Somogyi Hírlap, 1993. december (4. évfolyam, 280-306. szám)

1993-12-24 / 301. szám

1993. december 24., péntek SOMOGYI HÍRLAP KARÁCSONY 21 FEJEST AZ ÉLETBE Szász ecsetje, Szászné fakanala — Minőség nélkül nincs művészet — mondta Szász Endre. A minőség szerinte igény, szakmai követel­mény, amelytől még nem lesz művész az ember. Fes­teni, rajzolni sokan tudnak, mégsem tudnak művészetet csinálni. Művészi attól lesz egy alkotás, hogy lényeget fog és azt el is tudja mon­dani. Ezért aztán Szász Endre nem ismer kis és nagy művészetet csak mű­vészetet, fokozatok nélkül. Az igazi műalkotás hat a kö­zönségre. — Szeretek az erdőben sé­tálni, mert a természet törvé­nyét tapasztalom, azt amelyet magamban is megtalálok. A mai „divat” szerint a művészek arra törekszenek, hogy ne ért­sék őket. Ez szamárság; egy üres szobában elmondott versből sohasem lesz költe­mény, csak az emberszívek­ben válik azzá. A kép is ilyen: ha elássák, nem hat, sohasem lesz műalkotás. A művészet­ben az állandó a lényeges. Ami változik, az lényegtelen. Újra törekedni ezért marha­ság. — Amikor fiatal főiskolás voltam, a tasizmus volt az egyetlen üdvözítő izmus. Oda sem figyeltem, mert rájöttem, hogy ez csak a művészet részletkérdéseivel foglajkozó irányzat. Nem érdekelt. Én az embert keresem mindenben. Festeni akkor tudok, ha szere­tem az embereket. Az élet sajnos nagyon rövid, nekem — kiszámítottam — legalább hatszáz évig kellene élni, hogy a mesterségemet úgy A piros Mercedes méltóságteljesen gör­dül be a várdai udvarra. A volánnál Szász Endréné ül. Kaposváron intézte ügyes-ba­jos dolgait. Kisebb-nagyobb dobozok, kép­keretek kerülnek elő a csomagtartóból. — Művészfeleségnek nem mindig olyan jó lenni, mint Szász Endrénének — jegyzi meg mosolyogva. — Néha több nyugalomra és ma­gánéletre vágyik az ember, mint ami jelenleg van. Szinte nincs olyan nap, hogy ne jönnének hozzánk. — Ha mégis akad egy Ilyen nap, az hogyan telik? Ki viszi például az ágyba a reggeli ká­vét? — Senki. Legtöbbször én főzöm. Bandi egyébként naponta másfél-két liter feketét iszik. A kávé- és teafőzés után megreggelizem, és a takarítónővel közösen megetetjük a ku­tyákat és a macskákat. Postára megyek, és el­rendezem az aktuális ügyeket. Megfőzöm az ebédet, és délután — amikor Bandi felébred — legtöbbször vendégeket várok. — Mit szeret főzni a legjobban? — Nincs kedvenc ételem. A különleges éte­lek elkészítése a legnagyobb élvezet. Ilyen a vörösboros szarvas vagy a töltött pulykamell. — Ezek a férje kedvencei? — Ő mindent szeret. Főleg a tésztaféléket. agyonspekulált székek. Az egyik, 1700-ból való szekré­nyem sérülés nélkül átvé­szelte az évszázadokat. Most van rajta hiba. A szállítómun­kások csinálták. Hiába könyö­rögtem nekik, hogy vigyázza­nak rá. Mindig fontos volt nekem, hogy milyen könyezetben élek, hiszen a környezet visz- szahat ránk, és ébren tartja bennem az alkotókészséget. Szemét környezetben lakni, szemétül öltözni — hiába nagy divat ez most —, rendkí­vül rossz, mert igénytelenné válunk. Az igénytelenség pe­dig az ember halála. — Próbáljon meg valaki la­pos pénztárcával igényes kör­nyezetet kialakítani! — A magyarok imádnak sírni. Pedig nincs nyomor. Nem hiszem, hogy van még egy ország, ahol annyi Mer­cedes fut, mint Magyarorszá­gon, amely állítólag egy sze­gény ország. Ha valaki elindul a saját útján — meggyőződé­sem —, hogy meggazdagszik. Az élet olyan, mint egy uszoda, fejest kell bele ugrani. Igaz, van amikor üres a me­dence, s az ember összetöri az arcát, de akkor is újra fel kell állni, és újra kell kezdeni. Kockázat nélkül nincs élet. — Milyen karácsonyi aján­dékkal lepi meg a feleségét? — Azt nem mondom meg, mert Kati csak a meglepetés­nek örül. Lehet az ajándék bármilyen parányi, csak ne tudjon róla. Azt viszont eláru­lom: én nem várok karácsonyi ajándékot, mert a feleségem névnapjára már vettem ma­gamnak egy Porschét. Mindent, ami hizlal. A fűszeres és a hagymás ételekért nemigen rajong. — Hol tanult főzni? — Itthon. Kísérletezgettem, és a sikertől egyre nagyobb kedvet kaptam. Azóta sem adom át másnak a fakanalat. — Ki takarítja a kúriát? — A takarítónő. Őt kell dicsérni a rendért. Én csak a hét végén veszek kezembe porrongyot vagy partfist. A vitrin apró tárgyait szintén én törölgetem, s a rengeteg virág is sok gondos­kodást igényel. — Ki kezeli a pénzt a családban? — Pénzügyekben én vagyok a főnök. Mindig megbeszéljük, hogy mire adunk ki pénzt, de én sokkal jobban sajnálom kidobni, mint Bandi. Ő mindig bátorít: többet is költhetek. — Vannak-e olyan rigolyái a férjének, ame­lyeket nehezen visel el? — Már megszoktam a rigolyát, és nem kel­lemetlenek számomra. A cigarettáról — ami ugyan nem rigolya — nyugodtan lemondhatna; rengeteget szív naponta. — Egy-egy jelentősebb eseményen ott áll művészférje mellett. Milyen érzés keríti hatal­mába egy-egy ilyen rendezvényen? — Mindenütt jó vele megjelenni. Remek ér­zés Szász Endrénének lenni. Lőrincz Sándor megtanuljam, ahogy szeret­ném... — Nagyon elégedetlen. — Egy művész mindig az. Goethe mondta: „Lusta zseni nincs." Aki igazi művész, az reméli, hogy holnap megfesti a nagybetűs képet, megírja a nagybetűs könyvet. — Mit tart hibájának? — Hál Isten, rengeteg van. Ha nem volnának emberi hi­báim, akkor unalmas pasas lennék. Imádok locsogni, nyomom a szöveget: ez is hi­bám, de közben azért gondol­kodom, s próbálok tovább­lépni. — A „locsogást" mi követi a sorban? — Apukám, van időd arra, hogy valamennyit felsoroljam? Szeretek gyűjtögetni, kaparni. Mindig összehozok egy töme­get, egy vagyont, felépítek egy házat, amelyben már minden a helyén van, és aztán ottha­gyom. — Már csak a csillárok hiá­nyoznak a felújított kúriából. Várdára is ez a sors vár? El tudna búcsúzni ettől a csöndes helytől, a 10 holdas parktól? — Sajnos már nem, mert öreg vagyok ahhoz, hogy to­vább álljak. Pedig mindig azt csináltam: létrehoztam valamit és otthagytam. Legtöbbet Amerikában. Gyűjtögető hó­bortom — szerencsére — nem teljesen értelmetlen, hi­szen szemétdombról össze­szedett bútorokat, szobrokat mentek meg. A mesterember örömét érzem, amikor ráné­zek erre a XVI. Lajos korabeli székre. Ennek a karfája úgy ki van találva, akár egy szobor. Nem úgy, mint ezek a modern, Szász Endréné nem adja át másnak a fakanalat Fotó: Király J. Béla Hajas Ida művészete A mozdulatoknak sajátos az életük. Egy rezdüléssel kezdő­dik: megfoghatatlan az érzelem és az értelem összhangja, a kí­vülálló szemlélő sohasem tudja, mi következik. Nincs csodála­tosabb az érzékszervek harmóniájánál. A szem és a kéz dina­mikája gyönyörű alkotásokban ölt testet. Látni és megvalósí­tani... A minta a díszítők fejében van. Határozott ecsetvonások nyomán készül a habán remekmű. Milliószor ismételt mozdula­tok, s az eredmény mégis egyedi. Megismételhetetlen... A tehetség és a szorgalom minden korban elnyeri jutalmát. Van, amikor lépni sem kell érte, máskor meg kíméletlen harcot, önfeláldozást követel. Azt mondják: amit a Teremtő egy­szer elvesz, azt másszor visz- szaadja. Hajas Ida a kaposvári fazekas szövetkezet 45 éves díszítője, siketnéma. Az egyik legjobb a szakmá­jában. 19 éve dolgozik kitartó szorgalommal. Mert mit ér a te­(Fotó: Csobod Péter) hetség szakmai alázat és szor­galom nélkül! Munkatársai kö­zül többen kommunikálnak vele. Mosolyogva fogad. Talán csak a vaku fénye zavarja egy kissé. A sors hozta így: mon­dandóját nem a beszéddel, ha­nem művészetével hozza má­sok tudomására. Mintába szőtt gondolatai mindennél szebben beszélnek. A fazekasok annak idején le­galább kétszázan voltak. Akkor még harcolni kellett azért is, hogy az ecset művészei ne se­gédmunkásként legyenek je­gyezve. A 70-es évek végétől szervezték a szakmai tanfo­lyamokat. Hajas Idáék akkor végeztek. Ma mintegy száz embernek ad a szövetekezet megélhetést, mindennapi ke­nyeret. Olyan ez, mint egy nagy csa­lád. Együtt örülnek egymás si­kereinek és együtt szomorkod- nak, ha valakit valamilyen csa­pás ér. Ha kell, akkor együtt dí­szítenek, ha sürgős a szállít­mány, akkor mindenki csoma­gol. Abból élnek, amit megter­melnek. A díszítők az esetek többsé­gében szabadon alkothatnak. A rajzolat tökéletes mozdulatok­ról tanúskodik. Ida, az utánoz­hatatlan, a díszítők királya, akit mindenki tisztel és szeret. Ha Christmas Time Domingóval Nem kisebb híresség éne­kelte a bécsieknek a karácso­nyi dalokat, mint Placido Do­mingo: az idén a Hofburg dísz­terme volt Christmas Time in Vienna című dalestjének hely­színe. Bécs rajongott tenoris­tája mindent felülmúló formá­ban volt: érthető, hiszen előző este az Operában 45 percig tombolva tapsolt a közönség. Siófok 25 éve könyvben is Siófok mint a Dél-Balaton fővárosa meghatározó szere­pet vívott ki magának az utóbbi 25 évben az ország idegenforgalmi szerkezeté­ben; a kis fürdőhelyből igazi turisztikai és kereskedelmi központ lett. Erről a megemlé­kezések összehangolását a Siófoki Egyesületek Szövet­sége vállalta. A város is igyek­szik megemlékezni az évfor­dulóról: most jelent meg az a könyv, amely képben és szö­vegben az elmúlt 25 év legfon­tosabb eseményeit összegezi. Sam Wannamaker beteljesült álma Még négy hónapot kellett volna élnie Sam Wannama- kernek, hogy megvalósulva lássa álmát, a londoni Globe színház újramegnyitsát. A rák azonban 74. életévében vég­zett vele. A Nagy-Britanniában élő neves amerikai Shakes- peare-színész, James Bond- filmek szereplője és a Co- lumbo krimisorozat egyik ren­dezője az utóbbi években fá­radhatatlanul küzdött a Globe színház eredeti formájú újjáé­pítéséért. A 40 millió dollárból az idén már elkészült az épü­let, s áprilisban nyitják meg — Shakespeare születésnapján’. Pro Scientia A XXI. tudományos diákköri konferencia záró ünnepélyén negyvenöt egyetemi, főiskolai hallgatónak és konzultánsai­nak adta át a Pro Scientia ér­met Kosáry Domokos, az Aka­démia elnöke. A diákköri kon­ferencián 14 szekcióban 1869 dolgozatot mutattak be 77 ma­gyar és négy határokon túli fel­sőoktatási intézmény diákjai. Száz iparművész találkozója Félszáz alkotói műhely, több mint száz hazai és kül­földi művész mutatkozott be az ArtRevue iparművészeti seregszemlén Budapesten. A karácsony előtti találkozó a form- és a környezettervezők, illetve a gyártók, kereskedők közötti párbeszédet szolgálta. Emellett a nagyközönség is ízelítőt kapott a formatervezés mai sokszínű, új törekvéseiből. nem ül a helyén, hiányzik. Nél­küle csonka lenne a csapat is... A szövetkezetnél, ahol év- ről-évre figyelemreméltó ered­ményeket érnek el, senki sem dicsekszik. Azt mondják a ve­zetők is: a termék az igazi rek­lám. Bel- és külföldön egyaránt. Mert Ida és 22 díszítő társának kezemunkája megtalálható a vi­lág számos országban, Japán­tól az óceánokon túlig. De eh­hez még a többi nyolcvan oda­adó munkájára is szükség van. Jól tudják: a piacon a pontos­ság és a minőség a meghatá­rozó. A díszítők szerények... A tehetség nem tűri a harsánysá- got, a kivagyiságot. Az elnök irodájában új tervekről folyik a szó, a műhelyekben új festéket kevernek, s a fazekaskorong tovább forog... Lengyel János Szász Endre: Nekem legalább 600 évig kellene élnem

Next

/
Thumbnails
Contents