Somogyi Hírlap, 1993. december (4. évfolyam, 280-306. szám)

1993-12-23 / 300. szám

Gyermekalkotások az AB Aegonnál Az ÁB Aegon Biztosító Rt Kaposvár, Dózsa György úti székházéban látható az a kiállítás, amely a nagyszakácsi nevelőotthon diákjainak munkáiból készült. A kiállítás a két intézmény közötti szoros kapcsolat része. Fotó: Török Anett Ünnepi ügy eletek Ha elromlik a televízió, ha ömlik a gáz, ha hirtelen elsötétül minden Folyamatos ügyeletet tar­tanak a karácsonyi ünnepek idején is a Kögáznál, a Víz­műnél, a Dédásznál és az Antennaszerviznél. Mint az antennák javítá­sával megbízott Rotech Kft-nél megtudtuk, az ünne­pek alatt december 24-től 26-ig reggel nyolc és tíz óra között lehet bejelenteni a hi­bát. A kft munkatársai nem­csak az antennarendszerek szervizelésével, hanem al­katrészeladással is foglal­koznak. Mint ígérték, lehető­ségeik szerint még a beje­lentés napján kijavítják a hi­bát. A vízmű Guba Sándor ut­cai diszpécserszolgálatához is folyamatosan lehet beje­lenteni a váratlan problémá­kat. A dolgozóik ügyeleti be­osztása lehetővé teszi, hogy éjjel-nappal fogadják a tele­fonhívásokat. A Dédász szakembereit üzemzavar elhárítása és elektromos hibák esetén le­het megkeresni az ünnepek alatt. Diszpécserszolgálatuk állandó ügyeletet lát el. Hasonlóan a Kögáz So­mogy megyei kirendeltségé­hez, ahol a huszonnégy órás szolgálaton kívül készenléti ügyelettel is kiegészítik a készültséget. (H) Rendőrségi közlemény 1993. december 21-én a Somogy Megyei Szegerdő község külterületén, a 7-es főút melletti erdőben egy is­meretlen személyazonosságú férfi holttestet találtak. Az egy hónapnál régebben bekövet­kezett halál oka több, szívbe hatoló késszúrás. Az erősen oszlásnak indult holttest sze­mélyleírása: kb. 30 év körüli. 170 centiméter magas, 10-12 centiméter hosszú barna hajú, feltehetően izmos, kisportolt testalkatú férfi. Ruházata: fe­kete félcipő, fehér alapon min­tás zokni, barna szövetnad­rág, sárga színű, hosszú ujjú ing, fehér trikó és alsónadrág. Az áldozat zsebében 400 szlovén Tolár (papírpénz) volt található. Az ismeretlen férfi szemé­lyazonosságának, a bűncse­lekmény körülményeinek és az elkövető kilétének megál­lapítására a rendőrség a nyo­mozást folytatja. Krónika Ökumenikus egyházi naptár Csütörtök. Köznap. Napi igék: Kat.: Mai 3,1-4.23-24. Zsolt 24. Lk 1,57-66. Ref: 4 Móz 14,26-45. 1 Kor 16,13-24. Ev.:2Kor 8,1-9. Mai 3,13-18. OrtZsid 10,35-11,7. Mk 9,1-16. Viktória — latin eredetű név, jel.: győzelem. Védő­szent: Szent Viktória, Róma környéki vértanú (+306). Vi­rága: pálma. A kát. liturgikus naptárban Kenty Szent Já­nos hitvalló (+1473) emléke­zete. Előbb egyetemi tanár volt Krakkóban, majd plébá­nos lett; főleg a diákokat és a szegényeket pártfogolta. Az ortod. és gör.kat. naptárban a krétai 10 szent vértanú. Két Lotti Az 51. heti Két Lotti (33-ból 3-at) játékban a 3+3-asokra jutó, összesen nettó 21 millió 759 ezer 921 forint tovább halmozódik a 6-os nyerőosz­tályban. A 3-asokra 79 ezer 182, a 2-esekre 540 forintot fi­zetnek. A Két Lotti nyerőszámai: 25, 49, 57 és 20, 34, 36 Milliós ünnepi akció: az 51- 52. és január 1. hetében, egyenlő arányban, összesen nettó egymillió forinttal növel­jük a 2 és 3 találatos szelvé­nyek nyerőosztályaira jutó nyereményösszeget! Betiltott fogyasztószerek A Kereskedelmi Minőségel­lenőrző Intézet megtiltja a Be­auty Post Kft csomagküldő szolgálat által forgalmazott Bodylight és Expressz 1-2-3 elnevezésű fogyasztószerek árusítását. A betiltásra azért került sor, mert a forgalmazó nem rendelkezik forgalombe­hozatali engedéllyel. A döntés értelmében a Beauty Post Kft megrendelőit és vásárlóit köte­les kártalanítani. Balesetveszélyes a Vori Agy nevű hegesztő elektróda­fogó, ezért a Kermi forgalma­zását szintén megtiltotta. A Magyar Elektrotechnikai El­lenőrző Intézet vizsgálata sze­rint ugyanis a termék szigete­lése nem felel meg a szab­ványkövetelményeknek. A Kermi felszólítja a termék for­galmazóit, hogy reklamáció esetén vizsgáltatás nélkül a vételárat fizessék vissza. DECEMBER A nap 7.30 órakor kél, és 15.57 órakor nyugszik; a hold 12.18 órakor kél, és 1.56 órakor nyugszik. Visszatér a tél Csütörtök Viktória Változóan, majd erősen felhős lesz az ég. Szórvá­nyos hózáporra, hava­zásra, havas esőre számít­hatunk. A hőmérséklet 2, 7 fok között alakul. ** .¥ * ** * • Az Igái térségi telefonok véletlen elnémítása Meglepetés-kábel az ingoványbán Feltételezhetően gondatlan rongálás miatt beázott a tele­fonkábel Magyaratád pata- lomi elágazásánál, miután va­sárnap délutántól több mint 24 órán át telefon nélkül ma­radt Igái, Felsőmocsolád és Mernye térsége — számol­tunk be róla keddi lapszá­munkban. A távközlési vállalat feltétele­zésére tegnap reagált a telektu­lajdonos, aki lánctalpas erőgé­pével az ingoványos terület le- csapolását végezte, s a kábel­ben hibát okozott. Ignácz Jó­zsef kihangsúlyozta: ahol gépé­vel a vizesárok kiásásán mun­kálkodott, nem látta feltűntetve a földmunkára vontakozó tilal­mat. A tábla a dózer ténykedé­sétől 60 méterre ágaskodik ugyanis, tudtuk meg a telek új tulajdonosától, aki ehhez hoz­zátette: a kábeljelző kövek sem jó helyen „kábeljeleztek”. Summa-summárum: a munká­sok elnémították — akarva-aka- ratlan a régió összes távrecse- gőjét. Bodó László, aki azon a napon a lecsapolásban segéd­kezett, kiegészítésként el­mondta: kezükben kapákkal ők maguk, s nem a felderítő-elhárí- tók akadtak a hiba forrására. Patona Győző, a távközlési vállalat kaposvári üzemvezetője elmondta: mégsem építhetnek jelölésképpen kerítést a kábel teljes nyomvonalára, hogy ele­jét vegyék az efféle eseteknek. Ám, ha bebizonyosodik, hogy a telek tulajdonosa valóban nem tudott a kábel ottlétéről, — en­nek a vásárláskor elméletileg ki kellett derülnie —, akkor a kö­vetkezmények elmaradnak. De nem a Matáv dolga az igazg- ságszolgáltatás: a — még min­dig vélhetően — gondatlan ron­gálás elkövetői ellen megteszik a feljelentést. (Balassa) Segítő kezet nyújtanak Szeta-karácsony először, de nem utoljára — Hogyne jönnénk, amikor ilyen szép terített asztal vár, és még abroszt is raktak — mondta a kicsi öregasszony, miközben az asztal mellé tele­pedett. Azoknak, akiket erre a rendezvényre meghívtak, bi­zony jobbára az asztalterítő megléte jelzi az ünnepet. Idén első alkalommal tartott szegények karácsonyát a ka­posvári Szeta (Szegényeket Támogató Alap), de ahogy a szegények és rászorulók nö­vekvő számát elnézzük, felte­hetően nem utoljára. Alig fért el a helyiségben a közönség, melynek korosab­bik része hat idősek klubjából érkezett. Kaphattak volna na­gyobb termet is, de ott egyik politikai szövetségünknek akadt éppen fontos gyülekezni valója. Persze azért jócskán talál­koztak a szervezők segítő­szándékkal is. Elmondták, friss péksüteményt küldött a SÜTEV, a felvágottat a hús­kombináttól kapták, a naran­csot a Honvéd utcai zöldség­bolt ajánlotta föl, szalvétával, reklámszatyorral a Dráva Piért segített. A süteményeket pe­dig a Szeta tagjai sütötték. A mozgássérültek ingyenes szállítását is sikerült megol­daniuk, erre Bandi Tamás ta­xis vállalkozott. Az idősek szó­rakoztatásáról a tüskevári könyvtár gyermekklubja gon­doskodott, BankTiborné veze­tésével. (Nagy) Tarka sorok Csoda A vaknak álcázott koldus így szól az adakozójához: — Bocsánat, asszo­nyom, ez a pénz már ér­vénytelen! — Fogja csak, jóember és hallgasson. Ez csoda­tevő pénz! Már magát is lá­tóvá tette! Rendőrségen Kovácsné bejelenti a rendőrségen, hogy eltűnt a férje., — És hogy néz ki a férje, asszonyom? — kérdi a rendőrtiszt. — Hát, olyan alacsony, sovány, kopasz... görbe lábú... Tudja mit, meggon­doltam magam. Ne is ke­ressék! Párbeszéd Két részeg beszélget: — Mondd csak, miről mondanál le szívesebben: a borról vagy a feleséged­ről? — Attól függ, melyik mi­lyen évjáratú! Biológiaórán A tanár megkérdi az osz­tálytól: — Ki tudja, hogy a gó­lyák ősszel miért mennek Afrikába? Hosszú csend után a kis Frida jelentkezik: — Biztosan azért, mert az afrikai emberek is akar­nak kisbabát! Alkalom A skót kisvárost földren­gés sújtotta. Az egyik rom­ház alatt csodával határos módon egy sértetlen em­bert találtak, aki egy üveg whiskyt szorongatott. Az egyik mentő rászólt a sokkban lévő emberre: — Igyon egy kortyot, mindjárt jobban lesz! — Nem, nem... Ezt csak rendkívüli alkalmakra tar­togatom! Hitel Bemegy a székely ván­dor a kocsmába, kér egy üveg bort, hitelbe. Ha újra erre jár, megfizeti — ígéri. — Mi kiedet még sose láttuk — méregette az at­yafit a csapos. — Ismeret­lennek meg nem adhatunk hitelbe italt. — Eh, sujj edd meg — vakargatta a füle tövét az atyafi. — Itt nincs hitelem, mert nem ismernek. Otthon meg azért nem adnak hi­telt, mivel hogy jól ismer­nek... — Somogy-Domus Kft várja kedves vásárlóit az év utolsó négy nyitva tartási napjain: december 23, 27, 28, 29-én, 10-20-30%-os engedmény­nyel. A kaposvári Domus Áruház az év utolsó hetében is szeretne hozzájárulni ün­nepi hangulatához. Nyitva 9- 17.30-ig. (28806) SZILVESZTERI PARTY a BUTTERFLY DISCO-ban! Köszöntsétek az új évet a Butterfly Disco rendezvényén. Vacsora: svédasztal jellegű, ital, éjféli virsli. Belépő: 500 Ft/fő. Jelentkezés és asztalfoglalás: Törzsök Tamás Kaposvár, Szondi u. 4. 2/8. Tel.: 82/416-846, ill. a helyszínen. Minden korosztályt szeretettel várunk! (28683) FELHÍVÁS Várjuk mindazok jelent­kezését, akik a megye- székhelyen élnek, telefon­nal és egy AT PC-vel, va­lamint számítástechnikai alapismeretekkel rendel­keznek, és adatrögzítést szeretnének saját lakásuk­ban végezni egy budapesti alapítvány alkalmazottja­ként. Szükség esetén szá­mítógépet kölcsönzünk. Lehetőleg mozgássérültek jelentkezését várjuk! Válaszokat írásban kér­jük, mely tartalmazza a szakmai felkészültség mér­tékét, a számítógép típu­sát, nevet és telefonszá­mot. Egalitás Alapítvány 1028 Budapest, Len u. 15/a. Hal az ünnepi asztalra Kovács Csaba kaposvári halkereskedő is halat készít az ünnepi, karácsonyi vacsorára. Halászlét és fogast, amelyet sütés előtt fokhagymával fűszerez. Már a múlt hét végén megkezdődött a karácsonyi halvásár a kaposvári piacon. A kínálat gazdag. Fotó: Király J. Béla SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Felelős szerkesztő' BÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 311-644 Telex: 313-360, Telefax: 312-315 Postacímünk: 7401 Kaposvár Pf. 31. Hirdetés és reklám: telefon 311-506 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 311-668, Telefax: (84) 310-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Felelős vezető: SOÓS SÁNDORNÉ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a kiadó kézbesítői igazolványával rendelkező díjbeszedőknél, az OTP Rt Somogy megyei fiókjainál, a barcsi, a csurgói, a nagyatádi és a nagybajomi takarékszövetkezetnél, a kiadó székhelyén, valamint számla alapján átutalással az OKHB 390-115811-7014. számú pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyed évre 1125 forint, fél évre 2250 forint, egy évre 4140 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents