Somogyi Hírlap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-20 / 219. szám
1993. szeptember 20., hétfő SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 Lassú lakáseladások Az önkormányzat féléves tapasztalatai szerint Kaposváron a lakásforgalmazás bevételei elmaradnak az időarányostól. Az értékesítés azért nehézkes, mert jogszabály írja elő, hogy az egyes épületekben lévő lakások legalább hatvan százalékát el kell adni. A második félévben az ön- kormányzat szakemberei a folyamat felgyorsulásával számolnak. Városvédő bizottság Csurgón a képviselőtestület környezetvédelmi és városfejlesztési bizottságot hozott létre áprilisban. Most azt állapították meg, hogy a bizottság jól működik. Üléseiken Csurgó környezetének védelméről, a város tisztántartásáról tárgyaltak, és ez a bizottság véleményezi az új beruházások, útépítések terveit is. Kevesebb lakás épült a megyében Somogybán az év első felében kétszázhetven lakás épült, csaknem negyvennel kevesebb, mint az elmúlt év azonos időszakában. A lakások döntő többségét, valamivel több mint kétszázat magánszemélyek építették. Az önkormányzatok mindössze egy, a gazdasági szervezetek pedig hatvanhárom lakást építettek hat hónap leforgása alatt. Gyógytestnevelés Somogyjádon A somogyjádi, nemrégiben egy újabb épületszárnnyal kibővített általános iskolában ez évtől biztosították a gyógy- testnevelést a különböző mértékű fejlődési rendellenességgel küszködő gyermekek részére. Ezt a célt is szolgálja az iskola vezetésének elhatározása, hogy az ötödikes diákokat úszásoktatásra járnak a megyeszékhely uszodájába. Támogatások Bedegkéren A bedegkéri önkormányzat az idén is támogatja anyagilag a falu diákjait. A nevelési segély pályázaton ötszáztizen- nyolcezer forintot nyert a község, amit a diákétkeztetés és a tankönyvellátás támogatására fordítanak. Az első félévben a bedegkériek a segélykeret csaknem felét már elhasználták, az önkormányzat szakemberei azonban remélik, hogy a rendelkezésre álló összeg elég lesz az év hátralévő hónapjaira is. Gyerekbaleset Szombaton kora délután Sávoly belterületén az ötéves helybéli O. Zsuzsanna körültekintés nélkül szaladt át az úttesten, és nekiszaladt a Szabó Endre keszthelyi lakós által vezetett tehergépkocsi bal első ajtajának. A baleset következtében a gyermek súlyos, koponyatöréses sérülést szenvedett. Műtárgyak a múzeumnak Az augusztusban Bárdudvarnokon megrendezett III. Nemzetközi Üvegszimpozion- nak 16 külföldi és 15 magyar üvegművész résztvevője volt. A szimpozionon 92 beleltározott műtárgy készült, ebből a Somogy megyei múzeumok gyűjteményébe került negyvenkét darab közel hárommillió forint értékben. Őszi menetrend a Balatonon Mától az őszi menetrend szerint közlekednek a balatoni hajók. A komp reggel 7-től este 7-ig óránként fut ki a szántódi révből. A személyhajók csak Fonyód és Badacsony, valamint Siófok, Füred és Tihany útvonalon járnak. A Mahartnál elmondták: a szeptemberi forgalom a tavalyinál is gyengébb volt. Vadásznap Nagysallérban Tóth Tibor: Kibékülés a környezetvédők és vadászok állóháborújában (Folytatás az 1. oldalról) Az érdeklődők állandó kiállításon tekinthették meg Mu- ray Róbert festőművész és Kovács Attila fotóművész vadászattal kapcsolatos munkáit és a salléri vadászterületen elejtett legszebb és különleges trófeákat. A szervezők élőállat-bemutatót is tartottak egy karámban, ahol a somogyi tájon honos vadfajokat láthatta a közönség. Vadászkutyafajták és vérebek, valamint gazdáik gyakorlatait is figyelemmel kísérhették azok, akiket a kíváncsiság erre a helyszínre vonzott, mert déltájban már ugyancsak sűrűsödtek a programok. A legbátrabbakat két helikopter is vitte panorámabemutatóra. Térzenét a barcsi fúvósok adtak, s nagy sikerrel lépett színpadra a nagyatádi Für- jecske néptánccsoport. Akik a nyugalmat választották ki- kapcsolódásuknak, azok erdei hintókirándulásra mehettek. Az íjászbemutató után verseny is követte, a női kategóriában Suba Gabriella, a férfiaknál Szájer Tamás győzött. Megsütöttek két ökröt, a halászlé mellett lacikonyha, valamint kirakódók sokasága csalogatta a vásárlókat. Tizenketten neveztek a vadfőző versenyre. A Tolna megyei Hőgyészből érkezett Hoilen Tündér József szar- vaspörköltje receptjéről csak annyit árult el: semmi különleges nincs benne, az ízekhez a jó fűszereket válogatom össze. A főzőverseny különdíja egyébként Gelencsér Istvánnak jutott. A vadász szakma képviselői és vezetői mondták el véleményüket, és válaszoltak az érdeklődők kérdéseire a délután megtartott vadászati fórumon. A felszólalásokból kitűnt, hogy a természetvédelem és a vadászat ellentéte valahol egyszer kibékíthető lesz, hiszen a fórumon mindkét fél a természet védelme mellett tette le a voksát. Ezt erősítette meg Tóth Tibor egyetemi tanár, aki szakértőként érkezett Nagysallérba. — Amikor elkövetkezik az a tiszta pillanat, hogy az ökoszociális piacgazdaságot építjük — mondta —, akkor természetet tudunk teremteni és átmenteni. Az lesz igazán a kibékülés a környezetvédők és a vadászok közti álháborúban. így a jelenlegi fegyverszünet egyszer békévé válik. Szó esett az új vadgazdálkodási törvényről is. A fórumon részt vett Bánffy Görgy országgyűlési képviselő, színművész, az Országos Vadászati Védegylet elnöke. Állami felügyeletet, valamint az állam, a tulajdonosok és a vadászok hármas egységét szorgalmazta. Kovács Mátyás a környezetvédő tárca nevében azt kérte, hogy a készülő törvényt az ökologikus gondolkodás hassa át. A napot gazdag tombolasorsolás zárta, melynek fődíja egy gímbika elejtésére szóló meghívás volt. Németh István KI TUDTA ÉS MIT TUDOTT? Az Amerikás dal nem bangkoki repülőjegy Vasárnap hajnali háromnegyed kettő. Az ez évi Ki mit tud? maratonira sikeredett döntőjén utoljára lendülnek magasba a zsűritagok kóka- dozó táblái, a tisztes számháború a béke, illetve a vége felé közeledik. A csoportos néptánc kategória öt döntős résztvevője táncfesztivállá változtatta a versengés fináléját. A kaposvári Somogy Táncegyüttes a „második helyről” indult a Vásárhelyi László szerint is „tehetséges Mosóczi István” felkavaró koreográfiájával. Az Amerikás dal sajgó fájdalma, mélységes szomorából nulla óra 25 perckor is sugárzó hite nem szolgált thaiföldi repülőjegyül: 74 pontjával a Somogy, hármas holtversenyben a dobogó harmadik fokára állhatott. A Nyírség vagy a szatmári aratott diadalt a hajnali órák bágyatag teátrumában. („Vigaszdíj” gyanánt a Somogy Szabados Péter kaposvári polgármestertől 500 ezer, a megyei önkormányzatot képviselő Jákli Péter főjegyzőtől 250 ezer forintot vehetett át. Ez sem kevés költségvetés-hiányos világunkban.) Persze, veszett már több is Mohácsnál, amúgy is benne van a Ki mit tud?-pakliban: a zsűriorrok döntése nem feltétlenül tükrözi a szakmai értékek állította sorrendet. És ez a gondolat vezet a kérdésben: mi is a Ki mit tud?, amelyet kétségkívül a névtelenségben szunnyadozók kiemelésére találtak ki. Ennek, hitem szerint, maradéktalanul felelt meg az 1993-as is: a mintegy 5 ezer produkció 30 ezer résztvevőt mozgatott meg, és ezt vagy ötmillióan néztük a képernyők előtt. Felszínre kerültek a sin- gers-szek obladi-obladázó honi king-jei, fejenpörgésben is talpraesett táncosok. Egyszóval: reménységek sugára világlott hazánkban. A lényeg: a színpadon mindenki, csakis és kizárólagosan tudása és képessége legjavát adta, lett légyen az fizikai vagy szellemi tudomány. Nem elhanyagolható továbbá: megnyíltak a mentorok bukszái, erdőbirtokok és rádiósmagnók, no és persze sok-sok pénz került a legjobb kezekbe a Madách deszkáin. E deszkák ezúttal többeknek is a nagyvilágot jelentették. • (balassa) Eskü katonáéknál Somogybán nyolcszáztizen- négyen tettek katonai esküt szombaton a haza védelmére. A taszári, a kaposvári Táncsics és a Hunyadi laktanyában volt a szülők és hozzátartozók jelenlétében ünnepélyes fogadalomtétel. — A megváltozott és állandóan változó nemzetközi helyzetben hazánk védelme megkívánja a katonáktól, hogy esküjüket komolyan vegyék szolgálatukat legjobb tudásuk szerint lássák el — mondta Varga Sándor alezredes a 147. Zara- nyi Légvédelmi Rakétatechnikai Bázis parancsnoka az ünnepélyes eskütételen ahol az egység katonái a Boconádi Szabó József Ellátó Zászlóaljhoz bevonultakkal együtt tettek esküt (képünkön). Kaposvár nevében Szita Károly alpolgármester köszöntötte a Hunyadi János laktanya új katonáit. A 107 fiatal fogadalomtételén jelen voltak az egyházak és a rendőrség képviselői is. (Fotó: Kovács Tibor) Ha szüret, akkor mulatság Javában tart a szüret. Ez adott okot és alkalmat a szüreti felvonulásra, amelyet a hét végén — hosszú szünet után ismét — megrendeztek a zselickisfaludi fiatalok. Nemcsak saját falujukon vonultak végig dalolva, táncolva az ilyenkor szokásos tréfás köszöntőkkel, hanem elmentek a szomszédos falvakba is: Szilvásszentmártonra (itt készült felvételünk), Patcára sőt még Szennára is. A napot az esti szüreti bál zárta. (Fotó: Kovács Tibor) Kaposváron tervezték a budapesti árutőzsdét Egy négyzetméteren négy bróker — Kapcsolat a világgal Veszett róka Nagyatádon (Folytatás az 1. oldalról) A térbeli elrendezés koncepcióját a londoni tőzsdék adták. A Lőrincz-féle tervekből kiolvasható: három árucsoport körében zajlik az adásvétel. Mindegyik alkuszhelyen 50 bróker helyezkedhet el. Lépcsőzetes, süllyesztett aréna veszi körül, s egy négyzetméteren — a legnagyobb sűrűség szerint — négy ember állhat. — A nagyterem közepén adminisztrációs bázis található — mutat a rajzokra az építész. — Itt mondják be a kereskedelmi információkat, s hosszú távú üzletek is itt köttetnek. Még el sincs vetve a kukorica, de már el is adják... Számítógépközpont is működik majd, ahol minden megtörtént eseményt regisztrálnak, s ezáltal a világ összes árutőzsdéjével folyamatos lehet a kapcsolat. A terem három oldalán úgynevezett munkaállomásokat alakítanak ki. A hetven boxban telefon, számítógép segíti az információáramlást. — A légkondicionált tőzsdetermen kívül lesz egy előadó- egy munkaterem és két kis tárgyaló is. Ez utóbbiakat üvegfal választja el a tőzsdeteremtől, s így a vizuális kapcsolat is biztosított. A hangszigetelt látogatói galérián húsz embernek van hely. Megtudtuk: csak személyi kártyával rendelkezők léphetnek be az árutőzsdére, s az ajtókat komputer vezérli. Az összberuházás százmillió forintra rúg, a munkák ideje alatt az előadótermekben köttetnek az üzletek. L. S. Szombaton veszett róka okozott riadalmat Nagyatád henészi városrészében. A Honvéd utcában feltűnt beteg állatot a lakók megpróbálták kiűzni a lakóházak közül, de óvatos fáradozásuk eredménytelen maradt. A kalandnak végül is egy bátor kutya vetett véget, tettéért az életével fizetett, ugyanis az ebet is el kellett pusztítani.