Somogyi Hírlap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-03 / 205. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP — AZ ALPOKTÓL AZ ADRIÁIG VÁSÁR 1993. szeptember 3., péntek Borhi Zsombor ma a vásár díszvendége Az Alpok-Adria kiállítás és vásárnak lesz díszvendége ma 14 órakor Borhi Zsombor megyénk első felnőtt világbaj­noka és edzője, Gyöngyösi János. A sportcsarnok főbejá­rata előtti színpadon beszél majd felkészüléséről, világ- bajnoki élményeiről és a jövő terveiről a programot köve­tően a világbajnokot több kiál­lító is fogadja. Szakmai fórumok a vásáron Nyílt konzultációt rendeztek a Világkiállítás szervezés és Alpok-Adria Munkaközösség kapcsolódó pontja címmel, ahol dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés és az Al­pok-Adria Munkaközösség elnöke volt a vendéglátó. A fó­rumon részt vettek a Társaság a Világkiállításért Országos Egyesület vezetői is. Délután a hazai és a külföldi kamarák képviselői tanácskoztak az üz­leti lehetőségekről és a kap­csolatok továbbfejlesztésének lehetőségeiről. Szita Károly alpolgármester köszöntője után Matija Sadek Bjelovári kamara elnök előadását hall­gathatta a 40 résztvevő. Szépségrandevú Egész napos szépségren- devú várta a vásárlátogatókat a szabadtéri színpadon. Sorra készültek a frizuraköltemé­nyek s a kozmetikusnak is fo­lyamatosan volt dolga. Ebéd után mind többen voltak kívá- csiak a szépségszakmák rej­telmeire. BMX és karatebemutató Tegnap délután nagy érdek­lődésre tartott számot a vásári szabad területen tartott BMX és karatebemutató. Az érdek­lődők — mindenekelőtt fiata­lok — sok hasznos „tudniva­lót" leshettek el a profiktól. A mindenttudó biciklisták bravúr­jainak kipróbálását kezdőknek nem ajánljuk. Vásárfutás Az Alpoktól az Adriáig nem­zetközi vásár programjainak színesítésére a szervezők ma délután, 17 órakor vásárfutást rendeznek, melyen mindenki elindul. A futás útvonala: sportcsarnok — Hegyi utca — Buzsáki utca — Fazekas Mi­hály utca — Zaranyi lakótelep — ABC — Buzsáki utca — Hegyi utca — Sportcsarnok. Tombola­nyeremények Tegnap este a vásárban megtartott tombolanyere- mény-sorsoláson az alábbi szelvények nyertek: 004578 022217 000183 004698 020309 002321 000147 002751 002946 057035 021077 002335 002784 000057 002200 055329 021935 001666 001021. A fődíjként felkínált music centert a 002728-as szelvény nyerte. GÖMBI ____ f ürdőszobakiegészítők Garantált termelői árakon megvásárolhatók a vásár szabad területén, a sörsátor mellett Helyi forgalmazók érdeklődését is várjuk. Viszontlátásra: P. B. Solid-Trade B. T. _________________________(17943) A BauData szervezésében Építőipari fórum a vásáron Építőipari fórumra invitálta a szakembereket a BauData In­formációs és Consulting iroda a kiállítás szakmai program­napja keretében. A BauData az az angol-magyar vegyesválla­lat, amely kiadványaival az építőipar területén igyekszik ösz- szehozni a beruházókat, tervezőket és kivitelezőket. Vásárdíjat kapott a zágrábi Pliva A BauData ezévtől már So­mogy megyében is működtet irodát, és havonta megjelenteti a megyei kiadványát. Ezen a rendezvényükön személyes kapcsolatokat igyekeztek kia­lakítani partnereikkel. A fórumon megjelent mint­egy 30 építőiparral foglalkozó szakembert — tervezőt, épí­tészt, vállalkozót — Szita Ká­roly Kaposvár alpolgármestere köszöntötte. Elmondta: meglá­tása szerint manapság a leg­több lehetőséget — értsd: megbízást — a városi önkor­mányzatok tudják nyújtani a vállalkozóknak. Ezért megle­hetősen kényes helyzetben vannak, amikor azt kell eldön­teni, melyik cég kapjon meg egy-egy munkát. Az alpolgár­mester kifejtette, igyekeznek előnyben részesíteni azokat a vállalkozásokat amelyek ka­posvári telephellyel rendel­keznek, valamint azokat, ame­lyek új munkahelyeket terem­tenek. Munka eztán is lesz Kapos­vár környékén. Ez már Virányi István, városi főépítész hozzá­szólásából derült ki, aki a kö­zép- és hosszútávú városren­dezési terv építési vállalkozó­kat érintő részleteit ismertette. Ezek a munkák többnyire fel­újítások és átépítések, de akad köztük jónéhány új beru­házás is. A Berzsenyi utcai építkezések, az új szeméttelep kialakítása, a csatornázási munkálatok, a városközpont rekonstrukciója ad elsősorban munkát a közeljövőben. Ké­sőbb a Vásártéri út környéké­nek rendezési terve, az új vá­sárközpont és a hozzá kapcso­lódó infrastrukturális és kom­munális munkákra lehet majd pályázni. Mindezekről azonban idő­ben és lehetőleg minél széle­sebb körben kell értesülniük a vállalkozóknak, építőipari cé­geknek. Ehhez tud segítséget nyújtani a BauData. Gáspár Andrea a cég egyik igazgatója ismertette a résztvevőkkel te­vékenységüket és kiadványu­kat. A legújabbat, az épp teg­nap frissen megjelent Somogy megyei területi áttekintést pe­dig kézhez kapta mindenki. Elsővásáros cég a zágrábi Pliva és máris vásárdíjjal ju­talmazták a szakemberek. A több lábon álló vállalat élelmi­szergyártó ágazatát irányító igazgatóval, Ivan Cerovecki- vel beszélgettünk. — Ez az első lépés, hogy Magyarország déli részén is bemutatkozzunk — mondta az igazgató. — A vállalat termé­kei nem ismeretlenek a ma­gyar piacon, de úgy gondoljuk, hogy nem is elég ismertek. A kiállítás jó alkalom arra, hogy Somogybán is megjelenjünk. Az üzleti életben már koráb­ban meglevő kapcsolatokat is továbbfejleszthetjük. A Pliva gyógyszer alap­anyagokat, vegyi és állat­egészségügyi, kozmetikai és élelmiszeripari termékeket gyárt. A Balkán félszigeten csak ők gyártanak bébi- és gyermekételeket, de készíte­nek édesipari termékeket, cu­korkát, rágógumit és sok mást. A termelés jelentős há­nyadát adja az különféle italok gyártása, amelyek közül a leg­ismertebb a Cenevita. Ez megtalálható a magyar piacon is. Igencsak keresett termékük a nyers élesztő, amely az ed­dig ismert élesztők tulajdon­ságait jelentősen felülmúlja. De forgalmaznak különféle di­etetikus termékeket is. A vásár látogatói érdeklőd­tek a különféle sportolóknak való termékek iránt is. Az élelmiszergyártás jelentős he­lyet foglal el a cég tevékeny­ségében, jelentős az exportjuk is. Kaposváron találtak ma­guknak egy szolid, de nagyon komoly partnercéget, amely segít az élesztő behozatalá­ban — mondta az igazgató. Az első lépés megtörtént. Az eddigi tárgyalások a bíztató Sokakat kíváncsivá tettek a Pliva cég vitalitást fokozó készítményei együttműködés irányába mu­tatnak. így gondolhatják ezt a sütő­ipari cégek is, hiszen az élesz­tőről már most ódákat zenge­nek. Az pedig köztudott: a leg­jobb ajánlólevél a jó minőségű termék. Világjárt vetőgép Székelyudvarhelyről indult a Lavina A székelyudvarhelyi Lavina Sport Kft első alkalommal vesz részt magyarországi kiállításon. Azért csak a kiállítá­son, mert a bemutató darabokat sikerült hozniuk terméke­ikből, amik annak ellenére, hogy nem lehet megvásárolni őket sok látogatót vonzottak már az elmúlt két napban is a standjuk elé. Ezek után nem meglepő, hogy a szervezők vásári különdíjjal jutalmazták a céget. Steiner János feltaláló Bu­dapestről érkezett a vásárra. Találmányát azonban a gyártó a Nagyatádi Gépipari Vállalat hozta a somogyi me­gyeszékhelyre. A kertészeti kézi tizenötsoros szemenkénti vetőgép elsősorban a szak­emberek körében aratott si­kert.-Ők már több szakvásá­ron is találkozhattak a vető­géppel — mondta Steiner Já­nos. Részt vettem Ausztriá­ban rendezett kiállításon, az első hazai találmányi kiállí­tásként számon tartott Inven­ció '91-en, Nürnbergben pe­dig a szabadalmi kiállításon díjat nyertem a termékkel. A megtisztított nyers sárga­répa sorsa fél perc alatt meg­pecsételődött. Kis műanyag pohárkában kostolásra kész a natúr lé. Ki gondolta volna, hogy egy ekkora répában ennyi és ilyen finom ital lako­zik. A friss karfiol „ijedten” bújna a ládák mögé. Mindezt a WS-Teleshop standján lát­hatjuk, ahol mindig a legtöbb az érdeklődő. A konyhai sze­letelő, daráló és légyártó gépcsodák szinte mindent tudnak, a bemutatót prezen­táló hölgyek kedvesek és csi­nosak, mindemellett meg­győzőek is. Pillanatok alatt elkészül a zöldségkrém leves és igencsak finom a majonéz. Hannes Werth és több mint húsz tagú csapata először vesz részt a kaposvári kiállí­táson, de az látszik hogy nem első vásárosok. A profi mó­don és gazdagon felépített vevőbefolyásolási tervet haj­tanak végre. Minden mozdu­latnak, rezdülésnek értelme van. A stand belső terében nyersanyagok garmadája áll rendelkezésre. Itt nem fordul­hat elő, hogy elfogy valami. A tévéből jól ismert WS-Teles­hop szokásához híven Ka­Ugyanakkor meghívtak idén a Pitsburgi, Nürnbergi és Brüs­szeli szakvásárokra is. — Honnan a kapcsolat a nagyatádiakkal? — Szintén egy vásáron ta­lálkoztunk: megtetszett nekik a vetőgép. A megbeszélésből üzlet lett, ők vállalták a gyár­tást. Minden vásáron részt kell vennünk, hogy a terméket mind többen megismerjék. a vetőgép egy óra alatt ti­zenöt sorban 110 ezer magot tud elvetni. A vetéstávolság és mélység mellett a szem­nagyság akár a máktól a bor­sóig állítható. A feltaláló a gé­pet olyan gazdaságoknak ajánlja, akik piacra termelnek. Mindig sok az érdeklődő posváron is újdonsággal lepte meg a vásárlókat. Je­lentős árengedménnyel és kóstolóval csalogatják a ven­dégeket. Üzleti titkokra hiába va­gyunk kíváncsiak, így azt sem árulják el, hogy meny­nyibe kerül az öt napon át tartó bemutató. Mosoly a vá­Fődíj-titok A kék Mazda gyanúsan a vásár kellős közepén parkolt Valaki felfedezhette, hogy a kopásig hajtott csotrogány nem való a színpompás ter­mékek sorába, rögvest ar­rébb is tolta. A serdülőkorában járó csotrogány aztán valahogy mégis visszakerült középre. Kis kerítéssel vette körbe a gazdája. A rosszindulatúak szerint azért, nehogy a szig- szalaggal feltákolt visszapil­lantó tükrét egy hozzásod­ródó kabátujj vagy netán esernyő miatt valami kár érje. Tegnap délután végre megoldódott a rejtély: a ko­csit színes táblákkal vették körbe — ez a Mazda ugyanis a tombola fődíja. lasz. Tehát megéri! A konyhai gépcsodák mellett itt a rek­lámból ismert vasaló, a mági­kus henger, a speciális nap­szemüveg és gyermekeknek a rezgő-mozgó toll. Hannes Werth szerint vonzza az embereket, ha mindent ki lehet próbálni meg lehet kóstolni. A kft a Magyar Kisvállalko­zók Világszövetségén keresz­tül jutott Romániából Kapos­várra. Standjukon termékská­lájuk csaknem minden darabja megtalálható, a hosszabb ki­rándulásokhoz nélkülözhetet­len táskáktól a hálózsákokig. A Lavina Sport Kft két évvel ezelőtt Székelyudvarhelyen tisztán magánvállalkozásként indult. Mint a cég ügyvezetője, Ambrus Lajos lapunk kérdé­sére elmondta: a cég mára egy hetven főt foglalkoztató vállalkozássá nőtte ki magát. Bukarestben és Erdély több városában már részt vettek szakkiállításokon. Termékeik szinte egész Romániában is­mertek. A cég vezetői most úgy látják: itt az ideje, hogy a külföld — elsődlegesen a ha­zai piac — is megismerje ter­mékeiket. Leendő partnereiket meg­hívták Kaposvárra, ahol re­ményeik szerint valamiféle megállapodás is köttetik. Ugyanakkor a látogatók tekin­tetéből igyekeznek mind job­ban felmérni az udvarhelyiek, hogy mire mekkora az érdek­lődés. — Érdeklődés márpedig van. A legtöbben a hálózsáko­kat nézegetik. Megnyugtató, hogy amikor az árukról esik szó, az is szinte valamennyi konkurenssel állja a próbát. ALPOK-ADRIA KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR KAPOSVÁRON aDOMUS 800 m2-es pavilonjában minden bemutatott terméke engedménnyel megvásárolható Ezt a kiállítást érdemes megnézni! Szeptember 1-5-ig, 9-19 óráig SOMOGY DOMUS KFT., Kaposvár, Bethlen tér 1. Tel.:311-933, 314-039 Fax:315-127 q) Nyitva tartás: 9-16.30-ig, _______________DOMCJS s zombaton 9-13-ig (17555) IGAZI OTTHONT TEREMT. (Fotó: Kovács Tibor) A siker neve: Teleshop

Next

/
Thumbnails
Contents