Somogyi Hírlap, 1993. december (4. évfolyam, 280-306. szám)
1993-12-15 / 293. szám
1993. december 15., szerda SOMOGYI HÍRLAP — SOMOGYI TAJAK 5 Öt község szennyvíztelepe épül Hosszú keresgélés után megfelelő helyet találtak annak a szennyvíztelepnek, amely elkészültével majd öt község igényeit elégíti ki. Kaposmérő, Bárdudvarnok, Kaposújlak, Csombárd és Hetes községek közös erőből építik föl a szennyvíztisztító és hulladéklerakó telepet — Kaposmérő és Hetes között. Már megírták Bőszénfa történetét A hajdan Somogyhoz tartozó Boldogasszonyfáról készített monográfia után Szentlászló és Bőszénfa történetét is feldolgozta dr. Habich József, Ausztriában élő tanár. Az egykori kaposvári Felsőkereskedelmi Iskolában végzett szerző, aki ezen a vidéken nevelkedett és jól ismeri e településeket, tervezi, hogy kötetben is megjelenteti a zselici falvak történetét. Nagyberkiben jól működik a nyelvi labor Nyelvi labor működik a nagyberki általános iskolában, s az idei tanévben már használják is a diákok. Segítségével 16 tanuló sajátíthatja el korszerű körülmények között — keverőasztal, fejhallgató és különféle audiovizuális berendezések segítségével — az idegen nyelveket. Nagyberkiben angolul és németül tanulnak a gyerekek. Mezőcsokonya iskolára költ Jelentős vállalkozásba fogott a múlt évben Mezőcsokonya önkormányzata: a helyi általános iskola bővítésébe, amelynek során eddig elkészültek az új zsibongóval és kialakítottak egy tanulószobát. A teljes beruházásról így jelenleg elmondható, hogy több mint 70 százalékban megvalósították annak elemeit. A több ütemben készülő fejlesztés csaknem negyvenmillió forintra rúg, és a következő évben is folytatódik — a tornaterem építésével. Múzeumbővítés Patalomban A patalomi néprajzi múzeumban megpályáztak egy műemlékvédelemre kiírt cél- támogatást, és így 30 ezer forintot sikerült nyerniük. Ez a pénz a községi költségvetésből kipótolva talán elég lesz arra, hogy egy új, nagyobb helyiséget alakítsanak ki a régi kiállítóhelyiségek mellett. A tervek szerint az új helyiségekben kapnának helyet a néprajzi gyűjtemény eddig még ki nem állított darabjai. Közgyűlés karácsony előtt Jövőre már csak foltozgatnak Az Agrária stratégiája A hét elején közgyűlést tartott a szentgáloskéri Agrária mezőgazdasági szövetkezet. Nem általános, hogy egy mezőgazdálkodó közösség karácsony előtt áttekinti háromnegyed év tapasztalatait. Ám az idén a szövetkezet átalakulásával annyi lényeges változás történt, hogy elengedhetetlennek tartották korábbi döntéseik értékelését és ezzel együtt annak megfogalmazását is: merre vezessen az út tovább. Ezen a közgyűlésen mindenről szó esett, ami ebben az évben történt a 3200 hektáron gazdálkodó 380 szövetkezeti taggal. Közülük persze ma már csak mintegy százan vesznek részt aktívan a gazdasági tevékenységben, ami — mint megállapíthatták — tisztes eredményt hoz az idén is mindnyájuk számára. Az Agráriához tartozók becsülettel helytálltak, hiteleiket visszafizették. S közben alapvető változásokat hajtottak végre belső közösségi életükben. Vagyonműködtető társaságokat hoztak létre, átalakították alapszabályukat, belső érdekeltségüket, megfelelő jövedelmet és juttatásokat biztosítottak tagjaiknak. A végső elszámoláskor — most már szinte bizonyos —, tisztes eredményre számíthatnak az ide tartozók. Ezek alapján nem véletlen, hogy a közgyűlésen különösen sok szó esett a továbblépésről. Úgy fogalmaztak, hogy a gazdasági átalakítást tovább kell folytatni. A következő lépés az lesz, hogy az eszközök, a gépek is a tagok tulajdonába kerüljenek; e vonatkozásban a lízingelést tartják célravezetőnek. Távolabbi és általános stratégiai elgondolásuk az, hogy a gazdálkodás szervezésével együtt a szolgáltatásokat bővítsék. Nemcsak az Agrárián belül, hanem a térség érdekében is. Szakmai tanácsokkal, beszerzéssel,, piaci szervezéssel szeretnék segíteni saját közösségüket és a környék mezőgazdálkodását. V. M. TÖBB SZÁZ KILÓ A HŰTŐBEN Nem fogy a gálosfai gomba A gálosfai volt Festetics-bo- rospincében öt hosszú pinceágban sampinyont termelnek. Szabó Árpád kaposvári vállalkozó közel egy éve bérli a pincét a Zöldérttől. — Ötvenszázalékos kapacitással dolgozunk, mert a piac nem tud többet felvenni — mondja. — Február óta egyre rosszabbodnak a feltételek. Ez alatt az idő alatt a termesztés jövedelmezősége 20 százalékkal csökkent. Emelkedtek az üzemanyagárak, a fűtőanyagköltség gyakorlatilag a háromszorosára emelkedett. Most nincs olyan ára a gombának mint tavasszal volt. Közrejátszik ebben az is, hogy egyre többen foglalkoznak ezzel a tevékenységgel, és a vásárlóerő is visszaesett. Egy hét alatt 6-800 kiló gomba terem meg a pincében. Egy részét Pécsen konzerválják és szeletelt gombaként értékesítik üzletekben, éttermekben és a piacon. Magyarországon alacsony a gombafogyasztás. Az üzemi és az iskolai konyhák sem veszik az étlapjukra, holott olcsó és egészséges. Rendkívül sokféle étel készíthető belőle viszonylag gyorsan. Ennek ellenére a friss gombát nehezen lehet eladni. A régi zöldértes zöldségboltok megszűntek, az újak Pesten szerzik be az árut, így a gombát is. Az igazi lehetőség egy nagy továbbfeldolgozó cég lenne a gálosfai vállalkozó számára. Egész évben folyamatosan tudják biztosítani az ellátást akár friss, akár konzervgombából. Telefonrendelésre is bárhová kiszállítják igen kedvező áron. (S. Pap) Hetente 6-800 kiló sampinyon is megterem a gálosfai hosszú pincében Fotó: Csobod Péter Szerdahelyen merték vállalni az újat A gázprogram éve — Át kellett gondolni minden beruházást Kaposszerdahelyen az emberek mindennapjait a munka és a hagyományos értékek ápolása jellemzi, a falut a folyamatos és töretlen fejlődés. A korábbi esztendőkhöz hasonlóan az idén is jó néhány lényeges fejlesztést és beruházást hajtottak végre. Az egyik legfontosabb ezek közül a gázvezeték építése volt, amely az anyagi erőfeszítésen kívül a lakosság összefogását is igényelte. — Ebben az esztendőben is jól át kellett gondolnunk minden fejlesztést és beruházást. Az árak rohamos növekedése idején az intézményi szintentartás is nagy figyelmet igényelt — mondta Balogh József polgármester. — Legnagyobb programunk a gázvezeték építése volt. A közös munka eredménye, hogy megfelelő minőségben és időben elkészült a tízkilométeres szakasz. Az érintett területen a külső, több mint négy és fél kilométer hosszú szakasz társulásban valósult meg, míg az 5,4 kilométeres a szerdahelyi belső rész építését a lakosság finanszírozta. A kivitelezést többek között a kaposvári, ka- posszerdahelyi önkormányzat, Szenna, Patca és a Kö- gáz támogatta anyagilag. — A másik lényeges beruházásunk az idén átadott fiókposta. Ennek segítségével megoldódott a gond: a lakosok helyben, könnyen hozzájuthatnak az alapvető postai szolgáltatások bármelyikéhez. Az igényesen kialakított fiókpostán nemcsak telefonálni lehet, hanem csomagot is feladhatnak, és banki tevékenységet is végeznek. A karbantartás, illetve az üzemeltetés feltétele volt, hogy időben és folyamatosan történt az árokmetszés és a vízelvezetők építése. Ezeket egy közhasznú munkásokból álló társaság végezte. Kaposszerdahelyen a közeljövőben 350 méter hosszú járdát építenek hatvanezer forintért. Az Árpád és Petőfi utcában pedig jelentős, majdnem egymillió forintos útjavítást terveznek. Harsányi Miklós A gyermek- központú Hajmás Hatler János polgármester — Állítom, ez a megye egyik legnehezebb helyzetű faluja, már ami a lakosság összetételét illeti — mondja Hatler János hajmási polgár- mester. Kevés az aktívan dolgozók száma, és ez meghatározza a költségvetés elosztását is. Az önkormányzat 8 millió forintos bevételéből hatot az iskolásokra költünk. A faluból 30 gyerek a szent- balázsi általános iskolába, 10 a kaposvári kisegítő iskolába jár. Tíz kicsi a gálosfai, öt pedig a szentbalázsi óvodába utazik naponta. Reggelente egy kísérő viszi a gyerekeket busszal az óvodába és az iskolába. Az útiköltséget az ön- kormányzat fizeti. A Szentbalázson épülő tornaterem 26 millió forintos költségéhez a körjegyzőséghez tartozó községek — Szentba- lázs, Kaposgyarmat, Cserénfa és Hajmás-egyforma összeggel járultak hozzá. Ehhez csatlakozott még a sántosi és a gálosfai önkormányzat is. A polgármester büszkén említi a faluban nemrég átadott épületet, amelyben orvosi rendelő, váró, valamint az önkormányzati hivatal két irodája Fotó: Csobod Péter kapott helyet. Dr. Debreceni Tibor Szentbalázsról jár ki minden kedden a hajmási rendelőbe. Több mint 180 féle gyógyszert tartanak az egészségházban, így a legszükségesebb orvosságokért nem kell alkalmanként 100 forintért Kaposvárra utazni a betegeknek. A falu 277 lakosából 67-en nyugdíjasok. Három év alatt most először sikerül őket karácsony előtt megajándékozni egy kis ünnepség keretében. Áz emberek többsége helyben nem nagyon tud elhelyezkedni, ezért a környező településekre jár be dolgozni. A kárpótlások során 10 gazda igényelte vissza a földjét. Van, aki úgy tervezi, megtermeli rajta a takarmányt, mások azt fontolgatják, hogy bérbeadják a helybeli juhásznak vagy a Surján Rt-nek. — Félős a gazdálkodás mifelénk — mondják —, mert a vad megeszi a termést. A kárt meg nem tudják megfizetni. — Jövőre úgy néz ki, már csak foltozó munkákat tudunk csinálni — teszi hozzá a polgármester—; a kiadások egyre nőnek, a bevételek meg maradnak. S. Pap Gitta BIZTOS, HOGY CSAK A DRÁGA A JÓ? Hatékony földmunkagépek meglepően alacsony áron! .Pmetémí könnyítések! Tel.:147-6774,269-9551,269-9563 t