Somogyi Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-15 / 12. szám
24 SOMOGYI HÍRLAP — KÖZELKÉPEK 1994. január 15., szombat ígéretek voltak, de lesz-e megoldás Fürdés helyett befürdés Igáiban Mindenkinek kijutott a hidegzuhanyból Az ezekben a napokban néptelen fürdő vajon az új szezonra méltóképpen fogadhatja-e a vendégeket? Fotó: Csobod Pétéi Nincs könnyű dolga az eligazodást keresőnek Igáiban, hiszen érvek és érdekek, különböző történetek szövik át a tájékoztatást, s néhány dolgot pedig egyszerűen megszépít az emlékezet. Az aggodalom mégis azonos mederbe tereli a sok törekvést: ha nincs gyors és hatékony megoldás, visszafordíthatatlan következményekkel kell számolni. A legfrisebb fejlemények: január 12-én a fürdőt a fedett medence tetőszerkezetének életveszélyessége miatt bezáratták. Ennek ellenére ma is kinyit. A felépítményi ingatlanok tulajdonosa a Comark Kft, amely 35 millió forintot fizetett érte. Ez tulajdonképpen a létesítményeket jelenti. A kft sok korábbi ígéretét nem teljesítette, sőt állítólag már túl is adott tulajdonán. Kié hát az igali fürdő? Mit ígér a jövő? — A fürdő állapota már 10-15 éve nem megfelelő — mondta dr. Kovács János főorvos, ön- kormányzati képviselő. — Korábban megvoltak ugyan a felújításra a tervek és a pénz is, ám szinte minden maradt a régiben. Aztán minden gondjával az önkormányzat tulajdonába került a fürdő. Működtetése szerintem akkor is nyereséges volna, ha csak áprilistól októberig üzemelne: télen több az alkalmazott, mint a vendég. Azzal sem értettem egyet, hogy az új tulajdonos májusban látott hozzá az úszómedence újraépítéséhez. A főorvos szerint ezt a kiváló vizet bűn nem kihasználni, de szükség lenne egy fürdőtársaságra, amelyben jelen van minden érdekelt és a közös célért tevékenykedik. Ma sok a kapkodás... Az igali fürdő már régebben is lecsapolta a balatoni idegen- forgalom egy részét. Ha rossz az idő a Balatonon, Igáit ellepik a vendégek. Ez a kis község saját erejéből, állami támogatás nélkül nem tudja megoldani ezt a feladatot. — Legalább harmincszor tárgyaltunk a fürdő sorsáról — folytatta dr. Kovács János. — Annyi jogászt, közgazdászt fogadtunk, hogy szinte hihetetlen. A falu jövője nincs veszélyben, nem megy tönkre a fürdő sem: a fejlődés szemmel látható. Segíteni akartam — Azért vállaltam a képviselői munkát, hogy segítsek — mondta Budai Jánosné. — Hamarosan csalódás ért, mert mindenki másként értelmezte, vagy éppen nem is vette figyelembe a törvényeket. Azt gondoltam, hogy ez a négy év meghatározó lesz a falu életében: ha mindenki dolgozni akar, akkor közösen tudunk segíteni. Nem túlságosan sikerült ez: az elmúlt év sokat ártott a falunak. Többen vélik úgy, hogy a fürdőtől függ: lesz-e munkahelyük. A községnek nincs pénze a fejlesztésre. Az üzemeltetésére sok befektető jelentkezett, bérbeadták a környékét, de annak nem néztek utána, hogy milyen vagyoni háttere van a bérbe vevő vállalkozóknak. Nem vizsgálták, hogy az ígéreteik megvalósításának vannak-e garanciái. Jelentkezett például a Civis Kft, amely egymilliárd forint befektetését ígérte. Őket azzal küldték el, hogy a Medúza nevű céggel már tárgyalnak. Kiderült, hogy a Medúza nem tartja ígéreteit. Ekkor újra a Cívishez fordultunk, de közben már jelentkezett a Comark Kft, a cég jelenleg is a fürdő épületeinek tulajdonosa. Egy falugyűlésen bemutatkoztak a befektetők. Akkor mind a két céget szívesen láttuk vona Igáiban. Kútba esett ügyletek — Mindmáig tisztázatlan körülmény: miért nem jött össze a Cívissel az üzlet — mondta Nagy Attila alpolgármester. Hajnal Miklósné képviselő szerint a Civis nem kapott időben választ a kérdéseire és ezért esett kútba az együttműködés. Azt mondogatják ugyan, hogy a Civis visszalépett, de a valódi okáról nem szólnak. — Maradt hát a Comark Kft — folytatja Budai Jánosné —, s a falugyűlésen évi 180 millió forintos befektetést ígért. A szerződés aláírásakor már csak 20 millió forintot. A képviselő-testület menedzsert keresett, hogy befektetők után kutasson. A menedzselést a kaposvári Invest gmk 2 százalékért vállalta és nyerte el. Most állítólag már 10 százalék jutalékot kér a közreműködésével született minden ügyletért. A Comark a vételár kifizetésével is csúszott, s a fürdő napi bevételéből is 10 százalék járna az önkormányzatnak. Ebből eddig egy fillér sem folyt be a kasszába. A késedelmi kamatot sem fizették meg. Rendkívüli önkormányzati ülésen került szóba, hogy a Comark nagy összeggel tartozik a társadalombiztosításnak, és nem teljesítette befektetési ígéreteit. Kértük, hogy tárgyaljunk, mert az önkormányzatnak nem volt pénze. A Comark a villanyszámlát sem fizette ki: kikapcsolták az áramot... Nagy Attila: A szerződés pedig így szól, hogy az önkormányzatra visszaszáll a fürdő tulajdonjoga, ha a Comark nem teljesíti a vállalását. — A polgármester a testület összehívása nélkül döntött — állítja Hajnal Miklósné. — A fénymásolt iratokat átadta nekünk is. Kész tények el állítottak bennünket. Most újabb üzemeltetőt keresnek... — Vitatható az is, hogy a polgármester felszólíthatja-e a fürdő vezetőjét, hogy a bevételt az önkormányzatnak adja át — mondta Nagy Attila. — Bezá- rathatja-e a fürdőt? — Már hozzáláttunk az iskola és a tornaterem építéséhez — tette hozzá Budai Jánosné. — Előbb azonban olyan befektetést kellett volna elindítani, amelynek a hasznát visz- szaforgathatjuk. Azért, hogy most betömhessük a lyukakat, mindig valamit el kell adni s kölcsönökre lesz szükség. Ennek nem lesz vége... Az ön- kormányzat 35 millió forintot kapott a fürdő épületeiért. A pénz elfogyott. Amire költötték az mind szép, de ráért volna még egy-két évet. A gáz fontosabb lett volna... Itt gáz nélkül nem ruháznak be. A vállalkozók elégedetlenek — Mi több tízmillió forintot fektettünk be Igái fürdő környékén, és nem mindegy, hogyan alakul a fürdő sorsa — mondta Németh Lajos, a vállalkozók képviseletében. — Fontos a környezet állapota, hiszen ha valaki az étteremtől a kempingig sétál a járdán, eltörheti a lábát, olyan mintha semminek nem lenne gazdája. Meg sem kérdezik.a falut. Amit itt a lakosággal és vállalkozókkal tett az önkormányzat, az bűn. — Mire számítanak most a vállalkozók? — Nem tudjuk. Nekem két éttermem van, s az önkormányzatnak fizetem az adót. De azt nem kérdezik meg, hogy mi mit szeretnénk. A vállalkozók adnának pénzt is, ha értelmét látnák. Ha egy vállalkozó úgy gazdálkodna, mint az igali ön- kormányzat, már régen tönkrement volna. Tudnánk sokat segíteni, de ezt az önkormányzat nem érdemli meg. Három nagy német utazási irodával dolgozom együtt. Mivel már semmit sem hiszek el az ön- kormányzatnak, szeptemberben egy másik céggel 100 személyes fürdő építéséhez láttunk hozzá, tenisz és bowling pályát létesítünk. Ez azonban nem oldja meg a falu gondját. A polgármester véleménye Herczegné Szél Edit Igái polgármestere: — Az 1992 december 15-én megkötött adásvételi és üzemeltetési szerződéseket a Comark Kft többször megszegte. A szerződések egyeztetésére irányuló törekvéseink kudarcba fulladta, ezért a szerződések megszüntetésére testületi döntés alapján pert indítottunk. A szerződések megfelelő jogi garanciákat tartalmaznak a tulajdonjog és az üzemeltetés eredeti állapotának visszaállítására. Az önkormányzat, mint tulajdonos megrendelésére készült egy előzetes statikai szakvélemény. Ennek alapján a vizsgálatok befejezéséig, illetve a szükséges intézkedések megtételéig balesetvédelmi okokból a fürdő látogatását ideiglenesen szüneteltetjük. Tehát mint polgármester, nem vállalok felelősséget egyetlen fürdővendég testi épségéért sem. Azonnali intézkedésre volt szükség, amikor az áramot kikapcsolták. Mert ha december 18-át követően úgy döntök, hogy nem foglalkozom az ügygyei, akkor most több millió forintos lenne a kár. Jelenleg a fürdő felépítményi ingatlana a földhivatali bejegyzés szerint a Comark Kft-é. Az üzemeltető pedig az önkormányzat. Mindenképpen olyan megoldást kell találni, amely szerint a fürdő szezonnyitásra megfelelő állapotba kerül. A beruházási tanácsadó — A fürdő üzemeltetésének joga a szerződés szerint visz- szaszáll, ha abban fennakadás keletkezik — mondta Kovács Rezső, az Invest gmk képviselője. — Ehhez nem kell külön döntés. Jelenleg tehát az önkormányzat üzemelteti a fürdőt, a szerződés szerint a Comark költségére. A Comark köteles a 22 dolgozónak megfizetni a bért. — Mennÿi a Comark jelenlegi adóssága? — Az üzemeltetéssel kapcsolatban több mint hatmillió forint, amihez még hozzájön mintegy 2,9 millió forint vételár kiegészítés. Az adósságok behajtására pert indított az önkormányzat. — A Comark a hírek szerint eladta a felépítményi ingatlant... — Csütörtökön tárgyaltunk az Interherm Kft képviselőjével, aki szerint az adásvételi szerződést november 29-ével kötötték. Ezt mi nem láttuk. Ha tartozása van a Comarknak, nem adhatja át a fürdő üzemeltetését senkinek. — Többek szerint a gmk 10 százalékos jutalékért dolgozik, s ezt soknak tartják. — Valóban 10 százalékos a jutalék, de ez csak abban az esetben illet meg bennünket, ha az önkormányzat közreműködésünkkel jut teljesített bevételhez. Nem könnyű befektetőket találni. Aki nem hiszi, próbálja meg. Több munkát pedig ingyen végzünk el. — Vizsgálták a befektető anyagi hátterét? — Senkinek sincs a homlokára írva, hogy tisztességtelen. Kiderült, hogy a cég üzleti viselkedése kívánnivalót hagy maga után. Sajnos, manapság nem ez az egyetlen ilyen cég... Most is azt mondom: a 35 millió forintos eladási ár előnyös volt az önkormányzatnak. Ha rendeződik ez az ügy, találunk megfelelő céget... Igáiban nem egy hurkáért jönnek a vendégek, hanem a gyógyvíz miatt. Ezért a fürdő területén nyereséggel vállalkozóknak is segíteniük kellene. De nemcsak nekik... Tegnap délután jelentkezett szerkesztőségünkben Révhelyi György, az Intert- herm Kft ügyvezetője és kijelentette: a fürdő és az üzemeltetés joga az övék. Megvették ugyanis a Comark Kft-től. Azt, hogy a Comarknak joga volt-e eladni, ki-ki döntse el. A kérdés tehát indokolt: kié az igali fürdő, amelyet ma többen Csáki szalmájaként kezelnek. Lengyel János A SZERSZÁMVILÁG KFT., Kaposvár, Ady E. u. 11. szám alatti boltjában, 1994. január 17-től 1994. január 22-ig minden termékünk árában fejre állnak a 9-esek! Például: ami 9990 Ft, azt 6660 Ft-ért megveheti! Csak egy hétig - csak nálunk! Várjuk kedves vásárlóinkat. Tel.: 82/316-829 (30035) Munkatársat keresünk a SOMOGYI HÍRLAP kézbesítésére, Siófok területére A kézbesítő feladata, hogy az újságot reggel eljuttassa előfizetőinkhez, beszedje az előfizetési díjakat és új előfizetőket szerezzen a SOMOGYI HÍRLAP-nak. Ezért a munkáért, teljesítményarányos díjazással biztos egzisztenciát kínálunk. Feltételeink: megbízhatóság, pontosság, saját személygépkocsi, gépkocsivezetői engedély. A felvételnél örömmel vennénk azok jelentkezését is, akiknek e téren már vannak tapasztalataik. Jelentkezni írásban vagy személyesen: Radványi László, Siófok, Wesselényi u. 57., vagy a 84/312-613-as telefonon. <29751 > PÁLYÁZATI FRHIVAS A honvédelmi miniszter 14/1993. számú rendelete alapján, a Magyar Honvédség szárazföldi és kiképzési főszemlélője, illetve személyügyi főnöke pályázatot hirdet a Magyar Honvédség humán szolgálatának különböző szintű vezető beosztásaira Az alábbi szakterületeken egyetemi oklevéllel rendelkezők jelentkezését várják: PSZICHOLÓGIA HUMÁN ERŐFORRÁS MENEDZSER SZOCIOLÓGIA SZOCIÁLPOLITIKA SZOCIÁLIS MUNKÁS HUMÁN MENEDZSER "PR" MENEDZSER NÉPMŰVELŐ PEDAGÓGIA Az érdeklődők részletes felvilágosítást a megyei (fővárosi) hadkiegészítő parancsnokságok személyügyi osztályain kaphatnak. A pályázatok benyújtásának határideje: 1994. január 24. (30362) \