De megéri a fáradságot. A jó minőségű új termékek piaci bevezetésén most dolgoznak. A divatszakma jóval előbbre jár, mint a gyár lehetőségei; ezért inkább a jelennek dolgoznak. — Sok információra van szükségünk, hogy egy új terméket elő tudjunk állítani — mondja a fejlesztő. — Figyeljük a divat- és szaklapokat jó kapcsolataink vannak iparművészekkel. Ha minden együtt van, már csak meg kell álmodni a cérnát. A kísérleti gyártás és a kereskedelmi forgalma után következik a gyakorlati próba; ezt már a felhasználó igazolja vissza. Ilyen volt nemrég az első kötőverseny és divatbemutató, amelyet saját termékeikből kötött modellekből rendeztek. A bemutatott modellek több mint 60 százaléka ebből az anyagból készült. Németh István á %