Somogyi Hírlap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-06 / 233. szám

Alpok-Adria ifjúsági vetélkedő „15 évesek lettünk... v Kaposváron ma dr. Gye- nesei István, az Alpok-Adria Munkaközösség elnöke nyitja meg azt a nagysza­bású ifjúsági vetélkedőt, amelyen hét ország tizen­hat tartományának több mint félszáz diákja méri össze tudását. Az Al­pok-Adria Munkaközösség idén novemberben ünnepli 15. évfordulóját, ezért szü­letett meg az a gondolat, hogy a megyeszékhelyün­kön megrendezett vetélke­dőre 15 éves diákokat hív­janak meg. A csapatok az RSG Csarnokban minikiállításon mutatják be tartományukat, majd következik a küzde­lem: a zenei, a politikai, a földrajzi és a művészeti kérdések özöne. Délután Szennában folytatódik a ve­télkedő, itt a résztvevők magyar népi játékokkal is­merkednek, s népművé­szek „élő” bemutatóval avat­ják be őket művészetük rej­telmeibe. Csütörtökön a Sportcsarnok, az Inter To­urs Sportcentrum uszodája és tekecsarnoka lesz a helyszíne a küzdelem má­sodik napjának. Krónika Elmaradt a keszthelyi „kézfogó” Közös gazdasági társaság alapítása, 3-4 milliárdos be­ruházás a tó parton, ötcsilla­gos szálló, üdülőfalu, yacht-kikötő — mindez közel 15 hektáron Keszthely Gye- nesdiás felőli részén — lett volna, ha Keszthely önkor­mányzata és a hambrugi székhelyű WEMEX GmbH szerződést köt. Az ünnepé­lyes aktus elmaradt, s lett he­lyette egy rögtönzött, német­magyar, magyar-német saj­nálkozva egymásra mutogató sajtótájékoztató. A WEMEX-holding nem mu­tatott bankgaranciáját ismé­telgették a felforrósodott han­gulatú sajtótájékoztatón, ahol a német cég elnök-vezérigaz­gatója, Thomas Steiger nem győzte ismételgetni: bármelyik pillanatban kész az aláírásra. Végülis nem győzte meg a keszthelyi elöljárókat, akik to­vábbra is a bankgaranciához ragaszkodnak s makacsul azt vallják, hogy ha pénzről van szó, vége a barátságnak... A patthelyzetnek lesz-e megol­dása? (Csíky) Ökumenikus egyházi naptár Szerda. Köznap. Napi igék: Kát.: Jón 4,1-11. Zsolt 85. Lk 11, 1—4. Ref.: Mk 14,1-9. Bir 8,13-23. Ev.: Mk 9,17-27. Lk 16,10-15. Őrt.: Filip 1,12-20. Lk 5,33-39. Brúnó. Német eredetű név, jel.: barna (medve). Vé­dőszentje: Brúnó (+1101), a szigorú kartauzi rend meg­alapítója. Az ortodox és a görögkatolikus naptárban Szent Tamás apostol ün­nepe. - A zsinagógái nap­tárban pedig hosaná-rabbá, a hétszeres körmenet napja. Képviselői fogadóórák Dr. Suchman Tamás, a Magyar Szocialista Párt or­szággyűlési képviselője októ­ber 8-án, pénteken este hét órakor a somogysámsoni fa­luházban, október 9-én, szombaton este hét órai kez­dettel pedig Kéthelyen a pol­gármesteri hivatalban képvi­selői fogadóórát tart. Minden érdeklődők szeretettel vár. Zuhogó esőben Zsaruk horgász­bottal Évadzáró horgászversenyt rendezett Törekiben a hét végén a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság. Zu­hogó esőben tizenegy csapat próbálta válogatott csalikkal horogra csalni a tó halait. Né­hány termetes ezüstkárász, kilón felüli ponty jelezte a si­kert. Végül is a Győr-Mo- son-Sopron megyei főkapi­tányság csapata lett az első; a második Tolna megye, a harmadik a Repülőtéri Biz­tonsági Főigazgatóság csa­pata. Egyéniben Szabó István szerezte meg az első helyet, Szili Ferenc lett a második (mindketten Tolnából), a harmadik a győri Truka Ist­ván. A legnagyobb pontyot (1640 gr) Gulyás János fogta. A Hélla Társaság a kaposvári LILLA PARFÜMÉRIÁT választotta mintaboltjának Október 7-én, csütörtökön 10 órától kozmetikussal találkozhat üzletünkben. Szeretettel várjuk termékbemutatónkon! Üzletünkben a lehető legkedvezőbb áron juthat hozzá a Helia-D készítményekhez! Térjen be hozzánk, nem csalódik! Lilla Parfüméria, Kaposvár, Fő u. 1. KAPOSVÁRON árusít a NEFELEJCS Nyugati kilósruhavásár. Helye: a FÉK volt étterme Bajcsy Zs. u. 2. Ideje: október 7. csütörtök 9-16 óráig Gyilkos indulatok — prostituáltak Véres kezű gyilkosok és fur­fangos szélhámosok, liliomtip- rók és prostituáltak, géppisz­tollyal utcakölykökre vadászó rendőrök a főszereplői egye­bek mellett a Pandúr Bűnügyi Magazin októberi számának. A fotókkal gazdagon illusztrált újság tudósítások, izgalmas riportok révén kalauzolja el ol­vasóit az utóbbi hetek legdöb­benetesebb bűnügyeinek helyszínére. A lap munkatár­sai ott voltak a békásmegyeri robbanásnál, interjút készítet­tek Oszter Sándor színmű­vésszel. A rejtvény, a teszt és a különböző pályázatok a já­tékos kedvű olvasóknak, Nagy Bandó András rovata pedig a humor kedvelőinek ígér tar­talmas szórakozást. OKTÓBER A nap 5.50 órakor kél, és 17.14 órakor nyugszik; a hold 20.17 órakor kél, és 11.12 órakor nyugszik. Enyhül az idő Szerda Brúnó Renáta Változóan felhős, éj­szaka többfelé ködös idő várható. Számottevő eső sehol sem lesz. A déli szél megélénkül. A leg­magasabb nappali hő­mérséklet 15-22 fok kö­zött alakul. Közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi vetélkedő A magyaratádi diákoké a pálma Idén májusban hirdette meg a budapesti Meridian Kft az országos közlekedésbizton­sági és környezetvédelmi ve­télkedőt általános iskolás diá­koknak. A feladatok között szerepelt többek között sza­bálytalan közlekedési helyze­tek lefotózása, valamint egy olyan képzeletbeli csodaautó­busz tervezése, amely már a jövő századot idézi. Ezek alapján a legszínvonalasabb pályamunkát beküldő hat csa­pat — köztük a magyaratádi iskola hatodikos gárdája — került a fináléba, amelynek Siófok adott otthont. A magyaratádi diákok re­mekül állták a sarat mind a kerékpáros ügyességi, sza­bályossági és szerelési fel­adatok teljesítésében, mind pedig a tréfás küzdelemben. Az egész mezőnyt maguk mögé utasítva elsők lettek. Nagy György felkészítő tanár elmondta, hogy diákjai értékes ajándékokkal tértek haza: két tanuló egy-egy mountain bike kerékpárt, a csapat pedig videót, színes tévét, és egy kétnapos in­gyenes osztálykirándulást kapott. T. F. Keresztben ment át az úton — az autó elütötte Figyelmetlen vezetés miatt hétfőn Kaposváron a vasútállo­más előtt Veverán Péter István 24 éves helyi lakos az általa ve­zetett személygépkocsival el­ütötte az úttesten keresztben áthaladó 39 éves Purger Istvánt. A gyalogos súlyosan megsérült. Tisztelt Szerkesztőség! Horváth Imréné, Kaposvár, Bartók Béla u. 74. sz. alatti lakos szeptember 16-i levelében sérelmesnek tartotta, hogy az adóhatóság nem küldött neki már­cius 15-ig csekket, amelyen az adóját befizethette volna. A levélíró az 1993 első félévére esedékes adóját nem fizette be, ezért 58 forint késedelmi pótlékot szá­moltunk fel Ez jogszerűen történt. Ha Horváth Imréné ezt sérelmesnek találja, fellebbezhet. A jogszabály nem úja elő az adóhatóságoknak, hogy január-februárban kötelesek csekket küldeni az állampolgároknak; azok adófizetési kötelezettségük­nek önként kötelesek eleget tenni Az 1992. évi adóí­vekkel azért küldtünk ki 2 csekket, hogy az egyikben az 1992 II. félévi adót, a másikon az 1993 1. félévi adót fizessék be. Ugyancsak 2 csekket mellékeltünk az 1993. évi adóívhez is. A Somogyi Hírlapban is többször felhívtuk az állampolgárok figyelmét, hogy akinek nincs a befizetéshez szükséges csekkje, az a közszolgálati irodánkban bármikor ingyen beszerez­heti Tisztelettel: Dr. Klapsz László irodavezető Polgármesteri Hivatal, Kaposvár Tarka sorok Megnyugtatás — Biztos úr! Biztos Úr! — érkezik kifulladva egy vénkisasszony éjnek évad­ján a Népliget körül cirkáló rendőr elé. — Kapja el ott azt az embert! Meg akart erőszakolni! — Nyugalom, hölgyem. Mindjárt jön egy másik. Louvre-ban Nagy és Nagyné a pári­zsi Louvre-ban járnak. Az antik szobrokat nézegetik. Nagy hosszasan elnézi a milói Vénuszt, s így szól a feleségéhez: — Látod, ezt nevezem én nőnek. Nagyné hidegen visszavág: — Na, Jenő, most men­jünk az antik férfiszobrok­hoz. Majd én megmutatom neked, hogy mit neveznek férfinak. Meteorológuséknál A meteorológus a heti idő­járás-jelentést állítja össze, majd felolvassa a felesé­gének: — Hétfő: mérsékelten hűvös, kedd: derült, szerda: szeles, csütörtök: változó, péntek: esős... A feleség közbeszól: — Elfelejtetted, fiam, hogy pénteken a Málcsi nénihez kell mennünk. Tedd át az estő szombatra! Taps A színházban egyszer ki- fügyültek egy darabot, csak egy ember tapsolt. — Miért tapsol Ön? — kérdezte tőle a szom­szédja. — Én kérem, azoknak tapsolok, akik fügyültek. Gondos asszonyka Két férfi beszélget. — Az én feleségem na­gyon drága asszony. Nincs fogalmad róla, hogyan gondoskodik rómam; min­den este lehúzza a cipő­met. — Mikor hazajössz a kocsmából? — Nem, amikor kocs­mába akarok menni. Első nap az iskolában Peti először ment isko­lába. Mikor hazajött meg­kérdezték tőle; — mit ta­pasztaltál az iskolában? — Felháborító az egész — feleli a kisfiú — mi csi­náljuk a feladatokat, és a tanító néni kapja a fizetést. 20 000 DM-et csincsilla tenvészfam működtetésével. Mindenki csinálhatja. Alaptőke+15 m‘-es száraz helviség, kevés idő szükséges a szelíd szagUlan illatok tartásához. Szerződésben bi2to^tjok a szaporulat átvételét és az abban me^állnpitott stabQ bevételt Komolv érdeklődök térjék intene ismertetőnket H.W.S. Csincsilla tenyészfarm. Reit Tamás 7977 Potony, Petőfi u. 117, Telefon; Lakócsa 36, — A Kuckó Bútorházba malaj­ziai nádbútorok érkeztek, széles választékban. Ülőgarnitúrák, étke­zők, íróasztalok, polcok, hintaszé­kek, tv fotelok, komódok, virágtar­tók és egyéb kiegészítő bútorok. Természetes alapanyag, különle­ges forma, igényes kivitel. Győ­ződjön meg Ön is róla. Cím: Ka­posvár, Zselic Áruház. Nyitva: hét­főtől péntekig 9-18 óráig, szomba­ton 9-13 óráig. Tel.: 82/317-515. (20704) — Singer varrógéptűvásár a Somogy Expón! (21062) A pénzügyi szolgáltató szférában másfél évszázados múlttal rendelkező holland nagyvállalat kér azt a személyt, aki hisz saját képességeiben, nem fél a kemény munkától és aki ennek megfelelő javadalmazásra számít. A megfelelő személy számára állandó és független üzleti pályát kínálunk. Nationale-Nederlanden Magyarországi Biztosító Rt. 8600 Siófok Dózsa Gy. u. 25. Telefon: 84/311-853. (19864) SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Felelős szerkesztő1 BÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 311-644 Telex: 313-360, Telefax: 3J2-315 Postacímünk: 7401 Kaposvár Pf. 31. Hirdetés és reklám: telefon 311-506 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 311-668, Telefax: (84) 310-861 Készült a szerkesztőség számitógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Felelős vezető: SOÓS SÁNDORNÉ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hír­lapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215— 96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyed évre 1125 forint, fél évre 2250 forint, egy évre 4140 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. 4

Next

/
Thumbnails
Contents