Somogyi Hírlap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-21 / 220. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG 1993. szeptember 21., kedd Választások Hamburgban A Szociáldemokrata Párt (SPD) nyerte a vasárnapi hamburgi tartományi választást, ám elvesztette eddigi abszolút többségét, így koalícióban lesz majd kénytelen kormányozni a Hanza-várost. Partnereik minden bizonnyal a hamburgi megméretés nagy győztesei, a Zöldek lesznek, akik megduplázták szavazataik számát. Kiút a „gödörből” Az idén és jövőre minden bizonnyal Nagy-Britannia büszkélkedhet majd a leggyorsabb gazdasági növekedéssel az Európai Közösség tagországai közül — jelentette ki John Major miniszterelnök Tokióban, a japán kormányfővel, Hoszokava Morihiróval folytatott megbeszélései után. Major egyúttal pontosítani látta szükségesnek saját pénzügyminisztere minapi kijelentését: Kenneth Clarke szerint a brit gazdaság „gödörben van”, Major szerint viszont beosztottja valójában azt kívánta hangsúlyozni, hogy „Nagy-Britannia éppen kilábalóban van ebből a gödörből”. Az IMF elégedett A Nemzetközi Valutaalap elégedett a lengyel gazdasági fejlődéssel, és folytatja korábban jóváhagyott 655 millió dolláros kölcsönének folyósítását, annak ellenére, hogy Varsó nem rendelkezik az IMF-fel kötött szerződésben rögzített tartalékvaluta-meny- nyiséggel. A nemzetközi pénzintézet igazgatótanácsa úgy ítélte meg, hogy a szerződés e pontjának teljesítése nélkül a varsói kormány gazdasági reformmunkája még nem kerül veszélybe. Válságban az autóipar Hűen tükrözte az európai autópiac helyzetét a szakma legrangosabb seregszemléjének látogatottsága: a vasárnap zárult frankfurti nemzetközi autószalonra negyedével kevesebben voltak kíváncsiak az idén, mint legutóbb. Az érdeklődés csökkenésének aránya csaknem pontosan egyezik a nyugat-európai gépkocsieladások visszaesésének mértékével. Buszszerencsétlenség Indiában Az észak-indiai Pándzsáb államban vasárnap egy öntözőcsatornába zuhant egy zsúfolt távolsági autóbusz — a katasztrófában csaknem hetvenen életüket vesztették. A súlyos közúti balesetet csak az egyik utas, egy rendőr élte túl, akinek idejében sikerült kimenekülnie a süllyedő gépjárműből. Egyelőre nem ismeretes, hogy miért zuhant az autóbusz a magas töltésről a csatornába. Mubarak-Rabin találkozó Izrael és Szíria megállapodása „nem csoda kérdése”, és néhány hónap alatt megvan rá a lehetőség — mondta Alexandriában, Jichak Rabin izraeli kormányfővel közösen tartott sajtóértekezletén Hoszni Mubarak egyiptomi államfő. Rabin megfogalmazása szerint „igyekszünk valamire jutni a szíriaiakkal”. Nincs maffia Magyarországon Dr. Suchmann Tamás (MSZP) javaslata: legyen a héber is kisebbségek által használt nyelv (Folytatás az 1. oldalról) A Magyar Igazság szekció tagja a múlt héten a gazdasági bűncselekményekről a korrupcióról tett fel kérdést a minisztereknek. A belügyi államtitkár most arról beszélt, hogy a háztartási tüzelőolajjal történt visszaélések ügyében jelenleg 49 büntetőeljárás folyik, melynek 170 gyanúsítottja van. A földművelésügyi miniszter nevében és a szaktárca bélyegzőjével elkövetett bűncselekmény gyanúsítottja pedig külföldi, mondta az államtitkár és hozzátette, nem merült fel a gyanúja annak, hogy bárki korrupcióba keveredett volna a Földművelésügyi Minisztériumban. Egyébként Józsa Fábián államtitkár a hatékony felderítésnek tudta be, hogy ez év közepére sikerült megállítani az országban a bűnözés növekedését. Szabad György házelnök bejelentette, hogy a házbizottság állásfoglalása értelmében a Magyar Igazság és Élet Párt képviselői szeptember 1 -jétől önálló frakciót nyitottak meg. Az Országgyűlés nem támogatta Fiiló Pál és Boros László szocialista párti képviselők indítványának napirendre tűzését. A javaslat szerint áfa-kompenzációt kapnának a munkanélküliek, ők ugyanis kimaradtak abból az ellátásból, amelyről még júliusban hozott határozatot a parlament. A szocialista képviselők szerint módosítani kellene az Országgyűlés korábbi téves döntését, hiszen az 400 ezer embert hagyott ki a juttatásból. Napirendjére tűzi viszont a ház a szocialista Suchmann Tamás somogyi képviselő javaslatát, amely a kisebbségi törvényt kívánja módosítani úgy, hogy az ott felsorolt 13 nyelv mellett a héber is minősüljön a kisebbségek által használt nyelvnek. A képviselők ezt követően a kisajátítási eljárások gyorsítását célzó rendeletről tárgyaltak. Végeztek az állami számvevőszék munkatársainak illetményét és szabadságát célzó törvénymódosítás általános vitájával, majd a területfejlesztési módosítás irányelveit tűzték napirendre. A lengyel választások becsült eredménye Parlamenten kívül a Szolidaritás ? Az IN FÁS német, és az azzal együttműködő OBOP lengyel közvéleménykutató intézet tegnap reggel nyilvánosságra hozta következtő becslését a vasárnapi parlamenti választások eredményeiről. Állításuk szerint ennek már igen nagy pontossággal kell közelítenie a hivatalos végeredményhez. Eszerint a szavazáson a választók 51,5 százaléka vett részt — vagyis többen, mint az el$ő szabad választásokon, amelyen a részvételi arány csak 43,1 százalékos volt. A legtöbb szavazatot, 20,6 százalékot, a Demokratikus Baloldali Szövetség szerezte meg. A Lengyel Parasztpárt 15,3, a Demokratikus Unió 10,7 százalékot kapott. A negyedik a Munka Uniója 7,2 százalékkal, az ötödik a KPN 5,6-tal. A Lech Walesa kezdeményezésére a választások előtt mindössze három hónappal létrehozott BBWR, a pár- tonkívüliek reformtömbje 5,4 százalékkal a sereghajtó. E becslés szerint nemcsak a radikális jobboldali pártok, és a katolikus pártszövetség, hanem a Szolidaritás se jut be a szejmbe. KÉRDŐJELEK Magyar-román remények? Ötnapos, feszített program, a legmagasabb szinten folytatott megbeszélések sora, hosszú idő óta példátlan, féltucatnyinál több erdélyi városra kiterjedő körút, a kétoldalú kapcsolatok széles körű, az alapvető nézetkülönbségeket sem elkendőző megtárgyalása — röviden így összegezhető a magyar külügyminiszter romániai látogatása. Legalábbis annak eseménykrónikája, mert ami az eredményeket, a vizit értékelését illeti, ott egyelőre jóval több a bizonytalanság. Kinek a számára hozott inkább sikert Jeszenszky Géza bukaresti útja? Hazánknak vagy a vendéglátó félnek? E látogatás kapcsán tán csak egy dolog biztos: nem lehet, nem is szabad győztes-vesztes szemlélettel megközelíteni Bukarest és Budapest viszonyát, s e mostani diplomáciai eseményt sem. Illúziókat kerget, aki azt hiszi, hogy egyetlen, bármilyen magas szintű vizit áttöréshez vezethet, megoldást hozhat a sajnos mélyen gyökerező ellentétekre. Mégis, ha mindkét fél számára világossá vált, hogy kizárólag a párbeszéd vezethet sikerre, hogy csupán a kölcsönös belátás oldhat fel történelmi görcsöket, s csak a józan kompromisszumkeresés szándéka vezethet a feszültségek lassú oldásához, az már nem kis eredmény lenne. Persze, a belátás csak a kezdet, a tettek még odébb vannak, főként a meghatározó fontosságú kérdésekben. A magyar kisebbség jogainak megítélése? Az államközi alapszerződés megkötésének felgyorsítása? Románia Európa tanácsi tagsága? Előrelépés a „határklauzula” megtárgyalásában? Látszik, hogy ami a konkrétumokat, az aktuális vitakérdéseket illeti, aligha beszélhetünk kézzelfogható eredményekről. De a külügyminiszteri vizit tenni tudott tenni a légkör jobbítása, a kölcsönös megértés és bizalom növelése érdekében. S ennél többet aligha várhattunk. Sz. G. Gappel-Latorcai találkozó A magyar-német gazdasági, tudományos és kutatásfejlesztési kapcsolatokról, hazánk európai csatlakozásáról tárgyalt tegnap a hazánkban tartózkodó Thomas Gappel bajor szövetségi- és európaügyi államminiszter Latorcai János ipari és kereskedelmi miniszterrel. A német politikus az ÉMI-TÜV Kft rendezvénye alkalmából látogatott Budapestre. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A decentralizált privatizációs procjram keretében a ZAREX MAGYARORSZAG KFT. az Állami Vagyonügynökséggel kötött keretszerződés szerinti jogosítványa alapján - másodízben nyílt pályázatot ír ki az 1993. január 1-ével átalakult MARYLLA Bőrdíszműgyártó és Kereskedelmi Kft. (8700 Marcali, Marczali Henrik út 12.) állami tulajdonban lévő üzletrészeinek részben vagy egészben történő értékesítésére. A társaság főbb adatai: saját tőke. 72 147 EFt törzstőke: 65 OOO EFt Tulajdonosi szerkezet: 93,54% ÁVÜ tulajdon 6,46% önkormányzati tulajdon A társaság 1992. szept. 30-i vagyonmérlegtervezetének fő adatai (EFt-ban): Befektetett eszközök 64 154 Saját tőke 72 147 Forgóeszközök 14 686 Kötelezettségek 6 693 Aktív időbeli elhatárolás - Passzív időbeli elh. - Eszközök összesen 78 840 Források ossz. 78 840 A ZAREX Kft, mint az Állami Vagyonügynökség bizományosa a teljes állami tulajdonrészt egyfordulós, nyílt pályázat keretében értékesítésre hirdeti meg. A vásárlás során befizetett készpénznek az eladás során felmerülő privatizációs költséget fedezni kell, a fennmaradó rósz esetében kárpótlási jegy felhasználható, egzisztencia hitel igénybe vehető. A pályázók vételi ajánlatot tehetnek az állami tulajdonrész egészére, többségi vagy kisebbségi tulajdonhányadra. Az ajánlat benyújtásával egyidejűleg az ajánlattevőknek a megvásárolni kívánt üzletrész ajánlott vételárának 5%-át letétbe kell helyezni a ZAREX-nél, ill. be kell fizetni a ZAREX által megadott bankszámlára. A letétbe helyezés vagy átutalás helyett az ajánlattevő jogosult a ZAREX javára egy első osztályú bank által kibocsátott, feltétel nélküli, visszavonhatatlan, Budapesten fizetendő bankgaranciával is teljesíteni. Az ajánlatokat zárt borítékban az alábbi címre kell benyújtani: ZAREX Magyarország Kft. 1067 Budapest, Szondi u. 34. A benyújtás határideje: 1993. november 8, 12 óra. A borítékon fel kell tüntetni a "MARYLLA PÁLYÁZAT" megjelölést. Az ajánlatoknak a beadási határidőtől számított 90 napig érvényesnek kell lenniük. A pályázat részletes feltételeit, a társaság pénzügyi és egyéb gazdasági adatait tartalmazó dokumentáció - 10 000 Ft+áfa térítés fejében, valamint titkossági nyilatkozat aláírásával - átvehető á ZAREX Kft-ben (tel./fax: 111-9637, ill. 112-5400). A pályázni kívánók előzetes bejelentkezés után ugyanitt kaphatnak kiegészítő szóbeli tájékoztatást. A pályázat lebonyolítása az országgyűlés 71/1992. sz. vagyonpolitikai irányelvekről szóló határozata, valamint az Állami Vagyonügynökség versenyeztetési szabályzata alapján történik. A pályázat elbírálásának határideje a beadási határidőtől számított 15 nap. Azonos ajánlati feltételek esetén a vállalati dolgozók előnyt élveznek. A pályázat eredményéről a pályázók írásban kapnak értesítést, valamint a nyertes nevének közzétételével a hirdetést közlő napilapban tájékoztatást adunk. A kiíró fenntartja az ismételt pályázat kiírásának jogát. ZAREX Magyarország Kft. • (19130) A Hotel Família Részvénytársaság (8621) Zamárdi, Endrédi u. 1/a) értesíti részvényeseit, hogy 1993. október 21-én, 10 órakor az alapszabály 6.4.1 pontja alapján rendkívüli közgyűlést tart Helye: Budapest, II, Margit körút 85. IKM épülete Napirendje: 1. A részvénytársaság gazdasági helyzetének áttekintése. 2. Személyi változások, az igazgatóság és felügyelő bizottság összetétele. 3. Az egyszemélyes aláírási jogra vonatkozó indítvány. A rendkívüli közgyűlésen az alapszabály 8.9 pontjában foglalt előírások betartásával minden részvényes jogosult résztvenni, vagy írásban történt meghatalmazottal képviseltetni, valamint szavazni. A szavazás feltétele: a részvény letétbe helyezése, a közgyűlés kezdő időpontját megelőző fél órával, a közgyűlés helyszínén. Igazgatóság (19382) A MEGAMOS KFT - a pécsi Körzeti Kazónfelügyelet közreműködésével - a 12/1992 (IV.4.) IKM rendelet szerint 1993. október 11-én Kazánfűtő és kisteljesítményű kazánfűtő tanfolyamot indít I Kaposváron. c> Részvételi díj: 14 OOO Ft. Jelentkezés és felvilágosítás: Tüzeléstechnika Kft, Kaposvár, Nagygát u. 9. Kuzma Erzsébet., Tel.: 82/321-517 (19387) Jeszenszky Moszkvában tárgyal Oroszország kirekesztése az európai integrációból, illetve ennek lelassulása nemcsak Oroszországnak, hanem az egész világnak kárára válna — hangsúlyozta Jeszenszky Géza orosz kollégájával, Andrej Kozirewel folytatott tegnapi moszkvai tárgyalásai után. Magyarország tervezett NATO-tagságára utalva Jeszenszky Géza tolmácsolta orosz kollégájának a magyar álláspontot, amely szerint Budapest semmiképpen sem tud elképzelni egy stabil európai biztonsági rendszert Oroszország nélkül. Andrej Kozirev ezzel kapcsolatban leszögezte, hogy Moszkva nem tekinti Oroszország ellen irányuló lépésnek a NATO-ba való belépést. Ugyanakkor óva intett a gyors csatlakozástól, hangsúlyozva, hogy meg kell találni a kellő ütemet, amivel Magyarország példát mutathat. Jeszenszky Géza a kétoldalú viszonyt felhőtlennek nevezte. A sajtóértekezleten az orosz külügyminiszter hangsúlyozta, hogy az orosz vezetés új alapon akarja fejleszteni a kapcsolatokat, kizárva a múlthoz való visszatérést, függetlenül attól, hogy a Legfelsőbb Tanács mindmáig nem ratifikálta az orosz-magyar alapszerződést. Jeszenszky Géza kifejtette, hogy az európai és a világfolyamatokat nagyon hasonlóan ítélték meg Kozirewel. Jeszenszky Géza ma reggel közvetlenül Brüsszelbe utazik tovább, ahol részt vesz az EK-trojka és a társult országok külügyminisztereinek találkozóján.