Somogyi Hírlap, 1993. december (4. évfolyam, 280-306. szám)

1993-12-13 / 291. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP — BELPOLIITIKA 1993. december 13., hétfő Eltűnt az országos központ KÉRDEZNI TUDNI KELL A szegények támogatják a szegényeket támogató alapot Fanatikusok. Kizárólag ez­zel a névvel illethetők azok, akik képesek saját autóval, saját költségen elvinni akár vidékre is a rászorultaknak a szétosztandó ruhát. Akik ké­pesek tagdíjat fizetni, hogy fönntarthassák a szervezetet, amely a szegények támoga­tására jött létre. Sokan épp csak le nem hülyézik őket, amikor elmondják, ingyen csinálják, sőt még fizetnek is azért, hogy dolgozhassanak. Néha akad egy hasonló „bo­lond” is, aki az utcáról bejön azzal: ő is csinálná, segítene. Ugye, teljességgel érthetetlen ebben a fenenagy profitorien­táltságban? Sokan gondolhat­ják azt, ezek az emberek nem evilágra valók, csakis afféle jó bolondok lehetnek. Ha azon­ban olyanok csinálnák, a ka­posvári Szeta (Szegényeket Támogató Alap) már régen megszűnt volna. Aki igazán segíteni akar manapság, an­nak üzleti érzékre, tapaszta­latra, szakértelemre van szük­sége. Másképp nem megy. Nem véletlen, hogy többük olyan intézménynél dolgozik, amely szintén a szegényeken, támogatásra szorulókon igyekszik segíteni. így Mészá­rosáé Ács Rita is, a családse­gítő központ vezetőhelyet­tese, aki elmondta, ebből adódóan azt is tudják, hová célozzák a segítséget. — A probléma az, hogy a szervezetnek nem nagyon van miből segíteni. A jóté­konykodásnak nálunk nincse­nek hagyományai. Valahogy nem tülekednek a támogatók, hiába írható le az adóalapból a támogatás. A kaposvári Szetá-t — állít­ják — a szegények támogat­ják. Igaz ez a segítséget nyújtó intézmények legtöbb­jére — az igazán jól menő vál­lalkozások nem nagyon jóté­konykodnak —, és igaz a ma­gánemberek esetében is. Pél­dául amikor a szervezet nem tudta kifizetni az esedékes vil­lanyszámlát, a támogatottak adták össze a forintokat. Nem tévedés: forintokat. A szerve­zetnek ugyanis forintos gond­jai vannak. Bank Tibor, a Szeta kapos­vári szervezetének vezetője elmondta, nemcsak a város, a város környéki falvak — Szenna, Töröcske — rászo­rultjai jönnek ide, hanem távo­labbról; Büssüből, Kazsokból is, és működik egy „kihelyezett tagozata” a szervezetnek Bar­cson. Folyamatosan végzik a ruhaosztást: tavaly 25 tonna ruhát kaptak a Karl Flex Kft-től, annak elosztása tart még most is. A jobb ruháért pénzt kell kérniük, kilónként száz forintot, épp az állandó pénzhiány miatt. A huszonöt tonna ruha Ausztriából érke­zett, volt amelyik gyári cso­magolásban. Ezenkívül csak magánszemélyektől kapnak ruhákat, ők azonban befőttet, lekvárt, száraztésztát stb. is hoznak... Mindehhez ráadás, hogy február óta egyszerűen eltűnt a Szeta országos központja. — A tudakozónál azt mond­ták, titkos a számuk, ami egy szegényeket támogató szer­vezet esetében kissé bizarr — mondta Bank Tibor. — Azt sem tudjuk, mennyi támoga­tás érkezett a csekkszám­lánkra, mert a pénz is egyene­sen fölvándorolt Pestre. Mind­ezt végiggondolva bejelent­keztünk a cégbírósághoz, s januártól önállóan működik a kaposvári Szeta, természete­sen új csekkszámlaszámmal. Mivel nemcsak Kaposvárról, hanem a megyéből sokfelől sokan jönnek hozzánk segít­ségért, szeretnénk elnyerni a megyei önkormányzat támo­gatását is. Jüngling Józsefné el­mondta, az ünnepek előtt né­hány nappal Szeta-karácsonyt tartanak: egy olyan összejöve­telt, ahová meghívják a legne­hezebb helyzetben élőket, 80-100 embert. — Tavaly 100 élelmiszer­csomagot adtunk a rászorul­taknak, s az idén is tervezünk hasonlót: a cukorgyár egy mázsa cukrot adott ingyen, a tejüzem tejtermékekkel, a ga­bonaforgalmi vállalat öt mázsa liszttel segít, a Dráva Piért pénzt ad, s ebből az akcióból sem marad ki a húskombinát, amely állandó támogatónk. Úgy tűnik, a karácsony min­denkit jobbá tett: az idén akik­hez bekopogtunk, segítettek. Nagy László Gáz van? Gáz, vagyis fűtőgáz, az van, csak az a kérdés, hogy milyen áron. Most még dotáltan fűthetjük vele lakásainkat. A kérdés az, hogy meddig. Az elmúlt hetekben több érintett vezető is elmondta: a fűtésre használt földgáznak van egyszer egy jelenlegi ára és van egy világpiaci ára, amelyért Magyarország a jövőben kénytelen lesz ezt az energiahordozót beszerezni. És hát, kedves olvasónk, mi, akik ismerjük államháztartásunk nem éppen kényes helyzetét, tudjuk, hogy "gáz van”. Vagyis inkább lesz, sokkal drágább áron. Vajon bele kell-e törődnünk abba, hogy szorongva várjuk a hírt: mennyivel is fog csökkenni az amúgy is szűkös családi költségvetésünk? Van-e lehetőségünk olyan olcsó és biztonságos energia használatára, amellyel kockázatmentesen várhatjuk a jövőt? A napenergia mindennapi használata még a XXI. század realitása. Az elektromos áram pedig köztudottan drága, különösen, hogy pazarlóan bánunk vele. De vajon minden esetben igaz-e ez? Nem lehetséges egy olyan fűtőtest, amely elektro­mossággal működik és mégis megdöbbentően olcsó a használata? Olcsó, mert egyszerűen nem engedi, hogy pazaroljuk az áramot, még ha azt akarnánk sem. És emelett egyenletes és tartós hőt ad nekünk, méghozzá a legmodernebb szab­ványoknak megfelelően és biztonsá­gosan. Hogy létezik-e ez a "csoda", Ön is eldöntheti: olvassa el cikkünk holnapi folytatását a TRIÓN elektromos kvarckályha rendkívüli képességeiről! Csak a közzétett tényekre figyeljen. A tények ugyanis helyettünk is beszélni fognak. (27836) A közvélemény-kutatás buktatói Amerikai körkérdés: kell-e törvény annak megakadályo­zásra, hogy egyes érdekcso­portok vagy személyek korlát­lan anyagi támogatásban ré­szesítsék politikai jelöltjeiket? A válaszok 99 (!) százaléka: igen. Ugyanez a téma más fogalmazásban: van-e joguk csoportoknak vagy szemé­lyeknek arra, hogy jelöltjeiket komoly anyagi támogatásban részesítsék? A válaszok 60 százaléka igen. Nemcsak az újságírásban, a közvélemény-kutatásban is aranyszabály: kérdezni tudni kell. Ez nem könnyű. Régi igazság, hogy az emberek­nek arról is van véleményük, amiről fogalmuk nincs. Az első ilyen híres beugratás: kollégiumi diákok népes cso­portját kérdezték meg arról, miként vélekednek három megnevezett népcsoport „amerikai beilleszkedésé­ről”... Gyönyörű válaszok ér­keztek. Különösen ahhoz ké­pest, hogy a megjelölt etni­kumok — soha nem létez­tek... Egy másik kísérlet is ha­sonló eredménnyel járt. Egy csalafinta team nyakatekert jogi nyelven megfogalmazott „új törvényről” vallatta a delik­venseket. S azok mondták is a véleményüket, mint a vízfo­lyás. Kár, hogy a törvényből egyetlen szó sem volt igaz... Emberi gyarlóság, hogy nem mérünk egyenlő mérték­kel. E tétel híres bizonysága egy körkérdés-pár a hideg­háború csúcspontján. Az egyik: beengedhetünk-e kommunista riportereket az Egyesült Államokba? A meg­kérdezetteknek csak 36 szá­zaléka adott igenlő választ. A másik kérdés: kötelessége-e az oroszoknak, hogy amerikai riportereket engedjenek be a Szovjetunióba? Ezt 73 száza­lék tartotta kötelezőnek. Gyakran miért olyan meg- tévesztőek a választási előre­jelzések? Miért válaszolnak sokan igennel arra a fontos kérdésre, hogy részt vett-e a legutóbbi szavazáson? Azért — mondja a washingtoni egyetem pszichológus pro­fesszora —, mert a megkér­dezetteknek átlag 15 száza­léka nem a valóságnak, ha­nem a társadalom elvárásá­nak megfelelően felel. Még névtelenül is. És csak Amerikában? Ferenczy Europress A Kamatozó Kincstáijegy 1994/IV. 1 éves befektetés, melyre biztosan számíthat. Most december 13—17-ig jegyezhető! Ki mondta, hogy 1 évre nem érdemes lekötni a pénzét? A Kamatozó Kincstárjegy 1 éves lekötésű értékpapír, amelynek kamata évi fix 23%!* A Kamatozó Kincstárjegyet a magánszemé­lyek mellett intézmények is megvásá­rolhatják. Az 1 éves futamidő alatt az érték­papír tőzsdei forgalmazásra kerül. A Kamatozó Kincstárjegy állami értékpapír, visszafizetését az állam garantálja. Az Ön követelése nem évül el, bármely értéke­sítő fiók köteles visszaváltani a Kamatozó Kincstárjegyet. Ha azonban az 1 éves futam­idő lejárta előtt szeretné visszaváltani Kama­tozó Kincstárjegyét, csak a névértéknek meg­felelő összeget kapja kézhez. A Kamatozó Kincstárjegy most december 13-17 között jegyezhető. És biztosan számít­hat rá később is, minden hónapban. *A 23%-os fix évi kamat bruttó kamatot jelent. A Kamatozó Kincstárjegy az alábbi forgalmazóknál jegyezhető: OTP Bróker Rt. 1051 Budapest, Vigyázó F. u. 6. • OTP Bank Rt.: 7401 Kaposvár, Széchenyi tér 2., Marcali, Nagyatád, Siófok, Barcs, Balatonboglár, Fonyód, Tab • MNB Somogy Megyei Igazgatóság 7400 Kaposvár, Széchenyi tér 4. • MHB Rt. 8600 Siófok, Kele u. 1-3. pl AT o > K,«oy A KÉZENFEKVŐ BEFEKTETÉS A \

Next

/
Thumbnails
Contents