Somogyi Hírlap, 1993. december (4. évfolyam, 280-306. szám)

1993-12-01 / 280. szám

A számítógép nyelvét tanulják A MTESZ szervezte, a Somogy Megyei Munkaügyi Központ támogatja azt a vállalkozói képzést, amelynek során a résztvevők számítástechnikai ismereteket szereznek. Az oktatást a kaposvári SOFTver Kft szakemberei tartják. Fotó: Lang Róbert Várható kresz-módosítások Feltehetőleg jövő év márci­usától visszaállítják azt a régi kresz-szabályt, amely a pár­huzamos közlekedés esetén nem engedi meg például a nehézjárműveknek a belső sávokban való tartós haladást — jelentették be tegnap az Országos Balesetmegelőzési Bizottság és a Darvas Kft kö­zös sajtótájékoztatóján. Az ok: az engedékeny kresz-módosí- tással visszaéltek a teherjár­művek, rendszerint a belső sávban közlekedve lassították és akadályozták a forgalmat. Kezdeményezni fogják a biztonsági öv bekapcsolása alóli felmentést azoknál, akik­nél ezt orvosi szempontok in­dokolják, például terhes nők, vagy pacemakerrel élők. Meg­fontolják, hogy az első ülésen való gyermekszállítási tilalmat feloldják, ha a kisgyerek biz­tonsági ülésben utazik. Sok vitát váltott ki a tilosban parkoló gépkocsik elszállí­tása, s a viták alapját mindig az okozta, hogy a jogszabály­ban nincs tételesen megfo­galmazva, mikor és honnan vihető el a jármű. Az újabb kresz-módosítás társadalmi vitája jelenleg még zajlik. A pécsi tudományegyetemé lesz Vas István könyvtára A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemé lesz Vas István könyvtára. Szántó Pi­roska festőművész, a költő özvegye az egyetem vezetői­vel hétfőn kötötte meg a ki­lencezer kötetes gazdag szel­lemi hagyaték másfélmillió fo­rintos áron történő adásvéte­léről szóló szerződést. Ennek értelmében a gyűjte­mény Szántó Piroska életében a művészházaspár lakásán ma­rad, majd a pécsi egyetem köz­ponti könyvtárába kerül. A gyűj­temény a magyar és a világiro­dalom klasszikusainak, valamint a huszadik századi kortárs szerzőknek az alkotásait — köz­tük a Vas Istvánnak dedikált kö­teteket Radnótitól Illyésig —, to­vábbá a magyar irodalom folyói­ratait és a költő műfordítói mun­kájához használt szótárakat és kézikönyveket egyaránt tartal­mazza. Kutatásához nagy se­gítséget nyújt a már elkészült számítógépes katalógus. Szántó Piroska azért ajánlotta fel a pécsi tudományegyetem­nek megvételre a könyvgyűjte­ményt, mert néhai férje Pécset tartotta „A Városnak”. A 9 ezer kötet Vas Istvánnak már az újabb, a második könyvtára; a réginek nagy része megsemmi­sült a háború alatt. Az első gyűj­teménynek csupán néhány da­rabját tudta átmenteni búvóhe­lyére, az Ottlik—lakásba, ahol a Holocaust elől talált menedéket a zsidó származású katolikus költő. December 2-12-ig . , , , v. gy engedményes vásár —* a Somogy Áruház Konfekció Osztályán! Női kabátok nagy árengedménnyel 1 3 900 RJretyeít 9900 Ft 1 2 900-Fthelyett 91 OO Ft ~-9"5OO Ft helyett 6500 Ft Minden bébi és gyermek kabát árából 600 Ft engedményt adunk! Használja ki a kedvező lehetőséget! (26673) Krónika Ökumenikus egyházi naptár Szerda. Köznap. Napi igék: Kát.: Iz 26,6-10. Zsolt 22. Mt 15,29-37. Ref.: 3Móz 24. 1Kor 10,1-13. Ev.: Jel 22,12-13.17.20-21. 2Tessz 2,1-17. Őrt.: 1Tim 5,22- 6,11. Lk 18,15-17. 26-30. Elza. Az Elizabeth (Erzsé­bet, jel.: Isten az én esküvé­sem) név becéző rövidülése. Védőszentje: Elizabet, reme­teségbe vonult francia apáca (+1130). Virága: fehér levelű borostyán. Az őrt. és a gör. kát. naptárban Szent Náhum próféta. — Az ENSZ rend­szerében az AIDS-világnap. DECEMBER Szerda Elza A nap 7.11 órakor kél, és 15.55 órakor nyugszik; a hold 18.02 órakor kél, és 8.53 órakor nyugszik. Hófúvások megyeszerte Már csak kevesebb helyen lesz havazás, hófúvásokra azonban továbbra is számí­tani kell. A megélénkülő nyugati szélben -2, +1 fokig emelkedik a hőmérséklet. Képviselői fogadóóra Dr. Suchman Tamás, a Ma­gyar Szocialista Párt országgyű­lési képviselője képviselői foga­dóórát tart ma 17 órakor Niklán a polgármesteri hivatal tanács­termében, holnap 17 órakor Pusztakovácsiban a polgármes­teri hivatal tanácstermében. Éleslövészet A kaposvári polgármesteri hi­vatal értesíti a város lakosságát, hogy a Magyar Honvédség ala­kulatai december 7, 8, 13, 14, 15, 16, 17, 21, és 22-én 6-22 óráig a sántosi lőtéren éleslövé­szetet tartanak. A fenti időpont­ban a lőtéren és annak bizton­sági területén idegenek nem tar­tózkodhatnak. A KEPHAMISITO NEM BŰNÖS A Szász-képek nem eredetiek, de nívósak Az ügyész súlyosbítani kívánja az ítéletet (Folytatás az 1. oldalról) Halmazati büntetésül 1 év 6 hónapra ítélték, 3 évre felfüg­gesztették a végrehajtást. Emel­lett 50 ezer forint pénz mellék- büntetést szabtak ki rá. A má­sodrendű vádlottat, Dombai Atti­lát felmentette a bíróság egy rendbeli, nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntett kísérletének és egy- rendbeli felbujtóként elkövetett bűnpártolás vétsége alól. Czo- nev Istvánt, harmadrendű vád­lottat a bíróság bűnpártolás mi­att bűnösnek találta és 15 ezer forint pénzfizetésre ítélte. Bárány Csaba, a képek hami­sítója nem vétkes. Szász Endre stílusában készítette képeit ugyanis nem ő értékesítette. A képhamisítás akkor számít bűn­ténynek, ha azzal üzletelnek. Mintegy 525 ezer forint kár ke­Videomagnó — fából Alaposan ráfizetett egy ma­gyar vásárló Bécsben, amikor a napokban Panasonic már­kájú videomagnót és kamerát vett potom 10 ezer schillingért. Az eredeti csomagolásban ugyanis fából készített, feke­tére festett, használhatatlan makett volt — tájékoztatott ál­lampolgári bejelentést köve­tően a Vas Megyei Rendőr-fő­kapitányság szóvivője. A Panasonic-utánzatokat olyan mesterien csomagolták, hogy csak kibontás után, ki­próbálás előtt Szombathelyen derült ki, hogy lombfűrésszel vágott, részekből összera­gasztott, festett, teljesen használhatatlan játékról van szó, aminek eredetinek látszó jótállási jegye és kezelési uta­sítása is volt. A vasi rendőrök minden­esetre felhívják a karácsonyi ünnepekre Ausztriában vásá­rolni szándékozók figyelmét, hogy kétes üzletekbe ne bo­nyolódjanak, mert például te­herautóról, vagy kapualjból árusított és igen olcsón adott cikkek általában használhatat­lanok, vagy lopottak. Ilyen esetben nemhogy tüzetesen megszemlélni, de kipróbálni sem lehet a terméket. így válik aztán az olcsónak hitt ajándék nagyon drágává. Rendőrségi felhívás 1993. augusztus 19-én 11 óra 40 perckor Balatonkeresz- túr belterületén a 7-es számú főútvonal 163/400 km szelvé­nyében Baranyi László vere­segyházi lakos az általa veze­tett DKL-956 frsz-ú piros színű Lada 1200-as típusú sze­mélygépkocsival Fonyód irá­nyából Nagykanizsa irányába közlekedve úgy szándékozott balra kanyarodni a gázcsere­telep felé, hogy nem győző­dött meg arról, hogy járművé­nek előzését másik nem kezdte meg, így összeütközött Herting Matthias német állampolgár által vezetett MHL-C 868 frsz-ú fehér színű Seat Ibiza típusú személy- gépkocsival. Kérjük annak a Robur tí­pusú tehergépkocsi vezetőjé­nek a jelentkezését, aki a fenti időben Fonyód irányából Nagykanizsa irányába közle­kedett, és a balesettel kapcso­latban érdemleges adattal szolgálni tud. A jelentkezést a Fonyódi Rendőrfőkapitányság Közle­kedési Osztályán várjuk a 85/361 -077-es telefonszá­mon, vagy személyesen. — Karácsonyi bútorvásár a Kuckó Bútorház, Kaposvár, Ba­ross u. 5. sz. alatti boltjában. 10- 20%-os árengedmény. Szekrény­sorok: 29 900 Ft-tól, ülőgarnitúrák: 32 900 Ft-tól, étkezők: 49 900 Ft-tól. Nyitva: hétfő-péntek 8- 17-ig, szombaton 8—12-ig. Tel.: 82/419-240. (26351) — Börze! Gyerekdzseki vásár, melyet márciusban visszavásáro­lunk. Kaposvár, Szondi u. 20. (26208) — Használt kerékpár, Kaposvár, Berzsenyi u.9. , (26349) Fogyatékosok világnapja Az ENSZ által meghirdetett Fogyatékosok Világnapja al­kalmából pénteken délelőtt fél tízkor a megyeháza nagyter­mében tudományos konferen­ciát tartanak. A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak. letkezett a hamis képek forgal­mazásából. A Bárány Csaba ál­tal festett Szász-névvel szignó­zott képeket egyébként a szak­értő 7-12 ezer forintra értékelte, de nem mint eredeti műveket. 1992 áprilistól júniusig 41 hami­sítvány kelt el, 36-ot foglalt le a rendőrség, ezeket a bíróság el­kobozta. A bírói döntés tehát megszületett első fokon. Bárány István, Dombai Attila és Czonev István ítélete ellen az ügyész fel­lebbezést jelentett be. Súlyosbí­tani kívánja az ítéletet. Bárány István elsőrendű vádlott ügyé­ben ő és védője egyhítésért fel­lebbezett. Dombai Attila és vé­dője tudomásul vették a bírói ha­tározatot, Czonev István és vé­dője felmentésért fellebbezett. Az ítélet nem jogerős. Másodfo­kon a megyei bíróság tárgyalja az ügyet. (Horányi) Elhunyt Csaba von Ferenczy A Ferenczy Europress Bu­dapest Sajtóügynökség fájda­lommal tudatja, hogy Csaba von Ferenczy életének 52. évében rövid, súlyos beteg­ség következtében Budapes­ten elhunyt. Fiát gyászolja Jo­sef von Ferenczy müncheni médiamenedzser és családja, barátai és munkatársai Buda­pesten és Münchenben. Exodus... A hazánkba érkező menekül­tek támogatására Exodus cím­mel háromnapos rendezvény- sorozatot szervez a Magyar Vö­röskereszt. A programmal a menedéket kérők szociális és egészségügyi ellátását, haza­vagy letelepedését, illetve to­vábbutazását szeretné támo­gatni a Vöröskereszt. Tarka sorok Kagyló — Doktor úr, azt hiszem, gyomorrontást kaptam. — Igen? És mit evett? — Tegnap életemben először ettem kagylót. — S mondja, amikor fel­törte a kagylókat, nem ér­zett valami különös bűzt? — Miért fel kellett volna törnöm? Éjfél után — Az én feleségem éjfél után behunyt szemmel meg tudja nézni, hány óra van. — Ugyan! És ezt hogy csinálja? — Úgy, hogy engem kelt fel, hogy nézzem meg. Betegség — Nem hiszem —- mondja a beteg —, hogy önöknek van orvosságuk az én betegségemre. — Ne aggódjék — vála­szol az orvos — a mi kór­házunkban annyi a gyógy­szer, hogy némelyikhez még betegség sincs. Pulzus Az orvosi rendelőben megszólal az orvos: — Kérem, a maga pul­zusa nagyon lassan ver. Mire a páciens: — Nem baj, én ráérek. Kíváncsi A páciens megkérdezi az orvost: — Doktor úr, legyen szí­ves mondja meg, hogy mi bajom van, de ha lehet magyarul, hogy én is meg­értsem. — Hát kérem, maga so­kat iszik és nagyon lusta. — Köszönöm szépen. Most már csak arra kérem, ugyanezt mondja el nekem latinul is, ha véletlenül a fe­leségem megkérdezi, el­mondhassam neki az igaz­ságot. Rosszullét Egy férfi szalad a robogó vonat folyosóján és minden fülkébe bekiált: — Van valakinél ko­nyak? Egy hölgy elájult az utolsó kocsiban. Valaki szolgálatkészen átnyújtja neki egy konya­kos üveget. Az illető na­gyot húz belőle és így szól: — Hálás köszönet, uram! Mindig rosszul le­szek, valahányszor ájult nőt látok. SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Felelős szerkesztő’ BÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 311-644 Telex: 313-360, Telefax: 312-315 Postacímünk: 7401 Kaposvár Pf. 31. Hirdetés és reklám: telefon 311-506 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 311-668, Telefax: (84) 310-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Felelős vezető: SOÓS SÁNDORNÉ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a kiadó kézbesítői igazolványával rendelkező díjbeszedőknél, az OTP Rt Somogy megyei fiókjainál, a barcsi, a csurgói, a nagyatádi és a nagybajomi takarékszövetkezetnél, a kiadó székhelyén, valamint számla alapján átutalással az OKHB 390-115811-7014. számú pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyed évre 1125 forint, fél évre 2250 forint, egy évre 4140 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents