Somogyi Hírlap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-01 / 254. szám

SOMOG YI ^___________________ •• S __ ________^ I V. évfolyam, 254. szám Ára: 16,30 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1993. november 1., hétfő A Jókai ligetben és a Táncsics gimnáziumban Emlékműveket avattak Kaposváron Szendrei László: A háború nem ér véget az utolsó lövéssel — Boross Péter: Az elkésett emlékezés nemzedéke lettünk Fusz György alkotása a kaposvári Jókai ligetben Fotó: Török Anett Mártírhalált halt hős katonákra, kegyetlen és értelmetlen vérontások polgári áldozataira emlékeztek a a halottak napja alkalmából a hétvégén, Kaposváron. Köztük azokra, akik szülőföldjükre vissza soha nem térhettek, akiknek életét is­meretlen helyen oltották ki és idegen földben nyugszanak. 30 milliárd kellene az iparágnak Januárban küldik az első borsos villanyszámlát Magyar-lengyel emlékünnepség Esztergomban A lengyel-magyar barát­ság nem időnként fel-fellob- banó érzés, és nem csupán közös történelmünkhöz, an­nak hőseihez fűződik. Egye­bek mellett ezt hangsúlyozta Esztergom török uralom alóli felszabadításának 310. és a Magyar-Lengyel Mickiewicz Társaság vándorgyűlésének 50. évfordulója alkalmából szombaton a Duna-parti vá­rosban tartott emlékünnep­ségen Jeszenszky Géza. A Göncz Árpád Koreába utazik Göncz Árpád az előzetes terveknek megfelelően no­vember elején nem hivatalos látogatást tesz a Koreai Köz­társaságban. Faragó And­rás, a köztársasági elnök szóvivője elmondta azt is: a köztársasági elnök és a kor­mányfő között rendszeresek a telefonbeszélgetések, amióta Antall Józsefet a kölni klinikán gyógykezelik. Gratuláló levél Shalikashvilinek Tar Pál, a Magyar Köztár­saság washingtoni nagykö­vete átadta Antall József mi­niszterelnök gratuláló levelét John Shalikashvili tábornok­nak, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizott­sága elnökének, akit a kö­zelmúltban neveztek ki erre a tisztségre. Tudj man vizsgálatot kért Franjo Tudjman elítélte a Stupni Do muzulmán falu la­kosainak mészárlását, ame­lyet állítólag horvát erők kö­vettek el. A horvát elnök egyben felszólította a bosz- naiai horvát hatóságokat és az ENSZ-t, hogy vizsgálják ki a bűntettet, és büntessék meg az elkövetőket. Az ENSZ békefennatartói 25 holttestet találtak a kö­zép-boszniai faluban. MSZP gazdasági tanácskozás Az MSZP gazdaságpoliti­kai tervezetének vitáját szombaton tartották a szoci­alisták budapesti székházá­ban. A gazdasági elképzelé­sek mellett szót ejtettek a párt foglalkoztatáspolitikai téziseiről is. A következő he­tekben vitára bocsájtják a programtervezetek egyes részeit. Ismeretlen szobordöntögetők Nyíregyházán Ismeretlen tettesek ledön- tötték talapzatáról a Móricz Zsigmond szobrát szom­batra virradó éjjel Nyíregy­házán. A köztéri alkotás az íróról elnevezett megyei és városi könyvtár előtti park­ban állt. A vandál cselekedet során a szobor szerencsére nem sérült meg. • Tizenöt ország fiai nyug­szanak abban a temetőben, ahol szombaton délelőtt az egybegyűltek az I. világháború katonai hőseinek emléke előtt tisztelegtek. A Hősök temető­„...már régen nem műso­rokról, újságírókról, rádióról, televízióról van szó, hanem a sajtószabadságról. Minden demokrácia legfontosabb alapelveinek és eszközeinek egyikéről, mellyel a polgárok a hatalmat kordában tarthat­ják...” - fogalmazták meg új­ságírók szombaton a Kossuth téren, a Parlament előtti tünte­tésükön. Az MTV székháza előtt kezdődött csendes de­monstrációra a Rádiós Ka­A múlt hét végén egymást érték a tiltakozó megmozdu­lások a Magyar Rádiónál és a Televíziónál történtek miatt, merthogy a médiaháború immár az eszkaláció szaka­szába lépett. Egyes ellenzéki politikusok a kormány be­avatkozását sürgetik, mond­jében a kaposvári katonaze­nekar Himnuszát ökumenikus ima követte, ezután az emlé- kezők megkoszorúzták az ál­dozatok emlékművét. A Hon­védelmi Minisztérium nevében mara hívta a kollégákat, a sajtószabadságot féltő pol­gárokat, hogy onnan vonul­janak a Parlament elé, a Kossuth szoborhoz: tiltako­zásul a két közszolgálati in­tézményben, a TV-ben és a Rádióban az elmúlt napok­ban történtek miatt. Nahlik Gábor és Csúcs László el­nöki jogkörrel felruházott al- elnökök műsorpolitikai és személyi intézkedései ellen többezren tüntettek. (Folytatás a 2. oldalon) ván: itt az ideje, hogy kon­szenzuson alapuló döntés szülessék a két média elnöki jogkörrel felruházott vezető­jének leváltásáról, illetve új vezetők kinevezéséről. A kormány viszont nem kíván beleavatkozni a személyi jel­legű kérdésekben, sőt meg­Szendrei László politikai ál­lamtitkár rótta le kegyeletét, majd a résztvevő diplomáciai testületek képviselői helyezték el koszorúikat: Aleksander Sole horvát nagykövet, a Len­gyel Köztársaság Nagykövet­ségének képviseletében Voi- ciech Siesalo gazdasági titkár és Miroslawa Vitkovska ke­reskedelmi attasé. (Folytatás a 3. oldalon) Antall József telefoninterjúja Tegnap este telefoninterjút adott a televízió Hét című műsorának Antall József. A miniszterelnök beszámolt egészségi állapotáról, s szólt arról, hogy érzékeli hazánk pozitív nemzetközi megítélé­sét. A közszolgálati médiák körül kialakult helyzettel kap­csolatban leszögezte: a Ma­gyar Rádió és a Televízió független. Csodálkozik azon a szemléleten, amelyik a füg­getlenségről beszél, viszont egyes politikai erők a nekik nem tetsző probléma felmerü­lése esetén azonnal meghir­detik: miért nem intézkedik, vagy miért nem avatkozik be a kormány. lehetősen nyugodtan szemléli az eseményeket. Miként vélekedik a történ­tekről a miniszterelnököt he­lyettesítő kormánytag? Erről kérdeztük a hét végén a Ka­posvárott tartózkodó Boross Péter belügyminisztert. (Folytatás a 2. oldalon) A mai naptól emelkedik a villanyáram fogyasztási díja. Ennek okairól Ligeti Pál, az Ipari és Kereske­delmi Minisztérium illeté­kes főosztályvezetője a következő tájékoztatást adta. — A villamosenergia-ipar költségei 1991-92-ben jelen­tősen megnövekedtek — mondta Ligeti Pál. Az ország dollárelszámolásra tért át a Az Alpok-Adria gazdasági konferencia második napján, az üzletember találkozón meghívott előadóként Ka­posváron járt Kádár Béla, a nemzetközi gazdasági kap­csolatok minisztere. Az üz­leti napot megnyitó előadá­sában részletesen ele­Kádár Béla, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok mi­nisztere Fotó: Lang Róbert Az egy hete kezdődött Protestáns Napok ünnep­ségsorozat csúcspontjaként nagygyűlés volt szombaton — a reformáció ünnepét megelőző napon — Buda­pesten a Nemzeti Sport- csarnokban. — Szükség van az egyházak megújulá­sára, mert sem Keleten, sem Nyugaton nincs min­den rendben hitelességük­kel. Az elvárások, az igé­volt KGST-tagországokkal bonyolított kereskedelmi kap­csolataiban, ezért jelentősen megdrágult az import tüzelő­anyag ára. Ráadásul a hazai szénbányászat termelési költ­ségei is hirtelen emelkedtek. Másrészt a nyilvánvaló infláció mellett sokáig alacsony áron tartották nyilván az ágazat va­gyonát — a fölértékelés után viszont lényegesen megnőtt az amortizáció. (Folytatás a 4. oldalon) mezte a magyar külgazda­ság jelenét és várható jövő­jét. Külön kitért arra, hogy ebben a már körvonalazódó jövőben szerepet kapnak a kisebb térségek és az or­szágok tartományait össze­fogó régióknak is így az Al­pok-Adria munkaközösség­nek is. Előadása után vála­szolt a Somogyi Hírlap kér­déseire. (Folytatás a 7. oldalon) nyék és a valóság gyakran eltérő — hangoztatta kö­szöntőjében Konrad Raiser, az Egyházak Világtanácsá­nak főtitkára. A reformációra emlékez­tek vasárnap Debrecenben abból az alkalomból, hogy Luther Márton 1517. október 31-én szegezte ki a witten­bergi vártemplom kapujára hitvitára hívó tételét, ami el­indította a reformációt. Csendes tüntetés a sajtó szabadságáért Nagygyűlés a városházán — KDNP álláspont „Politikai viharok világába érkeztünk...” A belügyminiszter véleménye a médiaháborúról Az Alpok-Adria szerepet kap a külgazdaságban is Kádár Béla: Együttműködésre van szükség a munkaközösség és a kormány között Protestáns ünnepségek

Next

/
Thumbnails
Contents