Somogyi Hírlap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-01 / 203. szám

Tisztelt Olvasónk! A szerkesztő rossz hírt soha nem közöl szívesen. Az élethez azonban — sajnos — ezek is hozzá tartoznak. Például az, hogy januárban hat százalékos áfát vetettek ki a napilapokra, augusztustól pedig felemelte tíz száza­lékra ezt a parlament. A jó hírünk az, hogy az áfa bevezetésével és felemelé­sével együtt járó többletköltségeket eddig lapunk kiadója magára vállalta, nem kellett azt az újság árába érvénye­síteni Az élet azonban egyre drágább: többe kerül a telefon, emelkedtek a postai költségek, az energia ára, s szinte minden, ami az újság előállításához kell. Ez az indoka, hogy október 1-től emelkedik a Somogyi Hírlap ára is. Lapunk ettől az időponttól példányonként 16,30 forintba kerül. A havi előfizetői díj ezen túl 375 forint lesz, a ne­gyedéves 1125 forintba kerül. A példányonként vásárlókhoz képest viszont az előfize­tők kedvezményt kapnak. Aki egy hónapra fizet elő. az két lapszámot kap ingyen, aki pedig egész évre, az pon­tosan 51 újság árát takarítja meg. Tudjuk, a kedvezmények ellenére többe kerül az újság példányonként vásárlónak és előfizetőnek egyaránt. A szerkesztőség feladata az, hogy többet is adjon érte az olvasónak: eligazodást környezete, megyéje és az or­szág-világ dolgai között, még több az életet könnyítő, hasznosítható információt. Szeretnénk több jó és kevesebb rossz hírt közölni. Ezek aránya azonban már nem rajtunk múlik. Köszönjük az olvasónak, hogy megért bennünket, s ezután is kitart a Somogyi Hírlap mellett, előfizeti azt. Kercza Imre Új időpontban a pécsi körzeti TV műsor Megváltozott adásidőben je­lentkezik mától az MTV Pécsi Televízió politikai hetilapja a Hétközben. Ezentúl szerdán 18.23-kor sugározzák a műsort a Tv 2-n. A mai műsor a Pécsett megrendezett magyar-román polgárfórumon készült. Ökumenikus egyházi naptár Szerda, köznap. Napi igék: Kát.: Kol 1,1-8. Zsolt 51. Lk 4,38-44. Ref.: Mk 5, 1-20: 2Móz 28. Ev.: Mt 9, 27-34. 3Móz 25,35-43. Őrt.: 2Kor. 13,3-13. Mk 4,35-41. Egyed. Görög eredetű, magyarosodott név, jelent.: Pajzshordozó. Védőszentje: Szent Egyed apát (+721) franciaországi remete, kolos­toralapító. Az ortodox és a gör.kat. naptárban az egy­házi év (Indiktosz) kezde­te. Oszlopos Szent Simeon. Magyar Neoplan A német Neoplan autóbusz- gyár tárgyalásokat folytat au­tóbuszainak magyarországi összeszereléséről, illetve bizo­nyos alkatrészek magyaror­szági gyártásáról. A Neoplan is részt vesz azon a tenderen, amelyet a Budapesti Közleke­dési Vállalat írt ki, mintegy 400 városi midi-busz szállítására. A német cég egyrészt korszerű dízel, illetve elektfomos meg­hajtású autóbuszait ajánlotta fel a tenderkiírás keretében. Kárókatona, a sokoldalú Heroin a vonaton Az idén a Vám- és Pénz­ügyőrség már 20 esetben aka­dályozta meg kábítószer be­csempészését az országba. Legutóbb két amerikai turistától foglaltak le 2,3 kilogramm hero­int a lökösházi vámhivatal mun­katársai, a cipőjük talpbélésé­ben próbálták elrejteni. Szemtanúkat keresnek Augusztus 30-án 14 óra 15 perckor Kaposvár belterületén a Zárda utca és a Kontrássy utca kereszteződésében há­rom személygépkocsi össze­ütközött. Kérjük mindazok — külö­nösképpen annak a hölgynek, aki beszélt az egyik járműve­zetővel — jelentkezését, akik a balesetet látták vagy azzal kapcsolatban érdemleges in­formációval tudnak szolgálni. Jelentkezni lehet személye­sen a Városi Rendőrkapitány­ság Közlekedési Osztályán vagy a 82/414-422 25-10 te­lefonon. — Egyetemre, főiskolára jelent­kezőknek levelező felvételi előké­szítőket indítunk magyar, történe­lem, matematika, fizika, biológia, földrajz, angol, német tárgyakból! Kérje díjtalan tájékoztatónkat! Pal­las GM. 1364 Budapest 4. Pf.: 126. (15949) — Használt kerékpár kapható Kaposvár, Berzsenyi u. 9/6. (Pavi­lonsor). (16492) — Ne szalassza el a kedvező le­hetőséget! A TÜV Akadémia Hun­gária Kaposvári Autósiskolája "B" kát. intezív tanfolyamot indít. A tanfolyam költsége 16 000 Ft+2700 Ft vizsgadíj+1900 Ft eü. tandíj. Részletfizetési kedvezmény! Tan­folyam indítása szeptember 14-én, 15 óra. Érdeklődni és jelentkezni lehet: a Kaposvári Építőipari Szakközépiskola és Szakmunkás- képző Intézet titkárságán, munka­időben 8.00-16.00 óráig. Kapos­vár, Cseri u. 6. Telefon: (82)318-213, 320-749. Telefax: (82)318-213. (17137) — Angolul tanulók figyelem! Az Építőipari Szakközépiskola 1993. szeptember 14-től 80 órás kezdő angol tanfolyamot indít, heti 2x2 órában. A tanfolyam díja: 6400 Ft. Jelentkezés szeptember 10-ig, az iskola titkárságán, Kaposvár, Cseri u. 6. Igazgatóság (17140) — Az Áramszolgáltató Rt. érte­síti Kaposvár lakosságát és közü- leteit, hogy 1993. szeptember 2-án, 7.30 órától 15.00 óráig, a Tö- röcskei városrészben áramszünet lesz. (17275) A tavasszal országos fel­háborodást keltett, hogy déli szomszédaink kegyetlenül lemészároltak egy drávai kormorán-kolóniát. Nemzeti kincsünk elpusztításáról, ár­tatlan állatok elleni nemtelen bosszúról beszéltek úton-út- félen a lelkiismeretes embe­rek. A kormorán már akkor sem volt védett. Jó ideig vi­gyáztunk rájuk s ennek ál­dásos következménye az lett, hogy most már nem kell tartanunk kipusztulásuktól. Lőhetők is. A Balaton mellett szinte mindenütt kaphatók immár korábbi „nemzeti kincseink”; kitömve, csekély 3200-3500 forintért — egykori eszmei értékük töredékéért. Sokoldalú, ügyes madár ez a kárókatona. Ha kell, mint ügyeletes nemzeti kincs szolgáltat indokot az orszá­gos megrendüléshez, felhá­borodáshoz, anyagot a saj­tónak, majd ha elcsitul az ügy, a vadász idegenforga­lom szolgálatában kamatoz­tatja rendkívüli képességeit. (Vezér) Kitömött kárókatona egy badacsonyi butik kínála­tában Krónika . * C7CpTCMDCR A nap 6.03 órakor kél, és 19.25 órakor nyugszik; a hold 19.06 órakor kél, és 6.25 órakor nyugszik. Marad az esős idő Gyakran borult, illetve erősen felhős szeles, hűvös időre számíthatunk. Több­felé lesz eső, zápor. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 13-18 fok között várható. Szerda Egyed, Egon JÓTÉKONYSÁGI KIÁLLÍTÁS Alkotók egy emlékműért Segítségét ajánlotta fel a Kapos ART (Fotó: Király J. Béla) A Kaposfüredi Galériában több szempontból is rend­hagyó képzőművészeti kiál­lítást nyitott meg tegnap délután Pogány Judit szín­művész. Rendhagyó a tárlat a láto- gathatóságának időtartama miatt, mivel csak ma este tízig tekinthető meg, és ugyancsak nem a megszokott, hogy a művek kiállításának a művészi érték közvetítésén túl más jel­legű oka is van: ez egy jóté­kony cél. A Memento Alapítvány egy II. világháborús emlékmű felál­lítására készül, amely a ka­posvári Jókai ligetben emlé­keztet majd a világtörténelem egyik borús fejezetére. Fuisz György szobrászművész keze alatt már javában alakul a mű, a pirogránit-tömbről módsze­resen távolítja el a felesleget. Manapság azonban nem egykönnyen áll össze egy em­lékmű felállításához szüksé­ges összeg. Ezért — az ala­pítvány munkáját segítendő — a Kapos ART Képző- és Ipar- művészeti Egyesület tagjai fölajánlották, hogy a most kiál­lított alkotásaik eladásából be­folyó pénzt a Memento javára áldozzák. Eképp a számos képzőművészeti stílust képvi­selő alkotók szoborba, grafi­kába vagy rézkarcba foglalt gondolatai és érzelmei segéd­keznek közvetve egy háborús emlékmű elkészültében. Az alkotások a mai napon még megtekinthetők, megvá­sárolhatók. B. T. Tarka sorok Melyik nem az okosabb? Marlene Dietrichtől meg­kérdezték egyszer, hogy a két nem közül melyiket tartja okosabbnak. — Csakis a nőket! — felelte. — Olyat még nem láttam, hogy egy nő egy férfi után fusson csak azért, mert szépek a lábai. Ha egy asszony haragszik — Ha egy asszony ha­ragszik a férjére — állapí­totta meg egy beszélgetés során Fernandel, a híres francia színész — még azért is szemrehányást tesz neki, hogy odakint szép idő van. Vendégség — Vendégeim lesznek vacsorára; örvendenék, ha ön is megtisztelne — invi­tálja a tekintélyes politikus Swiftet, az írót. — Tessék, itt az ételek, italok listája, pillantson bele. — Mylord — feleli a nagy angol szatirikus — inkább mutassa meg nekem a meghívottak névsorát! Miért? Diogenészt egyszer megkérdezték, hogy miért adnak az emberek inkább alamizsnát a sántának és a vaknak, mint a szegény bölcsnek. — Azért — válaszolta a filozófus —, mert több em­ber lehet sánta és vak, mint bölcs... Az más! Mozartot fölkereste egy ifjú zongorista és azt tuda­kolta, hogyan kell zenét komponálni. — Ön még nagyon fiatal ehhez, ráér zeneszerzés­sel foglalkozni — vála­szolta mosolyogva a zene­költő. — De hiszen ön, mester, már tízéves korában kom­ponált! — Az más — mondta Mozart. — Én nem kérdez­tem senkitől... ígéret — Drágám! — hörgi be­tegágyán a férj. — ígérd meg nekem, ha meghalok, nem adod össze magad más férfival! * A fiatalasszony szipogva felel: — Megígérem, szívem... De mi legyen, ha meggyó­gyulsz? Fertőzött pástétom Két halvaszülést és négy ve­télést okozott egy francia szu­permarket-hálózat által forga­lomba hozott fertőzött disznó- hús-pástétom. A pástétomban a liszteriózis nevű betegséget kiváltó baktériumok voltak, egyelőre ismeretlen okból. Ez a betegség általában nem élet- veszélyes a felnőtteknél, kivéve az időseket, a terhes asszo­nyoknál azonban súlyosan ve­szélyezteti a magzatot. A fertő­zés egy halálesetet is okozott. — Tévesen jelent meg tegnapi lapunkban az Újrate­metés — tengerész módon című írásban egy információ. Horthy Miklós és felesége ko­porsójával együtt fia, ifj. Horthy Miklós hamvait tartalmazó urna érkezik Magyarországra. SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Felelős szerkesztő: BÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 311-644 Telex: 313-360, Telefax: 312-315 Postacímünk: 7401 Kaposvár Pf. 31. Hirdetés és reklám: telefon 311-506 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 311-668, Telefax: (84) 310-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Felelős vezető: SOÓS SÁNDORNÉ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hír­lapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215— 96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyed évre 1125 forint, féí évré 2250 forint, egy évre 4140 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents