Somogyi Hírlap, 1993. december (4. évfolyam, 280-306. szám)
1993-12-11 / 290. szám
Phare hitelből a munkanélküliekért A jóléti szolgálat kicsiny boltja Közel egy éve alakult meg a „Dombóváriak a dombóvári munkanélküliekért” Jóléti Szolgálat Alapítvány. Céljuk, hogy enyhítsék a város munka nélkül maradt lakóinak szociális gondjait, valamint segítsék elő új munkahelyek teremtését. Munkájukhoz hatalmas segítséget kaptak: a Phare programból, az Európai Közösség magyarországi delegációjának jóváhagyásával 15 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesültek. A pénzt azonban csak kidolgozott és elfogadtatott projec- tekre hívhatják le. A program elsőként megvalósuló része egy szociális vegyesbolt létrehozása volt, melyet tegnap nyitottak meg Dombóváron. — Négymillió forintba került az üzlet kialakítása, valamint áruval való feltöltése— mondta dr. Radochay Imre az alapítvány kuratóriumának elnöke. Reméljük, hogy az olcsó áraival hamarosan népszerű lesz a városban, főként a szegényebb rétegek között. Ezzel A megnyitón részt vett dr. Gyenesei István is Fotó: Török Anett azonban korántsem ért véget a munkánk, hisz még 11 millió forint áll rendelkezésünkre, amiből ipari és mezőgazdasági vállalkozásokat szeretnénk finanszírozni, ahol kizárólag munkanélkülieket foglalkoztatnak majd. Az elképzeléseink már megvannak, ezek szerint összesen 43 munkahelyet teremtünk majd. Az üzletben öt volt munka- nélküli dolgozik, és termel várhatóan szerény nyereséget, amit aztán újból, hasonló célokra használ fel az alapítvány. A kuratóriumnak tagja egyébként Gyöngyösi Tibor, a Somogy megyei közgyűlés sajtó- referense is, aki Dombóváron él. Tőle tudtuk meg, hogy a bolt épületét a város önkormányzata bocsátotta az alapítvány rendelkezésére, és az általuk segélyként kibocsátott bonokat itt vásárolhatják le a támogatottak, akik közül sokan már a nyitás pillanatában kihasználták a lehetőséget. -v Tolerancia-díj „Eltart egy ideig, amíg az ország megbékél magával, a kegyetlen háborúskodás elfojtásához azonban nagyban hozzájárult az Autonómia Alapítvány a Tolerancia-díj létrehozásával” — mondta Göncz Árpád köztársasági elnök a díj ünnepélyes kiosztásakor tegnap a Néprajzi Múzeumban. Az Autonómia Alapítvány a Tolerancia-díjjal azokat az alkotókat (újságírókat, filmeseket, rádiósokat) jutalmazza, akik munkáikkal az etnikumok, vallások és világnézetek közötti növekvő feszültségek feloldását szolgálják. A pályázatra — amelynek díjait az Emberi Jogok Napján osztották ki — 263 pályamű érkezett. A zsűri tagjai Beke Kata, Donáth László, Fodor, Gábor, Jancsó Miklós, Ka- rátson Gábor, Orsós Jakab és Szénási Sándor voltak. A díjakat Göncz Árpád nyújtotta át. Ül#* —— Krónika Ökumenikus egyházi naptár Szombat. Köznap. Igék: Kát: Sir 48,1-4.9-11. Zsolt 79. Mt 17,10-13.Ref:4Móz 5. 1Kor 13,Ev: Mt 24,1-14.Zak 6,9-15. Árpád. Ősmagyar név. Védőszent: Szent Arpikász gót vértanú (+370). A kát. liturg. naptárban Szent I. Damazusz pápa és hitvalló (+384) emlékezete. Szorgalmazta a vértanúk tiszteletét és a római egyháznak a többi püspökség előtti elsőbbségét. Ő készíttette el Szent Jeromossal a Biblia latin fordítását (Vulgata). A zsinagógái naptárban hanukka 3. napja; a 4. hanukkaláng meggyújtása. Advent 3. vasárnapja. Napi igék: Kát: Iz 61,1-2.10-11. ITessz 5,16-24. Jn 1,6-8.19- 8. Ref.: 4Móz 6. Zsolt 144. Ev.: Mt 11,2-10. Lk 1,46-55. Gabriella. A Gábriel (Gábor) bibliai név (jel.: Isten bajnoka) latinos nőiesítése. Védőszent: Bourla Gabriella orsolyita szerzetesnő, akit társaival együtt vallási gyűlöletből kivégeztek (+1794). Virága: rózsaszín begónia. A kat.lit. naptárban Chantal Szt. Johanna Franciska szerzetes (+1641) emlékezete, aki megalapította a vizitációs apácák rendjét. Az őrt. és a gör.kat. naptárban Szent Ősatyák vasárnapja. A zsinagógái naptárban hanukka 4. napja; az 5. hanukkaláng meggyújtása. nFPFMRFR A nap 7.22 órakor kél, és 15.55 órakor nyugszik; v,DC'n a hold 4.59 órakor kél, és 14.20 órakor nyugszik. Kellemesebb hétvége Tavasziasan enyhe hétvégére van kilátás; a nap- Szombat pali hőmérséklet eléri a 7-8 fokot. A változó felhőzetből - csapadék csak néhány heArpad lyen valószínű. Ősz után tavasz, majd tél Előrejelzés a megye területére december 18-ig A jövő héten hidegebb levegő érkezik hazánk légterébe, ezért a gyakran megnövekvő felhőzet már havas esőt, majd havat is hozhat. Átmeneti szünetektől eltekintve sokszor lesz erős, sőt olykor viharos szél. A hőmérséklet a jövő héten számottevően csökken: kezdetben hajnalban 3, délután 7, később viszont a kora reggeli órákban már csak -5, napközben pedig 0 fok körül alakul. Egymilliós Sütév-ajándék Bilikiállítás Jónevű cseh keramikusok és üvegfúvó iparművészek eredeti tervezésű éjjeli edényeiből nyílt kiállítás tegnap Prágában. A Maislová utcai galériaterem közepén egy régimódi ágyat helyeztek el, s körülötte díszelegnek a legkülönbözőbb ízlésvilágot tükröző bilik. Egymillió forint értékű játékvásárlási utalványt ad a Sütév Rt a megye közel kilencven óvodájának. A részvénytársaság, amely eddig is több akcióval segített, most a legkisebbeknek készített kellemes meglepetést. — A megyében működő 10 kenyérgyárral, a Sütév Rt-vel üzleti kapcsolatban álló óvodákat segítjük ezzel az akcióval — mondta Bánkuti Béla, a Sütév Rt vezérigazgatója. — Mint üzleti partnerek tapasztaljuk, hogy ezek a kis közösségek milyen erőfeszítéseket tesznek a legkisebbek kiszolgálásáért. Ezért gondoltuk, hogy a cég teherbíró képességét figyelembe véve segítünk. Amikor az unokámért megyek az óvodába, magam is látom, hogy a dolgozók ugyan mindent megtesznek a gyermekekért, de elkél még egy s más. A társaság úgy döntött, hogy az utalványokon csak játékokat lehet vásárolni. A 8-20 ezer forintos utalványokat meghatározott boltokban lehet beváltani. A nagyobb óvoda természetesen magasabb értékű utalványt kap. A cég vezetői és dolgozói lelkesen támogatták az akciót, amelyre egymillió forintot fordítunk a reklámalapból. — A piacgazdaságban az üzleti kapcsolat ápolása, nemcsak ár és minőség kérdése, hanem a humán kapcsolatoké is - mondta a vezér- igazgató. - Örülünk annak, hogy a partnereinket segíthetjük. A jószándék és a tisztesség a cég alapfilozófiájának sarkalatos pontja. (Lengyel) BEFEJEZŐDÖTT A CSÁKÁNYI PER Helyben hagyták az elsőfokú ítéletet Tegnap délután a Somogy Megyei Bíróság dr. Mózes Gábor fellebbviteli tanácsa határozatot hirdetett a csákányi per néven ismert bűnügyben. A Marcali Városi Bíróság ez év szeptember 1-én Bogdán Jánost, Józsa Istvánt, Bogdán Nándort és Farkas László csákányi polgármestert bűnösnek mondta ki magánlaksértésben, garázdaságban, súlyos testi sértésben és annak kísérletében. Bogdán Jánost 6 hónapi, Bogdán Nándort 4 hónapi börtönre (az utóbbit felfüggesztette), Józsa Istvánt 12 ezer, Farkas Lászlót 54 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. Az említettek felelősségre vontak, majd lakásukon és a polgármesteri hivatalban bántalmaztak két falubelit, mert azok kövekkel dobálták meg a polgármester házát, hivatalát és horogkereszteket festettek a hősi emlékműre. A vádlottak enyhítésért, Farkas László védője felmentésért fellebbezett. A fellebbviteli bíróság tegnap helyben hagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. A tanács vezetője rámutatott: az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást, az ügyet részletesen, alaposan, iratszerűen tárta fel, és minden jogszabályt, előírást betartott. A vádlottak a terhűkre rótt bűncselekményt elkövették. A tegnapi határozattal befejeződött a hosszú ideje tartó csákányi per. (Szegedi) Tarka sorok Bíróságon — Ön hol lakik? — kérdi a bíró a vádlottat. — Nekem kérem, nincs lakásom. — És ön? — kérdezi a másik vádlottól. — Én vagyok a szomszédja — hangzik a válasz. Meggyőzőbb A vendéglőben kérdezi a pincértől a főszakács: — Mit írt a panaszkönyvbe az a vendég? — Semmit nem írt bele, csak beleragasztotta a rántott szeletet. Aki még nem rágott A repülőgép felszállása után a stewardess szétosztotta a rágógumit és felhívta az utasok figyelmét arra, hogy a rágógumi megvéd a fülzúgástól. Az út végén egy öreg néni odaszól neki: — Kedveském! Kipiszkálná nekem ezt a vackot a fülemből? Mint te Karcsi, aki betegen fekszik az ágyában, felhívja a barátját telefonon és megkérdi tőle: — Hogy vagy? — Mint te! Pizsamában. Itt az alkalom A fogorvoshoz beállít egy rendőr dagadt arccal. Az orvos beülteti a székbe, figyelmesen nézi a rendőrt, majd megszólal: — Óh, maga az, aki megbírságolt mert tilosban parkoltam? Kérem, helyezkedjék el kényelmesen a székben! Építőf ?)táborban A diákbrigád kora reggel kivonul az útépítéshez. Csak a munkahelyre érve veszik észre, hogy nem stimmel valami. — Rémes! — kiált fel az egyik fiú. — A táborban hagytuk a lapátokat! — Annyi baj legyen! — legyint a brigádvezető —, legfeljebb ma egymásra támaszkodtok majd... Fenyegetés A kis Évi figyelmezteti a mamáját: — Ha nem adsz pénzt fagyira, a buszon nagymamának foglak szólítani! — Fonal vásárt rendezünk szombat, vasárnap a kaposvári piacon a kosarasnál. Tiszta pamut alapanyagból, gazdag színválasztékkal, olcsó árakkal kínáljuk termékeinket. (27441) — Játékkereskedők, magánvásárlók figyelem! New Rainbow Bt. játéknagykereskedés, bővített árukészlettel, olcsó árakkal várja Önöket. Kaposvár, Arany J. u. 25. Nyitva: 8.30-19 óráig, szomba- ton-vasárnap: 8-12 óráig. (27484) — Akció karácsonyig! 100 Ft engedmény minden tekercs tapétából! Tapéta bolt, Kaposvár, Budai Nagy A. u. 7. (állomással szemben bőrudvar). (27542) — Cseri Börze! Kaposvár, Egyenesi u. 74. Dec. 13-tól 23-ig rizs 52 Ft/kg, étolaj 83 Ft/I, cukor 73 Ft/kg, WC papír 13 Ft/db, "csipke” terítő 105 Ft-tól. Nyitva 9-17 óráig. (27707) — Karácsonyi meglepetés! Tanuljon nálunk, autót nyerhet! Jelentkezés Start Autósiskola, Kaposvár, Fő u. 53. Tel.: 82/321-942. (27833) Toyota Corolla vállalkozóknak! Toyota Corolla Wagon (combi) 2000 ccm dízel, most kisteherautó - haszongépjármű - változatban is megrendelhető AKCIÓS ÁRON: 1 260 OOO Ft + áfa Karácsonyi Toyota akció továbbra is Minden autótípusunk nagy kedvezményekkel, és kedvezményes lízingfeltételekkel kapható Érdeklődjön a KOTO AUTÓHÁZNÁL Kaposvár, Zöldfa u. 58. Telefon: 82/422-266 Toyota... A vezető helyre kerül (27818) SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Felelős szerkesztőBÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 311-644 Telex: 313-360, Telefax: 312-315 Postacímünk: 7401 Kaposvár Pf. 31. Hirdetés és reklám: telefon 311-506 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 311-668, Telefax: (84) 310-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Felelős vezető: SOÓS SÁNDORNÉ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a kiadó kézbesítői igazolványával rendelkező díjbeszedőknél, az OTP Rt Somogy megyei fiókjainál, a barcsi, a csurgói, a nagyatádi és a nagybajomi takarékszövetkezetnél, a kiadó székhelyén, valamint számla alapján átutalással az OKHB 390-115811-7014. számú pénzforgalmi jelzőszámon. Eíőfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyed évre 1125 forint, fél évre 2250 forint, egy évre 4140 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. i