Somogyi Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-14 / 11. szám
1994. január 14., péntek SOMOGYI HÍRLAP — SOMOGYI TÁJAK 5 Csurgó szülötte Antall József képviselői székében Antall József megüresedett képviselői székébe az MDF budapesti listájáról Fekete György, a Művelődési és Köz- oktatásügyi Minisztérium helyettes államtitkára került. Az új képviselő Csurgón nőtt fel, 1945-ig itt is tanult, nagyapja Rácz Dezső, 1910 és 1945 között a csurgói gimnázium tanára volt. Falugazdászt szeretne Babócsa Babócsán az önkormányzat úgy határozott, hogy falugazdászt — jól képzett mezőgazdasági szakembert — szeretnének foglalkoztatni, aki termelési-értékesítési és jogi tanácsokkal látná el a mező- gazdasági vállalkozókat. A falugazdász-programot a megyei közgyűlés menedzseli. Burgonyagyűjtési akció Barcson A Máltai Szeretetszolgálat barcsi szervezete első alkalommal szervezett burgonyagyűjtési akciót. Közel öt mázsa burgonya gyűlt össze, melyet többek között a vajdasági magyarok kapják. A jövő héten kedden folytatódik az akció, melyhez a környező települések lakóinak segítségét kérik. Népszerű a mozi A babócsaiak mozi iránti érdeklődése a többi településekhez képest átlagon felüli. A nézők az országos bemutatóval egyidőben láthatják a legújabb — nagyrészt amerikai — filmalkotásokat. Fletente kétszer vetítenek filmet a művelődési házban. A legutóbbi filmre közel nyolcvanan voltak kíváncsiak, annak ellenére, hogy az önkormányzat megemelte a jegy árát: egy belépő 80 forintba kerül. Napi 300 pár cipőfelsőrész A Szigetvári Cipőgyár barcsi telepén hetvenhetén közel 300 pár cipőfelsőrészt készítenek naponta. A kész felsőrészt Szigetvárra viszik, majd onnan a termékeket a német Reimberger céghez szállítják. Rendőrőrsöt szeretnének Babócsa szeretné visszaállítani a valaha jól bevált, jól működő rendőrőrsöt. A tervek szerint öt személy lesz hivatott teljesíteni szolgálatot a közbiztonság javítása érdekében a településen és a négy társközségben. András Zoltán, ba- bócsai polgármester szerint a személyi feltétel adott, csak a tárgyi hiányzik. Ma nekem, holnap neked... Százhetven liter vért adtak tavaly Barcson Versenyben a Drávatej Átmenetileg csökkentik a sajtgyártást Fotó: Gyertyás László Mondják, kevés a vér, a véradásra vállalkozó emberek nem törődnek egymással. Csonka Zoltánné, a barcsi vöröskeresztes szervezet vezetője mondta: — 1989-től folyamatosan csökkent a véradók száma. Míg 1983-ban 13 véradást szerveztünk Barcson, tavaly mindösz- sze hatot. Bázisaink az ipari vállalatok, azonban sok cég megszűnt, egyre kevesebb az üzemi véradás. Tavaly összesen 178 véradást szerveztek Barcson és környékén, a levett vérmennyiség 370,4 liter volt. Nem mindenki alkalmas véradásra, így például a magas vérnyomás kizáró ok. 1025-en jelentkeztek véradásra, 935 személytől vettek vért. A városba 498-an jelentkeztek vért adni, közülük 429-en adtak 170,6 litert. — Tavaly három rendkívüli Rinyaújnép öregedő falu. 85 lakosából több mint ötven a nyugdíjas. A település egyetlen utcából, s majd száz házból áll. Néhány lakatlan épületet volt tulajdonosuk az időre bízott, sokan elvándoroltak. Tavaly alig több mint hatmillió forintból gazdálkodott a község. Pályázatot nyújtottak be közkifolyós ivóvízhálóhat építésére, a támogatást elnyerték, elkezdődhet a munka. A beruházás meghaladta a hétmillió forintot. A DRV Rt végezte a ki„behívásos” napot szerveztünk: névre szólóan kapjuk meg, hogy kiket hívhatunk be. Egy csontvelő átültetéshez, kismama operációjához, és egy nyolcéves barcsi kisfiú szívműtétjéhez volt szükség vérre: összesen huszonhatan segítettek. Sokat köszönhetünk a Vöröskereszt önkénteseinek, akik járják a településeket és viszik a névre szóló meghívókat. — A véradók táborát fiatalítani kellene — mondta Csonka Zoltánné. — Jó érzés volt, amikor szakközépiskolások jöttek el. Vannak már többszörös véradók is a régióban. Négyen vehették át az „ötvenszeres” véradónak járó kitüntetést Kaposváron. Aki ma véradó, lehet, hogy holnap szüksége lesz vérre. Hiszen ma neki, holnap neked kell a segítség... Gamos Adrienn vitelezői munkát: hat közkutat állítottak fel. Karácsonykor már a csapból folyt a víz. Rinyaújnép képviselő-testü- lete legutóbbi ülésén döntött arról, hogy céltámogatási pályázatot nyújt be vezetékes gáz építésére is. A pályázatok elbírálása március végére várható: a tervek szerint a beruházás közel hétmillió forintba kerülne. Az önkormányzat lakossági hozzájárulás nélkül vállalná a költségek fedezését. G. A. Mi lesz, mi van? — ezzel a gondolattal indult beszélgetésünk Francz Rezsőnével, a Drávatej kft igazgatójával. Ha kevesebb a tehén, kevesebb a tej, amiből aztán kevesebb túrót, vajat, sajtot lehet gyártani. Alapanyag hiányában le kell állni gépsoroknak, a mellettük dolgozók munka nélkül maradnak. Tehát a következmények sora hosszú, — és mindenképpen szomorú. Francz Rezsőné tiltakozik: — No, azért itt nem tartunk! És minden remény megvan arra, hogy az ilyenfajta tragikus helyzetet elkerüljük. — Vagyis a Drávatejet nem érintik a hanyatlásról tanúskodó statisztikai adatok? — Azért a kép nem ilyen egyértelműen rózsás! Azt hiszem nincs olyan gazdálkodó, aki egy recessziós helyzetben kívülálló maradhat. Mi is vesztettünk termelőket, talán nem egészen tisztességes versenyben a kaposvári tejiparral. A Drávatejtől jobb árajánlat miatt „elpártolt” a Kutasi Állami Gazdaság. Nem kis „érvágás” volt ez, — de hát a verseny, verseny! — A mi üzemünk napi tejigénye ötvenezer liter. Kutas kilépése tizenkétezer liter veszteséget okoz. Ennek következtében az új évet napi negyvenezer liter tej feldolgozásával kezdtük. — Mit jelent az üzem életében ez a csökkenés? — Gyártmányszerkezetet kellett váltanunk. Csökkentjük a trappista sajt gyártását, amit Budapest, Győr, vagyis a távolabbi szállítóink szenvednek el. Közelebbi térségünk partnereinek, a napi ellátását változatlanul biztosítjuk. Persze gyorsan hozzáteszem: ezt a nehezebb helyzetet átmenetinek tekintjük. A Drávatej bár viszonylag „fiatal” üzem, a termelők körében többek között arról lett híres, hogy az átlagosnál jobban fizet, és ami az utóbbi időben még fontosabb „erény”: mindig megbízhatóan és pontosan. — Ezt mindenképpen megőrizzük a továbbiakban — jegyzi meg határozottan Francz Rezsőné. — Arra vonatkozóan pedig, hogy az átlagosnál jobban fizetünk, csak két számot említek: 666 millió forint árbevételünk volt tavaly, és előreláthatóan mindössze 15-20 millió forint nyereségünk lesz. Vagyis az eredmény minimális, és ebből árversenybe nem lehet bocsátkozni. — Egy jelentős partnert elvesztettek, de úgy tűnik: még sincsenek kétségbeesve. — Úgy gondolom, nem alaptanul! A homokszentgyörgyi gazdaság, ahol másfél éve a nulláról indultak, ígéretes partnerünk. Ma már a semmiből hatszázötven tehenük van, és igen szépek, javulóak az eredményeik. ígéretesen fejlődnek a kistermelői kapcsolataink. A kutasi gazdálkodók, és a nagyon szép számú szuloki tejtermelők ma már naponta hatszáz-hatszáz liter tejet szállítanak. Úgy vélem, hogy a kistermelés fellendülésére alapozhatunk, és minden szándékunk az, hogy valami módon segítsük, támogassuk a visszatérő termelési kedvet. Egyébként a szuloki gazdák régebben megtermelték a napi kétezer liter tejet — a jelek arra mutatnak, hogy fokozatosan ismét benépesülnek az istállók. Ami pedig a „nagytermelőkre” vonatkozik: a szigetvári gazdasággal tárgyalunk. A versenyhelyzet nem hagyta érintetlenül a Drávatejet sem, ahonnan tíz féle termék kerül naponta a piacra. A mostani, átmeneti gond megoldásában a több lábon állás is segít. No meg a korábbi hírnév, a korábbi gyakorlat: a megbízhatóság, a pontosság. Vörös Márta Milliós beruházások Rinyaújnépen Ivóvíz már van, most gázt szeretnének 20 éves a Barcsi Ifjúsági Fúvószenekar Minden beszédnél többet mond a szép muzsika Az együttes több tagja maga is zenekaralapító lett A Barcsi Ifjúsági Fúvószenekar január 15-én ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. Kápolnás Mihály, a zenekar vezetője, a barcsi Vikár Béla Zeneiskola tanára beszélt a zenekar múltjáról és jelenéről. A mai zenekar magja 1974-ben jött létre, az akkori leventezenekar, és az úttörőzenekar összevonásával. Az utánpótlás nevelés főként a zeneiskolai hangszeroktatásra épült, és épül ma is. Fellépésekkel és élményekkel teli hosszú út vezetett el a huszadik születésnapig, s ez idő alatt több zenekar is kinőtte magát, együttesek alakultak, így a kemény zenét játszó Butchers, vagy a Happy Music Team popzenekar. A városi zenekar tagjai is innen kerültek ki. A fiatalok műfaji megkötöttség nélkül részt a zenekar munkájában. Ezt bizonyítja a világslágerekkel gazdagított repertoár, melyben a spanyol daloktól a Beatles zenéjéig minden megtalálható. Ott vannak az ünnepi műsorokon, a szabadtéri térzenei bemutatókon, a templomban, az iskolákban, sőt, az idősebbek még a lakodalmakban is. Külföldi fellépéseiken nagyrészt magyar zenét játszanak, de mindig megtalálható a vendéglátó ország muzsikája is a műsorban. A külföldi szereplések többségét a városi zenekar vállalja, míg a barcsi rendezvényeiken, iskolai ünnepeken az ifjúsági zenekar lép fel. A zenekar jelenleg mintegy 80 tagot számlál. Tavaly összesen 43 alkalommal léptek közönség elé, majdnem minden hét végére jutott egy szereplés. Ennek ellenére nagyon nehéz tartani a létszámot és a színvonalat, mert a gyerekek el foglaltak. A sport, a nyelvek, a számítás- technika mind riválisként lép föl. A zenekar 1989-ben megkapta a legmagasabb minősítésnek számító Országos Kiemelt Aranydiplomát, és ritkán múlik el év úgy, hogy valaki ne hozna érmet akár megyei, akár országos vetélkedőről. A jövőben — a jelenlegi anyagi nehézségek ellenére is — több szabadidős programot terveznek, mert — Kápolnás Mihály szerint — az egyik legfontosabb dolog a jó közösségi szellem kialakítása. Az ünnepi bál a hagyományokhoz híven az idén is tele lesz meglepetésekkel, sőt a tombola fődíj nyertese egy újévi malaccal térhet haza. A jubileum ünneplése június 12-én folytatódik: a testvérvárosok zenekarait látják majd vendégül. A legszebb ajándék talán mégis az, amit a sok-sok szereplés alkalmával ők adtak nekünk, közösségnek. Hogy most itt tartanak, és együtt ünnepelhetik a huszadik évfordulót, az nem csekély mértékben Kápolnás Mihály tanár úr áldozatos munkájának köszönhető. Sok barcsi fiatal életét tette gazdagabbá, és szerzett közönséget a fúvószenének. Nem a szavak embere, de ezt a mondatot tőle hallottam először: „Minden beszédnél többet mond a muzsika.”-lóra Amerikai teológusok Csurgón A református gimnázium életével, szervezésével ismerkedtek a vendégek A héten nyolc amerikai teológus hallgató látogatott el a csurgói református gimnáziumba: az újra induló iskola belső életével, szervezésével ismerkedtek. A diákok Atlantából jöttek a Columbia Theological Seminary egyetemről. A Dobos Ágoston vallástanár segítségével jutottak el Csurgóra, aki szintén tanult az amerikai egyetemen. Valamennyien rendelkeznek már diplomával, csak ennek megszerzése után iratkozhattak be a teológiára. Másodéves korában minden hallgató választ egy tanulmányutat — öt-hat program közül. Van, aki Kínába mások Dél-Amerikába, Kelet-Európába vagy akár az amerikai csavargók közé mentek el. A teológus hallgatók január 4-19 között tartózkodnak Magyarországon. Először Budapest kórházait, szeretetotthonai látogatták meg. További úticéljuk Tihany, Debrecen, Nyírbátor. Tanulmányújukról dolgozatban adnak majd számot Amerikában. (Horváth)