Somogyi Hírlap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-11 / 212. szám
A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL ALAPÍTOTT SOMOGY MEGYEI VÁLLALKOZÓI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓJA 1./ Vállalkozásfejlesztési támogatás: A Somogy megyében működő, illetve indítandó új kis- és közepes méretű vállalkozások által elnyerhető támogatások célja a saját tőkével is megalapozott, kellően átgondolt vállalkozói elképzelések felkarolása és a vállalkozói kultúra terjesztése, A pályázaton résztvehetnek:- egyéni vállalkozók- magánszemélyekből álló induló, vagy működő vállalkozások. Az elnyerhető támogatások: Olyan megvalósíthatósági tanulmányok elkészítési költségeinek70 százaléka, amelyekkel a kisvállalkozók reális eséllyel igényelhetnek bel- és külföldi hiteleket, amelyek segítségével külföldi, vagy hazai befektetők, támogatók megnyerhetők. A tanulmányok a kapcsolódó üzleti és marketing terveket, költségelemzéseket, piackutatásokat, hitelkérelmeket is tartalmazhatják. A pályázóknak a megyei központban betekintésre rendelkezésre áll az olasz SOMEA idegenforgalmi, illetve a németGFAagrárstratégiai és afalusi turizmus fejlesztéséről készített több project ajánlatottartalmaző átfogó tanulmányterve. A pályázatoknak 1993. szeptember 30-ig kell a Somogy Megyei Vállalkozói Központba (Kaposvár, Csokonai u. 3.) beérkezniük. Ugyanitt a részletes kiírás átvehető. 2.1 Képzési támogatás: Bejegyzett egyéni, vagy társas vállalkozások pályázhatnak vissza nem térítendő támogatásra. A megyei vállalkozói központ azokat a somogyi kisvállalkozókat ösztönzi,akiköntevékenyenmarketing,pénzügyi,számviteli, humánerőforrások- menedzsment, illetve vállalkozásirányítás, menedzsment tanfolyamokon bővítik ismereteiket. A pályázattal az igazolt oktatási költségek 75 százaléka nyerhető el. Bővebb információért a megyei vállalkozói központ oktatási menedzserét keressék. HITELLEHETOSEGEK: PHARE hitel: Igényelhető: kizárólag az OTP RT. Somogy Megyei Igazgatóságán (Kaposvár, Széchenyi tér 2.) Kamat: 23,9%+1% kezelési költség Futamidő: 2-7 év, türelmi idő 2 év Összege: termelő vállalkozáshoz maximum 10 millió, egyéb célokra maximum 5 millió forint. Mikrohitel: Igényelhető: a városi vállalkozói irodáknál Kamat: 19% Futamidő: 3 év, fél év türelmi idővel Összege: maximum 500 000 forint Feltételek: - 2 évnél nem régebbi bejegyzett, vagy bejegyzésre alkalmas vállalkozás,-10% saját erő, további részletek a tanácsadóktól. SZOLGALTATASOK: 1./ Szaktanácsadás: A különféle jogi (pld. cégalapítás), pénzügyi (pld. hitelkérelmek), mezőgazdasági, marketing stb. kérdésekben szerződéses szakértőink vehetők igénybe. Költségtérítés: 2/3 vállalkozói központ, 1/3 kisvállalkozó. A szakértők névjegyzéke a városi irodákban megtekinthető. 2.1 Cégismertetők, adatbank: A külpiaci megjelenéshez díjmentes idegennyelvű cégismertető készítése, vásárokon, kiállításokon, üzletember találkozókon való terjesztése. A vállalkozó számára adatbank partnerközvetítéssel. Jelentkezés a Somogy Megyei Vállalkozói Központban és a városi irodákban. 3./ Oktatás, képzés: Farmerképző tanfolyam: A farmergazdálkodás szakmai és .üzleti ismereteiről 100 órás tanfolyamot szervezünk Nagyatádon. Jelentkezni lehet 1993. szeptember 17-ig a Vállalkozói Tanácsadó irodában Nagyatád, Polgármesteri Hivatal (Telefon és fax: 82/352-000) Részvételi díj: 3000 Ft személyenként. Vállalkozóképző tanfolyamok: Általános vállalkozói ismeretek tanfolyamot szervez megbízásunkból a MTESZ Somogy Megyei Szervezete (Kaposvár, Bajcsy Zs. u. 1/c.), amelyre szeptember 25-ig lehet jelentkezni. Méhész-képzést indítunk október végétől Kaposvárott. Jelentkezni lehet október 25-ig Bakai Gyula, Kaposvár, Tamási Áron u. 14. szám alatt (tel.: 82/319-086). A tanfolyam ingyenes! Vállalkozói alapismeretek oktatását tervezzük a téli hónapokban Barcs és Marcali térségéből jelentkezőknek. Érdeklődni a helyi irodákban. RENDEZVÉNY: A megyei önkormányzattal és az Alpok-Adria Munkaközösség Gazdasági Bizottságával 1993. október 27-30 között Alpok-Adria nemzetközi gazdasági konferenciát, EXPO napot és üzletember találkozót szervezünk Kaposvárott. A rendezvényre a somogyi vállalkozók jelentkezését is várjuk. Címek, telefonszámok: Somogy Megyei Vállalkozói Központ 7400 Kapdosvár, Csokonai u. 3. Telefon: 82/312-330 82/422-174,82/422-175 Fax: 82/316-024 Balatonföldvári Iroda (Polgármesteri Hivatal) Tel./fax: 84/340-664 Barcsi Iroda (Polgármesteri Hivatal) Tel./fax: 82/462-044 Csurgói Iroda (Baksai u. 9.) Tel./fax: 82/351-512 Kaposvári Iroda (Damjanich u. 1.) Tel./fax: 82/310-200 Marcali Iroda (Polgármesteri Hivatal) Tel./fax: 85/311-058 Nagyatádi Iroda (Polgármesteri Hivatal) Tel./fax: 82/352-000 Tabi Iroda (Kossuth u. 47-49.) Tel./fax: 84/320-436 Somogy Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány (18263) r r r r PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Alsógyörgyösi PELLMIX Takarmánygyártó és Forgalmazó Korlátolt Felelősségű Társaság Barcs-Somogytarnóca-Alsógyörgyös pályázatot hirdet a társaság ügyvezetői igazgatói állása betöltésére. Pályázati feltételek:- szakirányú felsőfokú végzettség- minimum 5 év vezetői gyakorlat- világnyelv ismerete előnyt jelent. A pályázatnak tartalmaznia kell:- a pályázó szakmai elképzeléseit a munkakör betöltésével kapcsolatban,- a jelenlegi munkáltatójának megnevezését és beosztását,- bérigényét. Pályázathoz csatolni kell:- a szakmai végzettséget igazoló okmányok fénymásolatát,- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt,- a szakmai tevékenységet is bemutató kézzel Írott önéletrajzot. A pályázatot a hirdetmény megjelenésétől számítva 15 napig lehet benyújtani Selmeczy Gyula ügyvezető ig. h. címére. Levélcím: 7500 Nagyatád, Baross Gábor u. 1. sz. A pályázókkal folytatott egyéni beszélgetést követően kerül sor eredményhirdetésre. A pályázat eredményéről minden pályázót levélben értesítünk. A pályázatokkal kapcsolatban felvilágosítást ad: Selmeczy Gyula ügyvezető ig. h. a 82/352-222, vagy 82/461 -105 telefonon. (18169) HANYECZ Hilti, Kangó, AEG, Pionjar, Makita, Bosch, SDS + SDS Max, stb Fúrószárak és vésők minden méretben, valamint Vidia betétes körfűrészlapok, szalagcsiszoló papirok, dekopir fűrészlapok, kő- és vasvágó korongok, barkács és elektromos kéziszerszámok tartozékai állandóan kaphatók. Ugyanitt kölcsönző, kisgépszerviz. Siófok, Aradi u. 3. Telefon: 84/310-245. (17548) Német és angol nyelvtanfolyam, nem hagyományos módszerrel Az órákat ön akkor látogatja, amikor éppen ráér, 8-21 óra között, így Ön nincs sem csoporthoz, sem időhöz kötve. Megbeszélés: 1993. szept. 25- én, 9-14 óra között. Helye: Szakszervezeti Latinca Művelődési Ház, Kaposvár, Kossuth L. u. 1-9., I. em. 109-es terem. __________ (18202) f i világon az első. + 5000 fi BJBNDCK SZ€f>T€MB€RB€N Minden szeptemberben vásárolt SUHL motorfűrészhez 5000 ft értékben választhat SUHL árut az ország 150 Márkakereskedőjénél. Márkakereskedők:- Erdőgép Kft., Kaposvár, Cseri út 20. Tel.: 82/319-422- Bedegi József, Kaposvár, Baross u. 3. Tel.: 82/319-503- JKH Nagyker., Siófok, Széchenyi u. 6/a. Tel.: 84/310-754- Gazdabolt, Karád, Kossuth u. 21.- Agrózner Bt., Lengyeltóti, Csokonai u. 1. Tel.: 85/330-832- Agro Kisgép Szerviz, Tab, Kossuth u. 16. Tel.: 88/312-851- Mezőgazdasági Bolt, Marcali, Széchenyi u. 6. Tel.: 85/312-078 (16275) ST/HL Ifit* 'IQuhIÜ' Balatonlelle, Kossuth u. 6. Telefon: 85/351-451 Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8-17.30-lg szombaton 8—13-ig ELEKTA 37 cm-es tv 20 900 FUNAI37 cm-es tv 22 900 JVC 37 cm-es tv 26 900 JVC 53 cm-es ív 38 900 SAMSUNG 53 cm-es TXT 34 900 FUNAI 51 cm-es tv 25 900 ORION 37 cm-es tv 22 900 ORION 51 cm-es tv (japán) 25 900 ORION 51 cm-es tv (japán) TXT 29 900 TOSHIBA 53 cm-es tv 37 900 SONY 53 cm-es tv 49 900 VIDEOTON 72 cm-es tv TXT 64 900 SONY 72 cm-es tv TXT 125000 MS-4000 műholdvevő rendszer 17 900 VECTOR BETA műholdvevő 18 900 SST-5001 műholdvevő rendszer 21 900 ETA porszívó 5 990 DE LONGHI porszívó 9 900 DE LONGHI nedves porszívó 12 900 ROWENTA nedves porszívó 14 300 EUN takarítógép 23 900 DE LONGHI takarítógép 24 900 HAJDÚ centrifuga 6 500 HAJDÚ mosógép 7 900 HAJDÚ Energomat 34 900 INDESIT (olasz) aut. mosógép 35 900 INDESIT (olasz) aut. mosógép 39 900 INDESIT (olasz) mosó szárító 59 900 WHIRLPOOL aut. mosógép 39 900 WHIRLPOOL mosó szárító 64 900 ZANUSSI LEHEL 60 l-es hűlő 15 900 ZANUSSI LEHEL 160 l-es hűtő 19 900 ZANUSSI LEHEL 200 l-es hűtó 22 900 ZANUSSI LEHEL 240 l-es hűtő 25 400 ZANUSSI LEHEL 280/60 komb. hűtő 33 800 ZANUSSI LEHEL 300/115 hűtő 44 500 ZANUSSI LEHEL 200 l-«s fagy I 29 990 ZANUSSI LEHEL 230 l-es fagy. 37 550 ZANUSSI LEHEL 300 l-es ital h.l. 44 900 ZANUSSI LEHEL 160 l-es ital h. szekr. 33 500 WHIRLPOOL 240/601 kombi hűlő 37 900 WHIRLPOOL 210/801 kombi hűtő 42 900 WHIRLPOOL nofrost 220/50 k. h. 54 100 WHIRLPOOL 6201, am. kombi h. 199 000 WHIRLPOOL 230 l-es hűtő 26 900 WHIRLPOOL 250 l-es fagy sz. 41100 WHIRLPOOL 330 l-es fagy. láda 36 900 WHIRLPOOL 410 l-es fagy. láda 40 900 WHIRLPOOL lakásklíma bér. 139 000 SATEX171 mikrosütő 15900 SATEX 321 mikrosütő 21900 SATEX 27 Imlkrosütő kombi 37 500 WHIRLPOOL CRISP komb. mikro 42 900 DE LONGHI ROTO FRITU 10 900 MOULINEX FRITU 5 490 VIDEÓK 14 900-tól EUN vasalók 2 990-től MOULINEX gőzölős vasalók 3 990-tól ROWENTA gőzölős vasalók 3 790-től BRAUN gőzölős vasalók 4 300-tól PANASONIC tel.+fax O.r. 64 900-tól SHARP BEST TEAM telefonok 3 200-tól SONY CD-s mini HIFI-torony 49 900 Autórádió magnók 3 790-től A fenti termékek megvásárolhatók, illetve megrendelhetők az alábbi elmen Is: BT., Kaposvár, Dózsa Gy. u. 4. Telefon: 82/313-883 (16002) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Balatonszabadi Község Önkormányzata pályázatot hirdet jegyzői állás betöltésére Pályázati feltételek:- Államigazgatási fősikolai végzettség- legalább kétévi szakmai gyakorlat Pályázathoz csatolni kell:- részletes önéletrajzot- diploma másolatát Bérezés:- jogszabályi keretek között A pályázat benyújtásának határideje: 1993. október 30. A pályázatot Szerenka József polgármesternek lehet benyújtani (8651 Balatonszabadi, Vak Bottyán u. 102.). (18302) A Skoda Forman mepérkezett Kaposvárra ...-és önnek is szeretné megmutatni magát. Van mit. •n- Volkswagen fejles/ tőmérnökeinek közreműködésével tágas, ötszemélyes k:mibiautó született. Az új Formán. Ha a hátsó üléseket lehajtja, csomagtere 1300 literesre növekszik A futóművek megnövelt nyomtávolsága kiegyensúlyozottabb útfokvési tesz lehetővé. Most megbízhatóbb, mint valaha: hátsó fékrendszerét VW Ventotól kölcsönözték, ajtóit megerősítették. Hivatalos márkakereskedője egy éves általános és hat éves átro/sdásodás elleni garanciát biztosít, gondoskodik a folyamatos alkati észellálásról és a szeivízről. Az új Skoda Forman alapkivitelben és f?*trákkal gazdagítva kapható. Kiérhető áron, igény esetén lízingkonstrukcióban illetve részletre, már 30% előleggel. Az nj Skoda Fomiani.al nemcsak jól jár Szeretni fogja. fU < ^ -- SKODA Volkswcigon Cioporl Autókereskedelmi és Javító KFT Kaposvár, Szent Imre u. 14. Tel: 82/312-419 Autószalon Kaimsvát. Der/.senyi u. 8. Tel: 821317 734