Somogyi Hírlap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-07 / 234. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG 1993. október 7., csütörtök Moszkva fekete mérlege Százötven áldozat A parlament ostromában tetőződött véres moszkvai ösz- szecsapásokban legkevesebb 150 személy vesztette életét — közölte kedden Oleg Szoszkovec első' miniszterel­nök-helyettes. Az Interfax szerint Szoszkovec azt mondta, hogy a végleges szám ennél magasabb lehet. KÉRDŐJELEK Körkörös védelem A magyar katonai diplomáciában fontos fejlemény, hogy több korábbi dokumentumhoz hasonlóan megszületett a szlovák-magyar katonai megállapodás, amely hivatalos formában is rögzíti a két honvédelmi minisztérium együtt­működési szándékát. Körkörös fenyegetettség vagy biztonság? Ezek a szakki­fejezések jól ismertek a politikusok és a katonák körében. Első összetételében azt az állapotot jelöli, amikor egy ál­lamnak azonos időben több ellenséges érzületű szomszéd fenyegetésével kell szembenéznie. A Pozsony és Buda­pest közt, kidolgozott egyezmény azonban a pozitív, vagyis a másik kifejezést testesíti meg. Inkább egyfajta „körkörös biztonság” érzetét erősítheti, hiszen a Szlovákiá­val létrejött szerződés nem az első a sorban. Az ok­mány hasonló tartalmú azokhoz, amelyeket hazánk ko­rábban más környező országokkal (például Romániával is) aláírt. Nyitott égbolt szerződés? Posztgraduális tisztképzés? A határ közelében végrehajtott próbarepülések szabályo­zása? A megállapodásnak természetesen rengeteg apró szakmai részlete van, ám a „laikus közvélemény” számára sokkal lényegesebbnek tűnik a mögöttes tartalom. Az, hogy a meglehetősen ingatag kelet-európai közegben sikerült le­galább e téren tisztább viszonyokat teremteni. Ettől a ki- sebb-nagyobb érdekellentétek, súrlódások persze nem tűnnek el, de a kapcsolatok javítása — különösen egy olyan kényes területen, mint a katonai viszonyrendszer — tán épp ezért fontos. így válhat a Pozsonnyal kötött megállapodás az önsúlyánál sokkal jelentősebb egyezménnyé. Sz. G. A kisebbségek kérése Jönnek az orosz fegyverek Már az ukrán-magyar hatá­ron van az a 24 vagonból álló vasúti szerelvény, amely a volt szovjet adósság fejében Oroszországból érkező 28 da­rab MÍG 29-es vadászgép földi tartozékait, tartalék alkat­részeit, illetve hajtóműveit szállítja hazánkba. Palesztin-izraeli csúcstalálkozó Álmodnak a palesztinok, ha arra számítanak, hogy mene­kültjeik tízezrével térhetnek vissza — jelentette ki Jichak Rabin izraeli miniszterelnök abban az interjúban, mely tegnap jelent meg a The Jeru­salem Post című lapban. Az izraeli kormányfő Jasszer Ara- fattal kezdett tegnap tanács­kozást Kairóban az autonómi­amegállapodás részleteiről. Újabb földrengés Kis erejű földrengés rázta meg ismét tegnap Nyugat-ln- dia katasztrófa sújtotta terüle­tét, ahol a múlt csütörtöki föl­dmozgások következtében több mint harmincezer ember vesztette életét. A mostani rengés a Richter-skála szerinti 4,3 erősségű volt. Horvát-szerb tűzpárbaj A horvát hadsereg és a hor- vát földön egyoldalúan kikiál­tott Karjinai Szerb Köztársa­ság fegyveres erői tegnap hajnalban tűzpárbajt vívtak Zára vidékén, Sibenik térsé- gébenBenkovac és Skadrin környékén. Választások Pakisztánban Általános választások kez­dődtek tegnap Pakisztánban. A két fő vetélytárs: Benazir Bhutto a balközép Pakisztáni Néppártja és a Mohamed Na- vaz Sarof vezette jobbközép irányzatú Iszlám Demokrati­kus Szövetség. A választások tisztaságán a pakisztáni bírói kar, a hadsereg és nemzet­közi megfigyelők százai őr­ködnek. Szomáliái áldozatok Szomáliában két amerikai katona holttestét tették köz­szemlére tegnap reggel a he­lyi lakosok Mogadishu egyik piacterén, ahol vasárnap vé­res összecsapások voltak a kéksisakosok és az Aidid Szomáliái hadvezérhez hű erők között. Nem tudni, hogy a két fehérbőrű katona vajon azon hat közül való-e, akiket az ENSZ képviselői eltűntnek nyilvánítottak. Tádzsik-afgán határháború A tádzsik-afgán határon harcoló orosz csapatok a négy napja folyó harcokban 300- 400 felkelőt kerítettek be. A Tádzsikisztánba betört sza­badcsapatokat és afgán szö­vetségeseiket feltartóztatta a jelentős orosz tűzerő. Azt is bejelentette, hogy 860 embert vettek őrizetbe a va­sárnap elrendelt szükségálla­pot megsértése miatt. A mi­niszterelnök-helyettes nem közölte, hányán sebesültek meg az összecsapásokban, (Folytatás az 1. oldalról) Innen kormányozzák böl­csen és igen eredményesen Hollandiát, ezt a virágzó gaz­daságú kis országot. Van mit tanulnunk a holland néptől, ezt többször is hangsúlyozta ál­lamfőnk a vendéglátók előtt. Hiszen, mint mondta, Magyar- ország célja, hogy évszázadok óta először tartósan lehorga­nyozzon Európa nyugati part­ján, az Európa-Közösség teljes jogú tagjává váljon. Erre mintegy válaszul, Lub­bers holland miniszterelnök bíztató nyilatkozatot tett a ma­gyar újságírók előtt. Mint mondta, hazánk az évezred vége előtt a Közösség tagja le­het. Igaz, ehhez még sok aka­dályt kell leküzdeni, például a gazdaság területén. Nem vélet­len, hogy a magyar államfőt még soha nem kísérte annyi üzletember mint mostani útján. A magyar vállalkozóknak, menedzsereknek külön szak­mai programot szerveztek. Szerdán előbb a legnagyobb holland virágaukciót nézték meg Aalsmeerben, majd a rot­Az Ernst and Young könyv- vizsgáló és tanácsadó világ­cég legújabb felmérése szerint Magyarország továbbra is a harmadik helyet foglalja Len­gyelország és Csehország mögött a befektetések ígére­tessége alapján a kelet-euró­pai országok közt felállított ranglistán. A politikai kockázatot, a sta­bilitást, a hitelképességet, a gazdaság állapotát és a hozzá kapcsolódó infrastruktúrát te­kintve Magyarország az előtte állókkal megegyező minősí­tést kapott a felmérés során. A gazdaság állapotát mindhá­rom országnál közepesnek ér­tékelték. Magyarország ese­tében ennek az az oka, hogy tovább tart a gazdaság vál­sága, sok cég áll csőd- vagy felszámolási eljárás alatt. Emellett a fizetési mérleg is de Viktor Csernomirgyin mi­niszterelnök korábbi közlése szerint ez a szám 600 körül van. A moszkvai amerikai nagy- követség tisztségviselői ked­den megerősítették, hogy a terdami kikötővel ismerkedtek. Turisztikai látványosságnak sem utolsó a virágtőzsde, melynek szervezettsége való­ban lenyűgöző. Naponta 16 millió szál virágot adnak el itt és csomagolnak. Az áru 80 százalékát, még aznap kül­földre szállítják repülőn és ka­mionokkal. Az ügynökök szá­zai gombnyomással licitálnak egy ötméteres óra előtt. Szá­zadmásodperceken múlik a si­keres üzletkötés, nem szabad tévedni, hiszen fontos szabály: még aznap ki kell fizetni a megvásárolt árut. Ezt követte a látogatás Rot­terdamban a világ — talán már mondani sem kell — legna­gyobb forgalmú kikötőjében, ahol elkezdődtek a tárgyalások egy magyar kereskedelmi köz­pont létesítéséről. Göncz Árpád és kísérete csütörtökön Amszterdamban fejezi be a háromnapos prog­ramot, ahol többek között a hol­land pénzügyi élet képviselői­vel találkozik államfőnk és Szabó Iván pénzügyminiszter. Lovas Dániel romlott. Az osztályzaton úgy lehetne javítani, ha sikerülne a stabilitásnak több jelét felmu­tatni. Az üzleti lehetőségek minő­sítésében Magyarország ver­senytársai mögé szorult: Len­gyelországnál kettővel, Cseh- országnál pedig eggyel rosz- szabb osztályzatot kapott, mi­vel lelassult a közepes méretű vállalatok privatizációja és csökkent a privatizációs kíná­lat. Hazánkkal kapcsolatban pozitívumként említi a felmé­rés: a pártok közt politikai kon­szenzus alakult ki a piacgaz­daságra való áttérésről, növe­kednek a devizamegtakarítá­sok, a Magyar Nemzeti Bank nagy tekintéllyel rendelkezik a nemzetközi pénzpiacon. Emel­lett viszonylag stabil a politikai és gazdasági helyzet. harcok amerikai áldozata Terry Duncan ügyvéd volt, akit vasárnap éjjel, az Osztankino tévéközpont ostromakor ért halálos találat. Rajta kívül az AP szerint még hat másik amerikai sérült meg ki- sebb-nagyobb mértékben a harcok következtében. Dun­can éppen segíteni próbált egy sebesült honfitársának, egy újságírónak, amikor halá­los lövést kapott. 100 milliós bankrablás (Folytatás az 1. oldalról) A három feltételezett bank­rabló személyleírása: az egyik 25 év körüli, 175-180 centiméter magas, markáns arcú, erős testalkatú. Haja rövid és barna. Ruházata; dzsekiszerű világoskék felső- ruházat, a mellrészen felirat­tal vagy bilétával, továbbá fe­kete bőrdzseki és barna hasí­tott bőrcipő. A másik rabló, aki ugyan­csak 25 év körüli lehet, 170 centiméter magas, vékony testalkatú, szőkésbarna rövid hajú. A felsőruházata ha­sonló az előző bankrablóé­hoz, továbbá fekete nadrágot és kék betétes világos sport­cipőt hordott. A harmadik 25 év körüli támadó ugyancsak 170 cen­timéter magas, erős testal­katú és rövid barna hajú. A rabláskor sötét dzsekiben és tarka színű cipőben volt. A rendőrség kéri a lakos­ságot, hogy aki felismeri a rablókat vagy információval rendelkezik tartózkodási he­lyükről, hívja fel a rendőrsé­get a 07-es telefonszámon, vagy szóljon bármelyik rend­őrnek. A rablók fegyverrel rendelkeznek, tehát civil la­kosok ne próbálkozzanak el­fogásukkal. Az Inter-Európa Bank rendkívüli közgyűlése Az Inter-Európa Bank Rt rendkívüli közgyűlése szerdán az igazgatóság tagjává válasz­totta Bódy Lászlót és Alfred W. Mallmannt. Bódy László jelenleg a Magyar Nemzeti Bank alel- nöke, új megbízatását decem­ber 9-től vállalta, amikor nyugál­lományba vonul. A rendkívüli közgyűlésen Per Franco Rubatto adott tájékozta­tást az Inter-Európa Bank.ez évi gazdálkodásáról, valamint az In- ter-Európa Bank-részvények tőzsdei bevezetésének lehető­ségéről. A bank szeptember vé­géig az előzetes adatok szerint 560 millió forintos eredményt ért el, amely éves szinten megköze­líti a tavalyi eredményt. Mérleg­főösszege majdnem 5 milliárd forinttal nőtt augusztus végéig, és elérte a 38,1 milliárd forintot. A Belügyminisztérium szer­dán tanácskozásra hívta össze a kisebbségi szervezeteket. A tanácskozáson — a meghívott tizenhét szervezet közül — nyolc szervezet vett részt, ame­lyek összesen öt nemzetiséget képviseltek. Az örmény, a ci­gány, a bolgár, a lengyel és a szert szervezetek jelezték: kí­vánatosnak tartanák, ha egy nemzetiség nemcsak egy listát állíthatna, hanem — ha a nem­zetiségi szervezetek igénylik —, szervezetenként egyet- egyet. Mindezt természetesen oly módon, hogy több lista ese­tén is csak egy kedvezménye­zett mandátum illesse meg az adott nemzetiséget. A tanács­kozás résztvevői azt is felvetet­ték, hogy jó lenne, ha a jövőben a kedvezményes mandátu­mokkal bejutó képviselők a par­lamenti ciklus alatt megőriznék nemzetiségi jellegüket. < > A CERES Agráripari és Kereskedelmi Kft (7431 Juta, Dózsa Gy. u. 49.), mint a KAPOSVILL Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató kft. (7400 Kaposvár, Bajcsy Zs. u. 16-18) felszámolója pályázat útján értékesítésre meghirdeti a kft. tulajdonát képező Barcs, Bajcsy Zs. u. 80. szám alatti 105 négyzetméter alapterületű üzlethelyiséget. A pályázatokat 1993. október 31. napjáig lehet benyújtani a felszámoló fenti címére. A felszámolás során készpénzes értékesítésre kerülnek a kft. alábbi vagyontárgyai is:- elektronikai, fűtéstechnikai alkatrészek, anyagok - használt elektronikus háztartási gépek. A fenti készletek megtekinthetők és megvásárolhatók a kft., Kaposvár, Fő u. 37-39. szám alatti üzlethelyiségében, 1993. október 11. napjától 8-16 óráig. (21283) V __________________________________________________/ G öncz Árpád Hollandiában Magyarország a 3. helyen Ernst and Young üzleti felmérés : ági R O I BAN K I RT ÚJ I KAM l A T A I I AGROBANK Betétjegy másfél évre, évi 24% AGROBANK-Takarék* másfél évre, Évi 23,5% .............AMATO­E V VÉGÉN A KAMATOT A BANK TŐKÉSÍT AGROBANK RT *

Next

/
Thumbnails
Contents