Somogyi Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-14 / 11. szám

1994. január 14., péntek SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 7 A K. Honvéd is munkához látott Tegnap megkezdte felké­szülését a Kaposvári Hon­véd legénysége is. Köves László edző tizenhét játé­kost számolt össze az első foglalkozáson. Hat olyan labdarúgója van a klubnak, akik a tavaszi rajt előtt leszerelnek. Ők nem is tartoznak már bele az említett keretbe. Mint az edző el­mondta, már az őszi hajrában úgy alakította csapatát, hogy minél zökkenőmentesebben láthassanak az idén munká­hoz. Ez a tizenhét játékos most a rajtig terjedő időszak­ban bizalmat kap, tagjain mú­lik, hogy hányán élnek a felkí­nált lehetőséggel. Február vé­gén érkeznek meg az új jöve­vények, csak utána alakul ki a végleges tavaszi keret. A Honvéd ezen a héten még csak napi egy, majd há­rom hétig naponta két foglal­kozást tart — ebből az egyiket teremben. Sérültjük nincs, vi­szont a csapatkapitány, Sipos János betegeskedik. Köves edző nem is tudja, hogy mikor számíthat rá. A Honvéd az egyetlen csapat a mezőny­ben, amelyik csak egy őszi mérkőzéssel adós, ezt szeret­nék áprilisban lejátszani. Két somogyi együttes nevezett csupán a téli felkészülést Az első edzés a Cseri úton szolgáló hagyományos Új VDN kupára —; egyik a Hon­véd. Ez öt mérkőzést biztosít nekik a rajtig, de más ellenfe­lekkel is találkoznak. A felkészülés menetrendje. Január 22-én Somogysárd- dal terveznek egy mérkőzést. Jan. 27: PMSC-Fordan-K. Honvéd (14.30), jan. 29: PVSK- K. Honvéd (kupa-10 ó), febr. 5: K. Honvéd-Mohács Fotó: Kovács Tibor (kupa 11), febr. 8: Nagyatád- K. Honvéd (14.30), febr. 10: Pécsi Gáz-K. Honvéd (14.30), febr. 15: PMSC-Fordan ll-K. Honvéd (kupa-14.30), febr. 19: K. Honvéd-Pécsi Postás (kupa-11), febr. 23: K. Hon- véd-Nagyatád (15), febr. 26: Komló-K. Honvéd (kupa 14.30). Tervezett találkozó márc. 5-én: PVSK-K. Honvéd. J. R. Tisztújítás Nagybajomban Az utóbbi években szép eredményekkel büszkélkedhető Nagybajomi AC-nál tisztújító közgyűlésre került sor. Az elnöki beszámoló szerencsére sokkal több pozitívumról, mint az ellen­kezőjéről szólhatott és elma­rasztalás legfeljebb a labdarú­gók őszi szereplését illethette. Bizony sokan nem értik, hogy a két éve még bronz, tavaly már ezüstérmet nyert együttes miért bukdácsol jelenleg a megyei bajnokságban. A tabellán elfog­lalt őszvégi sereghajtó hely ön­maga helyett beszél, egyben megszabja a teendőket is ennél a szakosztálynál. A többi sportágban gondmen­tes évet zártak. Sakkozóik stabil csapatnak számítanak a városi együttesekből álló megyei baj­nokságban. Az asztalitenisze­zők meghatározói a Kaposvár városkörnyéki bajnokságnak. Még figyelemfelkeltőbb a röp- labdázók teljesítménye. Ők az utóbbi két évben a település sporttörténetének legjobb eredménysorát érték el. Meg­annyi torna- és kupagyőzelem mellett a diákolimpia országos döntőjében két éve a hatodik, tavaly a harmadik helyet szerez­ték meg. E szép sportsikerek mögött nagyfokú összefogás ta­lálható. Dr. Kovács József, az egyesület elnöke, továbbá he­lyettese, Kiss József valamint György D. Sándor elnökségi tag munkáját külön is kiemelte Ács Attila polgármester, aki az emlí­tett sportvezetőknek jutalmat adott át a helyi önkormányzat nevében. Sor került az új elnökség megválasztására. A Nagyba­jomi Atlétikai Klub új elnökeként Vörös György, helyettesének Vasvári János kapott bizalmat. Tizenegy tagú elnökség irányítja a jövőben a munkát, köztük vannak a szakosztályok vezetői is. A labdarúgókét Czebei Zol­tán, az asztaliteniszezőkét Pirka János, a sakkozókét Czebei Gyula, a röplabdázókét Szabó Ernő vezeti. A tömegsport szak­osztály élére Vasvári Jánost vá­lasztották. Patrese helyett J. J. Lehto A versenyzéstől visszavo- fiatal titán, Michael Schuma- nult Forma-1-es autóver- cher mellé 1994-re a finn J. J. senyző, Riccardo Patrese he- Lehtót szerezték meg, aki lyére új versenyzőt szerződte- 1993-ban a 13. helyen végzett tett a Benetton-Ford istálló. A a svájci Sauber színeiben. SPORTMŰSOR PÉNTEK Röplabda NB I (női): Jászberényi RK- Kaposvári Tungsram. Jászbe­rény, 16 óra. SZOMBAT Asztalitenisz NB I, női „Alcsoport: Kecs­keméti Spartacus-Kaposp- last. Kecskemét, 11 óra. NB i, férfi „B”-csoport: Ka- pos-Zselic AC-Balatonföldvár. Kaposvár, Kapos-Zselic AC asztalitenisz-csarnoka, 11 óra. Kosárlabda NB I, „B”-csoport: Balatel KE Siófok-Battai KE. Siófok, Foki-hegyi iskola tornacsar­noka, 17 óra. Zselicút Kupa '94 megyei kosárlabda-bajnokság. Kaposvár, Ipari Szakközép- iskola tornacsarnoka. Mérkőzések: Tanítóképző SE-503. sz. DSK 8 órakor, In- vestment-Toldi DSK­Sprint-Coop KK 9.20-kor, Tungsram SC-Kanász SC 10.40-kor, Építőipari DSK- Gépész DSE II.' 12-kor, Tán­csics DSK-Munkácsy BK 13.20-kor, Kaposvári Gazdász ll.-Henger KK 14.40-kor. Röplabda NB I, férfi ,,B”-çsoport: Ka­posvári Építők-Épber SC­MAFC-Olivetti. Kaposvár, vá­rosi sportcsarnok, 11 óra. 37. Kovács Rezső Kupa (női és férfi) röplabdatorna. Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium tornacsarnoka. Női mérkőzések (4 csapat): Táncsics gimnázium DSE- KASI ifjúsági 8 órakor, Kapos­vári Fáklya-KASI gyermek 9-kor, Kaposvári Fáklya-Tán- csics gimnázium DSE 10-kor, KASI gyermek-KASI ifjúsági 11-kor, Táncsics gimnázium DSE-KASI gyermek 12-kor. Férfi mérkőzések (5 csa­pat): Kaposvári Építők-Épber SC serdülő-KASI gyermek 8.30 órakor, Kaposvári RC if- júsági-Búzavirág SC II. 9.30- kor, Búzavirág SC I.-Ka­posvári Építők-Épber SC ser­dülő 10.30-kor, KASI gyer- mek-Kaposvári RC ifjúsági 11.30- kor. Sakk Megyei I. osztályú sakk-csapatbajnokság. Nagyatádi Művelődési Ház ll.-Fonyódi Petőfi SE. Nagy­atád, művelődési ház (Baross Gábor utca 2.), 9 órától. Kaposvári Móricz Zsigmond Művelődési Ház „B”-Kapos- vári Móricz Zsigmond Műve­lődési Ház „A”. Kaposvár, Édosz Művelődési Ház (Cu­korgyár köz 9.), 9 órától. Megyei II. osztályú sakk-csapatbajnokság. Somogyaszaló-Balatonbe- rény. Somogyaszaló, önkor­mányzati hivatal, 9 órától. Körzeti sakk-csapatbajnok­ság (2. forduló). Gamás, 9 órától. Kispályás teremlabdarúgás Barcsi városi kispályás te­remlabdarúgó-bajnokság (8. forduló). Barcs. Mérkőzések: 8 órá­tól. Kispályás teremlabda­rúgó-torna (10 csapat részvé­telével). Marcali, városi sportcsar­nok. Mérkőzések: 9 órától. Tömegsport Labdazsonglőr ügyességi vetélkedő — körzeti döntők. Helyszínek (a kezdési idő mindenhol 9 óra): Siófok (4. sz. Általános Iskola torna­terme), Balatonkeresztúr (álta­lános iskola tornaterme), Bö- hönye (általános iskola torna­terme), Kadarkút (általános iskola tornaterme), Balaton­szárszó (általános iskola tor­naterme), Nagyatád (Babay Általános Iskola tornaterme), Tab (gimnázium tornaterme), Taszár (honvédségi torna- csarnok), Nagybajom (általá­nos iskola tornaterme), Barcs (1. sz. Általános Isk. torna­terme). Marcali (városi sportcsar­nok) 8 órától. Természetjárás A Kaposvári Természetba­rátok Turista Egyesületének nyílt téli túrája a Deseda-tó kö­rül. Gyülekezés: 8.45 órakor Kaposváron a helyi autóbusz­pályaudvaron a 8-as indulóhe­lyénél. Indulás: 9.05 órakor Toponárra. Túratáv: kb. 10 ki­lométer. Visszaindulás: 15.42 órakor (autóbusszal) a Dese- dai parkerdőből. Visszaérke­zés: 16 órakor Kaposvárra a távolsági autóbuszpályaud­varra. Túravezető: Szép Jó­zsef. VASÁRNAP Kosárlabda NB I, „A"-csoport: Hódme­zővásárhelyi KK-Kaposvári KC. Hódmezővásárhely, 17 óra. Sakk OB II: Kaposvári Móricz Zsigmond Művelődési Ház- Veszprém. Kaposvár, Édosz Művelődési Ház (Cukorgyár köz 9.), 10 órától. Megyei I. osztályú sakk-csapatbajnokság. AC Nagybajom-Tabi MSC. Nagybajom, művelődési ház (Kossuth Lajos utca 17.), 9 óra. Kispályás teremlabdarúgás Farsang Kupa kispályás te­remlabdarúgó-torna (hat csa­pat — a Somogybabod, a Ba- latonfenyves, a Balatonbe- rény, a Balatonkeresztúr, a Balatonlelle és a Fonyódi Pe­tőfi SE — részvételével) — 2. forduló. Fonyód, városi sportcsar­nok. Mérkőzések: 10 órától. HÉTFŐ Kispályás teremlabdarúgás Siófok város kispályás te­remlabdarúgó-bajnoksága (10. forduló). Siófok. Mérkőzések: 18 órá­tól. Moldáviába kiállításra invitálja Önt a PIV Kft. KISINYOVBAN 1994. március 3-7. között. Magyar Kereskedelmi Napok, a Beruházási és Fogyasztási Javak Általános Vásárán. Üzlet- és Szakember találkozók Szakmai napok, Szimpóziumok Jelentkezni a PIV Kft-nél, 1994. január 31-ig, a (72)442-757,315-653,310-465 telefonokon, vagy személyesen Pécsett, a Széchenyi tér 9. szám alatt lehet. A vásáron való részvétel esetén NGKM-támogatás pályázható! (30065) r V "\ RÁCKEVEI GYORSLAKÓHÁZAK FSZT. ALAPRAJZ y] HÁLÓ ARCHITEKTÚRA GYORSLAKÓHÁZ KFT. RÁCKEVE Bemutatótelep: 2300 Ráckeve, Eötvös u. 67. Nyitvatartás: hétfőtől-péntekig 9-12 és 14-17 óráig, szombaton: 9-12 óráig. Tel/fax: 06-24-385-289 Szerkezeti irányára: 15.000,- 17.000,-Ft/m1. Földszint alapterületek: 40-60-80 m\ azaz: 700.000,- - 1.200.000,- Ft. Kérjen díjtalan - részletes —tájékoztatót telefonon vagy levélben! (29609)J Nagyok voltak a Kiszorítottak A 9. forduló mérkőzéseivel folytatódott a Fonyód Kupa városi kispályás teremlabda­rúgó-bajnokság. Eredmények: Liget-Gimnázium 6-2, Kiszo- rítottak-Feketék 5-0, Csehi- Öregfiúk 0-1, Várhegy-Yard 0- 0, Vico-Berek 2-2, Gip­szegylet—Libák 1-3. Az élcso­port állása: 1. Várhegy 18 pont, 2. Berek 17 pont, 3. Li­get 11 pont. Vezet a Vállalkozók és a Fortuna Barcson újabb két forduló­val folytatódott a városi kispá­lyás teremlabdarúgó-bajnok­ság. Az „Alcsoport eredmé­nyei. 6. forduló: Renault-Fla- mengó 2-3, Tsz-Vámhivatal 2-3, Kereskedelmi Bank- Opel 3-3, Csokonyavisonta- Suzuki 5-1, Vállalkozók- Dankó 8-1. 7. forduló: Opel- Tsz 6-0, Vámhivatal-Renault 2-2, Dankó-Csokonyavisonta 1- 4, Suzuki-Kereskedelmi Bank 4-7, Flamengó-Vállal- kozók 2-3. Az élcsoport ál­lása: 1. Vállalkozók 12 pont, 2. Vámhivatal 11 pont, 3. Fla- mengó 10 pont. A „B”-csoport eredményei. 6. forduló: Uni- kum-Kemikál 1-7, Szakkö- zépiskola-Fortuna 4-6, Ju- nior-Menczel Bt 12-2, Schweppes-Fűrész 12-1. 7. forduló: Fortuna-Unikum 3-3, Kemikál-Területi Ifjúsági Szö­vetség 4-3, Fűrész-Junior 0- 3, Menczel Bt-Szakközépis- kola 2-12. Az élcsoport állása: 1. Fortuna 11 pont, 2. Kemikál 10 pont, 3. Junior 9 pont. Pelé pert nyert Brazília, és a világ labdarú­gásának egyik legnagyobb alakja, Pelé kezd kilábalni az őt érintő perekből; a héten megnyerte azt, amelyet a Bra­zil Labdarúgó Szövetség (CBF) ellen indított. Pelé azért perelte be a CBF-et, mert az hozzájárulása nélkül adott ki egy matrica-sorozatot, amely az 1958-ban, 1962-ben és 1970-ben világbajnok labda­rúgók képeit ábrázolta. A szakemberek szerint Pelé akár hárommillió dolláros kár­térítésre is jogosult lehet. Manilában lesz a vb-döntő(?) Elképzelhető, hogy a Fü- löp-szigeteki főváros, Manila ad majd otthont a WBA szer­vezet nehézsúlyú világbajnoki ökölvívó mérkőzésének, ame­lyet a címvédő Evander Holy- field és a nagy reménységű Michael Moorer vív majd. Holyfield, aki egyben az IBF vi­lágbajnoka is, fellépéséért 15 millió dollárt kér. Új módszerek az ukrán fociban Az ukrán labdarúgás sza­kítani szeretne a „szovjet korszak” követelményeivel, amelyek még mindig megha­tározzák a futballisták felké­szülését. A Dinamo Kijev új­donsült edzője, Szabó Jó­zsef elmondta, hogy ma már nem lenne szabad előírni a játékosoknak, hogy minden válogatott mérkőzés előtt há­rom nappal megszakítsák minden kapcsolatukat a kül­világgal és az edzőtábor magányába vonuljanak. „A játékosok ettől rendkívül le­vertek és unottak. Szerintem bőven elég lenne, ha egy nappal a kitűzött mérkőzés előtt vonulnának az edzőtá­borba” — mondta az edző.

Next

/
Thumbnails
Contents