Somogyi Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-04 / 2. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP — GAZDASÁG 1994. január 4., kedd Túljegyezték a Pillért Túljegyezték a Pillér Első Ingatlanbefektetési Alapot. Az alanyi jogú kárpótoltak a teljes igényelt befektetési jegy- menynyiséghez hozzájuthatnak. A nem saját jogú kárpótlási jeggyel rendelkező magánszemély befektetők csupán az igényük egy részét kaphatják meg, viszont a jogi személyek és a pénzintézetek számára nem jut a jegyzésen felkínált 1,354 milliárd forintos csomagból. Az ingatlanbefektetési jegyet az őszi kibocsátáskor több, mint 130 millió forinttal jegyezték túl. Tejipari privatizáció Az újévben minden bizonynyal felgyorsul a tejipar privatizációja, miután várhatóan januárban befejeződik valamennyi cég társasággá alakítása. Bár a 15 cég közül a Fejértej Rt-nél történt meg a tulajdonváltás, a decentralizált privatizáció keretében több önálló üzemegységet is értékesítettek. Szerény nyereség a Mahartnál A Mahart szerény, megközelítően 70 millió forintos nyereséggel zárta az óévet. Bár az eredmény alig haladja meg az 1992. évit, értéke mégis jóval nagyobb annál. A hajózási társaságot ugyanis 1993-ban szinte minden létező kedvezőtlen hatás érintette. Az al-dunai hajózást több esetben blokád bénította meg, de nem volt zavartalan a közlekedés a folyó felső szakaszán sem, amit az aszályos hónapokban az igen alacsony vízszint, télen pedig az enyhe, csapadékos idő hatására kialakult áradások hátráltattak. Környezetkímélő buszok Környezetkímélő autóbuszokkal gyarapodott a szolnoki székhelyű Jászkun Volán Rt. járműparkja, s a három újonnan vásárolt Ikarus 244-es az újévtől Szolnok és Jászberény, illetve Kisújszállás között szállítja az utasokat. A mostani vétel kezdete annak az 1994-ben induló környezetvédelmi programnak, amelynek során gépjárműveikbe korszerű motorokat szerelnek. MOMERTmérlegek külföldre Új termékek kifejlesztésével, gyártásának megkezdésével igyekszik tartani, sőt erősíteni piaci pozícióit az új esztendőben is a MOMERT, a MOM Elektromechnikai Részvénytársaság dunaújvárosi gyára. Amerikai megrendelésre gyermekmérlegek készítését kezdték meg, németországi értékesítésre pedig a század elejének díszítő motívumait és konyhaeszközfor- máit felelevenítő nosztalgia-mérlegeket gyártanak. Újjáéledt a műtrágyagyártás Nyereséggel gyártott és értékesített műtrágyát 1993- ban, a felszámolás alatt lévő Peremartoni Vegyipari Vállalat egyik üzemének új tulajdonosa, a Transzcenter Kft. Az újraindítás óta olyan összetett műtrágyát állítanak elő, amelynek mindhárom komponense - a foszfor, a kálium és a nitrogén - szükség szerinti arányban változtatható. ADÓKEDVEZMÉNYEK 1994-BEN Amit levonhatunk és amit nem Változik a személyi jövedelemadózás rendje 1994 január elsejétől. 100 ezerről 110 ezer forintra nő az egy évre szóló adómentes jövedelemhatár, emellett számos új adókedvezmény is életbe lép. Minderről az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal főosztályvezető-helyettese, dr. Mészáros Gyuláné a következőket mondta: — 1994-től megszűnik az alkalmazotti adókedvezmény, ami havi 200 forint adólevonást jelent még az idén, s ugyancsak megszűnik a nyugdíjasok 108 ezer forintos kedvezménye, hiszen jövőre amúgy is 110 ezer forintig nem kell adózni. Jövőre viszont azok az egyéni vállalkozók, mezőgazdasági kistermelők, akik tevékenységükkel kapcsolatos hitelszerződést kötnek, az adott évben esedékes kamat 25 százalékát leírhatják az adójukból. Növekszik a gyermekek után járó kedvezmény is: egy és két gyermek esetében havi 400 forintot lehet leírni gyermekenként, három vagy több gyerek után 600 forint havi adókedvezmény jár a szülőnek, a gyermek eltartójának. Ez érvényes a súlyosan fogyatékos gyermekek esetében is. A kedvezményt az a szülő, eltartó veheti igénybe, aki családi pótlékra jogosult. — Közvetlenül az adót csökkentő tételek mellett vannak olyan kedvezmények is, amelyek az adó alapjának számító összjövedelmet csökkentik... — A főbb változások e téren a következők: az alapítványok, közérdekű kötelezettség vállalások céljára 1994-től csak az előző évben fizetendő személyi jövedelemadó feléig terjedhet az adóalapból levonható pénzadomány. Ha az adózó súlyos testi fogyatékos (a Népjóléti Minisztérium rendeletében meghatározott kört kell ebbe a kategóriába sorolni), akkor a ma érvényes havi 2000 forint helyett 1994-től 3000 forintot vonhat le adóalapjából. Teljesen új a kedvezmények sorában, hogy a jövő évtől minden magán- személy levonhatja adóalapjából az általa fizetett 10 százalékos társadalombiztosítási járulékot, amely a nyugdíj- és egészségbiztosítás összege. 1994 szeptember 1 -jétől ugyancsak adóalapot csökkentő tétel lesz a tandíj is. Fontos megszorítás: csak az első, alapképzettséget adó végzettség megszerzéséhez és csak az oktatási törvény végrehajtási rendeletében rögzített tandíj mértékéig lehet igénybe venni ezt a kedvezményt. A jövedelméből az vonhatja le a tandíjat, aki fizeti, tehát a tanulón kívül a hozzátartozókra (családtagokra) is érvényes a kedvezmény. — A törvényalkotók szándéka volt, hogy segítsék a családok lakáshoz jutását... — Lakásépítéshez vagy új lakás vásárlásához a jövő évtől új adóalap csökkentő kedvezmények társulnak. Aki 1993 december 31. után e célra pénzintézeti kölcsönszerződést köt, az az adott évben legfeljebb 60 ezer forintig levonhatja az adóalapjából mind a törlesztett részleteket, mind annak kamatait. Lakás- bővítés esetére is született egy új típusú kedvezmény: a törlesztő részleteket évi maximum 30, illetve 40 ezer forintig lehet leírni az adóalapból. Ez a kedvezmény akkor jár, ha a lakás bővítésével a méltányos — a kormány rendeletében rögzített mértékű — lakásigényt elégítenek ki és meghatározott időn belül (1-5 év) a család létszáma egy, illetve két fővel növekszik. N. Zs. Ropogós sütemények Naponta harmincezer péksütemény készül az Ide süss pékségében, ezek közül a legkedveltebbek a meggyes tallérok és a túrós táskák. Fotó: Török Anett 2. Házi sütöde Készüljön fel a sikerre! Ez a sorozat azért készült, hogy különféle üzleti lehetőségeket mutasson be önnek. Még ha egyet sem választ ki a következő 100 ötletből, akkor is segítik formálni a gondolkodását. Mindenekelőtt arra mutatnak rá, hogyan kezdhet üzleti vállalkozásba kevés pénzzel vagy éppen tőke nélkül. A legtöbb itt felsorolt üzlet elkezdhető részmunkaidőben is. így felépíthet egy új üzleti vállalkozást anélkül, hogy feladná a régi munkáját. Ne feledje, hogy ezek az ötletek sok ezer embert tettek Amerikában sikeressé. Célom nem az volt, hogy üzleti tervet készítsek az ön számára, hanem hogy rövid, egyszerű ötleteket adjak, melyeket természetesen át kell tenni a magyar gyakorlatba. Gondolja át hogyan csinálhatja ön másképp, mint a többiek! A hamburger is egy egyszerű ötlet, mégis vannak cégek, amelyek világsikert arattak vele. Frank Aponyi Mindannyian ismerünk olyan embereket, aki fenséges beiglit vagy almás lepényt tudnak sütni. Talán őt is mindig az egekig magasztalják egy-egy házi készítésű süteménye után. Természetesen ezt össze sem lehet hasonlítani a boltival. Hát akkor miért ne csinálna ebből ön is üzletet? Miért ne adhatná el, amit olyan remekül el tud készíteni? Ez egy virágzó üzlet lehet, de néhány dolgot előbb át kell gondolni. Először: önnek valószínűlag nagy örömet okoz az otthoni sütögetés, különleges alkalmakkor vagy egy-egy ünnepre. Ám ahhoz, hogy ebből pénzt csináljon, hetente többször is kell majd ezzel foglalkoznia. Vajon ehhez is van-e kedve? tudomásul kell vennie, hogy sokat és rendszeresen kell majd dolgoznia, ami ugyan jövedelmező tevékenység, de nagyban különbözik a szórakozásból végzett sütögetéstől. Otthoni sütödét alapítani viszonylag könnyű. Mondjuk, hogy az ön specialitása a sajttorta. Legelőször is azt kell pontosan kiszámolnia, hogy menynyibe kerül önnek egy torta. Ez annyit tesz, hogy pontosan be kell számolni minden hozzávalót, a tepsi vajazásához szükséges vajtól kezdve az elektromos áramig vagy gázig, amit a sütéshez használ. Ez pedig nem könnyű. Hiszen egy tojás tört részének árát kiszámítani és 10 dkg liszt árához hozzáadni nem egyszerű. Ha végül mégis sikerül, valószínűleg meg fog lepődni azon, hogy milyen drága is az a sajttorta. És a munkadíjat még nem is számolta! Egyszerűen duplázza meg a végeredményként kapott összeget! Ez lesz az eladási ár. Ne lepődjön meg, ha ezt soknak találja, hiszen az emberek a házi süteményekért hajlandók többet fizetni, mint a boltiért! Ebben az üzletágban is legfontosabb, hogy minél több rendszeres megrendelőt szerezzen. Ez azt jelenti, hogy először is a környékbeli éttermeket, közérteket, büféket keresse fel! A cél az, hogy rendszeres heti adagokra vegyen fel rendeléseket, és ne az egyéni vásárlókra hagyatkozzon, akik kiszámíthatatlan mennyiségben vásárolnak. Ha már kialakította a „közületi” vevőkörét, közvetlen értékesítést is szervezhet. Az éttermeket és üzleteket árumintával együtt keresse fel, mégpedig ne a legnagyobb forgalom idején, hanem akkor, amikor a tulajdonosnak vagy vezetőnek van ideje önnel foglalkozni! Hagyjon mintát a süteményből, és ha az valóban olyan jó, mint azt családja és ismerősei mondják, akkor hamarosan nagy mennyiséget rendelnek öntől! Elérkezik majd az az idő, amikor el kell döntenie, hogy mennyire akar terjeszkedni. Fenyeget az a veszély, hogy ha túl nagy mennyiségben süt, akkor a dolog elveszti házi jellegét, pedig ez a legfontosabb benne. Ne vállalja a kockázatot, mert az esetleges minőség- romlást vevői úgyis észreveszik, és nem fog nekik tetszeni! A vállalkozást elkezdheti saját konyhájában is, később felszerelheti újabb, nagyobb teljesítményű gépekkel, alkalmazottat fogadhat, és hatalmas léptekkel haladhat a meggazdagodás felé. Mindig az áru szállításakor kérje a fizetséget! Még egy utolsó jótanács: ragaszkodjon azokhoz a süteményekhez, amelyek biztos nyerők és ne kísérletezzen újakkal, legalábbis addig, amíg nem áll szilárdan az üzlete! Sok sikert és jó étvágyat! (Folytatjuk) * Életünk számokban A KSH adatai szerint 1993-ban a beruházások volumene az előző évivel azonos nagyságú volt azonban ezen belül nőtt az infrastrukturális beruházások aránya — állapítja meg a Központi Statisztikai Hivatal közleménye. Az infrastruktúra-hálózat fejlesztése 1993-ban hatással volt a beruházások élénkülésére. Az első három negyedévben beruházott 242,6 milliárd forintból a szállítás, a raktározás, a posta és a távközlés, valamint a villamosenergia-, gőz-, hő- és vízellátás beruházásaira jutott a teljes összeg 37 százaléka. Az országos közúthálózat hossza 100 négyzetkilométerenként átlagosan 33,2 kilométer. Az úthálózat kiépítettsége a nyugati, északi megyékben az átlagnál magasabb, míg a déli, délkeleti megyékben az átlagnál alacsonyabb. Az ország vízvezetékhálózatának hossza 1992-ben meghaladta az 55 ezer kilométert. Az elmúlt négy évben több mint 4000 kilométer hálózat épült, s az ország településeinek 89 százaléka rendelkezik vezetékes ivóvízzel. A közüzemi hálózatba a lakások háromnegyed része, 3 millió lakás van bekötve. A közüzemi csatornahálózat hossza 1992-ben 16 ezer kilométer volt. Az utolsó három évben 1875 kilométer csatornahálózat épült ki s ezzel a közcsatorna hálózatba bekapcsolt lakások száma 1,6 millióról 1,7 millióra emelkedett. Ez azt jelenti, hogy a lakások 43 százaléka csatornázott. Az ország összes településének 17 százalékában van zárt közcsatorna hálózat. 1992-ben 589 település rendelkezett vezetékes gázszolgáltatással, közülük 172 települést 1989 óta kapcsoltak be. A gázcső-hálózat kiépítése az elmúlt években gyors ütemben haladt: kétszer olyan hosszú hálózatot építettek ki, mint például 1989-ben. A lakásépítés visszaesése az előző éveknél kisebb volt. A tavalyi év szeptemberéig 12 ezer lakást építettek az országban. Valutaárfolyamok (Az MNB árfolyama január 3-án) Pénznem Vételi Eladási árfolyam 1 egységre forintban Angol font 149,26 152,26 Ausztrál dollár 68,45 69,79 Belga frank (100) 278,79 284,29 Dán korona 14,86 15,16 Finn márka 17,41 17,75 Francia frank 17,07 17,41 Görög dra. (100) 40,42 41,22 Holland forint 51,87 52,91 ír font 142,17 144,97 Japán yen (100) 90,12 91,98 Kanadai dollár 76,09 77,61 Kuvaiti dinár 237,54 244,20 Német márka 58,02 59,22 Norvég korona 13,39 13,67 Olasz líra (1000) ß8,88 60,10 ATS (100) 725,09 741,79 Portugál escudo (100) 57,06 58,20 Spanyol pes. (100) 70,58 72,04 Svájci frank 68,07 69,39 Svéd korona 12,12 12,36 USA-dollár 100,75 102,75 ECU (Közös Piac) 112,43 114,67 Szeretne On több pénzt csinálni? Jöjjön el az American Business School kétnapos eladástechnikai tanfolyamai valamelyikére! Mint a Somogyi Hírlap olvasója kedvezményt kap és megismerkedik más üzlettulajdonosokkal, vállalat- vezetőkkel, manaegerekkel, üzletkötőkkel, kereskedőkkel, azaz vállalkozókkal vagy leendő vállalkozókkal. Még ma kérjen részletes tájékoztatót programjainkról! American Business School: 112 Budapest Goldmark K. u. 14. Telefon: 15-53-161; 17-51-477; (9-16 óráig). Fax.: 15-51-524