Somogyi Hírlap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-18 / 243. szám
Táncverseny Kaposváron Amerikai táncot roptak a versenyzők Fotó: Török Anett Ötödik alkalommal rendezték meg a nemzetközi társastánc-csapatversenyt hazánkban, ezúttal Szigetvár és Kaposvár adott otthont a bemutatkozásnak. Szombaton Szigetváron, tegnap pedig Kaposváron, a sportcsarnokban léptek parkettre a fiatal táncosok. Német, szlovák, szlovén, ukrán és magyar társastánc-csapatok lejtettek — a népes közönség tetszésére — a zsűri előtt. Öt magyar csapat versenyzett hazai színekben: a balatonboglári Boletti, a szombathelyi Haladás, a kaposvári Flamingó, a budapesti Kristály, a szigetvári SZIGO Táncklub. A kaposvári rendezvényt dr. Lamperth Mónika városi tanácsnok, az Alpok-Adria Munkaközösség ügyviteli iroda igazgatója nyitotta meg. Elmondta: a mostani találkozót a jövő évi kaposvári tavaszi fesztivál főpróbájának is tekintik, hiszen 1994-ben az Alpok-Adria Munkaközösség társastáncversenyét tartják a somogyi megyeszékhelyen. H. B. Gyalogos az úttesten — ittasan Három halálos ütközés Gyorshajtó és figyelmetlen vezetők — Gázolás a zebrán (Folytatás az 1. oldalról) Nem a megfelelő sebességgel előzött személygépkocsijával péntek délután Böhö- nye előtt Selmani Sabi jugoszláv állampolgár, svájci lakos; a bal oldali útpadkán azonban megcsúszott, s az árokba hajtva felborult. A vezető felesége a helyszínen életét vesztette. Két gyermeke és ő maga könnyebben megsérült. Az anyagi kár a személygépkocsiban mintegy kétmillió forint. Nem a látási viszonyoknak megfelelő sebességgel haladt személygépkocsijával Majzl Rudolf 33 éves kaposvári lakos, és Hencse előtt elütötte az úttest szélén vele azonos irányban gyalogló Horváth József 85 éves ladi lakost. Az idős férfi olyan súlyosan — Társaságok, vállalkozók! A tagok vagy más magánszemélyek tulajdonát képező használt eszközeiket elszámolhatják, az áfát visszaigényelhetik! Tel.: 82/313-384. (20178) — BMX kerékpár (4000-8500 Ft) Kaposvár, Berzsenyi u. 9/6. (Pavilonsor). (22275) — Mindenszentekre mükoszorú vásár, továbbá olcsó ruházat, zokni, papíráru, játék kapható a Novoker- nél. Kaposvár, Ezredév u. 16. (22275) — Bútorvásár! Meglepő áron, egyedi import bútorok, amig a készlet tart. Kaposvár, Dózsa Gy. u. 3. Nyitva: hétfőtől péntekig, 9-18 óráig. Téglaker Kft. (22364) megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. Nem adta meg az elsőbbséget személygépkocsijával Szmatana Ferencné 44 éves barcsi lakos egy gyalogosnak Barcson: a Bajcsy-Zsilinszky utca 43. számú ház előtt, a kijelölt gyalogátkelőhelyen elgázolta Horváth Mária 73 éves, helybeli lakost. A gyalogos súlyos, lábtöréses sérülést szenvedett. Kaposváron a Kapoli út és a Herman Ottó utca kereszteződésében Káli Beáta 18 éves kaposvári lakos személygépkocsival kanyarodva nem adta meg az elsőbbséget a vele szemből egyenesen továbbhaladni szándékozó 16 éves Pónya Péter vezette segédmotorkerékpárnak, és összeütköztek. A fiú súlyosan megsérült. Újra nyitva a MOKKA! Október 20-tól ismét várja kedves vásárlóit Kaposváron a MOKKA ABC és HÚSDISZKONT- Megújult eladótér- Széles kínálat- Udvarias kiszolgálás- Parkolási lehetőség- OLCSÓ ÁRAK Szerdától újra várjuk a Mokkában Kaposvár, Pécsi utca 18. Telefon: 319-331 _____________________________(22150) Krónika Ökumenikus egyházi naptár Hétfő, köznap. Napi igék: Kát.: 2Tim 4,10-17. Zsolt 144. Lk 10, 1-9. Ref.: Mk 16,1-13. Bir 13,1-14. Ev.: Mk 1,32-39. Ez 1,1-21. Őrt.: Filip 4,10-23. Lk 7,36-50. Lukács. Latin eredetű név, jel.: Luciania tartományból való férfi. A kát. lit. naptárban Szent Lukács evangélista ünnepe. Szent Pál apostol tanítványa és kísérője volt. Ő írta a harmadik evangéliumot és az Apostolok Cselekedeteit. 84 éves korában halt vértanúhalált. OKTÓBER Hétfő Lukács A nap 6.07 órakor kél, és 16.51 órakor nyugszik; a hold 9.50 órakor kél, és 18.48 órakor nyugszik. Borús, párás idő Túlnyomóan borult lesz az ég, az északi szél időnként megélénkül. Egy-két helyen előfordulhat zápor. A hőmérséklet 12-17 fok között alakul. Közel másfél milliót fizet a négyes A Szerencsejáték Rt tájékoztatása szerint a 42. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a jövedelemadó levonása után a következők: négy találatot 13-an értek el — nyereményük egyenként 1 millió 327 ezer 270 forint. A hármas 6648, a kettes egyenként 221 forintot fizet. A következő hétre átvitt öttalálatos nettó nyereményösszeg 33 millió 908 ezer 734 forint. Egy emberöltő után: szüreti mulatság Hagyományápoló Somogygeszti A somogygeszti idősek emlékezhetnek csak azokra a szüreti mulatságokra, amelyeket jeles ünnepként tartottak számon a faluban. A fiatalok már nem ismerik a szokást. Ám a falu fiatal, szeptemberben kinevezett iskolavezetője, Nyíri Imre fölkutatta a geszti hagyományokat és megnyerte Szelechmann László polgármestert a rendezvény fővédnökének. A mintegy 600 lelkes település szombaton újra fölidézte szüreti hagyományait: az idősek ebben sok segítséget nyújtottak a rendezőknek, a fiatalok pedig örömmel vették át az örökség kulcsát. A mernyei szövetkezet és a magángazdálkodók szívesen hozzájárultak a rendezvényhez. Lovas fogatokat biztosítottak a szüreti felvonulás maskarás részvevőinek. Az alsótagozatos iskola és a helyi önkormányzat példás összefogásának eredményeként szombaton az egész falu ünnepelt. A lelkes iskolaigazgató arról is gondoskodott, hogy a fiatalok megismerjék az egykori falusi népi játékokat. Az iskolavezető maga mellett tudhatja egykori kaposvári tanító- képzős osztálytársait is, akik a hagyományápolásból is kiveszik a részüket. H. B. Képek, szobrok — szárnyalás november 30-ig Kettős kiállítás Kaposfüreden Két alkotó: Kertész Sándor a kaposvári festőművész és Stösszel Nánda budapesti szobrászművész szombaton találkoztak először személyesen a Kaposfüredi Galériában megnyílt kiállításukon. S talán ők is elcsodálkoztak azon, hogy műveik mennyire rokon- szemléletűek. A szárnyalást mintha közös témaként dolgozták volna föl. A kiállítást dr. Komáromi Gabriella főiskolai tanár, az irodalomtudomány kandidátusa nyitotta meg. A kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola tanára érzékletesen mutatta be a két alkotó műveinek rokonvonásait. Molnár Piroska Jászai-díjas, érdemes művész, a Kaposvári Csiky Gergely Színház művésze Kosztolányi Dezső SzoStösszel Nánda és Kertész Sándor Fotó: Török Anett morú dal című versét választotta a képek és a szobrok hangulatához, Szabó Réka fuvolajátéka szintén hozzájárult a meghitt hangulatú megnyitóhoz. A kiállítás november 30-ig tekinthető meg. H. B. 2 EVESEK VAGYUNK, ÜNNEPELJÜK EGYÜTT! 1993. október 17-től: 14 új étel, 14 napon át 14 % kedvezménnyel! Kaposvár, Dózsa Gy. u. 1/a. Nyitva: naponta 11-22 óráig Kap«M«&r, Mm í»y. u tlA — Az Áramszolgáltató Rt értesíti Kaposvár lakosságát és közületeit, hogy 1993. okt. 19-én 7.30-tól 15.20 óráig, a Fő u. páros oldalán a Kossuth tértől a Múzeum u-ig, a Múzeum u-ban, a Teleki u. páratlan oldalán a Kossuth tér — Rippl-R. tér közötti szakaszon áramszünet lesz. (22390) Tarka sorok Abszurd — Mondd, kisfiú, muszáj neked a földön hemperegni? Nézd micsoda porfelhőt vertél fel! — De néni kérem, csak így tudok játszani a te- sómmal, amióta átment rajta az úthenger. Logikus kérdés — Jean! Érzésem szerint ma elmulasztotta megöntözni a kertben a rózsáimat! — De uram, hiszen esik az eső! — Na és...? Nincs esernyője? A skót a patikában — Gyógyszerész úr, unom az életet. Úgy döntöttem, hogy mérget veszek be. — Arzént vagy sztrichint parancsol? — Melyiket tudja olcsóbban megszámítani? Erdő mellett Apa és fia fát vág az erdőn. Egyszer csak megszólal a fiú: — Isten veled édesapám! — Hová mész, fiam? — csodájkozik az apa. — Én ugyan sehová, de édesapám felé dől a fa. Találós kérdés — Évekkel ezelőtt ment egy izgalmas film a mozikban... Yves Montand-nal a főszerepben... francia... Nem tudod a címét? — Dehogynem. A félelem bére. — Úgy van. És mi az a pénz, amit elsején a kezedbe nyomnak? — ??? — A fél életem bére. Jogsegélyszolgálat Az ügyvéd a következő tanácsot adja a kliensének: — A legjobb, amit az ön helyzetében tenni lehet, ha haladéktalanul visszatér a feleségéhez. Mire az ügyfél: — Ezek után igazán kíváncsi vagyok, hogy ügyvéd úr szerint mi lenne a legrosszabb...? Maffiózók egymás közt — És nem volt meglepve a Keresztapa, amikor megkérted a lánya kezét? — Dehogynem. Még a revolver is kiesett a kezéből. Faipari és Kereskedelmi Kft. 7400 Kaposvár, Dombóvári út 1. Telefon: 82/368-168 AKCIÓ!- Lambériák nagy választékban - reklámáron- már 420 Ft/m2-től.- Natúr és laminált bútorlapok, rétegelt lemezek, méretre szabottan és élfóliázva is 380 Ft/m2-től.- Fenyő fűrészáru, 25-50-75 m 12 000 Ft/m3-18 900 Ft/m3-ig- Épület gerenda, 4-6 m 17 900 Ft/m3-18 900 Ft/m3-ig UJÜ! Finn gyártmányú bejárati és beltéri ajtók (hagyományos és fenyőbetétes) nagy választékban - kedvező áron.- Biztonsági zárak, vasaiatok,- Bramac tetőcserép - akciós áron! Az árak az áfát nem tartalmazzák! (22327) SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Felelős szerkesztő1 BÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 311-644 Telex: 313-360, Telefax: 312-315 Postacímünk: 7401 Kaposvár Pf. 31. Hirdetés és reklám: telefon 311-506 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 311-668, Telefax: (84) 310-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Felelős vezető: SOÓS SÁNDORNÉ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215— 96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyed évre 1125 forint, fél évre 2250 forint, egy évre 4140 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. ) ! i