Somogyi Hírlap, 1993. december (4. évfolyam, 280-306. szám)
1993-12-31 / 306. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1993. dec. 31., péntek Teljessé vált a Kárpátok Eurorégió Teljessé vált a Kárpátok Eurorégió: a szervezet tanácsa, amely a lengyelországi Krosno vajdaságában ülésezett, felvette a résztvevők közé Szatmárnémeti körzetét és Máramaros megyét. A román határmenti területek a magyar-lengyel-szlovák- ukrán együttműködésben június óta vettek részt, de mostanáig szavazati jog nélkül. A testület soros főtitkárává Virágh Pált, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár- Bereg megyék köztársasági , megbízottját, címzetes államtitkárt választotta. Orbán Viktor nyilatkozata Hogy az autonómia megteremtése érdekében áll-e a szlovákiai magyaroknak, azt a nemzeti kisebbség által a parlamentbe bejuttatott pártoknak kell felismerniük. Az autonómiát ugyanakkor csakis a többségi nemzettel együttműködve lehet kialakítani, hiszen demokratikus államokban ez törvényi megerősítést igényel — jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, a Cesky De- ník című prágai lapban megjelent nyilatkozatában. J ogharmonizáció Magyarország, valamint az Európai Közösség és tagállamai között létrejött Társulási Megállapodás arra kötelezi hazánkat, hogy a magyar jogrendszert harmonizálni kell, összhangba kell hozni a közösségi joggal. Ez rendkívül nagy feladat, maelynek megoldására fel kell készíteni a közvéleményt, a politikusokat, a jogászokat és más szakembereket is — hangzott el az Igazságügyi Minisztériumban a jogharmonizációval kapcsolatos kötelezettségekről és azok teljesítéséről tartott sajtótájékoztatón. Caritas szociális díj Caritas szociális díjat alapí- « tott Tatabánya önkormányzata. A városban harminc szociális szervezet, önszerveződő csoport működik azzal a céllal, hogy tagjai igyekezzenek segíteni a szociális, mentális gondokkal küszködő embertársaikon. Önzetlen munkájuk elismerésére alapították a díjat, amellyel — s a vele járó pénzjutalommal — évente tíz személyt, illetve közösséget tüntetnek ki a város Sem- melweis-napi ünnepségén. Garanciákat kérnek a lakásbérlők Törvényes garanciát kell adni a lakásbérlőknek arra, hogy bérleményüket milyen áron vehetik meg, és arra is, hogy hosszú távon kiszámíthatók legyenek a lakbérek. Ezt Battha Pál, a Lakásbérlők Egyesületének főtitkára jelentette ki, reagálva a Belügyminisztérium politikai államtitkárának korábban megjelent nyilatkozatára. A főtitkár szerint beláthatatlan következményei lennének annak, ha a jogszabály csak ajánlott árat határozna meg a bérlakások privatizációjára. SZÍNES EWEGE A demokrácia létérdeke a tiszta választás Szabad György: Bízom abban, hogy a következő parlamentnek senki sem vetheti joggal a szemére, hogy nem a népakarat kifejezője (Folytatás az 1. oldalról) Szabad György, a históri- kus-házelnök közelmúlt történelmünk filmkockáit idézi. Az lly- lyés-poémát, az Egy mondat a zsarnokságról címűt, amely művészi erővel hitelesíti a tényt: diktatúrában csak olyan értelemben lehet tisztaság, mint a viszonylag jól takarított börtönben, a konszolidált vallatószobában vagy siralomházban. Hozzáteszi, hogy a diktatúra különböző szakaszaiban a zsarnokság más-más távolságra volt a tisztaságot megérlelni képes közéletiségtől. Egyes vonatkozásokban legtávolabb éppen akkor, amikor már válságát élte, s — ahogy fogalmaz — „a jövőt lesők egy része már gyűjtötte a jópontokat az átmenetre...” — A múltbeli szerep megtagadásának és a jövőre készülésnek is hosszú a lépcsősora — fejtegeti Szabad György. — 1956 számos fejleményét és számos szereplőjének mozgását már meghatározta az a körülmény, hogy sokan akkor döbbentek rá: talán mégsem így lesz az idők végezetéig... Ez pedig tagadhatatlanul odavezetett, hogy a moralitás és a hatalom konfliktusában a hatalom oldalára való helyezkedés mellett — ilyen vagy olyan meggondolásokból — megjelent az erkölcs követelményeivel való számvetés is. A korhadt gerendát lebontani nehezebb Napjaink morális előképét vázolva Szabad György elmondta: 56 sokkhatása megrázta a diktatúrát olyan értelemben is, hogy többé sem a világban, sem Magyarországon nem lehetett ugyanaz, mint annak előtte volt. Itthon lazítani kellett a láncokon, a politikai óvatosság új elemei tűntek fel, s a robbanás megismétlődésétől való félelem jegyében keresni kezdik a nép jobban tartásának feltételeit is A helyzet ahhoz volt hasonlítható, mint amikor a börtönben, koncentrációs táborban javítanak a koszton, s a fegyőröket még büntetik is, ha a „megengedhetőnél” szigorúbbak... — Ilyen körülmények között a közember — aki csak az őt közvetlenül érő hatások alapján ítéli meg a közéletet, s aki a szabadság világáról csak a régiek nosztalgiázásából kap hírt — a változtatásokat, a rendszer korrekcióit a rendszer reformja reményének tekinti és erkölcsösnek ítél minden olyat, amit a diktatúrát elviselhetőbbé teszi. — 1987-ben kezdődik és 1988-89-ben teljesedik ki az a szakasz, amikor valami már érzékelhető arról, hogy a rendszer reformját sejtető közéleti törekvés ígéretes versenytársra talál s ez a rendszer felszámolását ígérő lehetőség. A látóhatár peremén megjelenik az a remény, hogy amit Nyugatról hallottak — valóra válhat, ha a rendszer korrekciója helyébe a rendszer fölszámolása lép. — Ez magyarázza azt, hogy az első szabad választásokon — az előkészítésnek, a közéleti szereplők megválogatásának, a pártok szelekciós tevékenységének és a választók ismeret- szerzésének oly rendkívül rövidre szabott időszakában — a szavazók jó 90 százalékban új embereket küldtek a parlamentbe. Új emberek felül, a közélet porondján — új feltételek és remények lenn... Ez az a szakasz, amikor a szülőanya kínjai, fájdalomkiáltásai között — annyi halott gyermek után, nem elsőszülöttként — megszületik a nagy jövőjű gyermek, a magyar demokrácia. Ebben a történelmi szituációban éri hazánkat a térség régi rendszereinek összeomlása, annak minden megrázkódtató következményével, és megérlelődik természetesen az átalakulás követelménye. Tudnivaló, hogy a korhadt gerendák lebontása — mint a városrendezés valóságában is — sokkal nehezebb, olykor sokkal veszélyesebb, mint egy új építmény emelése. Sajátos optikai csalódás Mindez azonban közvetlenül nem magyarázza azt, hogy megszaporodtak a társadalom, a gazdaság és a politika legkülönbözőbb szinterein az erkölcsi normákat sértő jelenségek. — Hadd emlékeztessek rá: Magyarországon a most elhunyt Antall József volt az első és egyetlen miniszterelnök, akinek kormányzása idején egyetlen embert sem végeztek ki. Ez, ha úgy tetszik, a halálos ítéletet el- törlő jogszabály következménye. De látni kell: ez a nagyon humánus intézkedés nem feltétlenül népszerű. Jómagam is rendre kapok leveleket, amelyeknek írói a halálbüntetés visszaállítását, a sokkal szigorúbb ítélkezést szorgalmazzák. — Okkal kérdezhető: miért viszonyulnak így az emberek az átalakulás idején tapasztalható bűnözéshez? — Egyfelől természetesen azért, mert valóban van bűnözési hullám. A terror eszközeinek felszámolása egyebek közt azzal is jár, hogy a bűnöző kevésbé fél a megtorlástól, hiszen az emberi jogi törvények a védelem korábban nem ismert lehetőségeit nyitják meg számára. S megtapasztalva a jogállamot — e lehetőségekkel vissza is él. Másfelől régiónk átalakulása, a határok átjárhatóbbá, sőt átjárhatóvá tétele odavezetett, hogy szökött fegyencek, katonák, nemzetközi bűnszövetkezetek szintén élnek a számukra adott vagy kínálkozó lehetőségekkel. A kérdés azonban nem elsősorban az, hogy nekünk mindez jó-e vagy rossz? Hanem az: visszatérjünk-e emiatt a határzárak rendszeréhez, az utazási tilalmakhoz, stb. vagy próbáljunk „csak” disztingválni. Nos, a mai kormányzat ez utóbbit választotta. A jelen problémái elől való kitérés szándéka nélkül is föl kell azonban tenni a kérdést: vajon a mai politikai közéletben több-e az erkölcsileg kifogásolható motívum, mint volt a másikban? Ne feledjük: a közvélemény számára a világos megítélést sajátos optikai csalódás nehezíti. A régi rendszerben ugyanis a nomenklatúra bűneinek elpalásto- lására kialakult egy finom, majdnem tökéletesen záró mechanizmus. Egy-egy botrány ki- szüremlett rajta — az is inkább már csak a fellazulás időszakában —, minden más a párnázott ajtók mögött vagy börtönben, kínzókamrában, vesztőhelyen ért véget. Volt persze, aki megúszta az ejnye-ejnyével, volt, aki pártmegrovásban részesült s volt, akinek vétkeit talán csak az objektív történetírás fogja föltárni. A politika az emberek számára a jól szervezett füg- göny-föllebbentés színházi alkalmaira, a néppel való azonosulás előadásának jelenetsorára korlátozódott. Az eltérés ettől olyan ritka volt, mint a hamis hang az opera színpadán... S ha mégis megesett, azonnali süllyesztő és megfelelő zenei effektus volt a kompenzáció. Időhiányban volt szelekció Ilyen előzmények után a közvélemény hirtelen és váratlanul szem- és fültanújává válhatott annak, hogy a túlnyomó részükben tisztességes, jó szándékú, illemtudó, magukat demokratáknak tartó emberek a hitük szerinti igazságért nyílt színen vitatkozqak. Sőt — hajba kapnak és nem átallják indulatos szavakkal is rongálni egymás idegeit. Vagyis a pártközponti döntéseket művitákban helybenhagyó álparlament helyett a demokrácia szokásos élete került — szinte átmenet nélkül — a képernyőre. Olyan közönség elé, amelynek tudatában egyfelől a pártállam anti-parlamenta- rizmusa élt, másfelől a korábbi diktatúra parlament-ellenes- sége. Nem meglepő, hogy mindez még az 1944-ben az ellenzéki pártokat betiltó, majd ellenük a terror eszközeit alkalmazó diktatúrát és a nemzeti egységet a parlamenttel konfrontáló nyilas gyűlés eszmebódulatát megismert emberek számára is megdöbbentő volt. Voltak és vannak azonban a törvényhozáséletébenolyanköz- játékok, vita-szakaszok, amelyek stílusukkal és tartalmukkal egyaránt ártanak a törvényhozás hitelének és presztízsének. Ahogy említettem: a pártoknak és a választóknak egyaránt kevés idejük volt 90-ben a szelekcióra. Érthető tehát, hogy a közélet színpadán megjelentek a parlamentáris követelményekhez nehezen alkalmazkodó — vagy alkalmazkodni nem is akaró —, tapsra, feltűnésre, poénkodásra vágyó személyiségek is. Jó alkalmat kínálnak az antiparlamentáris erőknek, hogy rájuk — az összességében törpe kisebbséget alkotókra — utalva próbálják lejáratni a parlamentet és mindazt, amit a parlamentáris demokrácia jelent. Több kormánykezdeményezést a közélet megtisztítására Az anyagi természetű visz- szaélésekről, jogtalan előny- szerzésekről szóló hírek azt sugallják, hogy az erkölcsi környezetszennyeződés a közélet felsőbb régióit is veszélyezteti. — A reális megítéléshez figyelembe kell venni, hogy az újonnan alakult vagy újjáalakult pártok közötti harc nem mentesült az egymás lejáratására irányuló törekvésektől. Ennek jegyében sötét anyagi manipulációkkal, korrupcióval, visszaélésekkel vádolták egymást, s a dolog természetéből fakadóan e vádak nagyobb hányada a kormánypárti oldalon elhelyezkedő politikusokra hullott. Úgy vélem, a közéletben szerepet játszók, közéleti pozícióba jutottak esetében szinte a világ minden szabad országában föl- harsanó vádakról van szó, amelyeket úgy általában elhárítani nem is igen lehet. Ezek kapcsán azonban felfogásom szerint etikai követelmény az, hogy a vádoló pontosan nevezze meg, hogy kit és mivel vádol. S amennyiben a felrótt cselekedet a jogállam jogszabályaiba ütközik, vállalja vádjának jogi útra terelését is. Jómagam egyértelműen erkölcstelennek és bebizonyított vád esetén lemonda- tandónak tartom azt a politikust, aki jogszabályokat sértő, büntetendő anyagi visszaélést követ el. Nemcsak gondolom, hanem ha kell, minden szinten és fórumon képviselem is, hogy a politika ilyen szereplőit minden ked- Vezés és elnézés nélkül marasztalják el. De ugyanilyen követelménynek tartom, hogy ilyen vádak általánosságban ne hangozhassanak el, s hogy a médiumokban — konkretizálás nélkül — ne legyen helyük! Tehát a rágalmazás, a becsületsértés, az alaptalan vádaskodás épp úgy nyerje el a jogállam jogszabályai szerinti büntetést, mint adott esetben a vétkes tett, a bűn és a visszaélés. — Tapasztalatom szerint sunyi vádaskodással, a rágalomárián túltevő mocskoló- dással sajnos tele van a közéletünk, de nagyon kevés konkretizált, személyre szóló, bizonyítékokkal alátámasztott vádemelést ismerek. — Személy szerint egyébként amellett vagyok — s örömmel mondhatom, a választott tisztségviselők között e téren nem állok egyedül —, hogy kormányzati oldalról több kezdeményezésre van szükség a közélet megtisztítására, minden visszaélés földerítésére, bizonyítás esetén pedig a kemény megtorlásra. — Szilárd meggyőződésem, hogy mai közéletünkben megközelítően sincs annyi korrupció, hatalommal való visszaélés, kapzsiság és harácsolás, mint amennyi a múltban — akár a lakásügyek és egyéb, az anyagi haszonszerzés kategóriájába tartozó ügyekben is — retrospektiven bizonyítható lehetne, noha elévülés, amnesztia és egyéb okok miatt ma már nem büntethető. A tények ilyen fajta szembesítése korunk és sajtójának még meg nem oldott nagy feladata. De morális kötelesség és ki nem használt lehetőség is — a nemzet közéleti erkölcsének javítása érdekében. — Elnök úr, már jócskán bennjárunk a választási kampányban. Lehet, épp ennek részeként fogalmazódik meg, hogy a vezető politikai erőknek nem igazán szívügyük a választások normális időben és rendben történő megtartása. — Azt tartom, hogy a demokrácia próbatétele és legfontosabb intézménye az időről-időre periódikusan bekövetkező választás, amelynek törvényes lebonyolítása az átmenet, a demokrácia legitimációja. Demokrácia csak ott van, ahol a népakaratot kétségbevonhatatlanul tükröző választás lehetősége fennáll és lefolytatása megtörténik! A demokráciának, minden demokratikus erőnek több mint illemtani követelménye: létérdeke a választások egyértelmű tisztasága és — mint nálunk is lesz — törvényes időpontban és módon való lebonyolítása. A népakarat erkölcsi igénye — Bízom benne, hogy a pártok között eddig létrejött megállapodások és ehhez történő csatlakozások — s netán a további biztosítékokat megteremtő kiegészítések — hozzájárulhatnak ahhoz, hogy érvényesüljön a magyar parlamentáris demokrácia, amelyet a diktatúrákat megdöntő országokban viszonylag a legmagasabb szintre emelkedettnek ítélnek a szabad országok megfigyelői. Bízom abban, hogy a következő parlamentnek senki sem vetheti a szemére, hogy nem a népakarat kifejezője. A népakaratról pedig remélem, hogy választásról választásra haladva egyre nagyobb és egyre körvonalazot- tabb erkölcsi igényt támaszt azokkal a pártokkal és személyekkel szemben, amelyeket és akiket képviseletével bíz meg a magyar átalakulás és Magyar- ország felemelkedése érdekében — fejezte be nyilatkozatát Szabad György. Bajnok Zsolt
