Somogyi Hírlap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-22 / 247. szám
SOMOGYI HÍRLAP — EMLÉKEZET 1993. október 22., péntek 1956. október 23-án délben a Lánchídnál A Petőfi szobornál Veres Péter beszél Október 30-án Budapest szétlőtt épületekkel és harcászati eszközökkel nekem életemet kell áldoznom” Nagy Imre a Minisztertanács elnöke emlékezetes rádiónyilatkozatát adja Vizsgálat Vizsgálótiszt: — ...Hogyan született meg a „nemzeti forradalom” koncepciója, amely a fegyveres ellenforradalmat nemzeti forradalommá, a fegyveres ellenforradalmi csoportokat hősökké és forradalmárokká minősítette? Nagy Imre: — Nálam a nemzeti forradalom koncepciója fokozatosan alakult ki és bizonyos tekintetben eltért attól, amely később a pártban érvényre jutott. Már október 24-én arra a következtetésre jutottam, hogy ami 23-án kezdődött, az demokratikus tömegmozgalom. Négy tételből indultam ki. Ezek a következők (voltak). Először: az október 23-án kirobbant tömegmozgalom, amely mutatta a nép elégedetlenségét. Másodszor: a párt vezetésével szembeni politikai bizalmatlanság (azért, mert), a pártvezetés szembefordult a néppel és a párttagsággal és fegyveresen lépett fel a tömegekkel szemben. Harmadszor: a jogos nemzeti sérelmek (amelyeket az október 30-i szovjet deklaráció is elismert). Végül negyedszer: a szovjet csapatok beavatkozása az eseményekbe, amely fölfokozta ezeket a nemzeti sérelmeket... Vizsgálótiszt: — Milyen okok játszottak közre, hogy ez a politikai álláspont megerősödött? Nagy Imre: — A nemzeti forradalom koncepciójának kialakulásához és bennem való megerősödéséhez nagy mértékben hozzájárult Losonczy Géza és Donáth Ferenc felszólalása a Központi Vezetőségben... A párt álláspontjával szemben — miszerint október 23-án ellenforradalom robbant ki —, azzal léptek fel, hogy az eseményeket nemzeti forradalomnak értékelik, és elítélik a párt vezetését azért, mert a nemzeti forradalommal szemben fegyveresen szállt szembe. Vizsgálótiszt: — Mi volt az ön véleménye? Nagy Imre: — Kiindulva abból, hogy nekem is hasonló álláspontom volt kialakulóban, Losonczy és Donáth álláspontját helyesnek tartottam... Erről a véleményemet (a politikai bizottsági) ülés keretében és azután többször is kifejtettem. Vizsgálótiszt: — Beszéljen az angyalföldi küldöttséggel való tárgyalásáról. Nagy Imre: — ... Azzal üdvözöltek: örülnek, hogy látnak, és nem vagyok letartóztatva, mert azt hitték, hogy fogva tartanak. Emlékezetem szerint 810 főből állt a küldöttség. Első kérdésként mindjárt azt tették fel, megfelel-e a valóságnak, hogy én adtam ki a statáriumot. Válaszom az volt, hogy valóban én adtam ki, de nem a felkelők ellen, hanem a közönséges bűncselekményeket elkövetőkkel szemben... Másodikként megkérdezték tőlem, igaz-e, hogy én hívtam be az oroszokat. Válaszom az volt, hogy ez nem igaz. Gerő Ernő és Hegedűs András voltak azok, akik a szovjet csapatok segítségét kérték. Sőt azt is közöltem velük, hogy Hegedűs ezt követően (utólag) velem akarta aláíratni a szovjet csapatok segítségül hívásáról szóló levelet. Ennek a levélnek a másolata a zsebemben volt és állításom alátámasztására megmutattam a küldöttség tagjainak, hogy a levelet nem írtam alá... Közölték velem, hogy a két intézkedés nagymértékben ártott az én népszerűségemnek... és „a régi Nagy Imre tekintélyét ez a két kérdés aláásta"... Nagy Imre: — Elég terjengős beszélgetés alakult ki. Elmondották nekem az angyalföldiek, hogy az utcákon milyen vérontás folyik: a szovjet csapatok és az államvédelmisták lövik a tömeget (és hogy) a nép körében nagy a felháborodás (ezért). Azért is nagy a felháborodás, mert hogy a párt és a kormány ellenforradalomnak minősíti az eseményeket, holott is ez egy nemzeti függetlenségi szabadságharc. Elmondották, hogy nekem a nép oldalán a helyem, nem pedig „ezek között”. Felszólítottak, hagyjam ott a pártvezetést és a kormányt, úgy ahogy vagyok menjek velük... Angyalföldre. Vizsgálótiszt: — Kifejtette-e ön a küldöttség előtt politikai véleményét az akkor folyó eseményekről? Nagy Imre: — Részleteiben nem. Arról azonban beszéltem a küldöttségnek, hogy az eseményeket, amelyek lejátszódnak nem tartom ellenforradalomnak. (Azzal váltunk el a küldöttségtől, hogy) hívtak ki Angyalföldre, a munkások közé, amire én ígéretet tettem... Népbírósági tárgyalás Nagy Imre: — ...Engedel- met kérek, nem arról van szó, hogy a nyomozás befejezése után odaadták (nekem) az iratokat. Hanem a vizsgálat során, amikor én azt mondtam, hogy kérem szépen, itt van (például) ez a dokumentum, önök idézik ezt, (és) ebben a dokumentumban nem ez van, (amit „idéznek”), vagy nem csak ez van, hanem (más is), (ezért) tegyék lehetővé a megtekintését, ezt soha, egyetlen esetben sem tették. Elnök: — Kérem, a bíróság előtt mindenkor lehetnek bizonyítási igényei. Nagy Imre: — A másik, amit szóvá teszek, — annak ellenére, hogy semmit nem érintő dolog, — nem jogi kérdés, de a bíróság elbírálására bízom, azért, hogy úgy mondjam, nem tartom a szocialista törvényességgel összeegyeztethetőnek, (az a következő): Nem egyszer, azt hiszem két esetben is előfordult, hogy a („másod”) vizsgálótiszt, egy őrnagy (pontosítva: Kapitány István r. őrnagy — D. F.), — tehát nem az alezredes (pontosítva: Feren- csik József r. ezredes, korábban az ÁVH-nál Péter Gábor altábornagy helyettese), az ellen semmi panaszom nincs, — engem az egyszerűen disznónak nevezett. Azt hiszem, nem jól van ez így. Egy másik kihallgatásom során azt mondta nekem, hogy vegyem tudomásul, nekem ő halálos ellenségem, ő engem gyűlöl, és legjobban szeretné az én torkomat ketté harapni. Elnök: — Ön a bíróság előtt áll, amely annak alapján ítélkezik, ami itt elhangzik. Sem az ön helyzetét, sem a mi ítélkezésünket nem befolyásolja, hogy valamelyik nyomozó valóban, vagy nem valóban (sic!) ilyen helytelen kijelentést tett. Nagy Imre: — Köszönöm szépen az olyan embernek az objektivitását, aki így viszonylik a vádlotthoz. Elnök: — Vegye tudomásul, hogy mi annak az alapján ítélkezünk, amit ön mond, meg a tanúk mondanak. Nagy Imre: — Kérem, én a vizsgálat nyomán, annak eredményeként kerültem ide (a bíróság elé). Ott (a vizsgálat során) nekem azt mondták, hogy ezeket a panaszokat én adjam elő a bíróságnak. Nem (is a) gorombáskodásról van szó, (ami) a nyomozás „objektivitását” illeti, ez nem egyszerűen gorombaság. Figyelmeztettek (is), csak úgy „barátságosan”, hogy ennél kisebb bűncselekményekért, (mint amilyenekkel engem vádolnak), kivégeztek embereket és hogy a magatartásom nem csak az én sorsomat, hanem a családomét is érinti. Én több kérdést tennék (még) szóvá, amejy a bírósággal kapcsolatos. így az itteni tárgyalással és a védő úrral kapcsolatban. A tegnap folyamán tudtam első ízben az (1957. április 4-i, sna- govi letartóztatása óta! — F. D.), a tárgyalást megelőzően a védőmmel pár óra hosszat beszélni. Más lehetőségem nem volt. Én ezt kifogásolom, ez az egyik... Elnök: — A legfőbb ügyész gyorsított eljárást indítványozott, így a törvények szerint is előfordulhat, hogy (akár) vádiratot sem ad, csak úgy állítja a bíróság elé a vádlottat. Nagy Imre: — „Köszönöm” ezt a felvilágosítást. Nem tudtam... A másik (kérdés: amit szóvá teszek), hogy tegnap amikor a védő úrral beszélgettem, a nyomozó hatóság egyik tagja jelen volt. Elnök: — Most is, a tárgyalás folyamán, mindig joga van érintkezni a védőjével. Nagy Imre: — Köszönöm szépen, én ezt nem tudtam. A védő úrral való beszélgetésem során jelen volt a nyomozó hatóság képviselője. Én ezt kifogásoltam, mert a védőmmel nem a nyomozó hatóság jelenlétében akarok beszélni. Azt mondta a nyomozó, hogy ez így van és ennek így kell lenni. Hát én ezt kifogásolom, mert most már nekem a nyomozó hatósághoz semmi közöm nincs, (csak) a bírósághoz, igen. Ha én ezt (a nyomozói jelenlétet) elutasítom, akkor egyáltalán nem tudtam volna a védőmmel beszélni. Szóval, ezzel kapcsolatban nekem más közölni valóm nincs. A váddal kapcsolatban (viszont) van. Az egyik ilyen kérdés... a kormány felelősségének a kérdése, amely a vádiratban foglaltak szerint nem helyesen feltüntetett... Elnök: — Ön arra céloz, hogy a kormányelnöknek és a minisztereknek miként oszlik meg a felelőssége, mi jellemzi azokat? Nagy Imre: — Igen (...) Az utolsó szó jogán Elnök: — Kihirdetem a Legfelső Bíróság Népbírósági Tanácsának ítéletét a Népköztársaság nevében. Nagy Imre elsőrendű vádlott, aki 1896-ban, Kaposváron született, apja Nagy József, anyja Szabó Rozália, nős Égető Máriával, egy felnőtt gyermeke van, egyetemi tanár, havi jövedelme 3600 forint nyugdíj, vagyontalan, büntetlen előéletű, magyar állampolgár, budapesti, Orsó utca 43. szám alatti lakos, bűnös a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésében elkövetett bűntettben, valamint hazaárulás bűntettében, és ezért őt a Népbírósági Tanács halálra, valamint teljes vagyonelkobzásra ítéli. (Az elnök ismerteti a további vádlottak ítéletét, majd az ítéletek indoklását.) Lényegében ez a Népbírósági Tanács ítéletének rövid összefoglalója. Nagy Imre, kegyelmet kér-e? Nagy Imre: — Engedje meg az igen tisztelt Népbírósági Tanács, pár szóval indokoljam a kegyelmi kérdéssel kapcsolatos álláspontomat. A halálos ítéletet, amelyet az igen tisztelt Népbírósági Tanács kirótt, én a magam részéről igazságtalannak tartom, indoklását nem tartom megalapozottnak és ezért a magam részéről, — bár tudom azt, hogy fellebbezésnek helye nincs — elfogadni nem tudom. Egyetlen vigaszom ebben a helyzetben az a meggyőződésem, hogy előbb vagy utóbb a magyar nép és a nemzetközi munkásosztály majd felment azok alól a súlyos vádak alól, amelyeknek súlyát most nekem kell viselnem, és amelyek következményeként nekem életemet kell áldoznom, de amelyeket nekem vállalnom kell. Úgy érzem, eljön az idő, amikor ezekben a kérdésekben, nyugodtabb légkörben, világosabb látókörrel, a tények jobb ismerete alapján igazságot lehet szolgáltatni az én ügyemben is. Úgy érzem, súlyos tévedés, bírósági tévedés áldozata vagyok. Kegyelmet nem kérek. Elnök: — Megértettem. * Összeállításunk Nagy Imre Egy magyar miniszterelnök című, a pécsi Régió Kiadónál 1993-ban megjeleni könyv alapján készült. A könyvet szerkesztette dr. Dér Ferenc. L
