Somogyi Hírlap, 1993. december (4. évfolyam, 280-306. szám)

1993-12-10 / 289. szám

I Veszélyes olvadás A havazás után most az olvadás okoz gondokat. Komoly balesetveszélyt jelent a tetőről lezúduló hó. Kaposváron, a Losonc közben a tetőről a függőfolyosó feletti hullámpalára csúszott rá a hótömeg, amely túlterheléstől leszakadt. Az emeleten lakókat a szomszédok mentették ki a romok és a lakások ajtaját eltorlaszoló hó elől. Fotó: Török Anett A marcali zeneiskola tanárainak koncertje Kettős évforduló Százötven éve született Edvard Grieg norvég, és öt­ven éve halt meg Szergej Rachmanyinov orosz zene­szerző. E kettős évforduló alkalmá­ból a marcali zeneiskola taná­rai emlékkoncertet adtak no­vember végén városukban a Muzsikáló Esték keretében. E héten a kaposvári zene­iskolában mutatkozott be kö­zülük Krishtop Pável (zon­gora) és Machlik Marió (gor­donka), aki itt kezdte csellóta­nulmányait Pallós Lászlónál, majd Horváth Lászlónál. Mindkét szerzőtől egy-egy gordonka-zongora szonátát adtak elő a fiatal tanárok a sajnos, gyér számú közön­ségnek, pedig több figyelmet érdemeltek volna. Már maga az a tény, hogy számon tartják nagy zeneszerzők évfordulóit és műveik előadásával emlé­keznek rájuk, becsülendő. Fő­ként, ha még színvonalas és élvezhető e zeneműveknek a tolmácsolása. N. G. Rajzok Kálmán Imréről A siófoki Advocatus Pro Űrbe alapítvány augusztus­ban hirdette meg — gyerme­kek részére — azt a rajzpá­lyázatot, melynek célja a Kálmán-kultusz újjáélesztése volt. A nagy komponista éle­tét, munkásságát kellett a mű­veknek felidézni. A felhívásra a balatoni város minden isko­lája megmozdult, s a nyertes pályaművek Budapestről, Si- montornyáról illetve Füredről érkeztek. A legelőkelőbb he­lyen a helybéli Vak Botyán ál­talános iskola tanulója vég­zett, megszerezve a közön­ségdíjat. Túl a Kálmán Imre szemé­lyéhez, életművéhez kapcso­lódó aktualitáson, újrafelfede­zésen — hisz október 30-án fényes ünnepségsorozattal emlékezett meg halálának 40. évfordulójáról a város, melye­ken a zeneszerző özvegye, Kálmán Vera is megjelent — a gyermekrajz-pályázat részét képezi egy hosszabb távú, az alkotó művészeteket nagyobb becsben részesítő kulturális városkoncepciónak. Felhasználva a rajzpályázat bírálata adta szakmai lehető­séget, egyben vitára bocsátot­ták a zsűrizést végző művé­szek, rajztanárok között a sió­foki Képzőművészeti Egyesü­let tervezetét. A város pénzügyi támoga­tásával — már készülnek a Törekiben 1994-ben megnyíló művésztelepnek tervei, mely a jövő évtől az elképzelések szerint már fogadja az alkotó­kat. Werdy 7400 KAPOSVÁR BERZSENYI D. U. 2/A Tel. & fax: (82)313-560 SHARP FÉNYMÁSOLÓK SHARP KALKULÁTOROK SHARP TV •HIFI# VIDEO TELEFONOK Panasonic TELEFAXOK Panasonic ÍRÓGÉPEK Panasonic Ezüst- és aranyvasárnap, valamint az azt megelőző szombaton 8-12 óráig tartunk nyitva. (27306) Krónika Ökumenikus egyházi naptár Péntek. Köznap. Napi igék: Kát.: Iz 48,17-19. Zsolt 1. Mt 11,16-19. Ref.: 4Móz 4. 1Kor 12,28-31. Ev.: Jel 3,14-22. Zak 6, 1-8. Őrt.: Tit 1,15-2,10. Lk 20,19-26. Judit. Bibliai név, jel.: zsidó nő. Védőszent: Bol­dog Judit angol özvegy, aki a XI. század második fel­ében remeteéletet élt. Vi­rága: piros tulipán. Az őrt. és gör. kát. nap­tárban Szent Ménász és társai vértanúk. A zsinagógái naptárban hanukka 2. napja; a 3. ha- nukkaláng meggyújtása. — Az ENSZ rendszeré­ben az emberi jogok nap­ja. DPCFMRPR A nap 7.21 órakor kél, és 15.53 órakor nyugszik; ucoc Den a hold 3.43 órakor kél, és 13.37 órakor nyugszik. Fagyos ősz — meleg tél A megélénkülő délnyu­gati szélben már 7-8 fokig Péntek emelkedik a nappali hő­mérséklet. A változó felhő­zetből kisebb eső eló'for- JUdlt dúlhat. Iskolaközpontú önkormányzatok Nőtt az önállóság és a felelősség Képviselői fogadóóra és lakossági fórum Lakossági fórumot és képviselői fogadóórát tart dr. Sipos Imre országgyű­lési képviselő Belegen ma 15 órától és Rinyabesnyőn 18 órától. A képviselő min­den érdeklődőt szeretettel vár. Dr. Gaál Antal (MDF) or­szággyűlési képviselő de­cember 11-én 14.30 órakor a balatonboglári művelődési házban nyugdíjasok részére lakossági fórumot tart. Min­denkit szeretettel vár. Az önkormányzati iskolák fenntartása, működtetése nem új jelenség a magyar ok­tatásügyben. Korábban is a helyi felelősség hatáskörébe tartoztak az iskolák. Az 1990-ben hozott önkormány­zati törvény csupán megerő­sítette és továbbfejlesztette a korábbi hagyományokon alapuló rendelkezéseket. Tegnap délelőtt Halász Gá­bor, az Országos Közoktatási Intézet kutatási központjának igazgatója tartott előadást Ka­posváron az önkormányzatok és iskolák képviselőinek a helyi fenntartású általános iskolák működtetésének tapasztalatai­ról. — Az általános iskolákban fo­lyamatosan csökken a tanulók száma, emellett az iskolák száma az utóbbi néhány évben gyarapodott és csekély mér­tékben csökkent a pedagógu­sok száma — nyilatkozta la­punknak Halász Gábor igaz­gató. Elmondta: a szakmun­kásképző iskolák iránti igény csökkent, mind többen jelent­keznek az érettségit biztosító szakiskolákba. — Az önkormányzatok szinte erejükön felül igyekeznek biz­tosítani az oktatás személyi és tárgyi feltételeit, miközben az állami támogatás reálértéke fo­lyamatosan csökken. — Az önkormányzatok azon igyekeztek, hogy a körzetesítés után visszaszerezzék iskoláju­kat. Járt-e ez színvonalcsökke­néssel? — Az iskolák körzetesítése világjelenség volt. Magyaror­szágon ezt sajnos erőszakosan hajtották végre. Arról nagyon nehéz Ítéletet mondani, hogy okozott-e színvonalbeli vissza­esést az iskolákban a „vissza- körzetesítés.” A véleményem: az iskolák zömében sikeres pedagógiai munka folyik. Horányi Barna ELVÉRZETT A TESTVER Elítélték a szurkálót Halált okozó testi sértés bűntettében hirdetett ítéletet tagnap a Somogy Megyei Bí­róság dr. Halász Lajos ta­nácsa. A vádlott: a rinyaková- csi Csertei István volt. A férfi testvérét Andri Jánost ölte meg ez év augusztus 18-án. Pedig ez a nap kettőjük nagy egyetértésével kezdő­dött. Különösen feltűnő volt az együttműködés az italozás­ban, amelyet már reggel el­kezdtek. A testvéri szeretet a hazatérés után megkezdett ebédig tartott. Ugyanis már a levesen összevitatkoztak. Andri a rajta esett sédemet — stílusosan — a kéznél lévő két kilós kenyérrel torolta meg: testvére fejéhez vágta. Csertei kiment, és éktelenül szidal­mazta Andrit, aki emiatt a testi fogyatékos vádlottat kezdte püfölni. Eközben — szeren­csétlenségére — kiesett a zsebkése. Csertei felkapta és azonnal szúrt vele. A penge 9 centiméter mélyen hatolt test­vére jobb karjába és elvágta az ütőerét. Andri menekülésre fogta, de csak a kerítésig ju­tott. Rádőlt az ajtófélfára és kis idő után összerogyott. Az orvosszakértő szerint a sérült ütőéren át elvérzett, sokkos ál­lapotba került. Ez néhány perc alatt a halálát okozta. Testvére látta a haláltusát, de közömbös maradt. Kö­zönnyel fogadta a megyei bí­róság ítéletét is, amely szerint 1 évet és 6 hónapot kell bünte­tésvégrehajtási intézetben el- töltenie. A közügyektől 3 évre tiltották el. A fellebezés lehe­tőségével nem élt. Talán arra gondolt, hogy ezalatt a gond­ját viselik. Hiszen oly mérték­ben magatehetetlen, hogy a bíróság lépcsőin csak mások segítségével tudott közle­kedni. Az ügyész 3 nap gon­dolkodási időt kért. (Szegedi) Pályázat kerékpárutak építésére Ismét pályázhatnak az ön- kormányzatok kerékpárútak építésének támogatására. Az Útalapról szóló törvény rögzíti, hogy a fejlesztésre szolgáló források legkevesebb 5 száza­lékát kerékpárutak építésére kell fordítani. Az Útalapból jö­vőre 500 millió forint fordítható e célra. Az 1994. évi első fél­éves pályázatra jövő év február 10-ig jelentkezhetnek az ön- kormányzatok. A pályázaton részt vehetnek a helyi önkormányzatok, vagy az önkormányzatok társulásai. A pályázati támogatás csak olyan építéshez adható, ahol a fejlesztésnek legalább 20 szá­zalékát a helyi önkormányzat saját forrásból biztosítja. Tarka sorok Brrrr! Egy turista betér egy ódon kastélyfogadóba, és érdeklődni kezd. — Van szabad szobá­juk? — Igen van, a 13-as. — Es biztonságos ez a szoba. — Igen. — Semmi különös eset nem történt. — 400 éve semmi. — Miért mi történt 400 éve? — A vendég élve jött ki a szobából! Kitalálós — Találd ki, mit főztem? — Előbb megeszem. Sokkal érdekesebb lesz, ha azután próbálom meg kitalálni. Meggyőzó' érv A bíró a tárgyaláson a sofőrhöz fordul, aki elütötte az idős hölgyet. — Miért nem dudált, amikor azt látta, hogy a ko­csi elé lép a néni? — Nem akartam meg­ijeszteni szegényt... Ejnye, Papné! Kovács összetalálkozik Papnéval, aki kivilágításán biciklivel karikázik. Azt mondja neki: — Ejnye, Papné! Jól tudja, hogy tilos és bal­esetveszélyes lámpa nél­kül közlekedni éjszaka. Ezért 50 forint bírságot fi­zet, ha elfogja a rendőr! — Ne félj, fiam! Isten ve­lem van! — Áhá! Ketten vannak! Akkor 100 forintot fizetnek. Most kezdi Az új autótulajdonostól megkérdi a barátja: — Na, hogy megy a ve­zetés? — Csak úgy, sakkosan! — Mi az, hogy sakko­san? — Hát... Hol egy gyalo­gost ütök el, hogy egy fu­tót. Elégedettség A művésznő hangver­seny után így szól a barát­nőjéhez: — Ugye, milyen szépen énekeltem! A hangom be­töltötte az egész termet! — Hogyne! — feleli a ba­rátnő. — Sokan még ki is mentek, hogy helyet csinál­janak neki. — A Quantum Magániskola közét­keztetési szakács, vendéglátó eladó, ABC áruházi eladó, rövid- és divat­áru eladó ágazati szakmunkáskép­zést indít Kaposváron. Képzési idó' 6 hónap. Tandíj-részletfizetés lehet­séges. Jelentkezni lehet naponta 16-18 óráig, pénteken 15-18 óráig, szombaton 9-12 óráig Kaposvár, Fő u. 20., hátul az udvarban. Tel.: 82/312-837 a fenti időben. (27296) — Karácsonyi bútorvásár a Kuckó Bútorházban. Egyes szekrénysorok, ülőgarnitúrák, kanapék, heverők, konyhák és nádbútorok 10-30%-os árengedménnyel, amíg a készlet tart. December 12-én és 19-én va­sárnap is várjuk kedves vásárlóin­kat. Kaposvár, Zselic Áruház. Nyitva: hétfő-péntek 9-18 óráig, szombat-vasárnap 9-13 óráig. Tel.: 82/317-515. (27307) — BMX vásár Kaposvár, Berzse­nyi u. 9/6. (26350) A nagy kiözönlés Nem lehetetlen, hogy a kará­csonyi és újévi ünnepek alatt csúcsot fognak felállítani az amerikaiak — már ami a nagy népi kiözönlést illeti. Az Orszá­gos Autóklub felmérése szerint 35,2 millió amerikai állampolgár fog útra kelni december végén, ráadásul háromnegyedük sze­mélygépkocsin. Az autópályák délkeleten lesznek a legzsúfoltabbak. Ha­sonlóképpen felkapott helynek ígérkezik Kalifornia, a Nagy-ta­vak vidéke és a Közép-Nyugat. Az utazók 55 százaléka roko­noknál vagy barátoknál fog megszállni, egyharmaduk szál­lodákban és motelekben. SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Fslölős szerkesztő1 BlRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 311-644 Telex: 313-360, Telefax: 312-315 Postacímünk: 7401 Kaposvár Pf. 31. Hirdetés és reklám: telefon 311-506 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 311-668, Telefax: (84) 310-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Felelős vezető: SOÓS SÁNDORNÉ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a kiadó kézbesítői igazolványával rendelkező díjbeszedőknél, az OTP Rt Somogy megyei fiókjainál, a barcsi, a csurgói, a nagyatádi és a nagybajomi takarékszövetkezetnél, a kiadó székhelyén, valamint számla alapján átutalással az OKHB 390-115811-7014. számú pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyed évre 1125 forint, fél évre 2250 forint, egy évre 4140 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents