Somogyi Hírlap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-04 / 206. szám
SOMOGYI HÍRLAP ___________________________________________________ •• / ____ I V. évfolyam, 206. szám Ára: 13,80 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1993. szeptember 4., szombat I Egot fel kell, hogy váltsa az öko A természet cselekvőbb tisztelete Nemzetközi ökológiai konferencia Kaposváron Tetemes a vadkár Homokszentgyörgyön A Ara lesz a burgonyának Apró marad a gumó Inkán — Az öntözés ellenére is kevesebb a termés a vártnál Dél-Somogy szerte folyik a „burgonyaszüret”, ám a korábban megszokott gépek helyett most több helyen csak kapás asszonyokat láthatunk (Fotó: Király J. Béta) Göncz-Suominen találkozó Göncz Árpád köztársasági elnök arra kérte a finn parlament elnökét, hogy gyorsítsák meg az EFTA-val kötött magyar megállapodás ratifikálását. Ilkka Suominen jelezte, hogy nem politikai, hanem technikai problémák miatt húzódik a jóváhagyás. A két politikus péntek délelőtt a Parlamentben folytatott megbeszéléseket. 400 millió a Duna tv-nek Költségvetési támogatást nyújt a kormány — legfeljebb 400 millió forint erejéig — a Hungária Televízió Alapítványnak a korábban jóváhagyott 860 millió forintos beruházási kerete terhére, miután abból csak 180 milliót használt fel a Duna Televízió. Ezzel egyidejűleg felkéri az alapítványt, hogy ugyanekkora ösz- szegről mondjon le a pótköltségvetésben számára jóváhagyott beruházási keretből. Vasutassztrájk Horvátországban Megindult az áruforgalom Magyarország és Horvátország közötti határájlomáso- kon, azonban a MÁV még nem kapott hivatalos értesítést arról, hogy a horvát vasutasok beszüntették szerdán kezdődött sztrájkjukat. A horvát vasutasok fizetésemelést és jobb munkakörülményeket igényelve szüntették be a munkát. A sztrájk ideje alatt a személyforgalom zavartalan volt és a határra vasúton érkező árut is átvették a horvá- tok, ám nem szállították tovább. Agrártüntetés függőben A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) vezető testületé kedden dönt arról, hogy a tervezett agrárdemonstrációra szükség lesz-e. Az elnökség értékeli majd a kormány és az Agrár Érdekegyeztető Fórum tárgyalásainak legutóbbi fordulóját, és ennek nyomán hozza meg döntését a Kossuth térre tervezett nagygyűlésről. Az érdekvédelmi szervezet képviselői utaltak rá: a döntést természetesen befolyásolja a bíróság határozata a rendőrség által nem engedélyezett demonstrációról. Úgy értesültek, hogy ezt a határozatot szeptember 7-éig kézbesítik a MOSZ-nak. így az elnökség már ennek ismeretében foglalhat állást. Légi segély Mostarnak Hat amerikai Hercules szállítórepülőgép, valamint egy német és egy francia Transall repülőgép tegnapra virradó éjjel ismét ötvenöt tonna .élelmiszert dobott le ejtőernyővel a hercegovinál székváros, Mostar, illetve az észak-boszniai Maglaj és Te- sanj fölött, majd szerencsésen visszatért a frankfurti amerikai légibázisra - adta hírül az AFP a német hadsereg közleménye alapján. A Nemzetközi Ökológiai Társulat konferenciája kezdődött tegnap, és tart a jövő hét közepéig Kaposváron. A Bányai Panoráma Egyesület, a megyei önkormányzat és a bárdA Balaton Akadémia legelső tanulói tegnap délben tettek fogadalmat Álmádi-Vörösbe- rényben, Németh László lánya, Magda, Szíjártó István igazgató és Papp Árpád somogyi költő előtt. A tanévnyitó Látogatók ezerszám A hétvége közeledtével egyre többen látogattak ki a vásárba, hogy végigszemléljék a mintegy 160 kiállító ajánlatát. Tegnap délelőtt gyermekprogramokkal az óvodásokat és kisiskolásokat várták a rendezők. A Balaton Füszért kosárlabdatorna is kezdetét vette. Ez az erőpróba ma folytatódik. Emellett is a színes program. Ilyen volt a világ legerősebb emberének bemutatkozó show-ja. Vásári ösz- szeállításunk a 4. oldalon olvasható. udvarnoki önkormányzat szervezte konferencia előkészítője a világkiállítás idejére tervezett ökológiai világkongresszusnak, az öko-akadémiának. (Folytatás a 3. oldalon) résztvevőit levélben köszöntötte Antall József, aki személyes képviselőjével, Kodolányi Gyula államtitkárral nemzeti színű lobogót is küldött az intézménynek. (Folytatás a 3. oldalon) Szeptember 1 :jén kapta meg az értesítést az Öreglaki Állami Gazdaság, hogy az ÁVÜ elfogadta az átalakulási és privatizációs tervét. Ennek eredményeként az 5000 hektáros, Végétért az EDU-csúcs Az egységet erősítő záró- dokumentumot fogadtak el Az európai konzervatív és kereszténydemokrata pártokat egyesítő Európai Demokrata Unió képviselői a kö- zép-kelet-európai új demokráciák és pártok támogatásáról valamint környezetvédelmi kérdésekről tanácskoztak az elmúlt napokban. A konferencia eredményeit összegző politikai nyilatkozatot fogadtak el. Az EDU nyilatkozata,elismeri, hogy az új közép- és kelet-európai demokráciák többsége a szocializmus öröksége ellenére figyelemre méltó eredményeket ért el a politikai, a gazdasági és a társadalmi fejlődésben, és felhívják a Nyugat gazdag és kialakult piacgazdasággal rendelkező országait ezek leghatékonyabb támogatására. — Az EDU nyomatékosan támogatja Magyarország, Lengyelország és Csehország csatlakozási szándékát az Európai Közösséghez és a NÁTO-hoz — hangsúlyozta Alois Mock, az EDU elnöke tegnap, a szervezethez tartozó pártok vezetőinek budapesti tanácskozását lezáró sajtótájékoztatón. 157,5 millió forintos alaptőkével rendelkező állami gazdaság már Agro-Sztár Agrártermelő és Szolgáltató Rt-ként működik tovább, a vagyonügynökség tulajdonaként. Somogybán az idén 3502 hektárról takarítják be a burgonyát. A szakemberek becslései szerint a megyei átlag nem éri el a 160 mázsát hektáronként. Az Alföldön azonban ezt a szokatlanul alacsony termésátlagot akár rekordnak is nevezhetik az idei aszály miatt. Az inkei Rákóczi mezőgazKettéválás előtt áll a Balatoni Vízügyi Kirendeltség. A siófoki telephelyű cég a tervek szerint a jövőben az úgynevezett alapfeladatokat végzi majd (üzemeltetés, fenntartás, és egyéb hatósági munkák), a termelés az újonnan létrehozott Balatoni Főépítésvezetőség hatáskörébe kerül. — Jelenleg is kidolgozás Tegnap hajnali háromnegyed egykor csörgött a rendőrkapitányság ügyeletén a telefon: járókelők gyanús mozgást jelentettek a kaposvári Pécsi utcai Nikotin Bt raktárüzleténél. A helyszínre érkező járőrök azonban már csak azt dasági szövetkezet hagyományosan nagy vetőgumó és étkezési burgonya termesztő. Imrei Ferenc főagronómus mégis visszafogottan beszélt idei várható eredményeikről. Kétszázhárom hektáron termesztenek burgonyát, ebből ötven hektár a vetőgumó előállító terület. (Folytatás a 3. oldalon) alatt van a szétválási folyamat — mondta Fejér Vilmos, a Balatoni Vízügyi Kirendeltség vezetője. — Még nem ismert az a szervezeti forma, amelyben a főépítésvezetőség működik majd. A megmaradó BVK ezentúl teljes egészében az állam által biztosított pénzekből tud gazdálkodni. (Folytatás az 5. oldalon) a tényt tudták megállapítani, hogy az üzlet ajtaját felfeszítették. Annyit még megtudtak, hogy egy „Hibaelhárítás” feliratú Zsuk kisteherautóval távoztak a feltehetően erős dohányos elkövetők. (Folytatás a 12. oldalon) Már a napraforgót falja a kombájn A toponári Kapostáj tsz-ben megkezdték a napraforgó betakarítását. Az idén 200 hektárról közepes termést várnak a szakemberek. A tegnapi próbavágás után ma álltak munkába a kombájnok. (Fotó: Kovács Tibor) Az elsőfecskék a Balaton Akadémián A régiónak képeznek szakembereket — Antall József nemzeti színű lobogót küldött „Egységfront” Torgyán ellen A történelmi, a nemzeti és a konzervatív kisgazdapártok tegnapi tanácskozásukon megállapodást kötöttek arról, hogy a három pártot a Történelmi Független Kisgazdapárt (TFKGP) neve alatt egyesítik. A három párt egyesített tagsága számára október 16-ára országos gyűlést hívnak össze. Agro-Sztár Rt lett az öreglaki gazdaság Válás előtt a siófoki vízügyi kirendeltség Mederkotrás és tóvédelem vállalkozásban Figyelmeztető lövés dörrent az éjszakában Cigit loptak a „hibaelhárítók”