Somogyi Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-12 / 9. szám

1994. január 12., szerda SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 Informatika és szolgáltatás Közel egy esztendeje hozta létre a megyei önkor­mányzat szolgáltató és informatikai irodáját. A számí­tás- és irodatechnikával foglalkozó cég az önkormány­zati intézmények ellátását vállalta, de külső munkákat is végeznek. Munkájuk ma már az egész megyére így a számítógépek javítása is. Eddig csaknem 1000 készülék karbantartását végezték el. Fotó: Kovács Tibor Vízár-apályt ígér az önkormányzat (Folytatás az 1. oldalról) A vízközművek önkor­mányzati tulajdonba kerülé­sével Kaposváron a városi közgyűlés úgy határozott, hogy pályázatot ír ki a víz- és szennyvíz-szolgáltatással kapcsolatos közművek és lé­tesítmények működtetésére. Kikötötték: mindenképpen csak koncessziós társaság lehet a pályázatot elnyerő. A működtetésért a négy tagból álló Délviép konzorcium és a DRV Rt vetélkedett, s az utóbbi maradt alul a szoros küzdelemben. Január elsejé­től Kaposvári Vízművek kft néven a konzorcium kapta meg a vízközművek működte­tésének jogát. A pályázat el­bírálása és az átvétel elhúzó­dott, ezért januárban egy megállapodás alapján az üzemeltetést még a DRV végzi — átalányért — tudtuk meg Szabados Péter polgár- mestertől. Dr. Molnár László a 13 éve a vízközműveket működtető Dunántúli Regionális Vízmű­vek Rt gazdasági vezérigaz­gató-helyettese elmondta: remélték, hogy továbbra is cégük szolgáltathat, azonban a másik pályázatot vélte jobbnak a kaposvári önkor­mányzat. A döntést tudomá­sul vették, az átadás előké­szítését elkezdték, s töreked­nek arra, hogy az átállással járó problémákat a fogyasztó ne érezze meg. Az új működtető nevében Vigh Sándor a Dél-Dunántúli Vízügyi Építő kft ügyvezető igazgatója azt hangsúlyozta, hogy az építőipar leépítésé­vel eszközök és vagyon vált feleslegessé, amelyet hasz­nosítani kellett. Rutin híján olyan társakat kerestek, akik már foglalkoztak vízműüze­meltetéssel. A közművek állapotáról Bóta László, a DRV Rt kapos­vári üzemigazgatóságának vezetője beszélt, hangsú­lyozva: a leromlott állapot sok gondot okozott. A rendszeres vízhiány kiküszübölésére el­készült a regionális rendszer, tároló, víztorony épült, azon­ban kevesebb idő jutott a re­konstrukcióra. A vízmű álla­potával egyetértett a Délviép kéviselője is, aki hozzátette: a kutak nem adnak megfelelő mennyiségű vizet és energia­pazarlók is — takarékos mű­ködtetésre lesz szükség. Ki­emelte: a DRV dolgozóival szeretnék üzemeltetni e köz­műveket, bár a részvénytár­saságnak bizonyára végre kell majd hajtania leépítése­ket... Szabados Péter polgár- mester az elhangzottakhoz hozzátette: a beruházások egy része az önkormányzat költségvetéséből valamint, hi­telfelvételből valósult meg, az üzemeltető tehát nem volt egyúttal fejlesztő is. A pénz­tárcánkat mélyen érintő víz­díjról elmondta: a közületi árak két évig nem fognak emelkedni, a lakosságiak pe­dig csökkeni fognak remé­nyeik szerint. Szita Károly al­polgármester hozzátette: az árhatósági jogkört a közgyű­lés gyakorolja, mely várha­tóan februárban dönt az új víz és csatornadíjról. Dr. Molnár László, a DRV Rt gazdasági igazgató-helyet­tese az elhangzottak után meghökkenésének adott hangot — a tájékoztatón ért­hetően ki nem mondott árral kapcsolatban — kiemelve: az általuk leírt pályázatban lé­nyegesen olcsóbb díjakat ajánlottak, mint a Délviép konzorcium, s árajánlatuk szerintük mind a fogyasztó­nak mind az önkormányzat­nak megfelelő lett volna: a la­kossági és közületi díjak lé­nyeges csökkentését tervez­ték. Az „önkormányzati ár” szerintünk nem fogja tükrözni a valóságos működtetési ön­költséget. Úgy vélte, a lakos­ság be lesz csapva, mert nem élvezheti az ígért ár előnyeit. Hozzátette még: nem mond­ták, hogy a fejlesztések kizá­rólag vállalati pénzekből va­lósultak meg, de az ellenke­zőjét sem kellene állítani, a leépítésekről ők szeretnének dönteni, s kérte: ne a DRV hátán gyalogoljanak fel a pad­lásra... Szita Károly alpolgármes­ter ezek után ismét leszö­gezte, hogy jelentősen csök­keni fog a lakossági víz és csatornadíj, Kéki Zoltán jegyző pedig hozzátette: tény hogy a vízdíj csökkentését tervezte pályázatában a DRV Rt, azonban a Délviép a rész­vénytársaság árajánlata alá ment, s igen kedvező víz és csatornadíjat szeretne érvé­nyesíteni... Tóth Kriszta A biztonságos közlekedésért Kaposváron Rendőri irányítás reggeli csúcsban Szabálytalankodókkal is számolni kell TANFOLYAM A MEGYEI BÍRÓSÁGON Százórás kurzus a jogi szakvizsgához Kétmillió forint a hajléktalanok foglalkoztatására Kétmillió forintot nyert a Ka­posvári Családsegítő Központ Hajléktalan Gondozási Köz­pontja a Népjóléti Minisztéri­umtól a hajléktalanok foglal­koztatásának elősegítésére. A gondozási központ elképzelé­sei szerint ebből a pénzből mezőgazdasági tevékeny­ségbe vonnák majd be a haj­léktalanok szállásán élőket. Új nevet kapott az ipari szakközépiskola Ez év elejétől Eötvös Lo- ránd Műszaki Középiskolának nevezik a hajdani kaposvári Ipari Szakközépiskolát. Bár a név módosult, a kaposvári ok­tatási intézmény címe válto­zatlan maradt. Vadhús-export Öreglakról Valamivel több, mint ezer tonna vadhúst vásárolt és dol­gozott fel az elmúlt évben az Oreglaki Vadfeldolgozó Kft. Az előzetes számítások sze­rint az üzem mintegy 45 milió forintos belföldi és 250 millió forintos export forgalmat bo­nyolított le 1993-ban. További sikerként könyvelhetik el, hogy a német, osztrák, francia és belga szállításokon túl ta­valy sikerült megjelenniük a francia piacon is. Munkanélküli hullám várható Batéban A szövetkezet válságos helyzete miatt ebben az év­ben várhatóan drasztikusan megnő az állásnélküliek tá­bora Batéban. A község ön- kormányzatának nagy gon­dot jelent a munkanélküliség növekedése, hiszen a jelen­leg munka nélkül lévők több mint fele kikerült már a köz­ponti segélyezésből. A batéi állástalanok közül mindösz- sze tízen részesülnek mun­kanélküli segélyben, s 14-en kapják az önkormányzattól az úgynevezett jövedelem- pótló támogatást, 5280 forin­tot. Terjeszkedik a KVG Rt. Növelni akarja működési te­rületét a Kaposvári Városgaz­dálkodási Rt. A KVG Rt-nek az elmúlt évben sikerült stabi­lizálódnia, idén szeretnék Ka­posvár 25-30 kilométeres vonzáskörzetére is kiterjesz­teni működésüket, s felaján­lani a környék településeinek szolgáltatásaikat. A terveik szerint az idei év a terjeszke­dés mellett a szükséges mű­szaki fejlesztések éve is lesz majd. Kaposkeresztúr vastalanítót hoz létre Épül a vastalanító Kaposke- resztúron. Két éve azzal a fel­tétellel adták át a vízmüvet, hogy hamarosan követi a vas­talanító megépítése is. Tavaly novemberre sikerült kigazdál­kodniuk a költségek egy ré­szét, s elnyerték hozzá a szükséges támogatást is, ezért nemrég hozzáfoghattak végre a több mint három mil­liós beruházáshoz. A vastala­nító a tervek szerint kora ta­vaszra készül el. Nem eltűnődve azon, hogy tulajdonképpen kinek is a ha­tásköre lenne először lépni, a városi rendőrkapitányság közlekedési osztályán úgy döntöttek, elkezdenek egy programot, amely segítségé­vel talán csökkenthető a gya­logos- és főként a gyermek­balesetek száma. — Kaposvár legnagyobb forgalmú útkereszteződései­ben mostantól minden reggel héttől nyolc óráig rendőr irá­nyítja a forgalmat, illetve biz­tosítja a gyalogosok bizton­ságos átkelését — mondta Ősz István százados, a köz­lekedési osztály vezetője. Ta­lán anakronisztikusnak tűnik, hogy emberi erővel váltjuk ki a technikát, de egyelőre nincs jobb megoldás. Mind­ezt addig tervezzük fenntar­tani, míg közlekedési lámpa nem kerül az adott helyre. A terv másik része egy ré­gen jól bevált rendszer fel­elevenítése: az iskolák köz­vetlen közelében diák-forga- lomirányítók segítsék regge­lente társaik biztonságos köz­lekedését. Mint ősz István elmondta: 7-8. osztályosok közül kerülnének ki a forga­lomsegítők azokban az isko­lákban, ahol ezt vállalják, hisz nem kötelező. Biztonsá­guk érdekében tanári segéd­lettel végzik majd a munkáju­kat, és esetenként hivatásos rendőr is közreműködik. A felszerelést — fényvisszave- rős sapka, közlekedési tár­csa — a rendőrség biztosítja, és ugyancsak a rendőrség közlekedési előadói készítik fel a feladatra a nebulókat. — Ez a rendszer egész Európában jól működik, de Kaposváron is van rá példa: a Kisfaludy általános iskola előtti zebrán lassan tíz éve teljesítenek „szolgálatot” ilyen diák-rendőrök mindenki megelégedésére. Mivel Ősz István azt mondta: addig lesznek rend­őrök a kereszteződésben, míg nem lesz lámpa, a közúti igazgatóság forgalomsza­bályzási osztályán azt kér­deztük, mikor kerül erre sor? — A Berzsenyi utca átépí­tésekor a Margit templom előtti térre szerelünk közle­kedési lámpákat— mondta Endrédi János osztályvezető. A Bethlen tér és a városköz­pont többi kereszteződése azonban nem tartozik az ille­tékességi körünkbe, csak a két főút és a községekbe ve­zető utak. Azok közül egye­lőre ez szerepel terveink kö­zött, de hozzá kell tennem: Kaposvár minden csomó­pontja biztonságos, ha a köz­lekedők betartják a Kresz elő­írásait. Ez biztosan így van, csu­pán az a kérdés, mennyire tü­relmes a kikanyarodni kívánó autós, a zebránál toporgó gyalogos, vagy a bicikliző gyerek. Vagy azzal elintéz­hető egy halálos baleset hogy „ja kérem, hát nem tartotta be a Kresz előírásait”? Varga Ottó A Magyar Jogász Egylet So­mogy megyei szervezete jogi szakvizsgára felkészítő tanfo­lyamot indít. A ma kezdődő százórás kurzuson, amelynek a megyei bíróság ad otthont, ti- zenketten vesznek részt. A tan­folyam előzményeiről, illetve tematikájáról dr. Jordanics Jó­zsefet, a megyei bíróság elnök- helyettesét kérdeztük. Mint elmondta, a bíróságon már évek óta folyamatos a fo­galmazóképzés, amely során az egyetemről kikerült friss diplo­másokat kétéves intenzív okta­tásban részesítik. A most induló — jogi szakvizsgára felkészítő — tanfolyamon nemcsak a bíró­ság, hanem egyéb jogterület jo­gászai is részt vehetnek. A ti­Balatonföldváron befejezték az utolsó bódé lebontását; a helyi önkormányzat döntése alapján a nem esztétikus építmények eltüntetését két esztendeje kezdték el. Egy ré­szük helyére már mostanra csinos üzleteket emeltek. Földváron van elég dolguk a kőműveseknek. Négy peda­góguslakást alakítanak ki a zeneiskola melletti épület la­kóterében és 12 lakásos tár­sasház épül a Kukorica Csárda mögött. Akad még munka a közösségi ház épüle­tén, amely 82 millió forintjába kerül a fiatal városnak. A belső berendezés 15-20 milliót emészt majd fel. Háromszáz főt befogadni képes színház­zenkét jelentkező között van rendőrségen, valamint önkor­mányzatoknál dolgozó jogász, jogtanácsos és ügyvéd is. A százórás kurzuson — má­jus 4-ig — szerdánként, hatórás továbbképzésen sajátítják el a résztvevők a szakvizsgához szükséges anyagot, amely há­rom részre tagolódik: civilisztika, büntető jog és szabálysértés, valamint közigazgatási jog. Az egységes jogászi szakvizsga­rendszer háromfordulós. Első­ként a polgári anyagi jog, eljá­rási jog, gazdasági jog; majd a büntető anyagi jog, eljárási jog és büntetés végrehajtási jog kö­vetkezik; végül pedig munkajog, társadalombiztosítási jog és közigazgatási jog zárja a vizs­terem, könyvtár, nyelvlabor, klubhelyiségek, illetve modern konyha és étterem kap helyet benne. A központban már szervezik egy nagy üzletház megépítését is, ami mellé nagy parkoló kerülne. Amerre forog az idegen Földváron, mindenütt új épüle­teket, vagy építkezéseket lát. Hogy az önkormányzat se­gítse az eligazodást, új város prospektus kiadását tervezik, melynek munkálatait ezekben a napokban kezdték meg. A számos fényképpel és tér­képmelléklettel ellátott kiad­vány három nyelven mutatja be a várost és kínálja a szol­gáltatásokat. Czene gákat, amelyek között legalább két hónapnak kell eltelnie. A tanfolyam részvételi díja — a hasonló jellegűekhez viszo­nyítva igen jutányos: 15 ezer fo­rint. A tananyagot tartalmazó jegyzetek a jogász egylet tagjai­nak ingyenesek, a többieknek 5 ezer forintba kerülnek. A jegyze­tek, többek között tartalmazzák a legfrissebb jogszabályválto­zásokat is. Az oktatásban a megyei bíró­ság bírái közül résztvesz: dr. Sebestény Tamás, dr. Mózes Gábor, dr. Jordanics József, dr. Szollár Pál, dr. Foglyos Zsuzsa, dr. Peti Éva, dr. Torma Ákos, va­lamint dr. Szentes József, a munkaügyi bíróság elnöke. Tamási LAKOSSÁGI FOLYÓSZÁMLA A MINDENKORI KÉNYELEM ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR ÉS KERESKEDELMI BANK RT. (29940) Az utolsó bódét is elbontották Sok a kőművesmunka Balatonföldváron

Next

/
Thumbnails
Contents