Somogyi Hírlap, 1993. december (4. évfolyam, 280-306. szám)
1993-12-29 / 304. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP — GYERMEKEINK VILÁGA 1993. december 29., szerda Munka és szórakozás Munka, alkotás, izgalom, szórakozás. Kedves, elmélyült pillanatok az óvodában Fotó: Király J. Béta T E L E K ii ii ii ii ii ii B A R K A K 0 T 0 R K 0 R / A N T A N G f 0 P á L y A Anagramma A bal oldali tábla ötbetűs szavaiból — a betűk felcserélésével — képezzetek új, értelmes szavakat, és azokat írjátok be a jobb oldali ábrába. Ha helyesen oldottátok meg a feladatot, az új szavak kezdőbetűit felülről lefelé összeolvasva egy magyar drámaíró vezetéknevét kapjátok eredményül. Zsákocska elindult Barangoló — új irodalmi folyóirat A Barangoló Zsákocska nem más, mint egy szeretnivalóan suta terménybáb, aki egy gyermek irodalmi folyóirat „vezéralakjaként” novemberben született. így szól ő magáról: „Jár- tamban-keltemben megfordulok a Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben, Délvidéken, s eljutok távolabbi tájakra is. Mire hazaérek, annyi, de annyi mesélniva- lóm gyűlik össze, hogy kispajtásaimnak még a füle is, elkopik, míg végighallgatják." És valóban, négy-négy oldalt elidőznek a versek, a mesék, a játékok, a színpompás rajzok az említett helyeken, míg Magyarországra érve kicsit kinyújtóznak a nyolcadik oldalon. December elsején a Magyarok Világszövetsége székházéban ismerkedhettek meg az érdeklődők a lap létrejöttének körülményeivel, jellegével, terjesztésének lehetőségével. A Barangoló a határon innen és túl működő gyermeklapok szerkesztőségeinek közreműködésével jelenik meg. A lap célja, ahogy mondta Szeredi Pál, a József Attila alapítvány titkára: az irodalom, az esztétika, az egymás szeretete, az irodalmi értékeken keresztül tanítani egymás szeretetére, megbecsülésére. A Barangoló újságárusoknál, postán nem vásárolható meg. A bemutatkozó példányok az iskolákba kerültek, és a lapban megtalálható címen rendelheti meg azt mindenki személyesen. Közép-európai irodalmi gyereklap született — méltó az érdeklődésre! Állati tévedések Játék a nevekkel p 0 0 0 0 0 TÖRŐ ISTVÁN Ezüstpalotában Ezüstpalotában ezüstegerekkel, hadakozik a fény, ezüst regimenttel, szúnyoghegedűnek ezüst a vonója, csörömpöl fülembe, mintha nekem szólna, cseresznyézem együtt az ezüstkirállyal, utána elalszunk ezüstvitorlással, ezüst ágyban alszunk, ezüst párnák között, ezüst álmunk viszik az ezüst hörcsögök. Bizonyára hosszú magyarázata van annak, hogy nyelvünkben fennmaradt, máig is él egy sor szóficam, „állati” tévedés. Néhány ezek közül: A szarvas nem szarvas, hanem agancsos, ellentétben mondjuk a kecskével, amely „szarvas”, de nem annak nevezik. Kiskorában víziborjúnak hívjuk a vízilovat, de sem nem borjú, sem nem ló, sokkal inkább a sertésekkel áll rendszertani rokonságban, tehát vízisertés lenne a megfelelőbb neve. Egyes vadászkalapokat zergetollasnak neveznek, pedig köztudomású, hogy a zerge nem madár, tehát tolla sincs! A struccról évszázadokon keresztül terjesztették, hogy veszély esetén a menekülés helyett a homokba dugja a fejét, gondolván: ha ő nem lát senkit, őt sem látja senki. Azóta kiderült, hogy a strucc korántsem olyan buta, amilyennek vélték, a hasonlító szólások viszont azóta is élnek: „struccként viselkedik”, „struccpolitikát” folytat. A pelikánról az a hír járja, hogy saját vérével is kész táplálni kicsinyeit. Viszont régóta tudjuk már, hogy ez hiedelem téves. Ennek ellenére ő maradt az önfeláldozás példaképe. A növényi tévedések egyik legszebbikét közmondás is őrzi, miszerint: „nincsen rózsa tövis nélkül”. Ennek éppen az ellenkezője az igaz: nincsen rózsa tövissel. Ugyanis a rózsának csak tüskéje van, és a kettő nem ugyanaz! A tüske könnyen leválasztható felületi képződmény, ellentétben például az akáccal, a galagonyával, amelynek tövise van. írjátok be az ábra vízszintes soraiba az alább felsorolt neveket úgy, hogy a körökkel megjelölt, középső oszlopba kerülő betűk felülről lefelé olvasva egy magyar költő nevét adják eredményül. Ki a költő? A beírandó nevek: Andor, Csaba, Egyed, Emese, Endre, Etele, Márta, Emese. A zsugori persely — Jaj, jaj, de sötét van itt! — cincogta egy vékony hangocska. A dolgok a kiáltásra felriadtak, és körülkémleltek a szobában. — Hallottátok? — suttogta az asztal — A persely ismét elcsípett valakit. A vaskályha, a hintaszék, a piszkavas bólogattak: bizony hallották. De nem mozdultak, csak nézték a dölyfös perselyt, aki hasát düllesztve trónolt a komód tetején. Mióta idekerült a boltból, azóta csak várja, hogy megjelenjen nap mint valaki, és finom pénzdarabokat csúsztasson a szájába. Néha megrázta kövér hasát, ilyenkor bent összecsördültek a pénzérmék: „Bocsáss szabadon! Megfulladunk!” — csörögték keservesen. Ám a persely csak büszkén vigyorgott, ismét megrázta magát, majd kitátotta a száját és újra bekapott egy húszfillérest. A pénzdarabok igyekeztek messzire kerülni a perselytől, féltek tőle, mint a tűztől, de előbb utóbb mégis telhetetlen gyomrába kerültek. Pedig a persely már tele volt, szinte kibugy- gyant száján a sok pénzdarab, de ő csak habzsolta, falta, a gyomrába gyömöszölte őket. — Ejnye, mi van velem? — vette egyszer észre. — Rosszul vagyok! — Eressz ki bennünket, és akkor meggyógyulsz! — csörögték gyomrában a pénzek. — Hogyisne. — dühösködött a persely —, hiszen most is az a bajom, hogy keveset ebédeltem! Hogy segítsen a baján, szódabikarbóna helyett bekapott egy arra tévedt tízfillérest. — Megtelt! Nem fér már be! — kiáltozták a pénzfoglyok, s mivel jobban már nem tudtak összeszorulni, megpróbálták szerencsétlen tízfillérest visszafelé nyomni. Ám a persely dühösen összeszorította az ajkát, gondolván: én vagyok az úr, majd én megmutatom, hogy benn marad! Szorította, szorította befelé a tízfillérest, a többiek meg nyomták kifelé. A persely nyögött verejtékcseppek hullottak homlokáról, minden porcikája ropogott. Aztán tompa reccsenés hallatszott, a tárgyak ijedten felfigyeltek, de csak azt látták, hogy a persely büszke teste darabokra hullt, szertegurultak a szobában a fogásukból szabadult pénzdarabok. Hát így járt a zsugori persely, aki ahelyett, hogy kért volna magának egy társat, mindent, mindent maga akart felfalni... Szarka Zoltán Óvodássarok Ki tudja? A gyerektársaság körbe ül, középen foglal helyet a játékvezető, és valakitől megkérdi: — Mi gömbölyű? A kérdezettnek gyorsan kell válaszolni, például azt mondja: a labda! A játékvezető azután ugyanezt a kérdést felteszi a társaság többi tagjának is. Nem sorban kérdez a játékvezető, hadd érje a kérdezettet váratlanul a kérdés. Aki sokáig habozik a válasszal, vagy hibásan felel, vagy olyan választ ad, ami már elhangzott, az zálogot ad. Ha mindenki felelt az első kérdésre, a játékvezető újabb kérdést tesz fel. Például: Mi kék? Mi szögletes? Mi könnyű? Mi szilárd? A játék így folytatódik, míg sok zálog gyűlik össze. Ezután kezdődhet a zálogkiváltás, az egyik legmulatságosabb szórakozás. Az összegyűlt zálogokat egy rakásba kell rakni és letakarni. A játékvezető a kendő alól, kivesz egy zálogot és megmondja mit kell teljesítenie a zálog tulajdonosának, hogy visszakapja zálogát. Ha a feladatot nem tudja, vagy nem akarja teljesíteni, akkor a zálog visszakerül a kendő alá. A játékvezető a követ-' kező feladatokat szabhatja ki: 1. A zálogtulajdonos mindenkinek adjon egy jó tanácsot. 2. Mondjon el egy verset. 3. Énekeljen egy dalt. 4. Ugráljon két percig fél lábon. 5. Egymás után ötször vágjon szomorú, majd vidám arcot. Számolgass! Az első karácsonyfára rajzolj öt szaloncukrot, a másodikra hárommal többet és a harmadikra tizet! Ha ügyes vagy, össze is számolhatod, hogy a karácsonyfákra hány szaloncukor kerül! Szokások, hagyományok Disznótor A városi gyerekek számára ma már igen ritka eseménynek számít, ha igazi falusi disznótoron vehetnek részt. A téli időszakban pedig a vidéki emberek életéhez hozzá tartozott a tor. Ennek az eseménynek külön népszokásai alakultak ki. A disznótort sokfelé maska- rázással, köszöntéssel kötötték egybe. Félegyházán régebben, a disznótori estén szokás volt a kántálás. A vacsora alatt egy csapat legény vagy gyermek rigmusmondó ritmusban az ablak alatt kántálni kezdett. A gazda behívta őket, és ekkor elmondták a disznó búcsúztatóját, a disznóölés egész menetét. A kántálók végül ajándékot, a legények bort kaptak. A disznótoros köszöntés Somogy megyei formája a nyársdugás. Különösen a Zse- licben szokásos, sőt ma is divatos. A disznóölés utáni vacsora idején a bandába tömörült gyermekek zörgetnek, s az ajtóba, a kilincsre teszik a nyársat vagy az ablak elé helyezik. Arra törekszenek, hogy a nyársnak minél több ága legyen. A legfelső, főágon egy levél van. Erre a levélre tréfás, de többnyire elég durva hangú szöveget írnak. Mivel általában rokon gyerekekről, a szomszédok gyerekeiről van szó, a háziak elolvasva a levelet nem sértődnek meg a nem szalonképes üzeneten, hanem jót nevetnek rajta, aztán megrakják a nyársat hurkával, kolbászai, hájas pogácsával. Aztán az ennivalóval megrakott nyársat ismét kiteszik az ajtó elé, az ablakba, ügyelve arra is, hogy a kutyák, a macskák nehogy megdézsmálják. Az elrejtőzött gyerekek ekkor előbújnak, elviszik a zsákmányt, és elfogyasztják. (ABC-Europress) L 1
