Somogyi Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-17 / 13. szám
8 SOMOGY HÍRLAP — VÉLEMÉNYEK 1994. január 17., hétfő n ti Lakás nélkül Gondolkodom Könyvklub-panasz A Lakásszövetkezetek Somogy Megyei Szövetségének elnökével, Bogó Józseffel 1992. december 28-án szerződést kötöttünk a Kaposvár, Szántó u. 3. szám alatti lakóépület öt tetőtér beépítésű lakása egyikére. Mivel pénzünk nem volt, eladtuk kis alapterületű lakásunkat, és az építési szerződésben vállaltaknak megfelelően 1993. február 15-én a Lakásszövetkezetek Somogy Megyei Szövetsége részére a Konzumbankon keresztül befizettünk 857 ezer forint előleget. A szerződés szerint a lakásokat 1993. október 30-ig fel kellett volna építeni. Három kiskorú gyermekünkkel havi közel 10 ezer forint bérleti díjért albérletbe költöztünk, és majdnem egy éve most is itt lakunk. Bogó József a leendő lakástulajdonosok építési előlegét átutalta a Konstrukőr Kft ügyvezető igazgatójának, Nagy Attilának, a leendő kivitelezőnek. Sem Bogó, sem Nagy a mai napig az OTP-vel építési szerződést nem kötött, így nem juthatunk hozzá a három gyermekünk után minket megillető szociálpolitikai kedvezményhez, a munkaadói kamatmentes kölcsönhöz, amit a DRV-től kaptunk. Mivel az építést az elmúlt év során el sem kezdték, így 1993. szeptember 29-én ajánlott levélben felszólítottuk Bogó Józsefet, hogy a 875 ezer forint építési előleget adja visz- sza, mivel a szerződésben vállalt kötelezettségüknek nem tettek eleget, és a pénzünket nem látjuk biztonságban. Levelünkre a mai napig nem kaptunk választ. Ügyvédhez fordultunk, aki felszólította Bogót pénzünk visszaadására. Válaszlevélben Bogó közölte, hogy pénzünA Somogy Hírlap január 4-i számában Sokan várnak gázra Somogyváron címmel megjelent írásra az alábbi tájékoztatás érkezett: A Somogyvár községben épülő gázvezeték a Kaposvári Közúti Igazgatóság kezelésében levő összekötő, bekötő és vasútállomásra vezető utakat érinti. A Közlekedési törvény által ránk ruházott közútkezelői feladatok maradéktalan betartására és nem utolsósorban a közlekedés biztonsága érdekében, jó gazdaként minden esetben előírjuk a közutak területén végzendő munkák feltételeit. A községben tervezett gázvezeték építéséhez a beadott tervdokumentációk szakaszainak megfelelően három külön kezelői hozzájárulást adtunk, melyekben a kivitelezési határidőt 1992. július 15- 1993. október 31-ig szabtuk meg. A kivitelezést kizárólag a téli időszakra — november 15 és március 15 közötti időtartamon — korlátoztuk. A nyári megnövekedett forgalom miatt semmiféle korlátozást nem foganatosítottunk, sőt a beruházó kérésére a befejezési határidőt november 15-ig módosítottuk, remélve, hogy a kivitelezés a tél beállta előtt befejeződhet. A kivitelező számára, a közlekedés biztonsága és a közút állagának Tsz nyugdíjas vagyok, Patalomban élek, nyugdíjba vonulásom előtt a magyaratádi Barátság Tsz-nél dolgoztam. Nyugdíjas éveim alatt minden évben megállapodás szerint 25 mázsa szemes takarmányt juttatott a tsz az összes nyugdíjasa részére. Joggal remélhettük, hogy 1993-ban is megkapjuk, hiszen az 1992-ben két nem tudja visszaadni, mert Nagy Attila építőanyagot vásárolt rajta. Az lehet, hogy építőanyagot vásároltak pénzünkön, de egy biztos, hogy nem a mi építkezésünkhöz. Karácsony előtt többszöri megkeresésre Bogó visszaadott 100 ezer forintot: gondolta nagylelkűen, hogy „legyen jó karácsonyunk”. Kérdezzük: hogyan lehet így képviselni a megyében élő sok ezer lakásszövetkezeti tag érdekeit? Ezek után ki bízik meg Nagy Attilában, aki mások pénzét nem a szerződésben vállalt kötelességének teljesítésére használja fel? Ezúton tisztelettel megköszönjük az önkormányzati lakásépítési támogatást és a DRV-től kapott kamatmentes kölcsönt, de saját pénzünk nélkül kevés a lehetőségünk egy elfogadható otthon megteremtésére. Egy évvel ezelőtt volt lakásunk és három gyermekünk. Ma már csak három gyermekünk maradt. Kérjük az illetékeseket, hogy segítsenek. Dézsi László és családja Kaposvár, Tallián Gy. u. 19/a. megőrzése érdekében az alábbiakat írtuk elő: — az érvényes szabványok szerinti elkorlátozás és ideiglenes forgalomkorlátozás kiépítése, — 300 méternél nem hosz- szabb munkaterület, — a megbontott padka és útárok eredeti állapotra való helyreállítása megfelelő tömörítéssel, — a közút burkolatának szabadon hagyása, a kiemelt föld útárkon kívül való tárolása. A fentiek betartása mellett a közlekedés és a gázvezeték építése „békés egymás mellet- tiségben” a közút szerves részét képező útpadkákban és a burkolaton egyaránt megvalósíthatók. A munkát végző kivitelező előírásainkból egyetlen egyet nem tartott be, s számunkra ismeretlen ok miatt a kivitelezésre legkedvezőbb időszakban az építkezést szüneteltette. Egész nyáron nyitott munkaárok és burkolaton tárolt föld akadályozta és veszélyeztette a közúton közlekedők biztonságát. A beruházónak tett jelzéseink — első ízben 1993. június 18-án — ellenére sem történt érdemi intézkedés, mely ahhoz vezetett, hogy váratlanul beköszöntött tél miatt a község gázellátásba való bekapcsolása csak részben történhetett meg. Igazgatóságunk a rábízott tartott gyűlésükön ígéretet kaptunk az elnökségtől. Legnagyobb meglepetésünkre a várt 25 mázsa helyett 14 mázsa kukoricát kaptunk, s kérdésünkre az elnök a rossz termésre és a magas költségek ilyen módon való elszámolására hivatkozott. Kérdem én: öt évig minden évben megkaphattuk a ré„Lehajlok a szent humuszig: E szűzi földön valami rág. ” Tolakodnak gondolataimba az ismert sorok, miközben a közalkalmazotti törvényt módosító decemberi rendeletet próbálom értelmezni. Hibátlan munka. Egyszerűen tökéletes. Nagy hozzáértéssel zár ki szinte mindenkit a számottevő béremelésre jogosultak köréből. Valamennyit azért a többség is kap. Például az általános iskolai végzettséget igénylő munkakört betöltőknek a kezdő bérét nagyvonalúan bruttó 8000 forintban állapították meg. „Jobb” a helyzet a főiskolai A Somogyi Hírlap december 4-i számában közzétette Tislérné Ballér Judit marcali lakos levelét, aki azt kifogásolta, hogy a marcali OTP fiók három év óta nem teljesítette (nem fizette meg) az általa benyújtott átutalási utalvány ellenértékét. A takarékpénztárra nézve sérelmes megállapításokat tartalmazó levéllel kapcsolatban szükségesnek tartjuk az alábbiak közzétételét: 1990-1992. években marcali feladatok tisztességes elvégzése mellett mindig is arra törekedett és törekszik ma is, hogy a megyében élők életkörülményein javítson, támogatja a különféle közműépítéseket olyan áron, hogy működési területein semmiféle fórumon nem minősített kivitelezőket enged tevékenykedni. A megfelelő referenciákkal nem rendelkező vállalkozók fittyet hánynak kezelői előírásainkra, nem tartják be a legalapvetőbb műszaki előírásokat sem, és a szerződésben vállalt befejezési határidők meg nem tartását igyekeznek másra hárítani. Igazgatóságunk a kezelői hozzájárulásokban és az építési engedélyben előírtakhoz képest tehát semmi olyan intézkedést nem hozott, amellyel a munkát leállította, hiszen erre nincs is hatásköre. A cikkben leírtak ellenére kijelentjük, hogy intézkedéseink a so- mogyvári gázvezeték építését nem gátolták. Tesszük ezt abban a tudatban, hogy az újságcikk írója nem tájékozódott teljes körűen. Az eredeti dokumentumokat igazgatóságunkon bárki megtekintheti. Reméljük, hogy a Május 1. utca lakóinak gondja a sok kellemetlenség ellenére rendeződik. Jaczó Győző Kaposvári Közúti Igazgatóság igazgatója szünket levonás nélkül, akkor milyen jogon vonja le tőlünk a hatodik évben? A patalomi nyugdíjasok nevében visszautasítom az elnök válaszát, s kérem szíves közbenjárásukat, hogy ügyünk minél hamarabb megnyugtatóan rendeződjön. Bagyari József Patalom, Kossuth L. 54. 7463. végzettséghez kötött munkaköröknél. Nekik mire nyugdíjba mennek, már a bruttó 32 ezer forintot is elérheti a bérük. Újra olvasom a módosítást, újra átgondolom. Harmadszor is nekilátok — eszembe jut, hogy csak egy diplomám van —, hátha tévedek. Szidom magam: „Miért kell neked mindent megérteni?! Negyedszer már nem olvasom el. Szomorúan folytatom a verset. „Hej, égig-nyúló giz-gazok, Hát nincsen itt virág?” Várvizi Valéria Gölle, Árpád u. 80. OTP fiókunk vezette a levélíró csekkszámláját. A számlavezető pénzintézet a számlatulajdonosai által benyújtott elszámolási utalványokat teljesítés végett továbbítja ahhoz a — jelen esetben nem takarékpénztári — számla- vezető helyhez, ahol a kötelezett (adós) számláját vezetik. Ennek a pénzintézetnek a feladata a teljesítés, illetve fedezethiány esetén a sorbaállás vagy teljesítés nélküli visszaküldés. Ha ügyfelünknek fedezetlen utalványnyal fizettek, akkor a teljesíNyomdafestéket nem tűrő gondolataim támadtak, amikor olvastam a Somogyi Hírlap január 5. számában Rendőrlámpákat a veszélyes útszakaszokra című, Bellái Zoltán, valamint dr. Cseke Borbála kaposvári városi tanácsnokok által elhangzott interpellációra kapott választ: „A gondot jelezni kell a közúti igazgatóság felé, és közösen kell megoldást találniuk”. Ez a szöveg ismerősként hangzik, a régi „nesze semmi, fogd meg jól”, a szokványos bürokraták szövege. Ezután legfeljebb egy véget nem érő levelezés következik. A Margit templomnál és máshol is lehet baleset, rendőrlámpa nem lesz, de lesz ’’bizonyíték”, egy csomag semmit nem érő tili-toli papír. Ezután jönnek a nyilatkozaEgy problémámat szeretném megosztani Önökkel. Ez pedig nem más mint a Magyar Könyvklub. Sajnos, én is elkövettem azt a hibát, hogy tagjai sorába léptem. Az elmúlt év kettő negyedévében megrendelt és kifizetett könyveket nem hajlandóak postázni, illetve amit karácsonyra szerettem volna megkapni, azt január 11-én kaptam meg, az pedig nem a megrendelt könyv volt. Nem tudom, hogy miért toboroztak össze annyi tagot, ha nem tudják ellátni a feladatukat? Sajnos, már többször próbálkoztam telefonon felhívni az tés elmaradása miatt adósával szemben neki kellett volna, illetve kell intézkednie az adósság más módon történő beszedése iránt. A takarékpénztárnak nem volt feladata az utalvány ellenértékének megfizetése, illetve beszedése, csak a továbbítás. Staub Ferenc Dr. Dobor megyei Márta igazgató- főmunkatárs helyettes OrszágosTakarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt Somogy Megyei Igazgatósága tok: nincs pénz, majd a választások után stb. Ahelyett, hogy a T. városi közgyűlés azonnal, minden halogatás nélkül, döntött volna a rendőrlámpák felszereléséről. Úgy, mint annakidején. Csak emlékeztetőként említem azok számára, akik gyorsan felejtenek: a képviselő-testület percek alatt tudott dönteni Baán József képviselőtől egy 533 négyzetméter földdarabka 1 millió 244 ezer 250 forintért történt megvásárlásáról, amely teljesen fölösleges volt. Vagy a parlamenti döntés előtt egy nappal a lakbérek felemeléséről, melyet tömeg- megmozdulás követett. Egyértelmű, hogy miért háborgók. Ha „rongyrázásra”, ami divat nálunk, van pénz, akkor legyen az életeket mentő rendőrlámpák felszerelésére is! Boros Gyula Kaposvár, Dózsa Gy. u. 18. ügyfélszolgálati irodájukat, de állandóan foglalt vagy nem veszik fel. Nagyon bosszant a dolog, hogy számomra olyan könyvet postáznak 849 forintért, amit nem rendeltem, amit pedig megrendeltem, azt nem kapom meg! Nem tudom, Önök menynyire tudnak a problémámon segíteni, de most a könyvklubnak is elküldöm levelemet, melyben közlöm: fel kívánom mondani tagságomat. Ilyen szolgáltatásért nem vagyok hajlandó fizetni! Sipos László Balatonszabadi Vak B. u. 2/L. Sikerélményt a középiskolákban! Ezen írás apropóját az adja, amit a minap hallottam. Az egyik somogyi középiskolában azt mondta a fiatal tanár az első osztályos diákoknak: ő azért van, hogy a nem oda való tanulókat kiszórja. Egy másik középiskolában versenyeznek egymással az ifjú tanárok, hogy ki tud több elégtelent kiosztani egy órán a tanulók közt. Egymásra licitálnak imigyen: én ma 10 egyest adtam, mire kaca- rászva a másik, én 14-et osztottam ki. Az ötvenes évek vége felé, amikor középiskolás voltam, bizony más világ volt. Ma is nagy szeretettel emlékezem a tanáraimra, mert azok még igazi pedagógusok voltak, tehát megtanították nekünk az anyagot. A rosszabb tanulóknak is jó szívvel adták a jó jegyeket, ha látták az igyekezetei és a szorgalmat. Sikerélményhez juttatták őket. Nem akartak senkit sem kiszórni, mért tudták azt, hogy egy félig meddig vagy kevésbé kiművelt emberfő is jobb, mint egy iskolából kimaradt műveletlen. Tudták azt, hogy a legbutább gyerekre is ragad valami tudás a négy év alatt. Arról nem is beszélve, hogy manapság, addig a négy évig sem szaporítja a munkanélküliek széles táborát. Nem abban versenyeztek, hogy ki tud több elégtelent kiosztani, hanem abban, hogy ki tudja jobban leadni, elmagyarázni a tantárgyát. Itt csak zárójelben jegyzem meg, hogy a biológia tanárunk a Törő-féle egyetemi tankönyvből adott elő, mert többen orvosi pályára készültek az osztályból. Ötöt fel is vettek az egyetemre. Nem röpdolgozatokat és teszteket írattak állandóan, hanem feleltetések során megtanítottak bennünket a szép beszédre és a helyes fogalmazásra. A mai gyerekek kikerülve a középiskolából nem tudnak néhány összefüggő, értelmes mondatot beszéddé fűzni, csak nyögnek és makognak (tisztelet a kevés kivételnek), mert soha nem kényszerülnek rá feleltetések során az értelmes, szép, magyar beszédre. Ez a mostanában eluralkodott oktatási rendszer nem Európa felé vezet bennünket, hanem az ellenkező irányba. Jó lenne, ha fiatal tanáraink a régi pedagógusokat állítanák maguknak példaképül. Dr. É. Gy. orvos Teljes név és cím a szerkesztőségben FELHÍVÁS Keresünk németül jól beszélő: művezetőket, csoportvezetőket, ácsokat, vasbetonszerelőket németországi munkavégzésre A jelentkezéseket kizárólag levélben fényképpel, és szakmai önéletrajzzal kérjük benyújtani: S & F BAL) KFT., 7621 Pécs, Rákóczi 13/a. (30056) Nem a hatóság miatt várnak gázra Somogyváron Pénzt a rendőrlámpákra! Hol a fele Fedezetlen utalvánnyal nem lehet fizetni