Somogyi Hírlap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-21 / 220. szám
1 6 SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS 1993. szeptember 21., kedd Koltai film idegenforgalmi főiskolát álmodik Siófokra Az olasz szimfónia győzött amerikai filmvásznon Koltai Róbert Sose halunk meg című filmjének premierjét október 21-én tartják Santa Monicában. Ezt megelőzően, október 19-én New Yorkban, a HBO mozicsatornán lesz a film bemutatója. Hamarosan megjelenik a film kazettája is. A „Sose halunk meg” hazai sikerét jelzi, hogy nyolc hónap alatt — ennyi ideje vetítik a magyar mozikban — 250 ezren nézték meg. F or gatóköny víró szeminárium Nemzetközi forgatókönyvírói szemináriumot rendez a Magyar Filmunió szeptember 24. és október 3. között a Magyar Mozgókép Alapítvány, az Európa Tanács és a francia külügyminisztérium támogatásával. A szemináriumot a francia filmfőiskola tanára, Jacques Akchotti vezeti. A bolgár, cseh, lengyel, litván, román, szlovák és magyar résztvevők saját filmterveiket, illetve egy filmklasszikus, Francois Truffaut Az utolsó metró című alkotását elemzik. Göttingeni tapasztalatok Az eredményesebb szakképzéshez nyújt segítséget Fejér megye önkormányzatainak és oktatási intézményeinek a németországi Göttingen tartomány. Mint a 280 ezer lakosú, Alsó- szászországi település küldöttségének látogatása során kedden a székes- fehérvári megyeházán bejelentették: a régió szakemberei az évente tizenkétezer diák oktatásában szerzett tapasztalataikat kívánják megosztani a Fejér megyei pedagógusokkal. Módszereik átadására még az idén pedagóguscsoportot látnak vendégül a tartomány központi szakiskolájában, a jövő tavasszal pedig két hétre diákok számára biztosítanak képzési, ismerkedési lehetőséget. Földtani társulatok Dunántúli és nagy-alföldi terepbejárások, tudományos előadások, poszterbemutatók szerepelnek az Európai Földtani Társulatok szövetsége Vili. Konferenciájának programjában, amelynek központi témája a hegységközi medencék fejlődéstörténetével foglalkozik a Pannóniai-medence példáján. A kétévenként megrendezendő konferenciát ezúttal a Magyarhoni Földtani Társulat és a Magyar Geofizikusok Egyesülete szervezi. A budapesti eszmecserén 21 ország 160 geológusa és geofizikusa vesz részt. Újdonságok a Széchényi Könyvtárban Az Országos Széchényi Könyvtár újszerű vállalkozásba kezdett: a hungarikák és az írott sajtótermék legnagyobb magyarországi tárháza számítógépes adatbázisokat is működtet. Az OSZK Olvasószolgálati és Tájékoztató Főosztályának adatbázis-hálózatát ingyenesen vehetik igénybe a kutatók, az egyetemi, a főiskolai hallgatók, de minden érdeklődő számára nyitva áll. A CD-Rom szolgáltatások között található meg például a 22 kötetes amerikai World Book enciklopédia adatbázisa, amely tizenhétezer szócikket és ezerhétszáz táblát tartalmaz. Alpok-Adria himnusza Halászlét csak az igazgató főzhet Major István: A szüleim áldozatot vállaltak, hogy gond nélkül tanulhassak A siófoki intézmény „küllemében” is impozáns (Fotó: Lang Re — Első generációs értelmiségi vagyok — summázott Major István, akit nemrégen választottak döntő többséggel a siófoki Krúdy Gyula Kereskedelmi és Vendéglátóipari Sztakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet igazgatójának. — Szüleim földműveléssel foglalkoztak a közeli apró falucskában, Somban. Bár izgő-mozgó gyerek voltam, középiskolás koromban nem tartoztam a renitenseb- bek közé — különösebb megerőltetés nélkül érettségiztem a helyi gimnáziumban. Mindig figyeltem arra, hogy az eredményeim jók legyenek, elvégre a szüleim jelentős áldozatot vállaltak azért, hogy tanulhassak. — Debrecenben szerezte első egyetemi diplomáját, a másodikat a fővárosban. Jókora kerülők után tért vissza a szülőföldre — házat jelenlegi munkahelyével csaknem szemben épített két évtizede rálátni az iskolára. Mióta nézegette vágyakozón ? — Az oktatási rendszer keresi a helyét a magyar társadalomban, én pedig az oktatásban keresem a helyemet. Végig gondoltam, hogy Siófokon az üdülőforgalmat tekintve a kereskedelmi illetve vendéglátói pályára nevelő középiskola a legpraktikusabb. A régió lakossága, fiataljai számára tehát ez az iskolatípus lehet a legvonzóbb, így értük tenni is itt lehet a leginkább. Igaz: szívem a humán érdeklődésem miatt jobban húzott volna a gimnázium felé. — Kereskedni, vagy főzni tud-e ? — Bográcsgulyást, halászlét, rácpontyot készíteni otthon az én egyedüli jogom. Családi ünnepeken, vagy ha vendégek jönnek, szoktam elővenni tudományomat. Nyugtatja az idegeimet a főzés, pihentet, nem beszélve a sikerélményről, ha repetát kérnek. — Eddig négy esztendőnként bővítette profilját az iskola, ahol 640 fiatal tanul. A ciklus jövőre lejár. Kínálnak-e új képzési módot a térség fiataljainak ? — Igen. Jövőre indul a köz- gazdasági szakközépiskolai képzés — még hoszabb lesz tehát eddig is nehezen végigmondható nevünk. E profil leágazásaként a kor követelményeinek megfelelő, tehát számítógépes tudással, nyelvismerettel rendelkező gépírónőket, titkárnőket is nevelünk. — Mindez lehetőséget nyújt arra is, hogy az iskolareform során munkahelyük elveszítésével fenyegetett tanárainknak, akik közismereti tárgyakat oktatnak, feladatot adjunk — tette hozzá Major István. — Tíz évig dolgozott igazgatóként a város 3.számú álatlá- nos iskolájában. Milyen tervekkel érkezett ? — Szeretnénk mielőbb megszervezni a szakmunkás- tanulók középiskoláját is, hogy ismerős falak között érettségizhessenek le tanulóink. Távolabbi célkitűzésünk, hogy idegenforgalmi főiskolát alapítsunk. Rági álma ez a városnak. A három szakközépiskolai „ágazat” alapja lehet mindennek, s az intézmény mellett van üres terület is, ahová a hiányzó termeket meg lehetne építeni. — Mit csinált, amikor először belépett az iskolába ? Gondolkodik, hosszan. — Úgy emlékezem, bepróbálgattam a megkapott kulcsokat a zárakba. Meg gyönyörködtem az új irodámban. A pedagógusokkal, a tanulókkal beszélgetve úgy tet- szett:nem csupán íróasztala fiókjához találta meg a kulcsot. Czene Attila Tavaly novemberben, amikor dr. Gyenesei István, Somogy megye közgyűlésének elnöke Gmundenben átvette az Alpok-Adria Munkaközösség soros elnöki tisztét, felvetette: a 15 éves évforduló tiszteletére készüljön el az Alpok-Adria Munkaközösség himnusza. Az ötletet örömmel fogadták a tartományok — tudtam meg dr. Kolber Istvántól, a munka- közösség vezető tisztviselők bizottsága elnökétől. Valamennyi tartománynak levelet küldtek, azt kérve, hogy tegyenek javaslatot olyan, már megkomponált zeneműre, zenemű részletre, amelyik véleményük szerint a munkaközösség himnusza lehet. Hat tartomány összesen 16 művet jelölt meg. Bajorország nemleges választ küldött, Salzburg tartományi főnöke jelezte, hogy az ötlettel ugyan egyetért, ám azt javasolja, hogy a munkaközösség írjon ki pályázatot új zenemű megkom- ponálására. S, hogy milyen javaslatok érkeztek? Többek közt Mahler, Schubert, Schumann, Mendelssohn, Brahms, Verdi alkotásai voltak a „himnuszgyanús” művek. Somogyból elment tehát újból a levél a tarA washingtoni Capitolium alapkövét George Washington 1973. szeptember 18-án rakta le. Az eredeti Capitolíumot a kongresszus először 1800-ban használta. Korábban üléseit New Yorkban és Philadelphiában tartotta. A palotát felgyújtották és részben lerombolták a britek 1814-ben az Egyesült Államokkal vívott második háborúban. 1819-ben újra megnyitották. Jelenlegi formáját a polgár- háború idején kapta. Az újklasszicista épület 1,6 hektáron terül el. 540 helyisége és 658 ablaka van. Hat szenátusi és képviselőházi irodaháztományokba. Valamennyi javasolt művet felsorolták, illetve magnókazettára rögzítették s azt kérték, hogy közülük hármat válasszanak ki, s azokat rangsorolják. Az összesítés során Felix Mendelssohn — Bartholdy IV. (olasz) szimfóniájának első tétele kapta a legtöbb, 19 pontot. Mozart Jupiter szimfóniájának harmadik tétele lett a második. Mahler V. szimfóniájának ötödik tétele, valamint Ernst Fischer Az Alpoktól délre című szvitjének Virágkorzó tétele 9-9 ponttal a harmadik lett. A végeredményről természetesen tudomást szereztek a tartományok. Somogy egyébként Felsőa- usztriával együtt már az első körben javasolta az olasz szimfóniát. A somogyi javaslat a zeneiskola tanárainak bevonásával született. Olyan ünnepélyes darabra kértek ajánlatot, amely szimbolizálja az Alpok-Adria Munkaközösség szellemiségét, s amely minden, munkaközösség szervezte rendezvényen elhangozhat. Az olasz szimfónia tehát — úgy tűnik — győzött. Ám a javaslatot még a november 25-én tartandó plenáris ülésen el kell fogadni. Lőrincz Sándor zal,valamint a kongresszusi könyvtárral alagutak kötik ösz- sze, amelyekben kis villanymotoros vonatok közlekednek. A két ülésterem közül a képviselőházé a nagyobb. Ott mondtak beszédet külföldi vezetők, köztük Erzsébet királynő, Winston Churchill, Charles de Gaulle, Anvar Szadat, az iráni Sah és Borisz Jelcin. Számítógép és televízió van minden irodában és a képviselők elektronikus berendezés segítségével szavaznak. A szenátus üléstermében azonban még mindig vannak köpőcsészék és tintatartók... Kétszáz éves a Capitolium Budapesti Őszi Fesztivál A Budapesti Őszi Fesztivált idén szeptember 24. és október 10. között rendezik meg - tájékoztatta az újságírókat pénteken Koltay Gábor, a fesztivál igazgatója. A kortárs művészeti fórumon 220 program várja az érdeklődőket. A 67 zenei eseményből kiemelte' a Tomkins énekegyüttes, a Berlini Filhar- mónikusok fúvósötöse és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának koncertjét. A Korunk zenéje sorozatban fellép — többek között - a Magyar Állami Hangversenyzenekar, a Com- ponensemble, Király Csaba orgonaművész, a Kortárs Zenei Műhely és a Grame Elektroakusztikai együttes. A fesztivál idején Magyarországra érkezik a Litván Ifjúsági Színház, a francia Les Fédérés társulat és Innokentyij Szmok- tunovszkij. A VIII. Nemzetközi Mozgásszínházi Találkozót október 1-6. között tartják. A Színbád moziban tartandó svájci filmhétre hazánkba jön Alan Tanner rendező. A független amerikai filmes, Jonas Me- kas is Budapesten lesz filmjeinek vetítésekor. Városanalízis címmel kamarakiállítás sorozat nyílik a főváros összes kerületében, s a képzőművészetet kedvelők erdélyi, osztrák, francia és amerikai művészek tárlatait is megtekinthetik. Az idei Budapesti Őszi Fesztivál megrendezését a Fővárosi Önkormányzat Kulturális Bizottsága 15 millió forinttal támogatja - mondta Marschall Miklós főpolgármester-helyettes. Az önkormányzat mecénási szerepet is vállalt, amikor például felkérte Vidovszky László zeneszerzőt néhány új mű megalkotására. Marschall Miklós azt is bejelentette, hogy idén már saját emblémája és szignálja van a fesztiválnak. Az embléma alkotója Kemény Zoltán, a szignálé Dés László. Mindketten a korábban kiírt pályázat nyertesei. Támogatás — csak a valóban rászorulóknak Mozgáskorlátozottak közlekedése (Munkatársunk telefonjelentése) — A mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása semmiképpen sem válthatja ki a szociális támogatást, bár bizonyos mértékben kötve van ehhez — mondta Pusztai Erzsébet a Népjóléti Minisztérium államtitkára a tárca tegnapi sajtótájékoztatóján. — Ezzel a folyamattal ugyanis veszélybe kerülhet a mozgáskorlátozottak közlekedési támogatását szabályozó rendelet eredeti célja: azok kapják csak meg az évi 12 ezer forintos támogatást, akik valóban rászorulnak. Akik súlyos, végleges rokkantságuk — végtaghiány, agyvérzés okozta bénulás stb — miatt nem tudják igénybe venni a tömegközlekedési eszközöket. A sajtótájékoztatót egyébként több, a rendszer hibájára utaló jelzéseket követő vizsgálatsorozat előzte meg. A minisztérium szakemberei az OTF Orvosszakértői Intézetének és a Mozgáskorlátozottak Egyesületének Országos Szövetsége képviselőivel 15 olyan településen vizsgálták meg a jogosultság elbírálását, ahonnan a legtöbb negatív jelzés érkezett. Akadt olyan, ahol 2 óra leforgása alatt 117 személyt vizsgált meg az orvos, és közülük mindössze hetet utasított el. Másutt megalapozatlan, végleges érvényű szakvéleményt adtak ki. Hazánkban jelenleg mintegy 450 ezer mozgáskorlátozottat tartanak nyílván és közülük 100-150 ezerre tehető azoknak a száma, akik a közlekedési támogatásra jogosultak. A kellően nem ellenőrzött igények olyan nagy megterhelést rótak a költségvetésre, hogy a tervezett 1 milliárd forint helyett 2 milliárd forintot kellett fölhasználni az elmúlt évben. A fölöslegesnek ítélt kiadások csökkentése érdekében most azt tervezik, hogy szociális és orvosi szempontból is fölülvizsgálják, majd módosítják az érvényben levő kormányrendeletet. — Minden támogatási forma megmarad, csak a jogosultság körét próbáljuk jobban behatárolni — szögezte le dr. Pusztai Erzsébet. Az ügyintézés gördülékenyebbé tétele érdekében, a támogatás kiutalásának mechanizmusát is egyszerűsíteni kívánják. Dr. Majzer Alajos az OTF Orvostovábbképző Intézetének főigazgatója a szigorítások mellett arra is felhívta a figyelmet, hogy a jól dokumentált szakmai vélemény figyelembevételével könnyítsék meg a nyilvánvalóan rászorulók jogosultságának elbírálását. Áz önkormányzatok felelősségével kapcsolatban Szabó János a MOTESZ főtitkára hangsúlyozta: nagyobb a jegyzők felelőssége és az orvoshoz irányítás kapcsán várhatóan az önkormányzatok viselik megosztva azt a terhet is, amelyet a központi költségvetés egyedül nem képes már finanszírozni. A differenciált támogatási rendszer bevezetésétől azt várják, hogy a jogosultak köre a 100 ezer alá esik. A közlekedési támogatás esetleges kiterjesztéséről később tárgyalnak a szakemberek. Végleges változás 1995-re várható. Várnai Ágnes t x