Somogyi Hírlap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-03 / 256. szám

8 SOMOGY HÍRLAP — SZÍNES VILÁG 1993. november 3., szerda Agustin Ortiz rekordja Sikeres pilótavizsgája után egy kilencéves chilei kisfiú megkapta repülővezetői en­gedélyét. Ily módon jelenleg Agustin Ortiz a világ legifjabb pilótája. Eddig egy 11 eszten­dős amerikai kislány büszkél­kedhetett ezzel a címmel. A chilei légierő szóvivője el­mondta: Agustin kifogástala­nul, egyetlen hiba nélkül kor­mányozta gépét a vizsgarepü­lés során, és így kiállították számára a pilótajogosítványt. Dinoszauruszok pusztulása A jelek arra mutatnak, hogy oxigénhiány okozta a dino­szauruszok kipusztulását 65 millió évvel ezelőtt — állapítot­ták meg kutatásaik alapján az Amerikai Geológiai Társaság tudósai. Az új elméletet a tár­saság múlt heti szimpozionján adták közre. A korábbi feltéte­lezések szerint meteorbecsa­pódás következtében draszti­kus klímaváltozás okozta az őslények kihalását. A kutató- csoport újabb bizonyítékai azonban arra mutatnak, hogy a 65 millió éve szokatlanul erős vulkánkitörések voltak, a Föld légkörének oxigéntar­talma hirtelen jelentősen csökkent, oxigénhiány alakult ki, s ennek következtében a dinoszauruszok megfulladtak. Kis családért támogatás A kormány támogatásban részesíti azokat a kis jöve­delmű, alacsony iskolai vég­zettséggel rendelkező házas­párokat, akik legföljebb két gyermeket vállalnak — jelen­tette be a szingapúri minisz­terelnök. A „Kis családért” nevű program célja - a Reuter szerint — a szegény családok ösztönzése az egykézésre. A segély összege akár a 16 ezer dollárt is elérheti. A jogosul­taknak még középfokú vég­zettségük nem lehet; sem a férj, sem a feleség nem ke­reshet havi 466 dollárnál töb­bet, az édesanya pedig nem lehet 35 évesnél idősebb. Brosúra és óvszer a belga taxikban Az AIDS-ellenes belga inté­zet megállapodott a brüsszeli taxisok szervezetével, hogy a kocsikban felvilágosító brosú­rákat és gumióvszereket tart­sanak, amelyeket alkalomad­tán ingyen adhatnak utasaik­nak. Az ügynökség megdöb­bentő adatai szerint például a serdülőknek csak 27 száza­léka tudja, hogy az AIDS-nek nincs ellenszere... Ezért „Kel­lemes nyaralást!” címmel felvi­lágosító füzetecskéket állítot­tak össze, amelyeket egyt.óv- szerrel együtt mindössze öt belga frankért (mintegy 13 fo­rintért) árusítanak. A taxisok szervezete viszont úgy dön­tött, hogy ők ingyen oszto­gatják ezt a kis csomagot. Az átlag kínaiak és a tudomány A kínaiak szeretnék, ha gyermekeikből tudósok válná­nak. Egy nemrégiben végzett szociológiai felmérés szerint a lakosságnak mintegy a fele szeretné, ha gyermeke a tu­dománnyal és technikával kötné össze életét. E szavak jelentését azonban nem min­denki érti. Az Itar-Taszsz sze­rint a kínaiak egyötöde nem tudja, hogy a Föld kering-e a Nap körül vagy fordítva. A re­lativitáselmélet atyjáról, Albert Einsteinről pedig ugyancsak kevesen hallottak valamit is. Mutasd meg az írásodat, és megmondom, hogy ki vagy Az írás zónái Dr. Lépőid Józsefné grafológus szakértő elemzés közben Csaknem száz levél érkezett szerkesztőségünkbe. A nagy érdeklődésre való tekintettel nem egy, hanem két le­velet sorsoltunk ki elemzésre: egy férfi és egy nő írását. / Április jeligére — 38 éves no Az írás elemzésekor a jellegzetességeket gyűjt­jük csokorba; a betűk fel­tűnő nagyságát vagy ki­csinységét, illetve a betűa­lakokat vizsgáljuk, s az írásképet. Jellegzetes a betűk terjedelme, és az írás zónái. Most ez utóbbi­ról lesz szó. Az írást három zónára — felső, középső, alsó — oszt­juk. A felső zónába nyúlik például a „b”, az „f, a „k”, a „t”, a „d” szára. A középsó zóna — a kisbetűk zónája; csak ebben helyezkedik el például az „a”, az „e”, az „u”. A harmadik az alsó zóna — a betűk alsó szárának zó­nája, például a „g” vagy a „j” esetében. A felső zóna a szellemi élet, a gondolatvilág, a fan­tázia birodalma; az alsó zóna pedig az ösztönökre, a gya­korlatiasságra utal. A kettő között a középzóna igyekszik egyensúlyt tartani. A közép­betűk terjedelme az egyén szubjektív önértékelését és térfoglaló igényét mutatja. A szárak pedig azt, hogy vá­gyait mely területen akarja ki­elégíteni, hol akar érvénye­sülni. A betűk felső szárainak nagysága a középső zóná­hoz viszonyítottan értéke­lendő, s ugyanígy az alsó száruk is. 1. A nagy felső szárak a nagy írásban azt mutatják, hogy az illető becsvágyó, önérzetes, vezető szerepre tör. 2. Nagy felső szárak a kis írásban: álomvilágban él. 3. Kis felső szárak a nagy írásban reális gondolko­dásra vallanak. 4. Nagy alsó szárak: gya­korlati életre vágyás, anyagi és testi dolgok érdeklik. 5. Tért ölelő alsó szár a nagy írásban: felduzzasztott erotika. 6. Nagy alsó szárak a nagy írásban: fejlett gyakor­lati érzékről, illetve érzéki­ségről tanúskodnak, vagy arra utalnak, hogy az illető ösztöneinek a rabja. 7. Kis alsó szárak a nagy írásban: gyenge ösztönerőre vallanak. 8. Kis alsó szárak a kis írásban: az intelligencia jelei, illetve érzelmi mélység. 9. A középzóna nagy kife­jező: nagy önbizalom, az én­tudat erőssége állapítható meg különböző jeleiből. A betűk váltakozó nagy­ságú alsó és felső szárai vi­szont azt mutatják, hogy az illető diszharmonikus egyé­niség. Az írás nagysága különö­sen fontos a grafológus, az írás elemzője számára. Ez c konstruktív, hajlékony energia, kiemelés, alkotási vágy & kapzsiság c t bosszúvágy lendületes, vállalkozó e elrejtett vágyak e ravaszság c műszaki érdeklődés A számító A C-betű változatai esetben azonban mást is fi­gyelembe kell vennünk. Az is­kolai írástanítás a középbetűk nagyságát három milliméter­ben határozza meg. Az, hogy egy írás kicsi vagy nagy min­dig a középső betűktől függ, a száraktól függetlenül. Az írást elemezve beszélhe­tünk: 1. nagybetűs írásról 2. kisbetűs írásról 3. szóvégek nagyobbodá­sáról 4. szóvégek kisebbedéséről 5. kezdeti hangsúlyozásról A nagybetűs írás általában önérzetes, büszke, másokon uralkodó vagy zsarnok em­bertípusra vall, illetve arra; az illető lehet nagyvonalú vagy beképzelt alak. A kisbetűs írás szerény, óvatos, magányt kedvelő egyéniséget takar; ilyen a meggondolt emberek írása, de arról is árulkodhat, hogy kishitű vagy az élet dolgai­ban bizonytalan. A szóvégek megnagyobbodása a naiv, hiszékeny emberekre jel­lemző, a szóvégek kisebbe- dése diplomáciai hajlamot takar vagy taktikázásra utal. A kezdeti hangsúlyozás­ban a tért ölelő nagybetű az önbizalmat jelzi; a betűsor­ból alig kiemelkedő betű pe­dig azt, hogy az illető sze­rény. Ha a kezdeti nagybetű helyett kisbetűt ír: intelli­gens. A kezdő, hangsúlyozott nagybetű törzsének áthú­zása: aprólékosságra, kuta­tómunkára utal. (Folytatjuk) Dr. Lépőid Józsefné grafológus szakértő Ha kíváncsi személyiség­rajzára, pozitív és negatív tu­lajdonságaira, másolja le ennek az írásnak első négy mondatát egy sima felületű papírra, írja meg korát és nemét. Válasszon egy jel­igét, s küldje be hozzánk! A beküldők közül sorsoljuk ki azt, akinek jellemrajzát elké­szíttetjük, és közöljük az új­ságban. Kézírását nem, csak a jeligét hozzuk nyilvá­nosságra, személyiségi jo­gának védelme érdekében. A borítékra írják rá: íráse­lemzés! /? össztöneire hallgat S) fondorlatos J> saját személyének hangsúlyozása egoizmus d vállalkozó szellem szellemi értékek kihangsúlyozása <r jó ízlés, inteligencia cf zenei érzék védekező álláspont d zárkózottság, számítás d hiúság A D-betű változatai Minden definíció állítása igaz, de kiolthatja, gyengít­heti, erősítheti egy követ­kező vagy egy előző Lelki diszharmónia uralja az egész írását. Sértettség, meg­alázás, kihasználás, melyben része volt az elmúlt időszak­ban. Naiv és hiszékeny, így könnyen kihasználható. A NEM-et is tanulnia kell, hogy azt kultúráltan, de határozottan kimondja, ha arra szüksége van. Sok kudarctól menekült volna meg, ha korábban ezt gyakorolja. írása arról is árulkodik, hogy életében a párhuzamos nemi kapcsolat rendszeres volt. Nem csinált belőle erkölcsi kérdést. Pedig ha csak arra gondolná, hogy a nemi betegségek közül nem egy halálos is lehet, pél­dául AIDS, ráadásul gyermekei is vannak, már nem társadalmi megítélés kérdése... Kemé­nyen fogalmazok: itt az ideje a fegyelmezett életnek. Próbálja „Virágos kert” Önmagát sokra tartja, önér­zetes, és ezt magatartásával hangsúlyozza is. Az érvénye­sülni akarás, a szereplési vágy tükröződik írásából. Sze­reti, ha felnéznek Önre, ha a társaság középpontja. Vizuá­lis típusú ember, a szemléle­tes, plasztikus felfogásmód jel­lemzi. A személyiség műkö­désében a képzeletnek nagy szerepe van. Elénk lelki életet él, sokat foglalkozik önmagá­val, jövőjével. Nagy célok és tervek kergetőznek agyában. Rendelkezik a szükséges energiával, akarttal, hogy ezeket megvalósítsa. A „virágos kert” csodálatos is lehet, de ha tüskés bozó­tokkal tarkított?... Az írása alapján ön színes egyéniség, kellemes modor­magát lekötni olvasásai, tanu­lással. Soha nem késő, ha kellő akarattal párosul. Műveltsége átlag alatti, de képessége adott a tanulásra. Könnyen tanul(na). Mint édesanyának üzemem, hogy a nevelés legjobb mód­szere a személyes példamuta­tás is, nemcsak a szigor, me­lyet gyakorol. Egyedül neveli gyermekeit, ez még nagyobb terhet ró önre, valamint na­gyobb felelősséggel jár... Lehet fizikai munkát is úgy végezni, hogy örömünk teljen benne és mások is elismerje­nek érte. Pozitív gondolatok, pozitív eredményt szülnek. Ne szégyelje a munkát! Mentségére, rossz gyermek­kora volt, sokat szégyenkezett szülei miatt. Ez intő példa le­hetne, hogy gyermekeit más­képp nevelje. Még nem késő. — 72 éves férfi ral. Szereti a poénokat, csat­tanókat. A lelkét egy „virágos kerf-hez hasonlítom, ahol a rózsák tövisei nagyobbak a kelleténél. A tüskék, melyek csak indu­lati kitörésénél jelentkeznek, sértőek. Mentségére legyen, hogy nem haragtartó, sőt megbánja ha indulatán nem képes uralkodni. Jó diplomáciai érzékkel ké­pes akaratát érvényesíteni. Minden érdekli, fogékony az újra. A női nem tisztelője. Őszintén és tisztán tud sze­retni, kissé kisajátító módon. A fent leírtakhoz gratulálni tu­dok, hiszen a 40 éves férfiak­nál is ritka ez a tulajdonság. Korát meghazudtoló energiá­val, tervekkel teli képet adott az írása. A padovai fegyverszünet Padova, ez az észak-olaszországi kisvá­ros nem először szerepel a történelmi eseményekben. A magyar történelembe 1918. november 3-án írta be a nevét. A Padova mel­letti Villa Giustiban Viktor Wéber tábornok az Oszt­rák-Magyar Monarchia ne­vében délután 3 órakor írta alá a fegyverszüneti egyezményt az antant kép­viselőivel. „Mire lehullanak a levelek, itthon lesztek” — mondta Vil­mos német császár 1914 júli­usában katonáinak. Ötször hullottak le a levelek, mire sok szenvedés, vér és pusztítás után a háború a központi ha­talmak teljes kapitulációjával befejeződött. A monarchia számára ez az öt év a teljes kimerülést és az állami lét megszűnését, új nemzeti államok létrejöttét je­lentette. A történelmi Magyar- ország embervesztesége a háborúban 380 ezer 774 ha­lott, 743 ezer 359 sebesült, Hetvenöt éve történt 399 ezer 555 eltűnt és 614 ezer 808 hadifogoly volt. 1918 elején ez a végkifejlett még nem látszott. A központi hatalmak katonai helyzete látszólag javult. Az antant csapásait a nyugati hadszín­téren elhárították, az olasz hadszíntéren területnyere­séghez jutottak. Szerbia a központi hatalmak megszál­lása alatt volt. A keleti arcvo­nal Oroszország, majd Ro­mánia kiszállásával lényegé­ben megszűnt. Csaknem százzal több hadosztállyal rendelkeztek (274 antant, 370 központi hatalmak): mégis háborús teljesítőképességük szempontjából igen kedvezőt­len helyzetbe kerültek. Hadi­potenciáljuk, gazdasági erő­forrásaik kimerülőben voltak, a csapatok utánpótlása, feltöl­tése mindjobban akadozott. A hátország fizikai és erkölcsi tekintetben egyaránt kimerült. Ezzel szemben az antant egyre erősödött, gyárai, üze­mei teljes kapacitással dol­goztak. Az európai kikötőkbe 1918 nyarától átlagban 300 ezer amerikai katona és nagy mennyiségű hadianyag érke­zett. A nyugati fronton a néme­tek által augusztusban meg­indított nagyarányú támadás a kezdeti sikerek után össze­omlott. Hasonló sorsra jutott a déli fronton a monarchia rég­óta előkészített offenzívája. Néhány nappal a támadás után a monarchia hadserege a teljes felbomlás állapotába került. A monarchia a végét járta. A központi hatalmak frontjain hatalmas méreteket öltött a bomlás. Szeptember végén Bulgária, október végén Tö­rökország tette le a fegy­vert. Ezután nem maradt más megoldás, mint a fegyverszü­neti tárgyalások megkezdése. A padovai fegyverszüneti egyezmény hallgatólagosan demarkációs vonalként a há­ború előtti határokat jelölte meg, de kikötötte, hogy a né­metek ellen vonuló antant haderők Magyarország bár­mely stratégiailag fontos pont­ját megszállhatják. A fegyver­szüneti egyezmény aláírására azzal a kikötéssel került sor, hogy az 24 órával az elfoga­dás bejelentése után novem­ber 4-én délután 3 órakor lép életbe. A közös parancsnokság ekkor követte el utolsó végze­tes hibáját: a fegyverszüneti egyezményt azonnal kihirdet­ték. A háborúba belefáradt ka­tonák a hír hallatán eldobálták felszerelésüket, otthagyták ál­lásaikat, és megkezdték a visszavonulást. Az antant erők — tartva magukat a szerződéshez — folytatták előrenyomulásukat, és a 24 óra alatt 300 ezer hadifoglyot ejtettek. A fogságba esett ka­tonák többsége a történelmi Magyarország területéről vo­nult be. Jelentős részük soha nem került haza a hadifogoly- táborokból. Az antant a nemzeti álla­mok kormányaival is megkö­tötte a fegyverszüneti egyez­ményeket. Az új magyar kor­mány egyik legsürgősebb fel­adata ennek az egyezmény­nek a megkötése volt. Az an­tanthatalmak keleti frontjának főparancsnoka, Franchet d’ Espery tábornok Belgrádban fogadta a Károlyi Mihály ve­zette magyar küldöttséget. A rendkívül súlyos feltételeket tartalmazó szerződés aláírá­sára november 13-án került sor. 1919 januárjában a Párizs­ban megnyíló békekonferen­cia mondta ki végül is az Osztrák-Magyar Monarhcia halálos ítéletét. A I. Ferenc József nevével fényjelzett monarchia a maga eredményeivel és hibáival végleg eltűnt Európa térképé­ről. Puskás Béla «

Next

/
Thumbnails
Contents